Beszterce-Naszód vármegye

   Erdély északi részének egyik vármegyéje. Északon Máramaros vármegye, keleten a Kárpátok láncai, délen Maros-Torda és Kolozs vármegye, nyugaton Szolnok-Doboka vármegye határolja. Beszterce-Naszód vármegye 1876-os megalapítása óta székhelye Beszterce.

   A hegyesebb vármegyék egyike. Területének teljes részét a Keleti-Kárpátok hegység csoportjai foglalták el. Az északkelet-délnyugati irányban hasító Nagy-Szamos és Beszterce folyók völgyei hegyrendszereit 3 csoportra osztják. Északi részében a Radnai-havasok, keleten a Borgói-hegység tömegei, délen a Kelemen-havasok vulkánikus kőzetekből álló széles háta emelkedik. Csak délkelet felé megy át a magas hegyvidék az Erdélyi-medence felgyűrődött alacsonyabb hegyeibe. Csak a folyók mentén van egy-egy kis térség. Az Aranyos-Beszterce, a Dorna, és ezek mellékvizei kivételével, melyek mind a Szeretbe ömlenek, vizei a Tisza vízrendszeréhez tartoznak. A Nagy-Szamos több forrásból a Szuhárd-hegy alatt fakad és számtalan hegyi zuhogóval gyarapodva délnyugati irányban hasítja a vármegyét. A vele szinte párhuzamos folyású Beszterce a Kelemen-havasokban a Kis-Beszterce (1994 m) tövétől ered, völgye az előbbinél szélesebb, de magasabb fekvésű. A Beszterce Szeretfalvánál találkozik a vármegye délnyugati részének legjelentősebb folyójával, a Sajóval. Majd már Szolnok-Doboka vármegyében folyik a Nagy-Szamosba. A két jelentős folyóvölgyet a 1300-1400 m magas Borgói-hegycsoport választja ketté. Amely a Nagy-Szamos forrásvidékénél, az 1257 m magasan fekvő Radnai-hágónál kezdődik. Északi része a már említett Szuhárd-hegység. Legmagasabb pontja a 1932 m magas Emberfő. Nyugat felé utolsó magas csúcsa a Nagy-Henye (1614 m). Ezen túl a Nagy-Szamosig halmos vidék terül el, melynek a Viráni-kő (741 m) a legmagasabb pontja. A Nagy-Szamos völgyét északról az Erdélyi északi határhegységnek Radnai havasok néven ismert tagja öleli át. E hegység főgerince Beszterce-Naszód északi részén, részben határán vonul végig és főcsúcsai a vármegye területén a Puzdra (2191 m), a Gargaló (2160 m), és az Ünő-kő (2280 m, a vármegye legmagasabb pontja). Nyugat felé a Romolyi-hágó (877 m) választja el a megye északnyugati szögletében emelkedő Cibles-csoporttól (1842 m). Délen a Beszterce völgyétől és a Dorna vízrendszerétől elválasztó Borgói szorostól délre szintén tetemes magasságra emelkedő Kelemen-havasok (Pietrosz 2102 m, Rekettyés 2031 m) található. A Kelemen-havasok végső ágai Besztercénél a Beszterce folyó magas fekvésű (300-500 m) völgyére ereszkednek. 200 m alatti terület a vármegyében sehol sincs, völgyei is meglehetősen keskenyek. A hegységeket óriás kiterjedésű erdőségek borítják a legmagasabb gerinceken pedig terjedelmes havasi legelők vannak. Ásványvizek fakadnak Pintákon, Dombháton, és Oláhszentgyörgyön.

   A termőterület nagyon kicsi, de földművelésre, alsóbb részeikben szőlőtermelésre is alkalmasak. Területének legnagyobb részét az erdőségek, főképpen fenyvesek foglalják el. Jelentékeny a gyümölcstermelés is. A vármegye magasabb hegyeiben a nagyobb vad is bőven előfordul.

   Beszterce-Naszód hegységei ásványkincsekben nem szűkölködnek. Óradna környékének bányáiban jelentős mennyiségben termeltek ki cink-, ólom-, réz- és ezüstércet. Kőbányáiban andezitot, dácitot és mészkövet fejtettek. Napjainkra azonban már több bányát bezártak. Majorban andezit- és márványbányászat, valamint ezek feldolgozása történik.

   A vármegyében a kiterjedt erdőségek miatt elsősorban a faipar jelentős, melynek központjai Beszterce, Borgóprund, Oláhszentgyörgy, és Major. A bányaipar központja pedig Óradna.

