Csongrád vármegye

   Csongrád vármegye a Magyar Királyság középső részében fekszik a Tisza-Maros szögében és a Tisza jobbpartján. Északon Jász-Nagykun-Szolnok, keleten Békés és Csanád, délen Torontál és Bács-Bodrog, nyugaton Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye határolja. Székhelye az idők folyamán mindig változott. Többnyire Szentesből irányították az életét, de volt már székhelye Hódmezővásárhely, Szeged, de a török megszállás alatt a borsod vármegyei Szendrő is.

   A vármegye területe szinte mindenhol síkság, csak néhány helyen találni mesterségesen emelt dombokat. A teljes területe a Nagy-Magyar-alfölre esik. Felszínének nagy része alig 80-100 méter tengerszint feletti magasságban fekszik. A síkság nyugat-kelet irányba ereszkedik alá, legmélyebb része, mely egyben az ország legmélyebb része Szegednél van (a korábban Torontál vármegyéhez tartozó, de Szegedhez csatolt Gyálaréten a tengerszint fölötti magassága 79 m). A síkság a vármegye nyugati részén viszont a homokbuckás Duna-Tisza közti hátságon már 120 m-re is felemelkedik. Itt a található a vármegye legmagasabb pontja a 130 m-es Bukor-hegy. A vármegyét közepe táján a Tisza szeli sok átmetszéssel rövidített kanyargós mederben, melyhez mindkét parton holt erek és terjedelmes mocsarak csatlakoznak. Csongráddal szemben a Körös ömlik bele, Szegednél pedig a Maros. Számos ér is csatlakozik a Tiszába. Az erek közül legjelentékenyebb a Kurca, mely Szentesen folyik keresztül és Szegvárnál találkozik a Kórógy-érrel, a Dong-ér, mely a tömörkényi Csaj-tó mellett folyik, és a világhírű szegedi Maty-ér. Ezen erek hajdan a Tisza árjának voltak természetes levezetői. A nagyszámú tavaknak a folyóvizek szabályozása folytán, valamint a folyó menti mocsaraknak terjedelme tetemesen csökkent. Tavai közt kiemelendő a már említett Csaj-tó, a szegedi Fehér-tó, a gyógyító vizű Kakasszéki-tó. A töltések mögött felfakadó vadvizek és a nedves évszakban felgyülemlő belvizek azonban még ma is nagy károkat okoznak. Ásványvíz, és gyógyfürdő Szegeden, Hódmezővásárhelyen, Csongrádon és Szentesen található.

   Hasonlóan keleti szomszédjához, Csanád vármegye talajához, Csongrád vármegye talaja is rendkívül termékeny. A vármegye klímája elsősorban a kukoricának kedvez, de jelentős a kenyérgabona vetésterülete, így része a magyar búzakamrának is. Szintén a klímának köszönhető a világhírű fűszerpaprika termelése, melynek fő bázisa Szeged és Csongrád. Szeged még híres a káposztáról is, valamint itt található a Szeged külterületéből önállósodó Szatymaz európai hírű őszibarackja. A vármegye az alföldi borvidék része, és elsősorban a homokon termelt szőlőfélék tartoznak a fő profilba. Jelentős bortermelés folyik Szegeden, Hódmezővásárhelyen, és Csongrádon.

   Ásványkincsei közül említésre érdemes a kőolaj és a földgáz, melyet a vármegye déli részén találunk, elsősorban Szeged környékén. Jelentőségük akkor nőtt meg, mikor a zalai olajmezők kimerültek. Magyarország egyik legjelentősebb kőolaj- és földgázmezője Algyőn van, melyet 1965 óta termelnek ki.

