Krassó-Szörény vármegye

   Hazánk Maros és Duna közti részében fekszik. Északon Arad vármegye határolja, nyugaton Temes, keleten Hunyad vármegye délen a Duna és a Kárpátok vonala. Az eredeti Krassó vármegyének még Krassóvár volt a központja, Szörénynek pedig Szörényvár. A török hódoltság alatt létrehozott Lugos-Karánsebesi Bánságnak Karánsebes. A felszabadulás után létrehozott Krassó vármegye székhelye Lugos volt, a határőrvidék felszámolása után pár évig fennálló Szörény vármegyéé pedig Karánsebes. Az 1881-ben egyesített vármegye székhelye Lugos.

   A vármegye hazánk hegyesebb vármegyéi közé tartozik, melyben síkság alig van. Mindössze délen a Krassó völgye, északon pedig a Temes és a Béga völgyei nevezhetők annak, melyek a Nagy-Magyar-alföld részei. Hegyei a Déli-Kárpátok utolsó nyúlványai. Központjában a Néra és a Temes által határolt Krassó-Szörényi-érchegység csúcsai emelkednek (Gózna-kő 1447 m). A Temestől keletre két nagy hegytömb található, melyek átnyúlnak a szomszéd Hunyad vármegyébe. A Bisztra által elválasztva északon a Ruszka-havast (Págyes 1380 m), délen pedig a Szárkő-hegységet (Gugu 2291 m, mely a vármegye legmagasabb pontja) találjuk. Ezektől délre a Hideg-patak által elválasztva emelkedik a kis kiterjedésű Cserna-hegység (1629 m). Kelet felől a Krassó-Szörényi-érchegységtől a Porta Orientalis hágója (540 m) választja el, délen pedig a Cserna folyó határolja. A Csernától délkeletre fekszik Erdély és a Havasalföld határhegye a Mehádiai-hegység (Domogléd 1105 m). A Néra völgyétől délre egészen a Dunáig elterülő Aldunai-hegység három csoportra osztható. Nyugaton a Lokva-hegység (Balony 651 m), középen az Almás-hegység (1019 m) és keleten az Orsovai-hegység (Nagy-Szvinica 1224 m). A vármegye északi részét az Erdőhát dombvidéke foglalja el, mely a Maros és a Béga közt található, és átnyúlik Temes vármegyébe. Legmagasabb pontja sehol sem haladja meg a 440 métert. Mint látható a vármegye folyóvizekben igen gazdag. Északon a Maros, délen a Duna jelöli a határát. A Maros a vármegye területén jelentékenyebb mellékvizet nem vesz fel. A Dunába itt csak a Néra és a Cserna ömlik, majd Torontál vármegyében egyesül a Temessel. A Temes jelentősebb mellékvizei a Hideg-patak és a Bisztra, valamint a Berzava, ami nem messze tőle ered, de csak Torontál vármegyében folynak egymásba. Ezeken kívül említésre méltó még a Temessel párhuzamosan futó Béga, amely a Tisza mellékfolyója. Kitűnő ásványforrásai vannak, melyek Herkulesfürdőn fakadnak és európai hírnévre tettek szert. Hévízforrásokat találunk még Csernahévíz határában is.

   A földművelésnek a hegyes vidék és a részben zord éghajlat nem nagyon kedvez. Legjobban elterjedt a kukorica művelése, és a búzatermelés. A szőlőművelés nem igazán jelentős. A vármegye a Versec-fehértemplomi borvidék része. Bortermelő központok Újmoldova, Mehádia és Karásebes. A gyümölcstenyésztés viszont igen jelentékeny. Legelterjedtebb a szilvatermelés, mely azelőtt a pálinkafőzés alapját képezte. Itt Karánsebest kell kiemelnünk, de ez újabban rendkívüli mértékben csökkent. Erdőségekben a vármegye rendkívül gazdag. Óriási erdőségeinek túlnyomó része bükk. Az erdőségekben vad bőven előfordul, a folyók halban gazdagok. Állatállománya a sok legelő miatt nagy.

