Élet a Meotiszban
Korunk egyik legellentmondásosabb, legtöbbet vitatott kérdése a magyar őstörténet vizsgálata. Nincs még egy nemzet a Földön, amely ennyire megosztott lenne az őstörténetét illetően. A két egymástól gyökeresen eltérő nézet lassan több mint száz éve foglalkoztatja a magyar tudóstársadalmat. A furcsa csak az, hogy 1848 előtt bőven elég volt egyfajta nézet1, amit mindenki a magáévá tudott tenni, és ekkor még nem szúrta a mindenkori vezetés szemét sem. A ’48-as forradalom és szabadságharc viszont annyira megerősítette a magyar nemzetet, hogy nem volt szabad engedni tovább a dicső múlt hirdetését. Az elnyomottság tudatot erősítő finnugor-elméletet azóta is csak a mindenkori internacionalista hatalom tudja hirdetni, a nemzeti oldal gyomra soha sem vette be. Szerencsére azonban az antropológusok után már a genetikusok is minket igazolnak, akik kimondják: a magyar népnek semmi köze a finnugor népekhez! Egy pár megerőszakolt etimologizált őrület engem soha sem tudott meggyőzni, és csak furcsálkodva nézem azokat, akik szemrebbenés nélkül szembemenetelnek a történelmi tényekkel2.
Mióta komolyabban foglalkozom a témával, átlátom a helyzetet. őszintén megvallva munkáim inkább a korabeli kútfőkből (arab, bizánci, magyar krónikák, stb.) táplálkoznak, és nem szívesen olvasok „finnugrista” tanulmányokat. Nagy részük nem áll másból, mint sárdobálásból, degradálásból, vagy ahogy Zsirai Miklós mondta: „a vad őstörténeti rögeszmék kiirtásá”-ból3. Rájöttem arra, hogy a másik lejáratására írt tanulmányokból lehet, hogy nagyszerűen megélhet az egyszeri történész, de nem visz előrébb egy centit sem. A türk nézettel foglalkozó tanulmányok többnyire kimerültek abban, hogy a finnugorosok szidták az e nézetet vallókat. Nagyon keveset lehetett megtudni arról az oldalról. Természetesen nem kis küzdelem árán, de nagyjából sikerült kibogarásznom azt, amiről elmondhatom, hogy ez az én véleményem.
Jelen tanulmány egy-két olyan dologra kíván rámutatni, ami elgondolkozásra adhat okot, és kutatómunkára ösztönzi, az ezzel foglalkozókat.
Első lépcsőként a magyar nép vándorlását szeretném bemutatni. Már iskolai tanulmányaim alatt is feltűnt, hogy úgy mutatják be az ősmagyarokat, mint nomád népet, aki tereli az állatait, és folyamatosan vándorol. Ez szöget ütött a fejembe, hisz azt még a finnugorosok is elismerik, hogy a Meotiszban4 150 évig voltak a magyarok, és elég idétlennek éreztem azt a magyarázatot, mely szerint ezen a területen őseink városalapítás helyett csak körbe-körbe mentek, mint a hülye gyerekek. Nincs értelme annak, hogy folyamatosan mennek, és ahol eléri őket a tél, ott sátrat vernek. Egyrészt kivitelezhetetlen, másrészt, nem akkora ez a terület, hogy egymásba ütközés nélkül végre lehessen hajtani. Arról nem is beszélve, hogy a mai napig élő úgynevezett ridegtartás sem így működik. Kiépített téli szállás nélkül ott vesztek volna valahol a pusztában pár év után. Ezeket az őrületeket ráadásul a kútfők sora is cáfolja, és még csak azt sem mondhatjuk, hogy belemagyarázás történik. A finnugorosok által is elismert Konstantin császár 6 várost sorol fel a Dnyeper partjáról, amelyek igaz, hogy addigra már besenyő fennhatóság alatt állnak, kizárt, hogy akár csak egy is besenyő alapítású legyen. A kijevi krónika egyértelműen a magyar uralom idejére (737-888 között) teszi további két város, Keve5 és Győr6 alapítását. De magyar város még a Krím bejáratánál lévő Szurozs7 és a sziget keleti végén fekvő Kercs is. A sírleletek a Kubán torkolatához is „tesznek” egy várost, melyet Tmutarakannak, vagy más néven Kepinek hívnak.