Beszterce (Sántha Imre Géza)

Beszterce

Nagy Lála-tó

Naszód, városháza (Hans-Peter Fuchs)

Kobilica-tó

Lóhavasi-vízesés, Radnai-havasok

   Besztercében 1141 és 1162 között szász bányászok települtek, és Nősen néven alapítottak várost. 1222-ben már virágzó és vagyonos telepek voltak itt, külön hatóságokkal, úgynevezett királygróffal és a szepesi németekéhez hasonló szervezettel. A tatárok 1241-ben és 1285-ben e virágzó telepeket elpusztították és tönkre tették az akkor 4.000 lakost számláló Óradnát is, de csakhamar kiheverte a pusztítás nyomában járó nyomort. Később a királygróf (Comes Bistriciensis) méltósága és jövedelmei a székelyek grófjára szálltak át, ami gyakori belvillongásokra, és a szász nemesek elégedetlenségére adott okot. I. Lajos király azonban 1366-ban ugyanazon jogokat és szabadalmakat biztosította Beszterce vidékének, amelyekben a nagyszebeniek részesültek. Így jogi ügyekben a nagyszebeni grófhoz fordulhattak, aki a király után legfőbb bírájuk volt. 1452-ben 25 helységgel együtt leválasztották Doboka vármegyéről, és önálló grófság lett. V. László 1453-ban Beszterce városát és vidékét Hunyadi Jánosnak adományozta, sőt örökös grófjává nevezte ki. Hunyadi a hajdani királygrófnak csak jövedelmeit élvezte, a beszterceiek jogait és kiváltságait pedig csorbítatlanul hagyta, sőt 1453-ban megerősítette és várat épített a város felett uralkodó dombon. Hunyadi halála után Szilágyi Mihály vette át az örökös grófságot, Beszterce lakói 1458-ban Thümel bíró vezérlése alatt ellene fellázadtak. Szilágyi azonban legyőzte őket és elpusztította a várost. 1464-ben Mátyás megszüntette a Besztercei grófságot. 1465-ben a várat a város lebontotta, és a várost erősítette meg falakkal és 10 bástyával. Az örökös grófságot eltörölte, és Beszterce vidékét a szász nemzeti gróf hatósága alá rendelte. Beszterce gyors virágzásnak indult, Lengyelországgal, a Fekete tenger partmellékeivel és a Balkán félszigettel élénk kereskedést tartott fenn. A XVI.-XVII. században Beszterce-vidéke Szászföld része volt az Erdélyi Fejedelemségen belül. Péter, moldvai vajda 1530-as betörése, majd Basta, császári hadvezér féktelenkedése 1602-1603-ban, melyet iszonyú éhínség és pestis követett, eltüntette a régi virágzás minden nyomát, de csakhamar ismét felküzdötte magát. Besztercevidék továbbra is megtartotta jogait, és mint külön vidék a legújabb időig fennállott. Naszód vidéke ekkor még Besztercétől külön utat járt.  1772-ben, amikor az erdélyi határőrvidék felállították, a II. oláh gyalogezred a naszódi kerületben állomásozott, amelynek székhelye Naszód lett. A szászokat megkímélték a katonáskodástól, de Naszód vidékéről elköltöztették őket, és helyükbe oláhokat telepítettek. Az ezredhez 44 község tartozott, melyet kizárólag csak határőrök laktak. Mikor a végvidéket 1851-ban eltörölték, az ezred tőkealapját az iskolák fenntartására rendelték és jövedelméből később a naszódi főgimnáziumot tartották fenn. A ’48-49-es szabadságharc alatt 1849. január 3.-án előbb Bem a tihucai ütközetben megverte, és kiszorította Bukovinába Urbant. Február 18.-án az ismét betörő Urban előbb győz Riczkó ezredes csapatai felett Királynémetinél, de Bem hirtelen megjelenése miatt újra kiszorul Észak-Erdélyből. Beszterce falait 1856-ban kezdték bontani, ma már csak a Bognár-torony és falmaradványok állnak. Végül az 1876. évi XXXIII. törvénycikk Beszterce vidékéből (kivéve ennek azon darabját, mely elkülönítve Torda vármegyében feküdt), továbbá Naszód vidékéből, Doboka vármegyének azon részeiből, melyek Beszterce vidék két része közt, valamint Beszterce és Naszód vidéke közt terültek el, végül Belső-Szolnok vármegyének Beszterce és Naszód vidékek közé benyúló részéből, Beszterce-Naszód néven új vármegyét alakított, Beszterce székhellyel. A vasút 1884-ban éri el Dés felől. De az is csak Besztercéig ér. Naszód 1907-ben kapcsolódik a vonatközlekedésbe, Óradna pedig 1909-ben. Az 1920-tól kezdődő oláh megszállás után 1940-től ismét Magyarország része.