   Terményei az ásványországból igen gazdagok. Berzászkához tartozó a kozlatelepi szénbányát 1830-ban nyitották meg. 1878-ban Drenkován gőzhajó-kikötő, és a Duna-parton kisvasút is épült, amely egészen a XX. század végéig működött. Drenkován a szénbánya mellett, 1909-ben üveggyárat hoztak létre. Mára Drenkován megszűnt a szénbányászat. Utoljára a kozlatelepi bányát zárták be, 2004-ben. Szászkabányán 1719 után indult meg rézérctelepek kitermelése. 1746 és 1755 között három új kohót építettek, és a réz mellett vasat is bányásztak. Utolsó bányája 1905-ben zárt be. 1973-ban újrakezdték a bányászatot 1998-ig. A Vaskőn kitermelt vasércet Resicabányán és Bogsánbányán dolgozták fel. A bányát az 1990-es években bezárták. Napjainkban csak gránit- és márványbánya működik. Stájerlakon 1790-ben kőszenet találtak. Boksánbánya határában már a rómaiak is bányásztak aranyat. Határában vasércet bányásznak és vaskohói vannak. Ruszkabánya bányatelepét 1803-ban alapították. Vasércet, ezüstöt, krómot és ólmot, valamint feketeszenet bányásztak. Feketeszénbányája ma is működik. 1904-ben Bozovics határában aranybánya nyílt. 1908-ban magánvállalkozók nyitottak barnakőszén- és lignitbányát a községgel közösen, amelyet 1910-ben a magyar állam vett át. Ugyanekkor az állam egy másik aranybányát és egy barnakőszénbányát is nyitott. Az aranybánya kisebb volumennel még 1955-ig működött. A barnakőszén bányászata 1987 és 1997 között zajlott újra a településen, de külszíni fejtést ma is folytatnak. Dognácska környékén a római- és a középkorban színesfémeket bányásztak. Vasérckészleteit 1718-ban fedezték föl. 1721-ben megindult a vasércbányászat és a vaskohászat, 1722-ben a rézbányászat. 1740-ben a telep mellett fedezték föl a korabeli Európa egyik legjelentősebb rézérc lelőhelyét. 1764-ben egy színarany telért találtak, de a kitermelt ásványkincsek között szerepelt ólom-, ezüst- és cinkérc is. A XIX. század közepén bányászata válságba került. 1872-ig még kisebb mértékben tovább folyt színesfémbányászata, de azután már csak vasércet bányásztak. Később újraindult a színesfémbányászat is, de korábbi jelentőségét nem tudta visszaszerezni. A fél évszázadon át szünetelő bányászatot 1961-ben újraindították. A kitermelés 1991-ig folyt. Zoldon a XX. század elejének adatai szerint a nadrági vasbányatársulatnak voltak vasércbányái. Újmoldovában már a rómaiak idején erőteljes réz-, vas-, ezüst-, arany- és ólombányászat folyt az itteni hegyek alatt vájt aknákban. 1740-ben indult újra a réz, ezüst és ólom bányászata. 1788-ban lakossága elmenekült és a törökök fölégették. A bányászatot 1856-ban a StEG kezdte újra. 1858-ban kénsavgyárat alapítottak. A szocializmus évtizedeiben lendült fel ismét bányászata, és a 2000-es évek második felében szűnt meg végleg. Mehádia szénbányáját 1873-ban nyitották meg. A bánya 1929 körül vált veszteségessé és 1935-ben bezárt. A kitermelést 1979-ben kezdték újra. Az 1990-es években ismét megszűnt. Oravicabányán rezet és ezüstöt bányásztak. 1790-ben fedezték föl kőszénkészleteit, amelyek kitermelése nemsokára megkezdődött. 1833-ban aranyat találtak határában. Kitermelését 1845-ben kezdték meg, de a bánya csak négy évig üzemelt. 1855-ben üzemeit a StEG vásárolta meg. A korábbi réz- és nemesfémbányászat helyett itt is a kőszén- és vasércbányászatot fejlesztette tovább. 1857-ben itt alapította meg kémiai laboratóriumát. Ezt 1880-ban Resicabányára helyezték át. A XIX. század második felében újraindították az aranybányáját. 1989 után, bányáinak és kohóinak leépítésével és a hőerőmű bezárásával magas munkanélküliség alakult ki.

Bozovics, Bigér-vízesés

Herkulesfürdő, Szapáry-fürdő

Kazán-szoros (Gál Levente)

Lugos, városháza

Néra-szurdok (Gál Levente)