   Szeged jelentős élelmiszeripari központ. Kiemelkedő a fűszerpaprika termesztés, és feldolgozás, ami a török hódoltság idején honosodott meg. Erre alapozva létesített 1881-ben Szegeden paprikamalmot Kotányi János. Egyúttal üzletet is nyitott. 1896-ban a Milleniumi Kiállításon csodájára jártak az általa bemutatott villamos üzemelésű paprikamalomnak. Az 1900-as években paprikamalmot rendezett be Bécsben is, ahol Szegedről szállított paprikát őrölt. A század első évtizedeiben Ausztriában, Cseh- és Morvaországban, Németországban, az Egyesült Államokban létesített lerakatok növelték hírnevét. A második világháborúig sikeres cég az államosítás után 1953-ban jogutód nélkül megszűnt. A bécsi lerakatból alakult Johan Kotányi GmbH fűszerforgalmazó viszont a háború utáni évtizedekben óriáscéggé nőtt. Magyarországra 1992-ben került ismét, amikor az immár osztrák cég leányvállalatot alapított. A sertéshízlalás régebbi múltra tekint vissza, aminek a Pick Szalámigyár köszönheti a születését. Pick Márk 1869-ben nyitotta meg boltját, ami a gyár elődjének tekinthető. 1906-ban az alapító legidősebb fia, a kitűnő kereskedelmi érzékkel megáldott Pick Jenő, társtulajdonossá vált. Ր tette a szalámit a cég első számú termékévé, és az exportját is fellendítette. A harmincas években meghódította a tengerentúli piacokat is, és igazi világmárkává vált. Az 1948-as államosítás után összevonták a vágóhíddal és a hűtőipari vállalattal. A továbbra is vezető exportőrnek számító Szegedi Szalámigyár és Húskombinát 1987-ben önállósult, majd 1992-ben részvénytársasággá alakult. Mára az egyik legjelentősebb munkaadóvá vált Szegeden, és a Pick-csoport Magyarország vezető húsipari vállalkozása. Ezen kívül csak a tejipar említésre méltó, mivel a rendszerváltozás után a nagy múltú üzemek sorra zárják be kapuikat. Hódmezővásárhely mindig mezőgazdasági település volt. Csak a második világháború után kezdték az erőszakos ipartelepítést, amik közül csak az Alföldi Porcelángyárnak volt már korábban is üzemelő része. Komoly gyárrá azonban az eredetileg 1878-ban Pesten alapított mérleggyár fejlődött. A II. világháborúig több kisebb mérleggyárat is magába olvasztott, és az exportja is jelentős volt. 1948-ban viszont államosították, majd 1951-ben telepítették Hódmezővásárhelyre. Az időközben Metripondra átkeresztelt mérleggyár Közép-Európa legnagyobb mérleggyárává fejlődött. A rendszerváltás után a piacai nagy részét elveszítő vállalat fizetésképtelenné vált, és csődöt jelentett. Önállósuló részei azonban még ma is üzemelnek. A szentesi baromfifeldolgozó gyökerei 1922-ig nyúlnak vissza, és napjainkban is az egyik legjelentősebb ilyen profilú üzemként működik.

Szeged, városháza (Váradi Zsolt)

Szentes, vármegyeháza (Kaboldy)

Szeged, Dóm (Győrfi Orsi)

Szeged, Móra Ferenc Múzeum (Győrfi Orsi)

Ópusztaszer, Milleniumi emlékmű (Újfalusi Németh Jenő)

