Vae victis!
Itt az ideje, hogy újra kiénekeljek kicsit a kánonból.
Az utóbbi időben azt vettem észre, hogy az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban kezdett fellépni egy olyan dolog, ami a Covid sokadik hónapjában lépett fel, és találóan a „Covid-fáradság” nevet kapta. Kezdett az embereknek elegük lenni abból, hogy minden a vírusról szól, attól függetlenül, hogy a saját életét már jó ideje nem befolyásolja. Sok ember meghalt, egy keveset ismert közülük, de a döntő többségét nem. Globálisan egy kicsit több ember halt meg, mint egy átlagos évben, csak ezek folyamatosan szerepeltek a hírekben, és egy idő után az emberek már másra vágytak. Megunták a folyamatos riogatást, és elegük lett a folyamatos hátrányokból, amik a fejük fölött születtek, és csak a bosszantásukra volt jó. Mindig azt hallották, hogy ezek a javukat szolgálják, de egy idő után kiderült, hogy ebből semmi se igaz.
Mielőtt a Covid-fáradság olyan méreteket öltött, ami beláthatatlan következményekkel járt volna, Oroszország megtámadta Ukrajnát. 2022. február 23-ról 24-re virradóra egy nap alatt megszűnt a Covid veszély, és olyan szinten, mint ahogy egykor tombolt, sose került elő újra. Pedig semmi se változott 24 óra alatt, csak elsöpörték a világpolitikai események, és a továbbiakban „érdeklődés hiányában elmarad”.
Az analógiát folytatva, az elmúlt időszakban kezdte felütni a fejét az úgynevezett „Ukrajna-fáradság”. Az embereknek elegük van a háborúból. Látják a hírekben, hogy rengeteg ember meghal Kelet-Európa végtelen síkján, de ugyanúgy halnak meg emberek Jemenben, Szíriában, Nigerben, a Kaukázusban, és a világ számtalan pontján, viszont az ottani vadidegenek halála nincs semmiféle hatással az életükre. Olyan emberek, akik nem szeretnék a világ háborúit, fizetik az árát az egész őrületnek. Közben azok az emberek, akik tudják nagyon jól, hogy tetteiknek következményeit emberéletekben lehet mérni, gátlástalanul tömik a saját zsebüket, és mindent elkövetnek, hogy a helyzet semmit se változzon.
Ennek az „Ukrajna-fáradságnak” vetett véget az izraeli háború.
Igen, háború! Mindenki terrortámadásról beszél, de az nem ilyen. Egy terrorszervezet felfegyverzett egységei támadtak meg egy országot, de egy másik ország területéről, amelynek nincs reguláris hadserege, tehát gyakorlatilag ez a „terrorszervezet” gyakorolja a hatalmat. A módszer innentől kezdve mindegy, kijelenthető, hogy egy szuverén ország megtámadott egy másik szuverén országot.
Többek közt ezért tér el a véleményem a fősodortól, és természetesen minden, ami ebből következik. Már csak a mérete miatt nem lehet klasszikus terrortámadásnak minősíteni. Bár klasszikus hadműveletnek se lehet nevezni, hiszen nem a területszerzés, és nem védőállások kiépítése volt a cél, hanem csak a gyilkolás. Elég betegnek tűnik ez az egész, de nem példa nélküli. Vehetjük a különböző SS alakulatokat, vagy a kamikaze repülősöket, de a hadseregek elengedhetetlen tartozékai már régóta a különböző szabotőr, vagy dezertőr csapatok.
A globális következmények nagyon mélyrehatóak lesznek. Ukrajna eddig annak köszönhette a harcának sikerét, hogy egyedül volt a figyelem középpontjában. Ez a kitüntetett figyelem egyik napról a másikra megszűnt. Ráadásul egy nyugati szempontból sokkal lényegesebb helyen robbant ki háború. A kőolaj pedig sokkal fontosabb az étolajnál. A megkezdett kivonulás Ukrajna területéről folytatódik, de még az is elképzelhető, hogy fel is gyorsul. Izrael megtehetné, hogy gyorsan lezárja ezt a konfliktust, de nem ez fog történni. Izraelnek nem lezárás kell, hanem egy teljes megszüntetés. És itt jön be egy újabb történelmi példa. A rómaiak a 3. pun háború után belátták, hogy ha nem oldják meg végérvényesen a problémát, akkor folyamatosan ott lesz velük, és senkinek sincs kedve folyamatos csatározások közt élni. A végeredményt mindenki ismeri. Elfoglalták Karthágót, porig rombolták, felszántották, és beszórták sóval.
Izrael számára is csak ez az egy megoldás létezik Gázával szemben.