Csak a számok nem hazudnak
Telekinek volt egy piros térképe. Nekem fekete térképem van. Hogy miért csináltam ezt a térképet? Amikor az elcsatolt területek visszaszerzésének témája felmerül, folyamatosan azzal az ostoba frázissal találom magam szemben, hogy nem lenne jó, mert az elcsatolt területek mára tele vannak románnal, szlovákkal, stb. Többek közt ez is vezérelt a munkám során, hogy bebizonyítsam, ez mekkora blődség.
Minden egyes vármegyének kiszámoltam az etnikai összetételét. Mindegyiket nagyjából az 1910-es határok mentén. Nem mindenhol tudtam ugyanis követni az eredeti határokat, mert időközben elég sok település összeolvadt a mellette lévővel. Volt olyan, amit szimplán csak összecsatoltak, de nem épültek össze. Ezeket elég sok helyen le is tudtam választani, de ami teljesen beolvadt, és nem rendelkezett különálló etnikai statisztikával, azt kénytelen voltam átcsatolni a másik vármegyéhez. Ilyen például a Temes vármegyei Újarad, Kisszentmiklós páros, melyek a második világháború után beolvadtak Arad városába. Így sikerült az ország területét is megnövelnem 9 km2-rel, mivel Fiumétől nyugatra eső területekből ennyit kebelezett be. Ezek akkor Ausztriához tartoztak.
8 ország statisztikai hivatalának adatait használtam fel ennek a térképnek az elkészítéséhez. Nem volt egyszerű, hiszen a magyar kivételével egyik nyelven sem beszélek, de legalább végre először az életben hasznát vettem annak, hogy anno megtanították nekem a cirill betűket.
Minden egyes települést külön-külön beillesztettem a saját vármegyéjébe. A végeredményt pedig összeadtam. Így az ezredfordulós népszámlálások alapján kiderült, hogy a Horvátország nélküli történelmi Magyarország összlakosságának 46,3%-a magyar.
A jelenlegi helyzetet illusztrálom ezzel a térképpel. Ez tehát a magyarok arányát mutatja be a történelmi Magyarországon, a 2000-es népszámlálások felhasználásával, vármegyékre lebontva. Látható, hogy a szürke és a sárga terület jelöli azt, ahol csak elvétve találkozunk magyarokkal, de számuk igazából csak Árva és Lika-Korbava vármegyékben mondható csekélynek, azokon kívül arányuk mindenhol 1%, vagy az fölötti. Kiemelném azonban Temes vármegyét, hiszen ott a több mint 600 ezres össznépesség 8%-a magyar. A sárgákban, mint látható, még a 10%-ot is meghaladja. Itt Pozsonyt említeném meg ahol az összlakosság közelít az egymillióhoz, és ennek csaknem ötöde magyar. A zöld vármegyéknél már jelentős kisebbségnek számít, hiszen a vármegye közel negyede magyar. Azonban a 30% feletti arány (ezek a világoskékek), már jelentős tömbmagyarságot feltételez. Itt Bihart emelném ki, amelyik 39%-os eredményével majdnem a következő kategóriába került. A 40-49% közötti értékeket mutatók (türkiz, Hont, Szatmár és Maros-Torda) már hozzák az úgynevezett "országos átlagot". Ezeknél megjegyzendő, hogy Maros-Tordában a magyarság a 49%-os eredményével relatív többséget alkot. Ami ettől sötétebb kék, ott már mindenhol a magyarság van abszolút többségben. És akkor lássuk a 90% feletti értékeket mutató fekete színű vármegyéket. Ezek közül külön kiemelve a Kelet-Magyarország szívében fekvő Udvarhely vármegyét, amelyet nem tudott megtörni a több évtizedes megszállás sem, és a 97%-os arányával 8. a vármegyék rangsorában. Csak olyanok előzik meg, amelyeket nem csonkítottak meg Trianonban.
A folytatásban azt szeretném bemutatni milyen buktatókkal kellett megküzdenem ahhoz, hogy kijöjjön ez a végeredmény. Churchill óta tudjuk, hogy mi van a szemenszedett hazugsággal és a statisztikával, és sajnos meg kellett állapítanom, hogy nem járt messze a valóságtól. A statisztikusok szerint a számok nem hazudnak. Ezért inkább a statisztikusok hazudnak. Ugyanis akárki akármit mond, imádják csűrni-csavarni a számokat, és úgy kihozni a végeredményt, hogy az a megrendelőnek jó legyen. A szomszédos országok hivatalos népszámlálási adatbázisában tökéletesen szembetűnik a megrendelő óhaja. Az államalkotó nemzet dominanciáját fent kell tartani! Nem volt olyan ország, ahol ne találtam volna valami sántító dolgot.