   A kormányzat 1718 és 1723 között Resicabányán elkezdte a rézbányászat és -kohászat fejlesztését. Az 1738-as török háborúban elpusztult. Románresica fölött 1769–71-ben megalapították Resicabányát. Ott kezdték meg a gyár építését. Első két vasolvasztóját 1771-ben helyezték üzembe. 1789-ben a törökök által kifosztott Oravicabányáról ide helyezték át a bányásziskolát. A Nápolyi Királyság 1793-ban húszezer gránátot rendelt a resicai üzemektől, amelyek ettől kezdve folyamatosan foglalkoztak hadianyaggyártással. 1805 és 1816 között három nagyolvasztót építettek. A magyar korona országaiban először itt gyártottak gőzgépeket, az olvasztók fúvóberendezéseihez. 1851-től vasúti síneket is gyártottak. 1853-ban határában kezdetét vette a szénbányászat. Ugyanekkor ipari vasutat építettek Vaskőre, 1856-ban Szákulra. 1855-ben a bánsági iparvidék 1300 km²-es területével együtt az akkor megalakult StEG kapta kilencven évre koncesszióba, amely Resicabányát szemelte ki bánya- és kohóművei központjává. 1859-ben üzembe lépett a tűzállótéglagyár. A szénszállítás céljára Domány felé 1864-ben kifúrták a 2772 méteres Ferenc József-alagutat, amelyen előbb ló, 1876-tól gőzmozdony vontatta szerelvények haladtak át. Resicabányai bejárata a mai mozdonygyárnál volt. Ma már nem lehet végighaladni rajta, mert 1960-ban lezárták. 1866-ban a StEG saját üzemi távíróvonalat épített ki Resicabánya és Bécs között. 1868-ban itt adták át az első Bessemer-konvertert Magyarországon. 1870-ben kezdődött meg Resicabányán az acél vasúti hidak gyártása, az első hidat a Brünn–Stadlau-vonal számára készítették. 1871-től az acélsín-hengerműben vasúti síneket is gyártottak. 1874-ben itt készültek a Szörényvár–Bukarest vasútvonal sínei. 1872-ben itt gyártottak Magyarországon először gőzmozdonyt. A Resica belső használatra, keskeny nyomtávra készült, és a következő évben még két másik követte, a Bogsán és a Hungária. 1873-ban iparvasút épült Bogsánon át Vaskőig. 1876-ban felépült az akkori Magyarország első Siemens–Martin-kemencéje és az ahhoz kapcsolódó hengermű, amely vasúti kerékabroncsokat gyártott. 1882-ben kezdődött meg a vasúti hidak mellett a közúti hidak gyártása. Elsőként a szegedi Tisza-híd készült el, amely sajnos mára elpusztult. 1905-ben felépült első nem nehézipari üzeme, a faszeszgyár. 1910-től fegyvereket is gyártottak, az első világháború alatt a fegyver- és lőszergyártás vált a resicabányai gyárak fő profiljává. 1923-ban újraindították a gőzmozdonygyártást. 1924-ben elsőként gyártottak olajfúró tornyot, majd rendszeresítették a kőolajbányászati berendezések gyártását. A második világháború alatt ismét főleg fegyvert és lőszert gyártott. 1944-ben megépült a várost Aninával összekötő keskeny vágányú vasút, amely azonban csak az 1960-as évekig működött. 1958-ban a hídgyártást áthelyezték Boksánbányába. 1961-ben megszüntették a gőzmozdonyok gyártását, viszont 1960-tól motorokat gyártottak dízelmozdonyok számára. 1962-től itt állították elő a romániai vízerőművi turbinákat. Az 1980-as években megkezdték a kokszolómű korszerűsítését, mert az acélgyártás energiaproblémákkal küzdött. 1989-re az acélművek és a többi üzem több mint húszezer főt foglalkoztatott, de rendkívül rossz hatékonysággal működött. 1994-ben leállt a kokszolómű, majd a kohászat is, és az ezredfordulóra ötezer főre csökkent a nehéziparban dolgozók száma. Csiklóbánya határában már a bronzkor óta bányásznak rezet. 1718-ban itt építették meg a Bánság első rézolvasztó kemencéjét. 1722-ben réz- és vasbányája és hámorai voltak. 1773-tól a vasat üzemi méretekben kovácsolták is. A XIX. század második negyedében a bányászat lehanyatlott, bányáit bezárták. Ezeket 1855 után nyitották meg újra. Rézkohót és két rézhámort, valamint mezőgazdasági szerszámgyárat is létesítettek itt, amely kapákat és ásókat gyártott. Csiklóbánya ma is nagyrészt sörgyáráról nevezetes, melyet 1717 és 1726 között alapították. Tamásdtól délre üveggyár látható, mely 1826-ban kezdhette meg a termelést. 1902-ben tulajdonosa kibővítette és modernizálta. Az üveggyárat 2001-től részletekben magánosították, de egyik új tulajdonos sem tudta vagy akarta megőrizni az üvegipari jelleget. Utolsó részét 2006-ban adták el, és az új tulajdonos parkettgyárrá alakítja át. Bégalankás környékén gazdag vasérc bányák vannak. Vasérclelőhelye közelében 1734-ben adták át az első vaskohót. 1826-ban rezet is bányásztak határában. A vaskohászat 1881-ben megszűnt, de néhány kisebb bányában 1886-ban is folyt a vasbányászat. A XX. században ezenkívül márványt is fejtettek benne, amellyel a tamásdi üveggyár kvarchomokját őrölték. Karánsebes a század második felében bőr- és faiparáról volt nevezetes, és barnaszénbányászat is folyik. 1895-től városi téglagyár, 1902-ben csapszeggyár és több faipari cég működött benne. 1882–1885-ben a település vízerőművet épített, és az akkori Magyarországon a legelsők között vezette be az utcai villanyvilágítást. A várostól délkeletre 1785-ben alapították Újkaránsebes falut állattenyésztő, famunkás és szénégető német lakossággal. Ruszkicán 1831-ben épült az első vasolvasztó. A vállalat Lugoson, Mehádián és Karánsebesen öntöttvas hidat épített és pályázatot adott be a Lánchíd megépítésére is. Az 1848-49-es szabadságharcban Bem tábornok seregét lőszerrel látta el a gyár. A szabadságharc után a termelés hanyatlott, a vasérctelepek kimerültek, a XX. század elején működése megszűnt. Lugosnak 1752-ben sörfőzdéje is működött. 1837-ben selyemmanufaktúrát is említenek a városból. Legjelentősebb üzemét, a téglagyárat 1888-ban alapították. Ez több kibővítés után, az 1930-as években ezer főt foglalkoztatott, 1996 óta német tulajdonban van. 1864-ben jött létre a szeszgyár és a gőzmalom, 1905-ben a selyemfonógyár, 1907-ben a Délmagyarországi Textilipar Rt., Lugomet gépgyár, biztonságtechnikai rendszereket gyártó üzem (amerikai tulajdonban, 2005 óta), légzsákokat és kormánykerekeket gyártó üzem (svéd tulajdonban). Nádorhegy mindig elénk vasiparral büszkélkedhetett, de a gyárak és a foglalkoztató üzemek 1989-től kezdve folyamatosan bezáródtak, az életszínvonal pedig nagyot zuhant, a munkanélküliség óriásit ugrott, a népesség pedig elvándorolt. A nadrági gyártelep 1846-ban alakult. Három évvel később épült a hengerező, 1862-ben a lemezhenger-gyár. A nadrági hengerezőgyár volt az első, mely Dél-Magyarországon mindennemű hengerelt vasat hámorok segítsége nélkül állított elő. Csernahévízen az 1870-es évektől mezőgazdasági gépgyár működött. Gépgyára ma is működik. A fafeldolgozó kombinátban kb. százan dolgoznak. Orsován 1891-ben petróleumfinomító kezdte meg működését, az 1900-as években már jelentős hajójavító műhelye és sörgyára is volt. Anina vasgyártelepét 1846-ban alapították. Feketeszénbánya, szénelőkészítő üzem, olajpalakitermelés és hőerőmű van itt.

