A második furcsa háború
Mottó: A történelem hibáiból tanulni kell, nem megismételni őket.
Rendszeresen felvetődik a kérdést, hogy kitörhet-e a harmadik világháború. Vannak olyanok is, akik azt mondják, hogy már ki is tört. Ez utóbbi csapatba tartozok én is, és most történelmi példákkal támasztom alá, hogy a világháború már igenis zajlik, de majd csak a következő generációk tudják majd ezt komplex módon vizsgálni, ezért nekünk csak az adatok összegzésére van módunk. De amint azt látni fogjuk, az adatok nagyon beszédesek. Ugyanis az is egyértelműen látszik, hogy ennek a világháborúnak nem mostanában lesz vége. Sőt! A java még csak most jön. A főszereplők itt is Németország, Oroszország, majd később csatlakozóként az USA.
Elemezgessük hát, hogy is zajlik itt épp a szemünk előtt, amit ha szerencsénk van, a Kárpátok védelméből tudunk végignézni.
Az első és a második világháború is csak utólag látszik egy egységes háborúnak. Az elején nem gondolták, hogy az lesz belőle, ahogy ma hivatkozunk rá. Jó példa erre a hétéves háború (1756-1763), ami sokak szerint a ténylegesen az első világháború volt, hiszen Ausztrália kivételével minden kontinensre kiterjedt. Utólag derült ki, hogy ekkora volumenű lesz, és a nevét is utólag kapta, mivel akkor tudták meg, hogy mennyi ideig zajlott. Ez az összes háborúval így van. Vannak, melyeknek korok szerint változik a megítélése, és az elnevezése is. A százéves háború névadója valószínűleg nem volt erős matekból, de az első világháború is csak a második világháború után kapta a nevét. Ez mondjuk nem véletlen, hiszen a királyok csak a másodiktól kapnak sorszámot. Az első világháború a ’20-as, ’30-as években még „Nagy háború” néven futott. Szintén véleményes, hogy mikor kezdődött. Közvetlen előzmény volt bőven. Ha azt vesszük, még az 1870-es francia-porosz háborút is ide vehetjük, de időben mindenképpen közelebb van a két balkáni háború, ahol már két szövetségi rendszerbe tömörülő ellenséges országok gyilkolták egymás katonáit. De természetesen nem erre gondoltam, hanem arra, hogy a szarajevói pisztolylövések hatására megindított háború 1914. július 28-án kezdődött-e. Mindenki így tudja, de ha tárgyilagosak akarunk lenni, akkor nem, hiszen augusztus 1-ig csak egy Szerbia és a Monarchia közötti konfliktus volt. Csak utána terjedt ki, úgymond a tényleges világháborúvá, amikor a többi ország is belépett a háborúba azzal, hogy megtörtént a hadüzenetek átadása, így ezen a kettőn felül már több hadviselő fél is bekapcsolódott.
Ezzel rá is térhetünk a jelenleg is zajló háborúnkra, és kezdhetjük vonni a párhuzamokat az előző kettő és a mostani világháború közt.
Mik azok, amik ebben a háborúban, és azokban is megtörténtek? Elég sok minden.
A második világháború előzményének egyértelműen az első világháborút lezáró békéket kell tekintenünk. Az orosz-ukrán háború előzményének pedig a Szovjetunió össze-vissza meghúzott határai mentén történő felbomlását. Tudjuk nagyon jól, hogy a Szovjetunióban létrehozott „nemzetiségi autonóm” tartományok inkább autonómok voltak, mint nemzetiségiek. A kommunizmus éveiben komplett népcsoportok A-ból B-be telepítése mindennapos volt. Ezek a dolgok menetrendszerűen zajlottak. Ettől függetlenül a határok elég ritkán kerültek átrajzolásra. Ha történt is ilyen, abban se volt sok következetesség.