Kezdjük a söprögetést a saját házunk táján. Mielőtt valaki azt hinné, hogy mi jó példával járunk elöl, azt ki kell ábrándítanom. A mi népszámlálásunktól sem voltam hanyatt esve. Mivel a nemzetiségre vonatkozó kérdésre nem is kötelező válaszolni, már sejteni lehet, hogy micsoda káosz van a mi adatainkban. Hozzáteszem gyorsan, hogy ez máshol is így van, de nálunk a káoszt csak fokozza, hogy ha szeretnénk, akkor akár több nemzetiséget is megjelölhetünk, ami ugye elég életszerű. Nagyjából, mint egy fenékkel két lovat megülni. A végeredmények böngészésénél döbben csak rá az ember a rendszer hibáira. Csak két példát mutatok, de jóval többet is lehetne.
Az egyik kedvencemmel, Méhkerékkel kezdem, amelyik tökéletes példája Trianon igazságtalanságának, hiszen míg a határmentén a 90%-ban magyarok lakta Nagyvárad vagy Szatmárnémeti a román oldalra kellett hogy kerüljön, addig a 90%-ban románok lakta Méhkerék maradhatott a magyar oldalon. A román identitás, mint látható napjainkra is megmaradt, és a 2.315 fős lakosságból 1.713-an románnak vallják magukat. De itt jön a csavar. 1.793-an magyarnak is vallják magukat, és ha mindenkit összeadunk, akkor 3.568 fő jön ki, ami másfélszer annyi, mint a tényleges lakosság. De ott az ellenpélda. Cegléden örmény kivételével mindenféle etnikum él, viszont arról a 2.183 emberről csak a jóisten tudja, hogy voltaképpen milyen nemzetiségű.
Mivel ide és oda is csal a rendszer, ezért én a következőképpen oldottam meg a problémát. A nemzetiségek számát összeadtam, és levontam az összlétszámból. Így jött ki a magyarok száma.
De nálunk azért még istenes a helyzet. Nem így tőlünk keletre. Romániában anyanyelv, és nemzetiség szerinti népszámlálás is van. Természetesen a kettő sehol sem egyezik, csak ahol egy fajta nemzetiség van az adott településen. Jellemző, hogy a cigányok a román többségű környezetben román, a magyar többségű környezetben magyar anyanyelvűnek vallják magukat. De van náluk más is.
Ez a táblázat a megye szerinti népszámlálási végösszeg 2011-ben. Ez a statisztikai hivatal által lett kibocsátva, ezért van románul, de így hitelesebb. A kiemelt nemzetiségek sorrendben a következők: román, magyar, cigány, német, ukrán, török, tatár, orosz-lipován. Ez utóbbi három többségében csak Moldva és Dobrudzsa területén található, így annyira nem is foglalkozunk velük, de az utolsó két oszlop már lényegesebb. Bár az utolsó oszlop, a nem válaszolók száma, de ez 2002-ben még szerencsére nem volt ilyen sok. Az utolsó előtti oszlop viszont annál érdekesebb. Ez az úgynevezett „egyéb etnikum”, amit alul a megjegyzésben kifejt, hogy kik tartoznak ide. Azok, akiknek az összlétszáma országosan nem éri el a 20.000 főt ide vannak ömlesztve. Fel is sorolja őket: szerb, szlovák, zsidó, bolgár, cseh, horvát, görög, lengyel, örmény, rutén, olasz, albán és macedón. Megjegyzem, hogy itt volt az egyetlen, ahol nem az országos hivatal közléséből dolgoztam, hanem Varga E. Árpád statisztikáiból, aki a településrészekre bontva közölte a számokat, míg az országos számok csak az úgynevezett községi szinten voltak elérhetők, és ugyanezekkel a részéletezésekkel. Viszont Varga E. Árpádnál tovább bontva is meg tudom mutatni, hogy mik szerepelnek még az „egyéb” kategóriában. Ezek Sepsiszentgyörgy adatai.