   A római hódítás erős nyomokat hagyott a vidéken. Egyes helyeken a római kőút még most is használható. A magyarok bejövetelekor a Maros-Duna-Tisza szögét a bolgárok tartották megszállva. Bár komoly uralomról nem beszélhetünk. A bolgárok kiűzése, és a terület Magyarországhoz való csatolása már az első körben megtörténik, mivel a Nyék és a Jenő törzs a Vaskapun keresztül érkezik a Kárpát-medencébe. Először csak gyepű, majd nagy részét a csanádi püspökséghez csatolják. Krassó vármegyét Szent István király hozta létre az államalapítás és a királyi vármegyerendszer megszervezése idején Krassóvár központtal. De okmányainkban mint várispánság csak 1230-ban fordul elő először. A Szörényi bánság nevét a Traján hídja közelébe eső arx Severinától (ma Szörényvár) nyerte. Legelőször szörényi bánként 1233-ban mikor Lukács mestert említik. 13 évvel később találkozunk már az első szörényi püspök nevével is. IV. Béla király a szörényi bánságot 1238-ban egész az Oltig megszállta, és csakhamar magyar telepesek kerültek oda. A tatárjárás után pedig 1247-ben hűbéri kötelezettség mellett a Szent János lovagrendnek adományozta, a beléjük helyezett remények azonban itt nem teljesültek, és a lovagok már 1260 táján elhagyták a szörényi bánságot. 1330-ban Basarab oláh vajda kerítette a bánságot hatalmába, de Károly Róbert király ezt nem tűrte és betört Oláhországba, a szörényi várat bevette, és Széchy Dénest nevezte ki szörényi bánná. Ezután hosszabb időn át a szörényi bánság megmaradt magyar kézben. Karánsebesen 1365-ben a Buda felé tartó V. János bizánci császárt nagy pompával fogadták, de a török ellen háborúzó Zsigmond király többször is megszállt a városban. Zsigmond király 1429-ben a szörényi bánságot a német lovagokra bízta, mert senki sem akarta magára vállalni az országrész kormányzását, mely örökösen ki volt téve a török támadásainak, és a törökkel cimboráló oláh vajdák pusztításainak. Három évvel később azonban a török kiűzte őket Szörény várából. 1435 után Hunyadi János viselte a szörényi bánságot. Karánsebest 1497-ben Buda város kiváltságaival ruházták föl, 1498-ban pallosjogot kapott. Városi kiváltságait az erdélyi fejedelmek többször is megerősítették. 1522-ben a törökök elfoglalják Orsovát, 1524-ben pedig Szörény várát. A mohácsi vész után az Olt és Duna közötti szörényi bánság megszűnt és vármegyévé alakult, magába foglalva Krassó vármegyét és a volt bánságnak a Marostól Orsováig megmaradt részét. János király, majd az erdélyi fejedelmek birtokához tartozott. Vezetőit nem nevezték főispánoknak, hanem karánsebesi és lugosi bánoknak. Barcsay Ákos, az utolsó lugosi és karánsebesi bán, hogy az erdélyi fejedelemséget elnyerje, 1658-ban Lugost és Karánsebest a töröknek átadta, a vasvári béke a török foglalását véglegesítette. A török elleni felszabadító harcok során 1688-ban a keresztény sereg Karánsebest visszafoglalta, Szörény vármegye is újraszerveződött. 1698 után, a karlócai békét követően viszont a Temesközzel együtt ismét török fennhatóság alatt maradt, 1718-ig, a pozsareváci béke megkötéséig. De már a háború kitörése előtt is jókora területet uraltak a császáriak a temesvári pasa tartományából. Az 1715. XCII. törvénycikkben a király már arról biztosítja a nemzetet, hogy Pozsega, Verőce, Szerém, Valkó, Csongrád, Arad, Békés, Zaránd és Torontál mellett Szörény vármegyét is az anyaországhoz fogja visszacsatolni. Csak rendezni kell a viszonyokat, hogy végső határaikat meg tudják állapítani. Erre azonban nem került sor, mivel a Határőrvidék része lett. Mehádiánál 1713 és 1717 között a császáriak új erőd- és sáncrendszert építettek, lezárva az Orsováról Karánsebes felé vezető utat. 1737 és 1739 között az erődrendszer nyolcszor cserélt gazdát a törökök és a császáriak között, majd 1740-ben, a belgrádi béke feltételeinek megfelelően lerombolták. A császári seregek 1716-os offenzívájakor Mercy seregét még sikerült visszaszorítania a törököknek Orsova alól, de következő évben kiürítették a várat, amely ekkor hosszabb időre császári kézre került. A Cserna torkolata alatt fekvő szigeten felépítették az Újorsovának elnevezett, Vauban-rendszerű várat. Az 1737–39-es háború során a törökök feldúlták a várost és négyszer is hiába ostromolták Újorsovát, de a 2800 fős őrség csak az ötödik, négy hétig tartó ostrom után adta meg magát egy megerősített török ostromló sereg elől, mivel nem reménykedhetett felmentők érkezésében. Az 1739-es belgrádi békében a Habsburg Birodalom lemondott Újorsováról a törökök javára. 1741. június 4-én Karánsebesen zajlott le az a Habsburg–török békekongresszus, amelyen megállapították a két birodalom új határát. Lugos 1778-tól, a Bánát polgárosítása után Krassó vármegye székhelye lett. Az 1788–90-es osztrák–török háborúban a törökök előbb 1788. augusztus 7-én, rövid időre elfoglalták Orsovát, majd 1790. április 16-án a császáriak foglalták el Újorsova (Ada Kaleh) várát, de az 1791. augusztus 4-én megkötött szisztovói béke visszaadta azt a törököknek. A hadjárat idején II. József hadai vereséget szenvedtek el Lugos mellett, és ekkor zajlott le a karánsebesi csata a császári hadak különböző alakulatai között, amelyek egymást török csapatoknak hitték. 1795-ben egyesítették a két Lugost. 