Ha harc, legyen harc
Szerintem nem árulok el nagy titkot, hogy ha kijelentem, hogy a szomszédunkban zajló orosz-ukrán háborúban új fejezet kezd íródni. No nem azért, mert az elmaradt herszoni áttörés helyett, most Harkovnál végre sikerült az ukránoknak sikereket elérni, hanem a puha háborút innentől kezdve elfelejthetjük.
Úgy érzem, hogy az oroszok Harkovnál rendesen elszámolták magukat. Mondjuk ez nem csak az én privát véleményem, hanem szabad szemmel is jól látszik, hogy változott a leányzó fekvése. Nem jelentősen, de ahhoz eléggé, hogy az utóbbi időben elhalkuló hangok újra felerősödhessenek. Ismét lehet hallani, hogy most már tényleg nem állunk meg Moszkváig.
Csakhogy Moszkva baromi messze van! Erről Hitler és Napóleon is napokig tudna sztorizni.
Megértem az ukrán-pártiak örömét, hiszen elég jelentős, ami Harkovnál történt, és megsüvegelendő a teljesítmény, amit az ukránok végrehajtottak, de ehhez kellett a másik fél is. A háború elején ugyanilyen lendülettel haladtak előre az orosz csapatok is. Szinte kardcsapás nélkül jutottak el Kijev határáig. De ez a történet erről szól. A szerencse forgandó. Hol az egyik fél pofozza le a másikat, hol fordítva. Lehet neki tulajdonítani jelentőséget, de nagyot nem érdemes. Ugyanis nem fog megfordulni a háború menete.
Mi fog történni?
Egy pár orosz tábornok valószínűleg megtapasztalja, hogy milyen Szibéria ebben az évszakban, mivel az ukrán áttörésért teljes mértékben az orosz vezetés tehető felelőssé. Harkovtól keletre jelentős ukrán erőket tartottak lekötve, hiszen folyamatosan fennállt a támadás veszélye, de szép lassan kiürítették a területet, és a Donbaszba illetve Herszon környékére dobták át a csapataikat. Tény, hogy ott nagy hasznukat vették, és megakadályozták a herszoni áttörést, valamint a donbaszi katlan felszámolása is szép lassan zajlik, de hagytak egy támadási felületet. Rés lett a pajzson, amit az ukránok (vagy valaki, aki az ukránokkal van) észrevett, és megtörtént az áttörés.
Egy front összeomlásának klasszikus példáját láthattuk.
Így néz ki az, amikor egy védelem összeomlik, és a csapatoknak vissza kell vonulnia. Annyira persze orosz szempontból nem vészes a helyzet, mint ahogy az ellenoldal látni szeretné. Visszavonják a csapataikat az Oskil folyó mögé, és ott rendezik a sorokat. Ebből a vonalból kilóg Kupjanszk és Izjum városa is. Azokat is ki kell üríteni, mert nem védhetőek. Sokan többet szeretnének belelátni, de azokat ki kell ábrándítanom. A háború nem a szentimentalizmusról szól. Nem ez volt az első, hogy ezeken a városokon átvonult a front, és ahogy elnézem nem is az utolsó. Az első világháború alatt volt olyan település Doberdóban, ami 17-szer cserélt gazdát.
Egy valamire volt jó ez az áttörés, hogy meghosszabbítja a szenvedésünket. Mi ugyanúgy fogunk szenvedni, mint Európa többi népe. Ugyanis erre a „sikerre” belelkesül a nyugati fősodor, és még erősebben fogják támogatni Ukrajnát. Ez önmagában becsülendő dolog, mivel Ukrajna az áldozat, de nekünk az lenne jó, ha valaki végre nyerne, és nagyjából mindegy, hogy ki. Így viszont nem fog. Azonban lehet, hogy közelebb kerülünk a végéhez, csak nem mindegy, hogy milyen áron. Ahogy én látom, a front stabilizálása megtörtént. Nem fog változást hozni a háború kimenetelében, mert Liszicsanszktól lefelé az oroszok nyomulnak előre. Ami változni fog, az a hozzáállás. És ezt nem szerettük volna megélni. Innentől kezdve az oroszok be fognak keményíteni, és olyan eszközöket is bevetnek, amiket eddig távol tartottak a fronttól, mint például a légierő.
Eddig nem bombáztak városokat, meg harcállásokat, majd most fognak. Elképzelhető, hogy ezek után kihirdetésre kerül a hadiállapot, és elkezdődnek a sorozások is. Bár Kadirov csecsenjei most is az első szóra ugrottak, úgyhogy az utánpótlás terén nincsenek gondjaik. Az eddig véresnek gondolt háború most lesz igazán véres. Lehet ünnepelni, de sajnos ez csak egy múló állapot. Pár nap múlva erről az áttörésről csak annyit fognak beszélni, mint a német lapok a kurszki tankcsatáról a harcok vége utáni másnapon.
Tehát mit tehetünk?
Használja fel mindenki pártállásától függően az események gerjesztette hangokat, de nagyon ne élje bele magát, hogy nekünk jobb lesz. Nekünk egyetlen dologtól lesz jobb, ha végre tárgyaló asztalhoz ülnek a felek, és előbb tűzszünet lesz, majd megkezdődnek a béketárgyalások, ami után minden visszatérhet a normális medrébe. Ez az áttörés pedig nem ezt hivatott elősegíteni. Az ukránok örülnek, és elhiszik, hogy ők győznek, úgyhogy esélytelen, hogy elfogadják az oroszok esetleges „egyezzünk ki döntetlenben” felvetését. Természetesen az oroszok ilyen irányú javaslatára vajmi kevés esélyt látok, és valljuk be, hogy tisztán látszik az, hogy ez a háború csak az egyik fél totális összeomlásával érhet véget. Hogy melyik lesz ez? Ez az, amit jelenleg senki sem tud, de ahogy már többször mondtam, nekünk édes mindegy.