   Területe 4.014 km2, lakossága 104.737, 5% magyar, 25% német, 67% oláh. 5.000-nél több lakója csak Besztercének van. Népsűrűség: 26,1 fő/km2 (1890). Területe 4.333 km2, népessége 127.843, 9% magyar, 21% német, 68% oláh, népsűrűsége 29,5 fő/km2 (1910). A 20 év alatt a magyarság száma 2,2-szeresére nőtt, a németeké alig 2%-kal, az oláhoké pedig 24%-kal. Terület 4.268 km2, lakosság 149.826, népsűrűség 35 fő/km2 (1941). Az 1910-es közigazgatási beosztás szerinti vármegyében a lakosság 235.399, 4% magyar, 93% oláh, 3% cigány. 10.000 fő feletti lakossággal mindössze 2 település rendelkezik. A járások lakossága: Beszterce város: 74.933 (31,8%), Óradnai járás: 52.498 (22,3%), Naszódi járás: 43.404 (18,4%), Jádi járás: 42.191 (17,9%), Besenyői járás: 22.373 (9,5%). A legjelentősebb magyar közösség Besztercén (7%) található. A többi járásban csak a Besenyői- (5%), a Naszódi- (3%), és az Óradnai járásban (2%) vannak még jelentős számban, azonban a Jádi járásban arányuk 1% alatt van. Az Óradnai járás magyarságának több mint 80%-a Óradnán él. A németek legtöbben Besztercén vannak, de arányuk itt is mindössze fél százalékot ér el. Az oláhok aránya mindenhol 90% fölött van, csak a Besenyői járásban (83%) van ez alatt. Ugyanitt a legmagasabb a cigányok aránya (12%). Népsűrűség: 54,3 fő/km2 (2001). A 111 év alatt a magyarok száma másfélszeresére, az oláhoké 3-szorosára nőtt. A németeké 3%-ra esett vissza.

   A vármegye székhelye Beszterce, továbbá innen irányították a Besenyői-, és a Jádi-járást is. 9.109, 13% magyar, 61% német, 24% oláh, 1% cigány (1890), 13.236, 22% magyar, 44% német, 33% oláh (1910). A két háború közt először fogyásnak indul a népesség, majd kialakul az oláh többség. 1941-re azonban a magyarok kerülnek túlsúlyba. 16.313, 46% magyar, 27% német, 25% oláh (1941). A második világháború után azonban jelentős lakosságcsere történik. 1941 és 1992 között az oláhok száma 18-szorosára nő, míg a magyaroké mindkét háború után drasztikusan visszaesett, és csak azután kezdett lassú növekedésbe. A legnagyobb lakosságnövekedés 1977 és 1992 között következett be. 38.649, 12% magyar, 3% német, 85% oláh (1977), 82.366, 8% magyar, 1% német, 90% oláh, 1% cigány (1992). Ezután itt is csökkenés volt tapasztalható, de a németek száma már 1900-tól kezdve folyamatosan csökken. Akkor volt a legmagasabb a számuk, jelenleg viszont annak a 6%-a található meg a városban. Az arányt tekintve a 0,5% is alig érik el. 74.933, 7% magyar, 92% oláh, 1% cigány (2002).

   Járási székhelyek: A Naszódi járás székhelye Naszód: 2.697, 7% magyar, 19% német, 74% oláh (1890), 3.501, 23% magyar, 6% német, 71% oláh (1910). A magyar elem jelenléte csak 1941-re vált ismét jelentőssé, de ahogy a két háború közt, úgy a második után is, fokozatosan eltűnt. 3.214, 22% magyar, 2% német, 72% oláh, 2% cigány (1941). Az 1960-as évekig lakossága nem változott jelentősen, de azután jelentős növekedés következett be. 10.740, 2% magyar, 95% oláh, 3% cigány (1992). A visszaesés itt sem maradt el. 9.154, 1% magyar, 95% oláh, 4% cigány (2002). Óradnai járás székhelye Óradna: 3.634, 19% magyar, 5% német, 72% oláh, 4% cigány (1890), 4.685, 32% magyar, 6% német, 62% oláh (1910), 4.416, 30% magyar, 1% német, 64% oláh, 4% cigány (1941), 6.373, 13% magyar, 86% oláh, 1% cigány (1992), 6.313, 10% magyar, 89% oláh, 1% cigány (2002). Jelentős település még Oláhszentgyörgy. 3.023 (1890), 3.462 (1910), 4,196 (1941), 6.693 (1966), 10.280 (1992), 10.200 (2001).

