Mottó: A bíró által megítélt 11-esből született gól akkor is érvényes, ha az egész publikum háborog.
Nincs szó képzavarról, ugyanis tényleg úgy érzem magam, mint az egyszeri játékvezető, aki egy hatalmas szurkolótáborral rendelkező, nagy múltú csapat ellen 11-est ítél.
Mottó: „Bennem egy román lakozik, viszont sohasem oly mértékben, hogy hozzájáruljak a romanománia növekedéséhez, vagyis ahhoz a mániához, hogy rómainak nevezzük magunkat…”
Kogalniceanu, 1843.
Mottó: „Ma írni kell, és nem csevegni, be kell kapcsolódni valamibe, gyökeret kell ereszteni, színt kell vallani. Írástudók vagyunk, a holnap elhivatott építői. S akkor nem szabad megtagadni a földet, az időt, amelyben építeni kötelességünk.”
Szenteleky Kornél,
a jugoszláviai magyar irodalom megteremtője
Mottó: „Bennem egy román lakozik, viszont sohasem oly mértékben, hogy hozzájáruljak a romanománia növekedéséhez, vagyis ahhoz a mániához, hogy rómainak nevezzük magunkat…”
Kogalniceanu, 1843.
Mottó: „Ma írni kell, és nem csevegni, be kell kapcsolódni valamibe, gyökeret kell ereszteni, színt kell vallani. Írástudók vagyunk, a holnap elhivatott építői. S akkor nem szabad megtagadni a földet, az időt, amelyben építeni kötelességünk.”
Szenteleky Kornél,
a jugoszláviai magyar irodalom megteremtője
895-ben a nem sokkal korábban alakult magyar törzsszövetség elhatározta, hogy megtámadja a Duna menti bolgárok birodalmát, mely a Balkán hegységtől a Tiszáig tartott. Az okokat, és az előzményeket már egy másik tanulmányomban kitárgyaltam, ahol arról is volt szó, hogy a magyar seregek egyike a bolgárok főseregével vette fel a harcot a Duna mentén.
Valahol ott kellene kezdenem, ahol a magyarság történetének előző fejezetét abbahagytam. De kénytelen vagyok így is egy kicsit visszatekinteni, hiszen minden eseménynek, így ennek is, megvannak a közvetlen előzményei.
A meotiszi történet ott ért véget, hogy az addig egymás mellett élő népek úgy döntöttek, hogy innentől együtt fognak élni, és szorosabbra fűzik az addigi laza szövetségi viszonyukat.
A dátumokkal mindig hadilábon álltam. A születésnapokkal főként így vagyok. Főleg, ha egy olyan valakié, aki nem nagyon érdekel. Most azonban történt valami, ami eszembe juttatta, hogy volt pár napja egy születésnap, amiről illene valahogy megemlékezni. Igaz, nem valami kerek évfordulóról van szó, hiszen a 22. messziről se olyan, hogy mindenképp lépnem kellene az ügyben, de mit csináljak, ha egyszer fél Európa azon röhög, hogy Szlovákia megszületésének évfordulóján tartott katonai parádézás alkalmával, egy légvédelmi ágyúval, szétlőttek egy kandelábert.
Mikor belevágtam a téma utáni kutatatásba nem gondoltam, hogy ennyi ellentmondást találok, abban a botrányosan kis számú műben, ami egyáltalán veszi a fáradságot, és soraiból néhányat szentel az egyik legősibb kincsünk, a magyar rovásírás megismertetésére. Talán ez is az egyik ok, amiért ezt a témát választottam. A másik sokkal prózaibb.
Korunk egyik legellentmondásosabb, legtöbbet vitatott kérdése a magyar őstörténet vizsgálata. Nincs még egy nemzet a Földön, amely ennyire megosztott lenne az őstörténetét illetően. A két egymástól gyökeresen eltérő nézet lassan több mint száz éve foglalkoztatja a magyar tudóstársadalmat. A furcsa csak az, hogy 1848 előtt bőven elég volt egyfajta nézet1, amit mindenki a magáévá tudott tenni, és ekkor még nem szúrta a mindenkori vezetés szemét sem.
