Amilyen a háború, olyan a béke
A háborúnak vége. Lépjünk túl rajta. Sokáig rágódni nincs értelme, mert aki késlekedik az megy a történelem süllyesztőjébe. Gyorsan kell cselekedni, mert aki időt nyer, az életet nyer. Nekünk pedig nincs időnk azon álmélkodni, hogy mi történik. A jelenlegi harcmezőn ezekben a pillanatokban lép túl a háború. A kezdeti politikai csatározások egyik napról a másikra a csatatéren folytatódtak véres emberáldozatokat követelve. Ezrek haltak meg látszólag értelmetlenül, de ami ezután fog jönni, ahhoz képest minden eddigi csak szolid előjáték volt. Innentől kezdve már nem ezrek, hanem milliók fognak meghalni értelmetlenül, mivel a katonák harcát a gazdaságok harca fogja felváltani.
Ahhoz, hogy megértsük a most zajló folyamatokat, szokás szerint egy kicsit vissza kell utaznunk az időben. A kapitalizmus alapvetően működőképes társadalmi forma, de van pár komoly hibája. Bizonyos időközönként kitermel egy világválságot, és kicsit ritkábban, de kitermel egy világháborút is. A szabad piaci versenyre épülő kapitalizmus igazából nem tud szép csendben csordogálni, mivel a verseny nem arról szól, hogy a szereplők egymás mellett élnek békében és nyugalomban. A nagy hal megeszi a kis halat, ahogy annak idején elég szemléletesen elemezték nekünk az okosok. A nagy hal pedig minél nagyobb, annál nagyobb az étvágya. A kapitalizmusban minden folyamat mesterségesen generált. A pénzügyi válságtól, a túltermelési válságig minden. Mindegyik folyamatnak vannak nyertesei, és vesztesei. Minél többet nyer valaki, annál nagyobbra nő, és annál kevesebben tudják tartani vele a lépést. Ha nincs aki tartsa vele a lépést, akkor kialakul az úgynevezett monopol helyzet, ami Lenin szerint a kapitalizmus legfelsőbb foka, a monopolkapitalizmus. Más néven imperializmus. Vagyis gazdasági birodalmak alakulnak ki, melyek határai a legritkább esetben sem esnek egybe az országok határaival. Annyiban vitatkoznék Leninnel, hogy nem nevezném a legfelsőbb foknak, mivel az azt jelentené, hogy beteljesedett a küldetése, és ettől magasabb szintje már nincs, de nem is kell, hogy legyen. Tény, hogy a monopolkapitalizmustól már nem lehet tovább lépni. Legalábbis felfelé nem. Csak nyíl egyenesen lefelé. És kezdődik minden elölről.
Ez a monopolkapitalizmus már egyszer kialakult a történelem folyamán. A XIX. század vége, és a XX. század eleje a világbirodalmak kialakulásáról, és a világ felosztásáról szólt. A politikai hatalom adta a erőt, a gazdasági hatalom pedig biztosította a tőkét. A pénz és a fegyverek hatalma előtt az egész világ meghajolt. Pár ország felosztotta egymást közt szinte a teljes bolygót. Aztán amikor elfogyott a hódítható terület egymásnak estek, és megpróbálták a másikat térdre kényszeríteni, és megszerezni a birtokait. Ez a versengés vezetett az első világháborúhoz.
Gazdasági hatalmak estek egymásnak, és perzselték fel szinte az egész Földet. A háború után jött egy átrendeződés, de maga a monopolkapitalizmus folytatódott, hiszen csak eltöröltek egy jó pár vetélytársat, és az erős még erősebb lett. Voltak olyan államok, melyeknek gazdasága felére, harmadára zsugorodott a háború előttihez képest. Természetesen voltak olyan államok amelyeknek a területe is harmadára zsugorodott.
Mivel azonban a monopolkapitalizmus fenntarthatatlan, különböző törvényekkel szétrombolták a rendszert, és ahogy arról már korábban is volt szó, minden kezdődött elölről. Ahogy az lenni szokott, a történelem az ő jó szokása szerint, megismételte önmagát. A kezdeti szabadpiaci versenyt egyre jobban azok a cégek határozták meg melyek különböző módokon megszabadultak a versenytársaiktól. Viharos léptekkel közeledünk egy újabb imperialista korszak felé. A hidegháború kétpólusú rendszere azért másabb, mint ez a mostani, mivel két különböző világnézet állt egymással szemben, és gazdaságilag nem voltak egymás vetélytársai. Mindkettő a saját buborékjában élt. Mára azonban változott a helyzet. A kommunizmus megbukott, és azokon a vidékeken is a kapitalizmus lett az úr. Mivel most már egypólusú világrend van, ezért eljutottunk oda, ahol jó száz évvel ezelőtt már jártunk egyszer.
A gond az, hogy nem látom semmi jelét annak, hogy most másképpen alakulnának a dolgok. Egyre többen, és egyre magasabb szinten mondják azt, hogy új világrend van kialakulóban. Ez az új világrend, ahogy már említettem nem is annyira új. Újra gazdasági világbirodalmak feszülnek egymásnak, mert elfogyott a felosztható érdekszféra. Most már csak a másik kárára tudnak terjeszkedni. Jó ideje monopol helyzetben lévő cégek irányítják az életünket. Eddig békés eszközökkel tették, de most már a fegyvereké a szó. Elfogytak az érvek. Nyugtalanító ez az állapot, mivel ha minden úgy alakul ahogy már korábban megtörtént, akkor sok jóra nem számíthatunk. Itt kő kövön nem marad. Ha lesz háború, ha nem. Ugyanis itt nem a fegyveres konfliktus a legnagyobb veszély. Egy valamit ugyanis tudni kell. Mindent el fognak követni, hogy a terveiket megvalósítsák, még az életünk árán is. Akik ezeket a folyamatokat irányítják, azok nem őrültek. Putyin nem őrült, ahogy Napóleon és Hitler sem volt az. Bár tény, hogy Hitlernek a vége felé már voltak problémái, de alapvetően jó stratégák, és ami a legfontosabb nem egyszemélyű felelősök. El kell felejteni azt az őrületet, hogy egy ember felelős a dolgok ilyen szintű alakulásáért. Soha sem egy ember alakítja a világtörténelmet. Franciaországban, Németországban és most Oroszországban is megvoltak, és megvannak azok a második, harmadik vonalas emberek akiknek ez az egész köszönhető. De nem csak ott van ez. Az USA sem kivétel. Ott nyílt titok, hogy a második, harmadik vonalból történik az ügyintézés, mivel az elnöknek önállóan még vizelet ürítéssel is akadnak problémái.
Így jutottunk el tehát a második imperialista háborúhoz.
Hogy hogyan tovább?
Ne legyenek illúzióink. Ugyanaz lesz, mint az elsőnél. Egy imperialista háborút, csak egy imperialista béke zárhat le. Abban mi elvesztettük az ország kétharmadát. Még egyszer nem hibázhatunk.