Kőváry László a cigányokról

  Ez az utolsó rész a sorozatban, és ehhez már nem tudok, és nem is akarok semmit hozzáfűzni. Ha nem 170 évvel ezelőtt veti valaki ezeket papírra, hanem napjainkban, nem tudom mit kapna a különböző köröktől. Én nem csinálok mást, csak leközlöm ezeket a sorokat, az olvasó meg döntse el, hogy mi változott 1847 óta.

A czigányok

   Honnan veszik eredeteket, bizonytalanság leple alatt vagyon. Némelyek Pharao népének mondják, mások Nubiából származtatják; van ki húnfajnak állítja. Az újabb historicusok abban kezdenek meg- egyezni, hogy Timur fegyvere elöl Indiából keltek volna fel, s vándoroltak volna Európába. Legyen bár miként, legyenek bár páriák vagy szerecsenek, annyi szinte bizonyos, hogy Zsigmond alatt mutatkoztak nálunk először 1423 körül, s rólok oklevelekben csak a XV. században kezd említés tétetni. Az emberi nemzetnek ezen oly elvetemedett osztályja ma egész Erdélyt annyira elönté, hogy nincs falu, melynek végén legalább egy czigány ne kovácsoljon. Kétfelé oszlanak: megtelepedettekre és sátorosokra. Mária Thrésia és II. József fejedelem eleget fáradtak megtelepítésükben, de nem sikerült; a föld melyre megtelepiték, csak hamar pusztán maradt. S Mária Thrésia azon rendelete, mi szerint nevöket új-parasztra változtatá, mind e napig életbe nem lépett. A megtelepültek életmódja közé tartozik a musikásság miben igen jelesek, főleg a magyar bús nóták húzásában valóban kitűnők; élelmet ad továbbá a csizmadiaság, téglavetés, s az annyira kedvelt kovácsság. Vannak közülök földmivesek, mint Bonyhán, Kelementelkén, sat: hol nem csak gebét, hanem szarvas marhát is tartanak. A sátorosok életmódja igen sajátszerü, megindul tavaszszal egy sereg rongyos nép, körülvéve egy rósz gebét, melynek oldalbordáiról kétfelől két hosszú sátor-fa vonczolódik, s egy átolvetőben egy sereg gyermek fő csüng, s mennek faluról falura: malacz lopásból, csengettyű öntés- üstfoltozás- rostakészités- kártyavetés- s más ilyekből tengetve hitvány éltöket. Egy hitvány füstös sátor, s egy elrongyollott ing gyermekeiknek minden kényelme. S ha eljő az ősz, egy erdő mellé megvonják magukat földjukokba, s hadat izennek a vidék apró marháinak. — Régen mint másutt is Európában külön vajdaság alatt voltak, kinek királyságáért egy forint adót fizettek évenként; de ezen uraságot 1588 körül törvény törlé el, s Vallon Péter utolsó vajdái detronizálá.  Jellemöket közleni csak azért sem lehet, mert tulajdonképen nincs, mivel káméleoni simulások az emberekhez, a kiktől segélyt, a környületekhez, honnan boldogulást várnak, gondolatjokat eredeti vonásaikat egészen elleplezi. A hóhérságtól fel legszokottabb mesterségökig a lopásig mindenik mesterséget megpróbálják, ha a dolog ugy hozza magával. Kérni ugy tudnak mint senki sem a földön, honnan közpéldabeszéddel a szemtelent czigánynak szoktuk mondani. Háládatlanságokat leginkább példázza az a közmondás: hogy adj ételéhez kilenczfélét, ha a tizediket nem adhatod, annyi mintha egyet sem adál. Átalában szeretik a veres nadrágot, de nem szeretik az igazságot. Minden szín köztt a veres nekik legkedvesebb, s főleg a úri rend kopott öltönyjeit viselik. Szeretik mikor pénzők van jól élni, urat játszani, s ekkor oly büszkék, mint szokták mondani, hogy alig lépnek a földre. S mind ezeket kiegészíti bizonyos elménczségök, mit mozgékony arczvonásoktól kísérten, sokszor igen sujtólag használnak. Különben is társalgásukban mindig elménczkedni szeretnének. Termete a czigánynak karcsú magas, szeme apró fekete, foga fejér, bőre fekete. A katonaságot nem szereti, honnan sok mutató-ujját levágja, vagy fogát elől kihúzatja, hogy el ne fogják. Beszéde zajos, minden kis dologból nagy lármát üt, különben igen félénk. S kinek azt rikoltja, hogy éppen megöli, annak is csak árnyékához vág. Átalában egy dologtalan, lomha, erénytelen, piszkos ronda nép. Azonban a fővárosiak főbbjeit nem illeti e vád, meri ezek, s főleg nőik oly tiszták, csinosok, és szépek, hogy méltánylást igénylenek. Vallások nincs. Mindenütt a legnagyobb templomhoz tartoznak. Ifjan házasodnak, sőt mondhatni gyermek korokban; esketéssel azonban nem sokat törődnek, írást közülök egy se tud. Semmi nevelésben sem részesülnek. Eredeti indusi nyelvök sok magyar és oláh szóval elegyedett; a megtelepedettek a sátorosok nyelv tisztaságát bámulják. Számokat meghatározni nem lehet.