1846-ban elkészült a Duna mentén haladó Széchenyi-út. A térség jelentős szerepet játszott az 1848-49-es szabadságharcban is. 1848 tavaszán a németresicaiak megalapították a nemzetőrséget, és a helyi üzemet teljes egészében a forradalmi csapatok hadianyag-ellátására alakították át. Kossuth Oravicabányának is központi szerepet szánt a magyar hadiiparban. A szabadságharc alatt ágyúgolyót öntöttek ott. 1848 június 27-én a bánáti románok Eftimie Murgu vezetésével Lugoson tartott gyűlésükön a Batthyány-kormánytól egy bánáti román autonóm kerület létrehozatalát kérték Murgu kapitánysága alatt, önálló román ortodox egyházi hierarchiát és a népfelkelés kihirdetését a Bánátban. Egyben felajánlották fegyveres segítségüket a magyar kormány számára. Vukovics Sebő elutasította a kérések teljesítését. Murgu közben titokban a havasalföldi forradalmároknak is fegyveres segítséget ígért. 1848 augusztus 28-án hajnalban Asbóth Lajos őrnagy Szászkabányán verte szét az Újmoldovát felégető szerb felkelők táborát. November elején, a határőr alakulatok ellen körülárkolták a Resicabányát. November 15-én a Dodg százados vezette szerb határőrök támadást indítottak, de a helyőrség visszaverte őket. 17-én védelmi bizottsága már az ellenségessé vált tornói románok ellen kért segítséget, majd a 19-én ideérkező honvédszázaddal együtt megtámadták és felprédálták a falut. December 18-án a karánsebesi román határőrök Traian Doda vezetésével megadásra szólították fel. A vagyonosabb resicaiak hajlottak volna a megadásra, azonban a védekezés mellett kitartók kerültek többségbe. Az első támadást vissza is verték, de a 24-én ismét támadó sereg immár hatalmas túlerőt képviselt. A határőrök másnap bevették a várost, az üzemeket felgyújtották. December végén Oravicabánya is császári kézre került, 1849. május 3-án Arányi Károly őrnagy foglalta vissza. Bem hadserege 1849. április 16-án Bem vonult be a Karánsebesbe. Lugost pedig 1849. április 19-én foglalta vissza. A szabadságharc végén itt működött a forradalmi kormány bankjegynyomdája. 1849 áprilisában Orsovánál menekült ki Puchner Havasalföldre, melyet Bem május 16-án, kardcsapás nélkül foglalt el. Augusztus 8-án a magyar kormány Lugoson kezdett tárgyalásokat Avram Iancu képviselőivel. A temesvári csata Vécsey és Guyon serege, amely Facsád felé vonult tovább, és ott vált szét a Dessewffy és Lázár vezette csapatoktól, amelyek több magyar vezetővel együtt Karánsebes felé tartottak, ahol 1849. augusztus 19-én letették a fegyvert. 1849 augusztus 23-án Mehádián vívták a szabadságharc utolsó ütközetét, amelyben Fockner ezredes lengyel és olasz honvédserege azért ütközött meg az osztrákokkal, hogy biztosítsa a magyar vezetők menekülését Törökország felé. Szemere Bertalan a Cserna torkolata alatt emelkedő Allion-hegy tövében, a Habsburg és az Ottomán Birodalom közötti senkiföldén ásta el a magyar Szent Koronát. 1853. szeptember 8-án a korona után folytatott nyomozás eredménnyel járt, és a császári hatóság azon a helyen találta meg a koronaékszert, ahol Szemere négy évvel korábban elásta. A helyre Ferenc József emlékkápolnát építtetett. 1849-től 1860-ig a német nyelvű szerb vajdaság és temesi bánságnak volt kiegészítő része. 1860-ban visszaállították a vármegyei önkormányzatot. Krassót alkotmányosan újraszervezték, de a szörénységi rész még 1779 után majdnem egy századig maradt mint határőrvidék elszakítva, mígnem az 1872 június 9-én kelt, a bánsági határőrvidék és a titeli zászlóalj területének a katonai közigazgatásból a polgári igazgatás alá helyezése iránt kibocsátott királyi leirat, ezt megszüntette. Az 1873. évi XXVII. törvénycikk végre felállította Szörény vármegyét és meghatározta területét. A székhelye az önálló törvényhatósági joggal felruházott Karánsebes városa lett. Az új vármegyét azonban hét évi fennállás után egyesítették Krassóval, és vele együtt alkotja Krassó-Szörény vármegyét. Az 1881. évi LV. törvénycikk utasításai alapján alakult vármegye a magyar királyság legkésőbb kialakult közigazgatási egysége. 1847-ben az Oravicabánya–Karasjeszenő (Temes vármegye)–Báziás vonalon megindult a lóvasúti közlekedés, 1854-ben pedig ugyanitt fölavatták a Bánát első mozdonyüzemű vasútvonalát. A vasút a dunai gőzhajózáshoz kapcsolódva bekötötte a bánáti bányavidéket a nemzetközi vérkeringésbe. 1858-ban megépült Temes vármegye területén a  Temesvár–Versec–Karasjeszenő fővonal, melyből később Krassó-Szörény vonalai leágaztak. 1863-ban megépült a mozdonyüzemű, normál nyomközű vasút Oravicabánya és Anina között. A már említett fővonalból először 1874-ben épült meg leágazás Vejténél, Boksánbánya és Resicabánya felé. Resicabánya és Oravicabánya között csak sokkal később, 1909-től jön létre vasúti összeköttetés, Zsidovinon át. A vármegye legjelentékenyebb vonala amely egész hosszában szeli a vármegyét, első szakaszán 1876-ban nyílik meg. Ez a Temesvár–Lugos–Karánsebes vonal. A második rész Karánsebes–Orsova között 1878-ra készül el. Az Orsova és az országhatár közötti részt pedig 1879-ben nyitották meg, mivel csak ekkor indulhatott meg a nemzetközi forgalom is Románia felé, egyidejűleg a Tömösi-szoroson át megépített romániai csatlakozással. Az orsovai vonal már előbb elkészült, de a kormány nem engedte azt a predeáli vonal előtt megnyitni. A legjelentősebb műtárgy a vonalon a Porta Orientalisnál 898 m hosszú alagút, melyet már akkor teljes hosszában kifalaztak. Medve Zoltán krassó-szörényi főispán 1913-ban Ada Kaleh szigetére hajózott és Újorsova néven magyar közigazgatás alá vonta a Törökországtól a már 1878-ban elfoglalt, de csak ekkor annektált szigetet. Az országcsonkítás alkalmával a vármegye teljesen idegen megszállás alá került, ahonnan azóta sem szabadult fel.