   Korábban Attila hun birodalmának is ezen a vidéken volt a székhelye. Csongrád Magyarországnak egyik legrégibb, Szent István korában alakult vármegyéje. A hagyományok szerint a honfoglaló magyarok Pusztaszeren tartották az első országgyűlést. A vármegye kialakulása ugyanúgy, mint Csanád esetében, Ajtony legyőzése utánra tehető. Szegedet először egy 1183-ban kelt oklevélben említik, a marosi sóhajózással kapcsolatban. Már I. (Szent) István király felismerte a marosi sóhajózás jelentőségét, ami Tisza-Maros torkolati vidéknek megerősítését eredményezte, valamint Szeged virágzó településsé vált. Az Erdélyből a Maroson leúsztatott só elosztására legalkalmasabb hely lett, ahol fontos vízi- és szárazföldi utak is találkoztak. Szeged a sószállító hajók kikötője és országos sólerakóhellyé vált. Vára 1260 és 1280 között épült fel, mely a sószállító utat védte. 1282-ben Hódmezővásárhely mellett IV. László a Hód-tavi csatában legyőzi a lázadó kunokat. Az Anjouk és Mátyás korában Csongrád az ország legnépesebb vármegyéje volt. Ekkor szinte csak a Tisza jobb partján terült el, de délen leért egészen Moholig. A mohácsi vész után természetesen ezt a területet is végigpusztította a török, de nem szállta meg. Ahogy a Szabadka központú Cserni Jován féle felkelés is feldúlta, és a kikiáltott Szerémségi cárságához csatolta Szegedet. Majd mikor 1527-ben legyőzték a szerb lázadó vezért, csapatai ide vonultak vissza, de a városi polgárok és a környék parasztjai fölkoncolták őket. Az 1538-as váradi béke értelmében az ország kettéosztásakor Csongrád vármegye János királyhoz került. Halála után 1541-ben mikor I. Szulejmán szultán megszállta Budát, Szapolyai feleségének Izabellának és a csecsemő János Zsigmondnak adta Erdélyt, vele együtt Csongrád vármegyét is. Ez azonban nem tartott sokáig, mivel 1543-ban a török elfoglalja Szegedet, és a lakosság elmenekül. 1552-ben megkísérlik visszafoglalni, de sikertelenül. Ekkor már az egész vármegye a törökök kezére jut. A tiszántúli falvak a legnagyobb pusztítást az 1566-os török hadjárat során élték át, amely jórészt az első ízben alkalmazott tatár segédcsapatok kegyetlenkedéseinek tudható be. A török uralom alatt a községek legnagyobb része elpusztult, és a nemesség előbb Pest vármegye, majd Heves, utóbb Borsod vármegyével egyesülten Füleken és Szendrőn tartott üléseket. A tizenötéves háború alatt újra lángba borult a vidék, mikor heves harcok kezdődtek Temesvár birtoklásáért. A városokat kifosztották, és a még meglévő falvakat teljesen elpusztították. 1686-ban szabadult fel a vármegye, és ezután csak a Gyula birtoklásáért folyó harcok során volt érintve. A felszabadító háborúk után katonai kormányzat alá került, mivel a Temesi bánság még török kézen marad, így a vármegye déli része a határőrvidék része lesz. 1704-ben Szeged kivételével Rákóczi csapatai szállják meg. 1715-ben állítják vissza a vármegyei státuszát, és ettől kezdve gyors fejlődésnek indult. Elveszti déli területeit, de hozzácsatolják az addig Csanádhoz tartozó Hódmezővásárhelyt. 1723. évi október 6-án tartotta első közgyűlését Szegeden, majd Károlyi Sándor gróf szegvári kastélyát a vármegyének adományozta, és így Szegvár lett a vármegye székhelye. 1848-49-es szabadságharc jelentős eseményei zajlottak le a vármegyében. A fegyveres konfliktusokból már a kezdetektől kiveszi a részét, hiszen már Jellasics támadása előtt a délvidéki rácok rátámadnak a magyarokra. Említésre méltó az is, hogy 1849. július második felétől Pestről Szegedre költözik a forradalmi kormány. Kossuth Szegeden mondta el utolsó nyilvános beszédét. A szabadságharc egyik utolsó csatája is itt zajlik le, mikor 1849. augusztus 5.-én Dembinszky harc nélkül feladja Szegedet, és a Tisza túlsó partján Szőregnél megütközik Haynauval, akitől vereséget szenved. A folyók áradásai régebben igen sok bajt okoztak, 1881-től kezdve megkezdődött a rendszeres árvízvédelem. Előtte 1846-ban indult meg a Tiszaújlak és Titel közt a Tisza szabályozása, ami 1879-ig tartott. A vármegyét érintő szakaszon Csongrád és Szeged közt 7 átvágást végeznek a folyón, így hossza ezen a szakaszon 31%-kal rövidül meg. Azóta védi körgát például Hódmezővásárhelyt, és Szegedet. Az 1879-es nagy szegedi árvíz, mely a város lakó- és gazdasági épületeinek 90%-át elpusztította, és több mint száz ember életét követelte, felhívta a figyelmet az átalakítás hibáira, és segített a korrekciós feladatok feltérképezésében. 1883-ban megépül Szentesen a vármegyeháza, így oda kerül a vármegye irányítása. 1919-ben Szegeden alakul meg a Horthy-kormány. Az 1920-as országcsonkításnál, csak Horgost és környékét veszíti el. Horgosnak csak az öttömösi része marad Magyarországon. Az 1950-es megyerendezés során Csanád megye délnyugati felét, amely magába foglalta az egykori Torontál vármegye Magyarországon maradt részét is, Csongrád megye területéhez csatolták. 1950 és 1962 között a jugoszláv fenyegetettség miatt nem Szeged, hanem Hódmezővásárhely lesz a székhelye, majd 1962-től végleg Szeged a központ.

