Ismét egy kis átalakításról tudok beszámolni, és ezért mondom mindig, hogy érdemes ide folyamatosan visszatérni. Látványos változás lett, hogy megújultak a megosztás gombok, így már több közösségi oldalon is meg lehet osztani a bejegyzéseket, és jóval egyszerűbb. Neked csak egy gombnyomás, nekem pedig egy visszajelzés, hogy tetszik az, amit csinálok.
Kicsit elcsúsztunk az új vármegye megjelenésével, így kénytelen vagyok egy külön bejegyzést készíteni. Megjelent ugyanis egy újabb vármegye. Nagyon változó, hogy mikor tudom közszemlére tenni, mert elég sok befolyásoló tényező van.
Régen számoltam be frissítésről, pedig elég sok történt az elmúlt időszakban, úgyhogy ezt a hiányt pótolom. Több hasznos újítás lett az oldalon. Olvasóim most már keresőt is használhatnak, ahol a bejegyzésekben található szavakra kereshet rá, de minél több szót ír be valaki, annál jobban szűkítheti a találatainak számát. Újdonság még a „Legnépszerűbbek” lista is, amit láthatóan sokan használnak.
Amikor elkezdtem foglalkozni a történelemmel óhatatlanul belebotlottam a nyelvészetbe. Már pályám nagyon korai szakában sikerült belegabalyodnom a témába, hiszen Magyarországon a két tudományág ekkor még szorosan összefonódott. Az elmúlt évszázad ugyanis folyamatosan arról szólt, hogy a nyelvészek írták a történelmet.
Ez az utolsó rész a sorozatban, és ehhez már nem tudok, és nem is akarok semmit hozzáfűzni. Ha nem 170 évvel ezelőtt veti valaki ezeket papírra, hanem napjainkban, nem tudom mit kapna a különböző köröktől. Én nem csinálok mást, csak leközlöm ezeket a sorokat, az olvasó meg döntse el, hogy mi változott 1847 óta.
Ha a sorozat tegnapi részére azt mondtam, hogy pikáns, akkor erre a részre nehéz lesz megfelelő jelzőt találnom. Igazából nem is akarok. Ahogy véleményt nyilvánítani sem. Ezek a mondatok nem az én mondataim. Aki leírta őket biztos megvolt rá minden oka, hogy így vélekedjen erről a csoportról. Mindenesetre furcsa, amiket ez a nagyszerű ember 170 évvel ezelőtt papírra vetett. Hiszen továbbra is 1847-et írunk.
A sorozat egy igen pikáns részéhez értünk ezzel, hogy az oláhokat mutatjuk be. Bevallom számomra több szempontból furcsa volt ez a leírás. Elsősorban tömörsége miatt. Nyilván azért amit a szerző is bevall, hogy igen csekély a rendelkezésre álló adat ezzel az igen furcsa embertömeggel kapcsolatban.
A sorozat mostani részében két népet is bemutatok egyszerre, mert a róluk készült leírások kicsit rövidebbek, viszont annál érdekesebbek. Látni fogjuk, hogy milyen egyedi módon adja elő, hogy bár a szászok semmiben sem különböznek a németektől, a nyelvük mégis mennyire más. A második részben pedig a kor kereskedőit, az örményeket mutatja be, akiknek jellemrajza is ennek megfelelő.
A tegnap útjára indított sorozat következő része már önmagában is különleges, hiszen miért veszi a szerző külön a magyarokat a székelyektől? Erre ő maga ad választ a leírásban, és jelzi is, hogy jogos a felvetés. Ahogy az előző részben, úgy itt is arra szeretnék rávilágítani, hogy egy 1847-es leírásban hogyan látják a kor emberét, és gondolkodjunk el azon, hogy mi hogyan látjuk napjainkban ugyanezt a népet.
Van nekem egy méltán híres névrokonom, aki több mint másfélszáz évvel ezelőtt alkotott hasonló dolgokat, mint én napjainkban. Félreértés ne essék, nem szeretném magam egy lapon említeni vele, de büszkeséggel tölt el, hogy a nyomdokaiba léphettem. Kőváry Lászlóról van szó, akinek egy számomra fontos munkájából szeretnék itt egy sorozatot készíteni. Az „Erdélyország statisztikája” című munkájában messzemenő részletességgel írja le a keleti országrész akkori viszonyait.
román.jpg)