   Krassó-Szörény az ország második legnagyobb vármegyéje, viszont nagyon alacsony a népsűrűsége. Települései közepesek és kicsik. 5.000 fő fölötti mindössze négy van. Területe 10.656 km2, lakossága 407.635 fő, ebből 3% magyar, 12% német, 2% horvát, 76% oláh, 3% rác, 1% tót. Népsűrűség 38,3 fő/km2 (1891). Területe 11.074 km2, népessége 466.147 lakos, ebből 8% magyar, 12% német, 2% horvát, 72% oláh, 55 883 (11%), 3% rác, 1% tót. Népsűrűség: 42,1 fő/km2 (1910). Az 1910-es közigazgatási határokon belül lakossága 445.402 fő, ebből 3% magyar, 2% német, 1% horvát, 87% oláh, 2% ruszin, 1% rác, 2% cigány. 10.000 fő felett 7 település van. A járások lakossága: Lugosi járás 54.993 (a vármegye lakosságának 12,3%-a), Resicabányai járás 98.415 (22,1%), Karánsebesi járás 62.897 (14,1%), Orsovai járás 34.325 (7,7%), Boksánbányai járás 30.473 (6,8%), Oravicabányai járás 29.909 (6,7%), Újmoldovai járás 28.784 (6,5%), Teregovai járás 21.299 (4,8%), Temesi járás 18.810 (4,2%), Facsádi járás 17.637 (4,0%), Bozovicsi járás 16.816 (3,8%), Jámi járás 12.171 (2,7%), Bégai járás 11.314 (2,5%), Marosi járás 7.559 (1,7%). Az oláhok két kivétellel az összes járásban 80% fölötti arányban vannak jelen. A Temesi járásban (74%) a ruszinok miatt (18%), az Újmoldovai járásban (72%) pedig a rácok (17%) miatt szorulnak ez alá. Ezek mellett csak a magyarok Bégai járásban (10%) és a Lugosi járásban (8%), a cigányok Jámi járásban (9%), és a horvátok a Resicabányai járásban (7%) vannak jelentősnek mondható arányban. Népsűrűség 40,2 fő/km2 (2002). A vizsgált 112 évben a magyarok száma 18%-kal, a horvátoké 28%-kal, az oláhoké 24%-kal nőtt, a németek száma 17%-ra esett vissza.

