Mottó: „Ha egy katona parancsot kap, akkor egy szart van köze ahhoz, hogy van-e értelme a harcnak, vagy nincs.” Karl Dönitz, 1944.
Az utóbbi időben történt pár dolog az orosz-ukrán háborúban, ami miatt érdemes pár gondolatot papírra vetnem. Rájöttem, hogy jobb kivárni a helyzetértékeléssel, mert sokan elsők akarnak lenni a nagyotmondási versenyben, és rendre beégnek.
De nem velük szeretnék foglalkozni, hanem vázolom a kialakult helyzetet, aztán az utókor eldönti, hogy jól láttam-e, vagy sem.
A második furcsa háború lassan a végéhez ér. A felek kezdik kiteregetni a lapokat. Sajnos olyan lap is kikerül, amit nem feltétlenül szerettek volna megmutatni a másiknak. De hát ilyen ez a világpolitika. Nem mindig az történik, amit szeretnénk. Ezt a filmet az élet írja.
Most az a legújabb vitatéma, hogy ki, mit szivárogtatott ki, és miért. Megy a dobálózás a számokkal, hogy most akkor mennyi van, vagy mennyi nincs, ki hazudik, és mi vele a célja. Sok mindent figyelembe vesznek az okosok, de egy jelentős tényt nem.
Ezeken a papírokon szereplő adatok nem szimpla számok, hanem emberek!
A háború már időtlen idők óta az emberiség része. Azt is jóideje tudjuk már, hogy a háborúhoz nem is nagyon kell más, csak pénz. Viszont az utóbbi időben olyan szinten átment az egész háborúskodás egy pofátlan üzleti vállalkozásba, hogy csak kapkodjuk a fejünket.
Az egy éves évforduló kapcsán mindenki megírta a kis elemzését, és mivel én is néha beleszóltam a témába, ezért nem akarok kimaradni ebből a közösségből.
Szokásunkhoz hűen csapjuk fel kedvenc történelemkönyvünket, és lapozzunk bele! Aki egy kicsit jártas a témában annak folyamatosan ott motoszkálhat a fejében, hogy ami most történik, azt én már láttam valamikor, valahol. Nem kell a hadtudományok doktorának lenni ahhoz, hogy átlássuk a helyzetet, de ha nem értünk hozzá, akkor inkább csendben kéne maradni.
Elemezgessük hát az elmúlt egy évet, és nézzük meg, hogy mi várható.
Szerintem nem árulok el nagy titkot, hogy ha kijelentem, hogy a szomszédunkban zajló orosz-ukrán háborúban új fejezet kezd íródni. No nem azért, mert az elmaradt herszoni áttörés helyett, most Harkovnál végre sikerült az ukránoknak sikereket elérni, hanem a puha háborút innentől kezdve elfelejthetjük.
Úgy érzem, hogy az oroszok Harkovnál rendesen elszámolták magukat. Mondjuk ez nem csak az én privát véleményem, hanem szabad szemmel is jól látszik, hogy változott a leányzó fekvése.
Hiába a Kijev mellett gyülekező, egymillió fős, modern nyugati fegyverekkel felszerelt hadsereg, amelyik csak arra vár, hogy egy kíméletlen ellentámadással kisöpörje az oroszokat Ukrajnából, Európa Tehetséges Mr. Ripley-ére lassan rászámolnak a keleti fronton. Ilyenkor pedig a találgatásoknak van ideje. Hogy mikor ülnek le tárgyalni a felek a tűzszünetről és milyen lesz az új, maradék Ukrajna?
Az újságíró halála az, amikor a cikkei rosszul öregszenek. A fél éve zajló orosz-ukrán háború nagyon sok újságíró halálát hozta el. Nekem szerencsém volt. Abban is, hogy nem éreztem szükségét, úgy mint egyesek, hogy napi szinten hozzam az okosságokat, de abban is, hogy amit idáig mondtam az bejött. Ami a leglényegesebb, hogy mindenről van írásos emlék, így könnyen ellenőrizhető.
Kezdjük a legelején. Február 24. Most már mindenki megjegyezte egy életre. Pedig még pár nappal előtte is sokan csak legyintettek rá.
„Egy nemzet sincs megalázva azzal, hogy legyőzték, vagy ha aláírt késsel a torkán egy végzetes békeszerződést. Becstelenné válik azonban, ha nem tiltakozik, ha tönkretételéhez maga is hozzájárulását adja. Nem a vesztés a bukás, hanem a lemondás.” Théophile Delcassé, volt francia külügyminiszter.
A múlt század egészét a Trianoni békediktátum határozta meg. Másfél évtizednyi normális időszak után Magyarország sikeresen a XX. században a történelem vakvágányára került, ahonnan eddig nem igazán sikerült visszatalálni a helyes útra.
Vitán felül áll, hogy a jelenleg is zajló orosz-ukrán háborúnak, Putyin és Zelenszkij után a harmadik legfontosabb figurája Ramzan Kadirov csecsen elnök. Hogy ki ez a fickó, azt már nagyjából mindenki tudja. De miért ő a kiválasztott, és miért harcol az embereivel a háború első soraiban, már csak kevesen sejtik. Lássuk hát a „kaukázusi fal” kevésbé ismert múltját és jövőjét a Fall Blautól kezdve a Lencse hadműveleten át a generalisszimusz halálát követő rehabilitáció utóhatásaként kirobbant két csecsen háborúig.