   Látnivalók: Beszterce Erdély egyik legrendezettebb városa volt, nagyon szép környéken. Főterén áll az 1563-ban épített impozáns gótikus szász evangélikus templom, 76 m-es tornya a legmagasabb templomtorony egész Erdélyben. A XV. századi lábasházak gótikus árkádsorai alatt folyt a középkorban a kereskedelem, a város a Moldvába vezető Borgói-hágó közelsége miatt jelentős kereskedelmet folytatott. A városi múzeumban történeti kiállítás, és gazdag néprajzi gyűjtemény látható. A vármegyei levéltárban fedezték fel 1891-ben az 1410-ből származó, 1316 magyar szót tartalmazó Besztercei Szójegyzéket. Naszód a vármegye másik névadó városa. Sosem volt nagy település, csak történelmi szerepe tette naggyá. Látnivalókban sem bővelkedik, talán csak főtere, és városházája említésre méltó. A Besztercétől északra lévő Pinták erdős völgyben fekvő kis sós fürdőjének vize igen tömény konyhasós víz. Az 1850-es években két helyi vállalkozó gyógyfürdőt is épített a forrás fölé, medencével, kádfürdőkkel, öltözőkunyhókkal, vendéglővel, táncteremmel, kuglipályával, a besztercei polgárok igényeinek kiszolgálására. A szintén Beszterce közelében található Sófalvának két sóstava és két édesvizű mesterséges tava van, ahol halászni vagy csónakázni lehet, a sóstavaknak pedig jó gyógyhatásuk van a reuma-betegségek kezelésében. A Besztercéről Moldvába vezető úton az 1230 m magasságban lévő Borgói-hágón keresztül vezet az út. Itt vezet keresztül a régi római hadiút is, melynek kövezete sokhelyütt máig ép maradt. A gyönyörű fenyvesekkel borított vidék egyik látványossága a Beszterce folyó felduzzasztásából keletkezett kis mesterséges tó a Borgóbesztercéhez tartozó Kobilicánál. A Kelemen-havasokba történő túrázás kiindulópontjának, de kizárólag a vízparti időtöltéshez is kiválóan alkalmas. A vármegye északi részében található Radnai-havasok bővelkedik tengerszemekben, gleccser alakította völgyekben és vízesésekben. Jelentősebb tengerszemei az Ünőkő környékiek. A Lála-tavak, amelyek közül a Kis-Lála tó mivel 1920 m magasságban található, a Radnai-havasok legmagasabban fekvő tengerszeme. Az Aranyos-Beszterce forrástava 1673 m magasan fekszik, a neve is elárulja, innen ered az Aranyos-Beszterce, ami a környékbeli patakok (Büdös-patak, Ünőkő-patak) vizével egyesülve hamar folyóvá duzzad, és így folytatja útját Moldva felé. Óradna középkori temploma a XIII. században a ferencesekhez, előttük állítólag a domonkosokhoz tartozott. A tatárjárás után csak részben állították helyre. Ma egyik tornya, mellette a kapuzat és hajója falainak részletei állnak, romokban. Ezek méreteiből is következtethetünk az egykori város nagyságára. A Dombhátfürdő melletti Vár-hegyről a Nagy-Szamos völgyének nagy része belátható. Valószínűleg ezért építettek ide várat a tatárbetöréseket követően, feltehetőleg a XIV. században. Mára már csak egy-két helyen látszanak ki a földből falmaradványok, de az egykori vár alaprajza jól kivehető. A település másik nevezetessége az ásványvizekre épült gyógyfürdője. Oláhszentgyörgy öt ismert gyógyforrását a község építette ki fürdőhellyé 1876 körül, Hébéfürdő néven. Gyógyfürdője ma már kilenc gyógyforrásra és mofettákra épül. Az eredeti névadó Hébé istennő carrarai márványból készült szobrát 1880-ban állították föl. A Magyar Honvédség 1940-44 között kiterjedt védelmi rendszert épített ki az Északkeleti- és Keleti-Kárpátokban. Ennek részeként jött létre az Árpád-vonal, melynek lényege nem az addigra kudarcot vallott francia Maginot-vonalhoz hasonló erődrendszer létrehozása, hanem egyszerű, de hatékony völgyzárak kialakítása volt, a hegyek nyújtotta természetes védelmet kihasználva. Az Árpád-vonal áttörését 1944 augusztusa-októbere között háromszor is sikertelenül kísérelte meg a 4. Ukrán Front, így azt csak a bekerítés veszélye miatt visszavonulni kényszerülő magyar csapatok távozása után tudták elfoglalni. A bunkerek romjai és lövészárkai több helyütt is megtalálhatók a Priszlop-hágó (1416 m) és a Radnai-hágó környékén, ahol kivételesen völgyzár helyett a hágót és környékét építették ki.