Oroszország tehát nem tesz mást, mint követeli vissza a korábban szerinte jogtalanul elcsatolt területeit. Ugyanolyan revíziós politikát folytat, mint Franciaország 1870 után Elzász-Lotaringia miatt, vagy Németország és Magyarország a Párizs környéki békék után. Előzőnek a következménye az első, az utóbbinak pedig a második világháború. Persze mindkettőhöz kellett egy casus belli, de azt tudjuk, hogy az a legegyszerűbb dolog a világon. Egy merénylet, vagy egy rádiótorony megtámadása bármikor előfordulhat, és aztán kész a baj. Ezt is majd az utókor elemzi. A kor emberét teljesen hidegen hagyja. Az csak sodródik az eseményekkel.
Ahogy látjuk, a világtörténelem eseményei szép lassan csordogálnak egymás után, majd hirtelen felgyorsulnak a történések, és mire eljutunk oda, hogy eldörrenjen a világháború első puskalövése, már minden teljesen kész.
Az első világháború közvetlen előzménye a török kiszorítása a Balkán-félszigetről. A Monarchia és Oroszország versengett a felszabadított balkáni területek feletti uralomért. Ez a versenyfutás olyan kiélezett lett, hogy a Balkán lett Európa puskaporos hordója, ami a Monarchia offenzívájának hatására fel is robbant. Ugyanez volt a második világháborúban, amikor Németország megtámadta Nyugat-Lengyelországot, hogy az elcsatolt területeit visszaszerezze. Ezzel egyidőben a Szovjetunió is megtámadta Lengyelországot kelet felől, és Sztálin kék vonalánál egymás kezébe csaptak. Mondhatnánk, hogy 1939. szeptember 1-én kitört a második világháború, de nem ez történt. És most nem arra gondolok, amit korábban az elsővel kapcsolatban felvetettem. A szövetségesek szeptember 3-án üzentek hadat a németeknek, de nem a világháború tört ki ezáltal, hanem egy másik, ami a „furcsa háború” néven vonult be a történelembe. Ugyanis a hadüzenetet nem követték hadmozdulatok. 1940. május 10-ig tényleges harcok nem is igazán történtek a nyugati fronton, pedig a szembenálló felek hadban álltak egymással. Milyen ismerős, nem? 2022. február 24-én Oroszország megtámadja Ukrajnát. Az EU és a NATO egységesen lép fel ellenük, és megteszik a szükséges lépéseket. Napjaink hadüzenetét szankcióknak hívják, de konkrét hadmozdulatokra a nyugati szövetségesek részéről nem kerül sor, csak tolják a fegyvereket Ukrajnának, és hozzák a látszatintézkedéseket. Ahogy Lengyelországot is támogatták. Hogy miért? Amiért anno a Balkán is puskaporos hordó lett. A Szovjetunió kiszorulásával Ukrajna is érdekszférák ütközőzónájában fekszik. Ezért megéri kirobbantani egy világháborút, de ez eddig várat magára. Ukrajna tehát egy újabb keleti-szláv állam, amely a nyugati hatalmak jóindulatára vár. Ahogy Lengyelország, úgy valószínűleg Ukrajna is csak jelentős áldozathozatal után kapja meg, amit szeretne.
További érdekesség, a második világháborúból, hogy a nyugati hatalmak a téli háborúban először még Finnországot támogatták a Szovjetunióval szemben, valamint ’39 októberében litván csapatok vonultak be a korábban Lengyelországhoz tartozó Vilniusba. Litvánia ekkor még a német érdekszférához tartozott, és részt vett Lengyelország felosztásában. Csak 1940 szeptemberében annektálta a Szovjetunió a balti államokat, amiket júniusban szállt meg. A pontosság kedvéért, hivatalosan a balti államok mondták ki csatlakozásukat a Szovjetunióhoz!
Olyan ismerősen csengnek ezek a szavak! Négy kelet-ukrán megye a napokban mondta ki csatlakozási szándékát Oroszországhoz.
