Forradalmi helyzet van Magyarországon. Ja, nem...
Vannak dolgok amikkel szükségszerű foglalkoznunk, és vannak dolgok amikkel nem. Én legalábbis így vagyok vele. Aki ismer, az tudja, hogy alapvetően egy nyugodt ember vagyok, és nagyon nehéz kizökkenteni a komfortzónából. Ezért is tartom magam ahhoz, hogy nem foglalkozok aktuálpolitikával. Vannak ezzel kapcsolatban unalomig ismételt mondataim, aki már olvasta az úgyis tudja, aki meg nem, az keressen vissza utánuk.
Viszont joggal vetődik fel folyamatosan a kérdés, hogy miért vagyok ilyen konok a témában? Elsősorban azért, mert történésznek tartom magam, és nem vagyok politológus. Újságíróként érdekelhetne a dolog, de igazából már hosszú évek óta nem jelent meg írásom a nyomtatott sajtóban, úgyhogy ez a vonal is kilőve. Azt nem mondhatom, hogy nem követem az eseményeket, és az sem igaz, hogy nincs markáns véleményem minderről, de ez nem ösztönöz arra, hogy napi szinten írjak politikai értekezéseket. Írhatnék ide is, hiszen Magyarországgal foglalkozik az oldal, és ráadásul én vagyok az egyetlen aki beleszól abba, hogy mi jelenjen meg, de semmi kedvem olyan dolgokkal teletömni a 72 vármegyét, amit két hét múlva már senki sem olvas, mert nem lesz aktualitása, és a benne szereplőknek a felére sem emlékszik majd senki.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy sose próbálkoztam, de eddig többnyire mellélőttem. Nem jött be a tippem amikor a katalán népszavazás kapcsán a tettek mezejére való lépést sürgettem, és akkor is bakot lőttem, amikor Klaus Iohannishoz fűztem nagy reményeket. Bár a Krímmel kapcsolatos jövendöléseim nagyjából ültek, inkább maradok a kaptafánál, és folytatom azt, amit az utóbbi időben elkezdtem. Történelmi példákkal igyekszem megvilágítani a jelenkor eseményeit.
A történelmet ugyanis nem megtanulni nehéz, hanem tanulni belőle.
Miért mondom azt, hogy nincs forradalmi helyzet ma Magyarországon. A történelemben volt egy pár forradalom, úgyhogy nagyjából sejtem, hogy mi kell ahhoz, hogy egy forradalom kirobbanjon. Koromnál fogva egyet át is éltem. Igaz, hogy vértelen volt, de attól még forradalom. Bár mi akik részt vettünk benne (én csak, mint külső szemlélő), tudjuk nagyon jól, hogy a mi kis forradalmunknak 1989-ben pont ez volt a legnagyobb hibája, a vértelenség. Fejeknek kellett volna hullani, akkor valószínűleg másként alakultak volna a dolgok. De aztán ki tudja. Romániában velünk egyidőben volt egy forradalom. Ott hullottak a fejek. Igaz, hogy olyanok hullatták a fejeket, akiknek szintén fejét kellett volna venni. Így nagyjából ott vannak, ahol voltak.
Azóta viszont felnőtt egy generáció, aki nem élt át hasonlót. És most hiányérzete van. Semmi másra nem tudok gondolni. Az olyan fiatalokat, akik nem is éltek a kommunizmus éveiben hogyan mondhatnának arról az időszakról bármit? Mint mondtam, nekem sikerült átélnem az átmenetet, és nem sírom vissza a Kádár-korszakot. Utáltam, hogy semmink nincs. Nem csak azért mert a rendszernek köszönhetően egyszerű melóscsaládként csórók voltunk, hanem mert a boltokban sem volt semmi. És Magyarországon még istenes volt a helyzet. Volt a keleti-blokkban olyan ország, ahol nálunk rosszabbul éltek az emberek. Aztán jött a vadkapitalizmus, ami csak egy árnyalattal volt jobb, de legalább nem vitte el a rendőr a fiúkat, csak azért mert hosszú volt a hajuk. Ezt persze hiába mondom, hiszen a jelenkor gyerekeinek ezek a dolgok teljesen elképzelhetetlenek. És az a baj, hogy a mostani eseményeknek a szószólói is ilyen „gyerekek”. Olyan 25-30 év közötti fiatalok, akiknek még a kötelező sorkatonai szolgálat is kimaradt az életéből. Tehát arról sincs fogalmuk, hogy milyen az amikor az embernek megmondják, hogy mit, hol és mikor csinálhat. Nos, ilyenek papolnak diktatúráról. Jómagam jópár évig annak a rendszernek is tagja lehettem, tehát arra is van rálátásom. Szolgáltam öt miniszterelnök alatt, nem épp a legnyugisabb időszakban. Többek közt 2006-ban is. Akkor forradalmi volt a helyzet. Csak sajnos napjaink trágárbeszédű forradalmárai akkor még talán csak a csattogós lepkét (már ha volt nekik, vagy tudják egyáltalán, hogy mi az) tologatták maguk előtt.
Személy szerint én akkor nagyon mérges voltam az akkor ellenzékben tevékenykedő Fideszre, amiért nem használta ki az adódó lehetőséget, és nem buktatta meg a kormányt. A sokak által gyűlölt Orbán Viktor azonban akkor megálljt parancsolt. Azt mondta, hogy ő demokrata, és hisz a demokrácia erejében. Nem fog antidemokratikus módon kormányt váltani. Adott még négy évet a szocialistáknak, és hagyta, hogy a demokratikus választások söpörjék el őket. Akkor nem értettem vele egyet, de az idő őt igazolta. Magyarország választóinak nagy része a szocialista 8 év ámokfutását nem feledi el soha, és nagyjából nekik köszönhető, hogy már harmadszorra is a Fideszt segítette hatalomra. Van azonban egy réteg amely erősen amnéziás lett, és kiegészültek azokkal a diszlexiásokkal, akiknek az Orbán-kormány hatalomra kerülése idején a már említett csattogós lepke volt a legnagyobb problémája.
A jelen korral már nem kívánok foglalkozni. Így is kapni fogom a bélyegeket, amiket eddig igyekeztem elkerülni. Egyet viszont megállapíthatok a történelemből szerzett tapasztalataimra támaszkodva. Magyarországon sok minden van napjainkban, de forradalmi helyzet, az nincs.