Tehát ez a része a finnugor elméletnek részemről megbukott. De megtaláltam azt az arab kútfőt, amire folyamatosan hivatkoznak. Ez félig-meddig igazolhatná a rokonságot. Ez azt állítja, hogy tavasztól őszig az állataikból, ősztől tavaszig halászatból vegetáltak az ősmagyarok. Itt megakadtam. Tény, hogy a horgászás, halászás – igaz, hogy megerőszakolva –, de összehozható egy finnugor ősközösséggel, de akit egy kicsit is ért hozzá azt maximum megnevettetni lehet, de nem meggyőzni. Nem kell ahhoz versenyhorgásznak lenni, hogy rájöjjünk, ősztől tavaszig mikor leesik a hó, és állítólag nem lehet megélni az állattartásból, a folyók bizony könyörtelenül befagynak. Nem is akárhogyan. A lékhorgászat nem hinném, hogy akkora zsákmánnyal kecsegtetne, hogy eltartson egy egész nemzetet. A fagyok mértékéről Maszudi, az arab földrajztudósok legjelentősebbike, ad bepillantást. Az egyik tanulmányában a következőket írja a magyarokról, és a folyók befagyásának mértékéről: „… nem félve a mély vizet, lóháton átmennek a kemény jégrétegen, amely terhük alatt nem törik be, s így kazár területre jutnak. Előfordul, hogy a határőrök nem bírnak velük, és maga a király kénytelen ellenük menni, hogy az átkelést és a betörést megakadályozza. Nyáron a turkok nem kelnek át a folyón.” Akárhogy is vesszük, ha egy olyan jégre léket kellene vágnom, ami elbír több száz vagy ezer lovat, nem biztos, hogy vállalkoznék rá. Valószínűbb tehát, hogy tavasztól őszig legeltették az állatokat, de mivel télre nem irtották ki a teljes állatállományukat, ezért földet is kellett művelniük, hiszen télen takarmányt kellett biztosítani az állatok számára8. Logikusabbnak látszik tehát, hogy ősztől tavaszig nem elsősorban horgásztak9, hanem ugyanúgy éltek tovább az állataikból, csak a szűkösebb időben átjártak a szomszédba egy kis mellékesért.
Ezzel az idézettel viszont elértünk egy másik kérdéshez. Drága jó finnugorosaink állandóan azt szajkózzák, hogy a kazárok igája alatt nyögött ez a kis nép. Maszudi úgy tűnik egy másik bolygón járt, mert az imént idézett sorokból az tűnik ki, hogy ő másként tudja, sőt egy másik arab, Gurdézi a következőket írja: „A velük szomszédos szlávfajú népek felett uralkodnak s őket termékekből álló nehéz adókkal terhelik. Ezeket, ha egyszer hatalmukba kerítették, rabszolgáiknak tekintik.” De van egy harmadik, Dimiszki aki egy 868-as magyar hadjáratról számol be, ahol a kazároknak egy iszlám országtól kellett segítséget kérniük. Ezek a tények is inkább azt támasztják alá, hogy a magyar a környék vezető népe volt ebben az időben.
De kik is voltak ezek a kazárok?
„Birodalmuk” a Volga alsó folyását és a Kaszpi-tenger partját foglalta el, a Kaukázustól a Turáni-alföldig. A kazár nép etnikai összetétele azért nem egyértelmű, mert a sok kútfő, ami Kazáriával foglalkozik nem ad világos képet az ország nemzetiségeiről. Azt tudjuk, hogy vallásilag nem egységes. Királyai, vagyis vezető rétege, a Bizáncból elüldözött zsidók. Akiknek azért kellett menekülniük, mert nem voltak hajlandók áttérni a keresztény egyház tanításaira. Ezek a dúsgazdag emberek hamar befolyást nyertek ebben a hatalmas, soknemzetiségű, primitív tömegben. Az, hogy milyen fajúak voltak nem tudni, de az arabok és a magyarok is állítják korabeli leírásaikban, hogy a kazárok nem tartoznak a türk népcsaládhoz. Mivel azonban a türkökön kívül csak szlávok tartózkodtak a térségben, szerintem nyilvánvaló, hogy a kazár etnikum zömét kik adták. Ez azért is egyértelmű, mert akkoriban a szlávok olyan alacsony társadalmi szinten álltak, hogy a sokkal civilizáltabb magyarok és arabok még csak szóba se álltak velük, maximum eladták őket rabszolgának10. Így nem is ismerhették a nyelvüket, ezért nincs egyértelmű kijelentés arra, hogy kik is a kazárok.