De sorolhatjuk a további hasonlóságokat is. A címben is szereplő „második furcsa háború” az, ami jelenleg zajlik. Pedig egységes fellépés lenne, de csak totyogás, és szerencsétlenkedés megy, mint annak idején. Az, hogy páran kiénekelnek a kánonból, nem befolyásoló tényező. Az EU-t Magyarország, a NATO-t Törökország tartja vissza. Mindketten hintapolitikát folytatnak. Egyik sem akar látványos kerékkötője lenni a szövetségi rendszerének, viszont nem akar szembemenni a tényekkel sem, és ezáltal nem akarja összerúgni a port az oroszokkal sem. Ez elég ahhoz, hogy ne történhessen semmi meggondolatlanság.
De nézzünk még egy kicsit vissza, mert van még hasonlóság. A világháborúkat megelőzték olyan háborúk, amik hatására szintén kirobbanhattak volna, de valamiért nem ütötték meg az ingerküszöböt. Az első előtt ott volt Bosznia-Hercegovina 1908-as annektálása. Senkit sem érdekelt. Németország 1938-ben elcsatolja Csehszlovákiától a Szudéta-vidéket, majd 1939 márciusában megszállja egész Csehországot. Az elítélő nyilatkozatok kiadásán kívül nem sok minden történik. 2008-ban Oroszország megtámad egy független államot, Grúziát, és elcsatolja tőle Dél-Oszétiát és Abháziát. Mit hallani? Tücsökciripelést.
Miért?
Mert ezek az államok minden esetben az érdekszférákon kívül estek. Február 24-e óta mást se lehet hallani, csak, hogy az oroszok megtámadtak egy független államot, és ez tűrhetetlen. Ezért emeltem ki fentebb Grúzia esetében is, hogy az oroszok egy független államot támadtak meg, területszerző céllal. Akkor semmi sem történt világszinten. Most fog.
Mégis mi?
A válság eszkalálódik, és ahogy az előző kettőnél már tapasztaltuk belép nyílt hadviselő félként az Egyesült Államok. Távol a saját határaitól, ágyútölteléknek használva a csatlós államainak hadseregét. Meg tudja csinálni, hiszen a háborúpárti hangulat a csúcspontjához közelít. Az első világháború korai szakaszában is ez volt tapasztalható, hogy a közhangulatot olyan irányba befolyásolta a sajtó, hogy mindenki támogatta a háborút, és minden áldozatra hajlandóak voltak a győzelemért. Ez látszik most is.
Ettől függetlenül ki tudunk belőle maradni?
Elképzelhető. A fő csapásirány a két fő csatlósállam területéről indul Ukrajna felé. Németország, és Lengyelország, amerikai felügyelet alatt, nagy erőkkel bevonul Nyugat-Ukrajnába, és előre nyomul az oroszok által megszállt területekig. A sasok és a medve háborúja lesz ez. Nekünk ebben nincs keresnivalónk. Mivel a Kárpátoktól északra lesz a hadszíntér így semlegesek tudunk maradni. Az energiahordozókkal történő ellátásunk már teljes mértékben délről történik, így Európának az a része tőlünk független lehet. Bulgária már az oroszok mellé került. Szerbia és Montenegró már jó ideje ott van. A kisebb közép-európai országoknak nem érdeke belekeveredni a háborúba, ahogy a nyugati nagyhatalmak is, Franciaországgal az élen, inkább ki fognak maradni. Talán csak Nagy-Britannia esetében rezeg a léc. Kemény próbatétel lesz ez az új királynak! A balti államokat a jóisten se menti meg a hadba lépéstől, már csak a földrajzi helyzetük miatt is. Románia pedig szokásához hűen átáll.
Hogy mi lesz a vége?
Az megjósolhatatlan. Főleg, hogy még csak most kezdődik el igazán.