   A vármegye népessége 1787-ban Szeged szabad királyi várossal együtt még csak 65.212 lélekből állott. A növekedés innentől kezdve folyamatos. A magas népességszaporodás mellett Csongrád vármegye községeiből folyamatos kirajzás ment a délvidéki új településekre is. Terület 3.544 km2, lakosság 261.340, 98% magyar, 1% német. A községek igen népesek. 10 településnek van több mint 5.000 lakosa. Ez azonban a települések alacsony száma miatt a teljes népesség 93%-át jelenti. Ez az arány az egész országban itt a legnagyobb. Népsűrűség: 73,7 fő/ km2 (1890). Területe 3.569 km2, lakossága 325.568, 98% magyar, 1% német, népsűrűsége 91,2 fő/km2 (1910). A 20 év alatt a lakosság teljes szaporodása 30%. A magyarság száma csak 25%-kal, a németeké pedig 5%-kal nőtt. A többi nemzetiség jelentősebb arányban nőtt, de számuk így sem számottevő. Területe 3.462 km2, lakossága 343.942, népsűrűsége 99,4 fő/km2 (1930). Területe 3.569 km2, lakossága 359.997, népsűrűsége 100,9 fő/km2 (1941). Az 1910-es törvényhatósági határokon annyit kellett változtatni, hogy a korábban Torontál vármegyéhez tartozó Szőreg Szegedbe történő beolvadása miatt a vármegye területe is megnőtt. Ez alapján területe 3.638 km2, lakossága 375.289, 99% magyar. 10.000 fő feletti népessége 4 településnek van, de itt él a vármegye lakosságának 83%-a. A törvényhatóságok lakossága: Tiszáninneni járás (Szegeddel): 242.569 (a vármegye összlakosságának 64,6%-a), Hódmezővásárhely város: 54.328 (14,5%), Szentes város: 32.824 (8,8%), Csongrádi járás: 25.225 (6,7%), Tiszántúli járás: 20.343 (5,4%). A vármegye összes járása majdnem teljesen tisztán magyar. Egyetlen nemzetiség aránya sem haladja meg az 1%-ot. Népsűrűség: 103,2 fő/km2 (2001). 111 év alatt a magyarság száma 44%-kal nőtt, a németek száma a felére esett vissza.

   A vármegye legjelentősebb települése, és 1962-től ténylegesen is székhelye Szeged. 85.569 (1890), 118.328 (1910), 135.071 (1930), 136.375 (1941). 1950-ben a megyerendezéskor egy sor tanyát önállósítottak, és leválasztották Szegedről. A fejlődés azonban csak úgy követhető világosan, ha ezeket a településeket továbbra is beleszámoljuk az összlakosságba. 142.580 (1960). 1973-ban beolvadt Kiskundorozsma, Szőreg, Tápé és Gyálarét. Kiskundorozsma azonban a Tiszáninneni járás székhelye, így külön kell vele foglalkoznunk. 12.325 (1890), 17.719 (1910), 18.956 (1930), 19.676 (1941). 1950-ben Kiskundorozsma is elveszti külterületeit, de velük együtt 19.471 (1960). Tápé 4.703 (1960), Szőreg 4.415 (1960), Gyálarét 571 (1960). Ha Kiskundorozsmát, a hozzá tartozó településeket, valamint a másik három beolvadó települést is hozzászámoljuk Szegedhez, a saját külterületeivel együtt, akkor területe 1.039 km2, mellyel a legnagyobb területű város lesz, és nem sokkal kisebb, mint a legkisebb vármegyénk, Esztergom. 211.497 (2001).

   Csongrádi járás, székhelye Csongrád, 20.802 (1890), 25.310 (1910), 26.046 (1930), 25.638 (1941). Innen nem szakítanak el településeket, ettől függetlenül bekövetkezik a népességcsökkenés, ami azóta is tart. 20.676 (1960), 18.787 (2001). Tiszántúli járás, székhelye Mindszent 12.033 (1890). 1893-ban kiválik a 2.734 (1890) fős Tömörkény, ami utána a Csongrádi járáshoz kerül. Már Tömörkény nélkül 10.069 (1920), 9.946 (1930), 9.179 (1960), 7.317 (2001). Önálló városok: Hódmezővásárhely 62.445 (1910), 60.342 (1930), 61.729 (1941). 1950-ben a város is átesik a csonkításon, de a leszakadó településekkel együtt 59.946 (1960), 53.363 (2001). Szentes 30.791 (1890), 31.593 (1910), 32.861 (1930), 33.658 (1941). Az 1950-es önállósítások itt is megtörténnek, de velük együtt 34.713 (1960), 32.822 (2001).

