
Május (2017) bejegyzései
Eltelt egy újabb hónap, és végre sikerült egy kicsit felpörögnöm. A régi bejegyzések mellett egyre több új is van. Ez annak köszönhető, hogy olyan részéhez értem a munkának, hogy az eddigi eredményekből elkezdhettem egy sorozatot, ami úgy tűnik elég olvasott lett. Szokás szerint megint jönnek a kritikák is, de többnyire ezek kimerülnek abban, hogy „miért van erre szükség?” Úgy vélem, hogy amíg több ezren lelkesen olvassák, addig van rá szükség. A visszajelzésekből azt látom, hogy a döntő többség az, akinek az írásaim tetszenek, tehát folytatom. Ahogy a havi visszatekintéseket. A hónap blogbejegyzésének szomorú aktualitása volt, ugyanis pár nap híján pont egy évvel az újraközlés előtt írtam, a trianoni diktátum évfordulójára. Az azóta eltelt békeidőben elkövetett magyarirtást mutatja be, és ezért kapta az Etnikai tisztogatások címet. A hónap vármegyéje a legkeletibb szegletünkben találhatóHáromszék, míg a hónap játékánál egy új sorozatot kezdtem. Ez Magyarország futballtérképét mutatja be. Városaink futballcsapatainak történetét eleveníti fel, és számba veszi eredményeiket. Az első rész az Északi- és az Erdélyi kerülettel foglalkozik.