A számok igazából mellékesek, de megjegyzendő, hogy a kicsillagozott azt jelenti, hogy a számuk nem éri el a hármat, így nem is kerülnek beszámításra. 1-2 ember valóban nem sok, de sok kicsi sokra menne. Viszont ami a lényegesebb, hogy itt már látunk két másik népcsoportot is, ami a román statisztikából hiányzott. Az egyik a kínai, a másik a csángó. Tehát az ember nyugodtan mondhatja magát csángónak, ha a kedve úgy tartja, ami neki is öröm, meg a statisztikusoknak is, mivel a magukat csángónak vallók száma lejön a magyarokéból.
Az a baj, hogy napokig lehetne beszélni arról, hogy milyen egyéb csalások vannak a környező országok statisztikáiban, de az idő rövidsége miatt, csak pár érdekesebbet emelnék ki.
Maradjunk a megosztásoknál. Ez ugyanis a legjellemzőbb. Ha már a románoknál tartunk. Ukrajnában külön veszik őket a moldávoktól, Szerbiában és Horvátországban pedig a vlachoktól. Ahogy a szlovákoknál külön vannak a csehek, és a morvák. Mely való igaz, hogy két külön népcsoport, de mivel a többi országban csak a csehek vannak feltüntetve, ezért őket is jobbnak láttam összevonni, ahogy a fentebb említetteket. Ausztriában a horvátok vannak igen szép számmal, így ott őket kell megnyirbálni. Ezt úgy oldották meg, hogy külön tételként szerepel az őshonos burgenlandi horvát (Burgenland-Kroatisch) az egyéb horváttól (Kroatisch). Szerbiában egyébként van még az említetten felül további szétválasztás is. A horvátok külön vannak a bunyevácoktól, és hasonló a helyzet a bosnyákokkal és a muzulmánokkal. A bosnyákok jelentős többsége muszlim, de meg lehet önálló nemzetiségként jelölni a muzulmánt is. Élek a gyanúperrel, hogy a muzulmánok többsége bosnyák. Bár megjegyzem, hogy a magyarországi bosnyákok hagyományosan katolikus vallásúak, és horvátnak tartják magukat. Ettől függetlenül szerintem ez nem véletlen. Jellemző még, hogy Szerbiában a mai napig sokan vallják magukat jugoszlávnak, de meg lehet jelölni nemzetiségként területi hovatartozást. Ahogy Horvátországban is, de ott csak az 1991-es népszámlálásnál találkozunk jugoszlávokkal. 2001-ben viszont már egy sincs. Végül a legérdekesebb. A ruszinok helyzete. A Kárpát-medencében mindenhol külön nemzetiségként kezelik a ruszinokat és az ukránokat. Mindenhol. Kivéve Ukrajnában.
Tehát mint említettem a Horvátország nélküli történelmi Magyarország összlakosságának 46,3%-a magyar. Elég kevésnek tűnik, de nézzünk egy kicsit vissza az időben. Az 1890-es népszámláláskor Magyarország össznépességének 48,6%-a volt magyar. Tehát semmivel se rosszabb a helyzet, mint akkor volt. Aztán jön a kérdés, hogy mi legyen azzal a rengeteg kisebbségivel? Kérdésre kérdéssel felelek. Mit tettek a szomszédos országok, mikor több milliónyi idegent hajtottak az uralmuk alá? A történelem igazolja őket, hogy hellyel-közzel megbirkóztak velük. Meg lehet nézni a magyarok állapotát Dél-Szlovákiában, a Vajdaságban, vagy Erdélyben. Nem azt mondom, hogy ez a követendő példa, de ezek után végképp nem értem, hogy mi miért ne tudnánk ugyanúgy megoldani azt a „problémát”, ami akkor jelentkezne, ha megtörténne a teljes revízió. De ha már egy történelmi példa említettem. Akkor a tényekhez kívánkozik még, hogy az 1890-es népszámlálás után 20 évvel 1910-ben már 55% volt a magyarok aránya. Látható, hogy akkor elindult egy folyamat, ami ugyanúgy mehetne napjainkban is. Ezért én úgy érzem, hogy semmi sincs veszve. Főleg azért, hogy folyamatosan Théophile Delcassé, volt francia külügyminiszter szavai lebegnek a szemem előtt, amit Trianon után mondott. „Egy nemzet sincs megalázva azzal, hogy legyőzték, vagy ha aláírt késsel a torkán egy végzetes békeszerződést. Becstelenné válik azonban, ha nem tiltakozik, ha tönkretételéhez maga is hozzájárulását adja. Nem a vesztés a bukás, hanem a lemondás.”