Kazária külpolitikai helyzete szintén ilyen zavaros. Finnugrista történészeink kazár elnyomással ostromolják a történelemben kevésbe járatosokat, de ez finoman szólva is abszurdum. Kazáriából két hatalmas várost ástak ki a régészek. Itilt és Sarkhelt. Itil Kazária fővárosa, és a Volga torkolatánál fekszik. A régészek szinte a teljes várost feltárták és megállapították11, hogy ez a hatalmas kiterjedésű város szolgált Kazária vezető rétegének, tehát a zsidóknak, lakhelyéül. A várost a Volga kettészeli. Az egyik oldalon laktak az úgynevezett királyok, akik irányították az országot, a másik oldalon pedig a kereskedővárost találjuk, ahol azok laktak, akik az irányítást pénzelték. Az egyszerű nép sárkunyhókban vegetált kint a sztyeppén. Ezért tartom valószínűtlennek, hogy a meotiszi magyarok kazár iga alatt nyögtek volna, hiszen rengeteg leírás tanúsítja a magyarok portyázásait Kazáriában, nem beszélve a ruszokról12, akik megállapodást kötöttek a kazár királlyal, hogy ha engedi őket a Volgán lehajózni, és a Kaszpi-tenger partján kalózkodni, akkor nem rabolják szét a fővárosát.
Kazária bizonyíthatóan egy kereskedőállam, így kijelenthetjük, hogy nem működhetett olyan birodalomként, amely igában tartja a környező népeket, és mindenkit elnyomva adóztatja őket. A másik város, Sarkhel kérdése kulcskérdés a témában. Ugyanis vadul állítják, hogy ezek az igában tartott környező népek védték körben a Kazár Birodalmat. De elég furcsán jön ki, hogy a kazárok egy hatalmas határerődöt építenek a birodalmuk állítólagos közepére. Meg az sem mellékes, amiért felépült. Ugyanis eredetileg a Don folyó másik partján helyezkedett el egy hasonló erőd, de azt 810 körül a magyarok13 elpusztították. Ezért kellett a kazárok 833 és 839 között bizánci segítséggel felépíteni Sarkhelt a Don feléjük eső oldalán. Sarkhel természetesen ezután még sokáig ellátta a feladatát14, míg a XII. században a kipcsak törzsek végleg lerombolják, de a IX. században számomra egyetlen üzenete van, hogy nem a magyarok éltek kazár függés alatt, hanem a kazároknak kellett elviselniük a folyamatos magyar háborgatást. A kazárok a térségben betöltött szerepét túl nagyra tartják, de ez érthető is, hiszen nem szabad a magyarokat előtérbe helyezni. Folyamatosan úgy vonultatják végig a sztyeppén a magyar törzseket, hogy mindig valakinek az igája alatt nyög. Teszik ezt azért, mert a magyarokat a vérszerződés előtt egyetlen kútfő sem említi. Tehát tudjuk, hogy ott voltak, de mégsem találjuk sehol. Ezért jött előbb a szabir iga, majd a kazár elnyomás, és végül a besenyők elöli menekülés.
Pedig a válasz sokkal egyszerűbb, és még csak nem is kell a sorok közt olvasni.
A megoldás kulcsa a vérszerződés. Kik kötnek vérszerződést? Kik keverik össze vérüket, hogy utána azonos legyen a vérük, mint a testvéreknek? Hát nem az egy nemzetségből valók, hiszen azoknak azonos a vérük, azok testvérek! Világosan látszik, hogy a magyar törzsszövetség két vagy több nemzet egyesítése a vérszerződés által. Innentől kezdve nem lehet kérdés, hogy miért nem említi külön a magyarokat egyetlen kútfő sem.