   A Lugosi járás, és a vármegye székhelye, Lugos, mely 1880-ban Románlugos és Németlugos egyesüléséből jött létre. 12.489, 15% magyar, 41% német, 42% oláh (1890).  19.818, 35% magyar, 31% német, 31% oláh, 1% rác (1910), 30.252, 21% magyar, 15% német, 62% oláh, 1% cigány (1956), 49.742, 11% magyar, 6% német, 80% oláh, 1% ruszin, 1% cigány (1992), 43.555 lakosából, 10% magyar, 3% német, 83% román, 1% ruszin, 1% cigány (2002).

   A Karánsebesi járás, székhelye Karánsebes. A később beolvasztott Újkaránsebes adataival. 5.995, 7% magyar, 39% német, 50% oláh, 3% cseh (1890), 8.751, 17% magyar, 34% német, 45% oláh, 3% cseh (1910), 15.195, 5% magyar, 13% német, 80% oláh, 2% cseh (1956), 31.389, 2% magyar, 4% német, 89% oláh, 2% ruszin, 2% cigány (1992), 27.723, 2% magyar, 2%  német, 92% oláh, 2% ruszin, 2% cigány (2002). A Resicabányai járás, székhelye Resicabánya. A később beolvadt Resicafalu adataival. Az oláhok betelepítése az első világháború utáni időktől folyamatos, a németek elvándorlása viszont csak a ’80-as évektől kezdődik. 12819, 7% magyar, 58% német, 20% oláh, 7% tót, 7% cseh (1890), 17.384, 16% magyar, 54% német, 22% oláh, 3% tót, 3% cseh, 1% rác (1910), 25.062, 8% magyar, 49% német, 37% oláh (1941), 41.234, 9% magyar, 25% német, 63% oláh, 1% cseh, 1% cigány (1956), 92.516, 5% magyar, 5% német, 86% oláh, 1% rác, 2% cigány (1992), 79.869, 4% magyar, 3% német, 89% oláh, 1% rác, 2% cigány (2002). A Bégai járás, székhelye Bálinc. 926 (1890), 1.354 (1910), 1.102 (1941), 862 (1977), 614 (2002). A Boksánbányai járás, székhelye Boksánbánya, mely beolvasztotta Vassafalvát, és Várboksánt. Adatai velük együtt: 6.870, 4% magyar, 18% német, 74% oláh, 2% tót (1890), 7.955, 11% magyar, 18% német, 66% oláh, 1% tót (1910), 16.015, 8% magyar, 10% német, 79% oláh, 1% tót (1966), 19.152, 5% magyar, 5% német, 84% oláh, 4% cigány (1992), 16.911, 4% magyar, 3% német, 88% oláh, 3% cigány (2002). A Bozovicsi járás, székhelye Bozovics. 3.708, 2% magyar, 5% német, 86% oláh, 6% cigány (1890), 4.243, 5% magyar, 7% német, 78% oláh, 8% cigány (1910), 3.590 (1966), 2.492 (2002). Facsádi járás, székhelye Facsád. 1.912, 17% magyar, 22% német, 60% oláh (1890), majd egy kincstári betelepítés következett. 3.323, 44% magyar, 11% német, 44% oláh (1910). 3.929, 17% magyar, 3% német, 79% oláh (1966). 3.961, 9% magyar, 2% német, 89% oláh (2002). Jámi járás, székhelye Jám. 1.183 (1890), 1.153 (1910), 444 (2002). Marosi járás, székhelye Marosberkes. 1.464 (1890), 1.494 (1910), 729 (2002). Temesi járás, székhelye Szákul. 1.035 (1890), 1.356 (1910), 932 (2002). Teregovai járás, székhelye Teregova. 2.966 (1890), 3.539 (1910), 3.738 (1966), 3.065 (2002). Újmoldovai járás, székhelye Újmoldova. 3.389 (1890), 3.437 (1910), 5.838 (1966), 3.492 (2002). Oravicabányai járás, székhelye Oravicabánya. 6.352, 5% magyar, 45% német, 48% oláh (1890), 6.915, 13% magyar, 39% német, 43% oláh, 2% rác (1910), 8.622, 3% magyar, 8% német, 86% oláh, 2% rác (1966), 10.222 (2002). Orsovai járás, székhelye Orsova. 5.764, 17% magyar, 31% német, 45% oláh, 3% rác (1890), 8.606, 24% magyar, 26% német, 43% oláh, 3% rác, 2% cseh (1910), 10.173, 4% magyar, 6% német, 87% oláh, 1% rác, 2% cseh (1966), 12.965 (2002).