   Látnivalók: Szeged belvárosának egyik központi elhelyezkedésű, parkosított, forgalom elől részlegesen elzárt, négyszög alakú tere a Széchenyi tér. Épületei közül kiemelendő a városháza, mely első formájában 1728-ban készült el, majd 1804-ben újjáépítették. Az 1879-es nagy árvíz utáni, jelenlegi állapotát 1883-ban érte el. Itt is van egy „Sóhajok hídja”, mely a Városháza és a szomszédos Bérpalota közt ível át. A Szent István tér dísze a víztorony, mely 1904 óta folyamatosan üzemel, mely azóta már ipartörténeti műemléki védettséget is kapott. A Dóm tér minden bizonnyal a város leghíresebb tere. A Fogadalmi templom előtti árkádsorral körbevett tér kiváló akusztikája miatt a Szegedi Szabadtéri Játékok legalkalmasabb helyszínének bizonyult. Ezek mellett természetesen számtalan műemlék épületet találunk szerte a városban. Többek közt az Anna-fürdőt, melyet 1896-ban nyitottak meg. 1927-ben a fürdő közvetlen szomszédságában fúrt 944 méteres mélységű kútból 52 °C-os víz tört fel. A gyógyvizet bevezették a fürdőbe is, amelyet 1938-ban gyógyfürdői rangra emeltek. Szegeden a Felső Tisza-parti Pick Szalámi és Szegedi Paprika Múzeum mutatja be az érdeklődőknek a gyár történetét. A Tisza bal partján, Újszegeden található a híres egyetemi füvészkert. Mikor a vármegye székhelye Szentesre költözött, a szegvári vármegyeháza 1902-től árvaház, aggok menhelye, leánynevelő intézet is volt, különféle női szerzetesrendek kezelésében. 1950-től 1997-ig nevelőotthonként működött. Azóta helyi rendezvények színhelye. Szentes főterén áll az 1883-ban épült volt vármegyeháza, a városházával együtt. A csongrádi Belsőváros az Alföld egyetlen népi műemlék együttese, ma 37 épületegységből áll. Ezt az egykori városközpontot a Tisza íve csaknem körülzárta. A műemléki védettség alatt álló házak alapjait, falait 200-300 évesre becsülik. A hódmezővásárhelyi árvédelmi fal, vagy más néven „Kőfal”, a várost körülvevő árvédelmi töltés 3006 méter hosszú téglával burkolt szakasza, mely városképi jelentőségű műemlék. Számtalan egyéb építészeti látnivalója közül még kiemelkedik az 1879-ben épült városháza, és az egykori Fekete Sas szálloda, mely ma rendezvényház. Gyógyvízre alapozva épült fel 1932-ben Székkutastól hat kilométerre, az orosházi út közelében a kakasszéki gyógyintézet. A reuma- és mozgásszervi szanatórium a hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórházhoz tartozik. A nagymágocsi Károlyi-kastély 1896 és 1897 között épült. A kastélyt 41 hektáros gondozott park öleli körül, amit XVIII. századból származó barokk szobrok díszítenek. Az angol kert kiemelkedő értékei a ritka őstölgyek és fenyőfélék, de itt áll az 1883-ban épült római katolikus templom is. A kastélyhoz tartozik egy 10 hektáros tó is. Napjainkban a kastély szociális otthonként működik. Derekegyházat 1765-től gróf Károlyi család urasági birtoknak rendezte be, kastéllyal és gazdasági épületekkel. 1869-ben egy emeletet húztak rá. 1949-től elmeszociális otthonként működik. Jelenleg a hozzá tartozó 10 hektáros parkkal együtt műemlékvédelmi jelentőségű. Ópusztaszeren 1982-ben hozták létre a Nemzeti Történeti Emlékparkot, melynek legismertebb kiállított műve Feszty Árpád: A magyarok bejövetele című körképe. A két évig, 1892-től 1894-ig készült 120 méter hosszú, 15 méter magas és 38 méter átmérőjű kört formázó panorámakép a honfoglalásnak néhány elképzelt epizódját idézi fel. A Pallavichini-kastélyt az 1879-es nagy árvíz idején elpusztult kastély helyett, az 1800-as évek végén építették, és a munkálatokat 1910-ben fejezték be. Az 1960-as évektől kezdve pszichiátriai otthonként funkciónál napjainkban is.