Vizsgálataim alapján három népet sikerült analizálnom a térségben, akik fajilag rokon népek, így nem csoda, hogy egymásra találtak a szláv tengerben. A Don és a Dnyeper közén elterülő sztyeppe népei el voltak szigetelve a többi türk néptől, hiszen hozzájuk legközelebb csak a Kaukázusba éltek türkök15. Ez a három meotiszi türk nép pedig a szabir, az onogur és a kök-türk. Helyszűke miatt nem vezetném le azt, hogyan jutottam el a végkövetkeztetésig, de utána lehet járni. A feltételezett magyar népvándorlási útvonalon közlekedő szabirok tehát nem az elnyomóink, hanem mi magunk vagyunk. A törzsszövetség legerősebb népe, és mindenkori főkirályt (a kagánt) adó nép a legjelentősebb része a magyar nemzetnek. A vérszerződés 8 (!) törzséből négyet a szabirok adtak. A Megyer, a Tarján, a Gyarmat és a Jenő a szabir törzsek. Konstantinos meg is jegyzi, hogy a magyarok azt mondják magukról, hogy őket korábban nem így hívták, de ezzel senki sem törődik. Igaz a Bíborbanszületett császár sok fejtörést is okozott a történészeknek, és szavait igyekeznek kitekerni. A törzsek számával sincs minden rendben, hiszen Konstantinos azt mondja, hogy 8 törzse volt a magyaroknak, meg volt 3 kabar törzs, és név szerint felsorol hetet. Ez sokakat megadásra kényszerített, hiszen akkor most mennyi van? 7, 8, 10, 11? Anonymus még hozzá rakott egy pár kun törzset, úgyhogy lehet, hogy még több! Pedig nem olyan komplikált. Mert ha megnézzük Konstantinos törzsneveit, akkor kiderül, hogy van egy összevont törzs, a Kürt-Gyarmat, amely a vérszerződés idején még külön-külön tevékenykedett, így a 8. törzs nem a három kabar törzs, amely később csatlakozott. A 3 kabar vagy lázadó törzs bármily furcsa a törzsszövetségen belül volt, és azt a három törzset jelölte, amely folyamatosan háborúskodott a kazárokkal. Ez a Keszi, a Kéri és a Nyék. Ezek az onogur törzsek, akik Kovrat kagán felbomlott birodalmának romjain tovább éltek.
A harmadik nép a kök-türk, amely egyetlen törzzsel képviselteti magát, ez pedig a Kürt. Amint már szó volt róla ez egyesült a Gyarmat törzzsel, de csak a vérszerződés után. Az etelkuzui16 tartózkodás idején már együtt volt a két törzs, hiszen Bölcs Leó Árpádtól és „vezértársától”, Kurszántól, kér segítséget a bolgárok elleni háborúhoz. Kurszán ugyanis nem más, mint a Gyarmat törzs volt vezére. Igaz, hogy a Kurszán nem személynév, és ráadásul kusán, de azért tudjuk, kiről van szó. Az egyesített Kürt-Gyarmat törzs vezére már a kundu, aki a Kürt törzset vezette korábban, és a törzsszövetségben, mint alkirály tevékenykedik, a kusán pedig közvetlenül Árpád mellé kerül, de olyan szinten formális csak ez a poszt, hogy halála után már nem is tölti be senki.
Nézzük meg, hogy hogyan helyezkedtek el ezek a törzsek pontosan a Meotisz partján.
A Megyer törzset a kagán vezette, aki a főkirály volt a törzsszövetségben. A törzs helye a Dnyeper középső vidéke, és az Oka folyó közti terület volt. A Tarján törzs vezetője a tárkány, aki az úgynevezett „kovácskirály” volt, és az ezzel kapcsolatos dolgokért volt felelős. A törzs elhelyezkedése a Megyer törzstől északra, szintén a Dnyeper és az Oka közt, nagyjából Kijev magasságában. A Jenő törzs vezetője a kádár, aki a legfőbb bíró volt. A Jenő törzs a Meotiszi-tenger partján, és Krím északi részén helyezkedett el, délről védve a Megyer törzset. A Gyarmat és a Kürt törzs egymás mellett helyezkedett el, és mivel valószínűleg belőlük vált ki a szavard-magyarok jó része, aki visszatért inkább a Kaukázus vidékére a Kárpát-medence helyett, így ezt a két törzset össze kellett vonni, ami elég sok félreértésre adott okot a továbbiakban. A Gyarmat törzs vezére volt a kusán, aki a szabir alkirály volt, és már beszéltem róla. A Kürt törzs vezére a kundu, aki a tényleges hatalmat gyakorolta az egyesített törzs felett. A Gyarmat törzs a Kubán és a Don folyók közt helyezkedett el, szintén délről védve a vezető törzset. A Kürt tőle keletre tartózkodott, a Don és az Oka összefolyásánál. Az onogur törzsek egymás alatt helyezkedtek el a Don és az Oka között, beékelődve a szabir törzsek, és a kazárok közé. Legdélebbre helyezkedett el a Keszi törzs. A Don kanyarulatánál, Sarkhellel szemben. Övék volt az onogurok vezető törzse. A gyula volt az onogurok fővezére. A Keszi törzstől északra volt a Kéri törzs. Vezetője a tudun, a vallási vezető, a táltos. Az onogurok közül legészakabbra a Nyék törzset találjuk. A törzsfő a horka, aki a törzsszövetség hadvezére.