   Látnivalók: Lugoson a Szent Miklós-torony eredetileg egy középkor végi templomhoz vagy kolostortemplomhoz tartozott, amelyet 1726-ban építették újjá. A régi postafogadó 1726-ból származó épületében ma az ortodox esperesi hivatal működik, emeletén egyháztörténeti múzeumot rendeztek be. A volt vármegyeháza 1843 és 1859 között épült. A városi múzeum 1968 óta működik az egykori Lugosi Népbank 1899–1901-ben emelt épületében. A Temes vashídja, a város jelképe, 1902-ben készült a resicai vasgyárban, egy korábbi fahíd helyén. A városháza eklektikus palotája a pénzügyigazgatóság számára épült 1903–05-ben. A város első színházépülete, mely 1835-ben épült, ma kávézó. Az új színház épülete 1900-ban épült . A volt főgimnázium épülete (1895–96), Bejan-palota (1901–04, egykor a Corso nagykávéház és a Délmagyarországi Bank működött benne), bíróság (1911–13), városi kórház (1909–10). Resicabánya felett 1903–04-ben épített vízerőmű ma is az eredeti Pelton–Ganz-turbinával működik. Az 1972-ben létesített, szabadtéri mozdonymúzeumban tizenhat mozdony látható. Az első Resicabányán készült mozdony, az 1872-es Resicza is. A Megyei Könyvtár a XIX. század utolsó negyedéből való egykori Friedmann-házban működik. Koch-villa (1900), az 1771-ben ásott ipari csatorna beömlésénél. Az egykori magyar állami fiúpolgári jogutódjának impozáns épülete 1912-től egészen 1935-ig készült. Karánsebesen az 1739-ben épült és 1753-ban átépített egykori gyalogsági kaszárnyában néprajzi és a határőrség történetét bemutató kiállítás látható. A Sebesen épült vízerőmű ipari műemlék (eredetileg 1882–1885). Műemlék épületei: Korongi-palota (1877), volt tiszti pavilon (1874), volt altisztképző iskola (1868), a vagyonközösség volt palotája (1901), volt hadbíróság és börtön (XVIII. század első fele), bíróság (1905–1906), művelődési ház (1886), Szörény vármegye volt vármegyeháza (XVIII. század, 1909-es átépítés), volt Zöldfa fogadó (1740, 1850-es átépítés), volt határőrök háza, ma ortodox szeminárium (XVIII. század közepe, 1891-es átépítés), volt fogadó (18. század második fele), volt gyógyszertár (XVIII. század második fele, 1900-as átépítés), megyei könyvtár (XIX. század), új takarékpénztár (XX. század eleje), volt határőrpénztár (1810), városháza (1903, a moziterem 1927-ben készült). A várostól délnyugatra fekvő Teus üdülőövezet a XIX. században épült ki, az 1930-as években sí- és bobpályákat hoztak létre és az 1990-es években éledt fel ismét. 2004 óta szabadban kitett fafaragásokat lehet megtekinteni. Ferencfalvát, mely gyönyörű hegyvidéken dús erdők aljában fekszik. Hozzá tartozik a hegyvidéki Szemenik üdülőtelep. Az első völgyzárógát 1901 és 1904 között épült a falu alatt a Berzaván, vasbetonból és kőből. 1909-ben adták át a víztározót, amely Resicabányát látta el ivóvízzel. A gátat 1916-ban kezdték villamos energia előállítására hasznosítani. A Ferencfalvi-tó partján található üdülőtelep, nyaralókkal, alpi stílusú villákkal. A Klausz-villa a falutól délre található. 1808-ban épült, 1853-ban átépítették. Ma turistaszállóként és gyerektáborként működik. Csiklóbányán a sörgyár 1892-ből való épülete ma is látható, ahogy az első, 1718–1722-ben épült kohó romjai. A sörfőzde pincéit 1745-ben ásták, a falu déli bejáratánál. Boksánbányától délre a Berzava felső folyása felett emelkedő hegycsúcson találhatók Bokcsavár romjai. Napjainkban az árokkal körülvett, nagyjából kör alakú erősségnek még jelentékeny romjai láthatók. A török időkben többször gazdát cserélt. 1695-ben Arnót pasa ostrommal vette be és leromboltatta. Ezután már nem épült fel. A Bigéri Természetvédelmi Terület, a Bozovicshoz tartozó Ponyászkatelep közelében található Bigér-vízeséssel. A 177 hektáros területet egy patak vájta mészkőszurdok és karsztvidéke alkotja. Herkulesfürdő Európa egyik legrégibb fürdője.  A Cserna folyó völgyében levő melegforrásokat már a rómaiak is ismerték. Herkulesnek templomot és oltárt emeltek itt, aki a melegforrások istene volt. Fürdőjét valószínűleg Traianus császár építtette, ásatásakor Herkules szobrok és fogadalmi táblák kerültek elő. A rómaiak után fürdője a népvándorlás viharaiban feltehetően elpusztult és feledésbe merült, de a XIX. században ismét kiépült. 1773 nyarán egy bécsi orvos elemezte a Herkulesfürdő vizét és megállapította, hogy csodálatos gyógyító ereje van. Ez időtől kezdve mind több beteg látogatott ide. Enyhe klímája, jó levegője, valamint a 16 kénes és konyhasót tartalmazó hőforrás kiváló gyógyhatásainak köszönhetően az 1850-es évektől a monarchia kedvelt fürdőhelyévé vált. Ekkor épültek a csodálatos fürdőpaloták, melyek nagy része ma is megvan, bár meglehetősen elhanyagolt állapotban. A helyenként kívülről még épnek tűnő fürdőpaloták belsejébe az üres ablakkereteken át betekintve mindenütt romos fürdőhelységek, omladozó falak tárulnak a szemünk elé. A Cserna-folyó túloldalán lévő Szapáry-fürdő hatalmas francia reneszánsz épületegyüttese a többihez hasonlóan szintén kong az ürességtől. Előtte a téren áll Herkules vas szobra, melyről a fürdő nevét kapta. A Gyógycsarnok előtt elterülő Gizella park viszont aránylag rendezett képet mutat, melynek fő ékessége egy 250 éves óriás mamutfenyő. Az épületek lehangoló látványát a gyönyörű természeti környezet ellensúlyozza, a Cserna folyó kanyargós völgye fölé tornyosuló Domogléd sziklás tömbje, pompás látványt nyújt. A régi üdülőteleptől kissé távolabb az 1970-es években hatalmas modern házakból új fürdőtelep épült fel. A hely szépségét még az új fürdőtelep szürke szállodakolosszusainak látványa sem tudta lerontani. A fürdő ma is látogatható, az egyik szállodában két gyógyvizes medence működik. A mai város északkeleti peremén állt egykor Facsád vára. A négyzet alaprajzú síkvidéki erődítménynek az 1980-as–1990-es években feltárt alapfalai láthatók. Teregova település vízválasztóra épült, itt a török időkben kulcsfontosságú szerepet betöltő vár is állt. Az állomástól délre a vízválasztóban található a "Porta Orientalis" nevű alagút. Mehádiától északkeletre áll Miháld várának maradványa, a lakótorony 15 méter magas romja. A XIV. század elején épült. Krassóvár várát 1323-tól említik. A Krassó folyó bal partján, a falutól északkeletre található. Királyi vár, Érsomlyó várának is nevezik. Pusztulásának ideje és oka ismeretlen. Napjainkban a sziklás várhegyen 1–3 m-es falai láthatók az egykori erősségnek. A romterületet nagy bozótos borítja. Krassóvár határában található a Krassó folyó szurdoka, festői látványt nyújtanak a szurdok meredek partfalai kisebb-nagyobb barlangjaival. Galadnától nem messze egy dombtetőn középkori vár maradványait találjuk a sűrű bozótban. A Nadrág-patak partján fekszik Zsidóvár. A felette emelkedő hegyen áll várának romjai. Sebesromtól északkeletre található hegy ormán többemeletes toronyrom áll. Illyédtől délkeletre emelkedő hegyen állnak várának maradványai. A Duna bal partján fekszik Lászlóvára. A település közelében, a Duna bal partján álló magaslat tetejét koronázó Szentlászló vára 1427-ben épült Galambóc ellenváraként. A vár romjai még látszanak itt-ott a magas bozótosban. Csernahévíz közelében található a Bánáti-szfinx nevű sziklaalakzat. Oravicabánya épületei: banképület (1914), római katolikus plébániahivatal (eredetileg katonaiskola, majd bányakerületi székház, 1741), művelődési ház (1914), Fekete Macska-ház (1892), Korona Szálló (1733), poliklinika (1896), áruház (1896), városháza (volt krassói megyeháza, 1933), a volt polgári iskola (1873), erdészeti hivatal és lőtér (1873, a lőtér botanikai értékei miatt védett), volt közfürdő (1874), a Notre Dame-nővérek egykori zárdája és római katolikus leánygimnáziuma (1800, a rend 1861-től működött benne, ma általános iskola), volt határőrlaktanya (1786, 1911-ben átépítették, ma általános iskola), bíróság (1818), Konkz-ház (1840), a volt németoravicai városháza (1860, 1911-ben átépítették, ma óvoda). A Déli-Kárpátok szorosain áttörő Al-Duna ősidők óta a Kárpát-medence Balkánra nyíló kapujának számított. Ugyanakkor a rengeteg víz alatti sziklazátony és a Duna szélsőségesen ingadozó vízjárása miatt a Vaskapu-szorosnak nevezett, valójában nem is egy, hanem több szorosból, szurdokból álló, 130 kilométernél is hosszabb szakasz az egész folyam legveszélyesebb részének számított. A Vaskapu szabályozásának ötletét a 1830-as években gróf Széchenyi István vetette fel ismét. A munkától az Al-Duna megnyílását, ezáltal a magyar külkereskedelem lehetőségeinek bővülését és a dunai gőzhajózás fellendülését remélte. Mivel e korban a vízépítési technológia még mindig gyerekcipőben járt, a Vásárhelyi Pál mérnök által megtervezett szabályozó beavatkozások szintén csak korlátozott eredménnyel jártak. A legveszélyesebb sziklazátonyoknak a hajózóútból való kirobbantása mellett a leginkább időtállónak a Duna bal partja mentén 122 km hosszúságban megépített kocsiút, az ún. Széchenyi-út elkészülte bizonyult. Ez nem csak a hajók vontatását tette lehetővé, hanem szekerekkel egész évben járható útvonalat biztosított Magyarország és az Észak-balkáni országok között. Az út egy része még ma is megvan. A Vaskapu és a Kazán-szorosok lenyűgöző panorámával kecsegtetnek, ahogy a nagy Duna folyik a többszáz méteres sziklafalak között.