A migrációról, nem csak úgy általában
Napjaink gumicsontja ez a szó. Mindenki ezzel van elfoglalva nap, mint nap. A megítélése természetesen mindenkinél más, de alapvetően nem nagyon van olyan ember akit ez a dolog hidegen hagyna. Most jön a támadás, hogy miért foglalkozok a témával, hiszen én rendre el szoktam határolódni amikor aktuálpolitikai téma vetődik fel. Most is ezt teszem! Továbbra sem érdekel az aktuálpolitika, és továbbra sem akarok állást foglalni egyik vagy másik fél mellett. Továbbra is történész vagyok, és a témával is csak így vagyok hajlandó foglalkozni.
Történészként pedig egy történetet fogok elmesélni. Tanulságos lesz mindenkinek. Mindenki vonja le a megfelelő következtetéseket a saját szája íze szerint.
Két nép van a Földön aki a legmélyebben tapasztalhatta a migráció áldásait, az egyik az észak-amerikai indiánok, a másik pedig mi magyarok. Az indiánok történetét nem akarom részletekbe menően tárgyalni, hiszen mindenki tudja, hogy egykor ők voltak a terület urai, ma pedig már rezervátumokban tengetik mindennapjaikat, és turistalátványosságként mutogatják őket az odalátogatóknak. Nekünk egy kicsit más sors jutott, de nem állunk messze attól, hogy nekünk is hajigálják a turisták a zoo-csemegét. Vannak olyan települések a Kárpát-medencében ahol kuriózumnak tetszik, ha valaki magyarnak vallja magát. Ott ahol egykor más nem is élt, csak magyar ember. Miért lett ez a sorsunk? Mily meglepő, a migrációnak köszönhetően. A térképemen látszik mi az a terület amit elveszítettünk 1490 és 1910 között. Ezek egykor színmagyar területek voltak, és ezekre telepedtek idegen ajkú elemek. A több mint 150 éves török megszállás ugyanis az ország közepéről kiirtotta a magyar lakosságot amely helyére idegeneket telepített a másik megszálló, az osztrák császár. Voltak olyan területek ahová rendeletileg tiltva volt a magyaroknak a letelepedés. Helyükre jöttek tótok az észak-magyarországi hegyekről, amit nem ért el a török pusztítás, és jöttek németek a túlnépesedett operett-államocskákból, és rátették a kezüket az ércekben leggazdagabb területekre, mondván a bányászathoz csak ők értenek. A híres bankárpápa XI. Ince által szponzorált Szent Liga támadása kifulladt mire komolyabb sikereket tudott volna elérni, így a teljes Balkán-félsziget felszabadítása helyett, csak Magyarországot sikerült iszlámmentesíteni. Ugyanis a cél vallási volt. Nem a magyarok megsegítése miatt utalt át a katolikus egyház vagyonából több tízmilliót a pápa az osztrák császárnak, hanem, mert ez a folt zavarta Európa térképén. A rácok és az oláhok tehát kiestek a szórásból. Őket már nem sikerült felszabadítani, így ők a felkerekedést választották. A továbbra is megszállva tartott területekről a frissen felszabadított területekre vándoroltak. A rácok Csernojevics Arzén ipeki pátriárka vezetésével hódították meg a Délvidéket. Közel 100 ezer rácot hozott el Rigómezőről akiknek a helyére albánok költöztek, és ennek a lakosságcserének köszönhetően tudták megalapítani a 2000-es években Koszovó néven önálló államukat. Az oláhok szintén hasonlóan cselekedtek, és átjöttek a megszállás alatt maradt Havasalföldről. De sokuk a védett erdélyi hegyi kunyhóikat cserélték le a kiirtott magyarok alföldi házaira.
Magyarország lakossága 1720-ban, miután kiűztük a törököt, és lezajlott a Rákóczi-féle szabadságharc, 4,1 millió fő volt. Ez a szám 1787-re 8,7 millió fő lett. Jelentős növekedés, az látszik. De azzal remélem mindenki tisztában van, hogy ez nem a természetes szaporulatnak köszönhető. A pár sorral fentebb felvázolt migráció segített ebben. Olyan migránsok voltak ezek, akik nem voltak hajlandóak integrálódni, és megőrizték őseik szokásait, nyelvét, és kultúráját. Miért tettek volna másként? Szabó Dezső 1921-ben íródott Antiszemitizmus című írásában a következő mondja erről: „Sok tragikomikus tévedés onnan ered, hogy mi asszimilációs babonánkba butulva azt hittük, hogy az idegennek hetedik paradicsomi kéj, s nagy előléptetés magyarrá áthasonulni.” A címből annak is feltűnhetett, hogy ő zsidókról értekezik, aki nem ismeri, de nyugodtan behelyettesíthetjük akármelyik népnevet, a szavak ugyanolyan igazak. „Én magam is ismertem nem egy nagy kultúrájú, gondosan kiépített belső életű, tiszta morálú zsidót. De egyet ne tessék elfelejteni. Ez a zsidó, éppen mert ilyen, s annál inkább, mert ilyen, a fajok harcában a saját fajával szolidáris, még akkor is, ha tiszteli a másik fajt. Vagy elfogadjuk azt az ítéletet, hogy Erdélyben az a becsületes magyar, aki megtagadja magyarságát és oláhhű lesz. Felvidéken az a becsületes magyar, aki csehhé torzul és így tovább?” Tehát látjuk mi történt. Eltelt újabb 150 év és az a több millió migráns akit „befogadtunk” a fejünkre nőtt, és elhódította tőlünk a saját országunkat. Mindezek fényében csak egy valamit nem értek. Miért gondolják sokan azt, hogy napjainkban ez másként fog történni?
És nyugodtan be lehet akárhová, akármilyen népnevet helyettesíteni.