A fő probléma azonban az, hogy mind a vezérek névsorára17, mind a törzsek neveire18 külön kútfőnk van, ami természetesen további problémákat vetít előre.
Úgyhogy elemezgessük egy kicsit a Meotiszt a Kárpát-medencére felcserélő 7 törzsfő névsorát. Kik voltak ők? Álmos, Előd, Ond, Kond, Tas, Huba, Töhötöm? És hol van Árpád és Kurszán? És miért egy halott vezeti a sort? Álmos 893-ban eltávozott az élők sorából, hogy vezethette a magyarokat? Kond ráadásul nem is személynév, hanem Előd titulusa, ő volt ugyanis a már korábban említett kundu. Tehát Álmos helyett Árpád, Kond helyett Kurszán? Nem, hiszen pár sorral fentebb már szó volt róla, hogy a kusán Árpáddal együtt a Megyer törzsben tevékenykedik. A válasz Levente? Árpád elsőszülött fia, aki a Nyék törzs vezére volt. De ő sem élte meg a honfoglalást, hiszen elesett a bolgárok elleni háborúban. A tényleges honfoglaló vezér Bogát, aki a fiatal horkától megörökölte a vezérséget, mivel Levente fia Kál ebben az időben még kiskorú.
A teljes névsor tehát a következő: a Megyer törzs vezére Árpád kagán, a Kürt-Gyarmat törzs vezére Előd kundu, a Tarján törzs vezére Ond tárkány, a Jenő törzs vezére Tas kádár, a Keszi törzs vezére Tétény19 gyula, a Nyék törzs vezére Bogát horka és a Kéri törzs vezére Huba tudun.
És, hogy hogyan jött ki Anonymusnak mégis egy teljesen másik névsor? Ez egy újabb érdekes kérdés. Történészeink nagy többségének munkája kimerül abban, hogy azt bizonygatja, miben nincs igaza a másiknak. Egy szó nincs arról, hogy mi a frankó. Ezért kedveltem meg Padányi Viktort, aki nem tudott elismerté válni, hiszen emigrációba kényszerült. Ő inkább tényeket közölt, és leírta, hogy szerinte hogyan történtek a dolgok. Természetesen a források alátámasztásával. Nem biztos, hogy ez a jó módszer, de engem ez jobban lekötött. Nem úgy, mint például Hóman Bálint, és Györffy György. Mindketten kivesézték, hogy Anonymusnak hol nem volt igaza, és amit leírt az egy az egyben használhatatlan. Anonymus állítólag a Képes Krónikából dolgozott, ahol a hét vezérünk névsora hibásan szerepel. Olyanok is vannak benne, akik bizonyíthatóan később éltek. Anonymus feltehetően tisztában volt ezzel, és egyszerűen megoldotta a dolgot. A Képes Krónikában felsorolt vezérek mindegyikének az apját szerepeltette. Így szalad alá annak a dolognak, hogy bekerült a névsorba az az Álmos, Árpád apjaként, aki már a honfoglalás előtt pár évvel sajnálatos körülmények közt elhunyt. Volt viszont olyan, akiről úgy gondolta, hogy inkább kihagyja, és nem vezérként szerepeltette a krónikájában. Ilyen volt Vérbulcsú, akiről véletlenül tudjuk, hogy ő biztosan vezér volt, hiszen több forrás is megemlékszik róla. Nála elkövetett egy másik bakit is. Apjaként Bogátot nevezi meg, aki valóban kortársa volt Vérbulcsú apjának. De sajnos nem ő volt az. Vérbulcsú ugyanis elmeséli Bíborbanszületett Konstantin császárnak, aki ezt le is írja, hogy az ő apját Kálnak hívják. Tegyük a szívünkre a kezünket. Vérbulcsú valószínűleg jobban tudja, mint Anonymus, úgyhogy nem kérdés kinek kell hinnünk. Ezek után kénytelen voltam levonni a konklúziót. Ami egy komoly kérdést vetett fel bennem. Ha már Anonymus is tisztában volt vele, és azóta számtalan tudós is bebizonyította, hogy a vezérek névsora helytelen, miért az a hét fickó néz le ránk a mai napig a Hősök terén?