A puskaporos hordó I. (Rácország a kezdetektől az I. világháború végéig)
Mottó: „Ma írni kell, és nem csevegni, be kell kapcsolódni valamibe, gyökeret kell ereszteni, színt kell vallani. Írástudók vagyunk, a holnap elhivatott építői. S akkor nem szabad megtagadni a földet, az időt, amelyben építeni kötelességünk.”
Szenteleky Kornél,
a jugoszláviai magyar irodalom megteremtője
Az európai kontinensen a szláv népek ősei viszonylag későn, a VI. században jelentek meg a történelem színpadán. A rácok őstörténete a homályba vész. Népnevük értelmezéseként legszívesebben a „rokon”1, „szövetséges” jelentést szeretnék látni, de a korabeli tanulmányok a „servus”2 szóból vezetik vissza a „szerb” szót. A feljegyzések arról számolnak be, hogy a szerbek a mai Lengyelország területén élő horvátok alattvalóiként vándoroltak a Kárpát-medencén keresztül a Száva és a Duna völgyébe. Itt a Bizánc által gyengén őrzött al-dunai határt terrorizálták, úgy, hogy mire a bizánciak összevonták volna csapataikat, visszaiszkoltak a Duna-Száva vonal mögé.
Változás Bizánc meggyengülésekor áll be. Mikor az arab és az avar nyomás hatására Bizánc kivonja csapatait a Balkánról. Ekkor a szlávok bemenekülnek az avarok elől a félszigetre, és kiirtják az illír és a trák őslakosságot. Más jelentős tettet nem tudnak végrehajtani ezek a beözönlő szlávok, hiszen egymással csak laza törzsszövetségben vannak, és gyakoriak az egymás közti viszályok. Az államalapításnak ekkor még a gondolata sem merült fel. Az avar birodalom bukása után Bizánc újra megerősödik, és a fiatal Bolgáriával együtt kiterjeszti a hatalmát a vegetatív házközösségben3 élő rácokra.
A bizánciak felvetetik a szerbekkel a görögkeleti vallást, és a zsupánokat4 hűbérurakká teszik. A nagyzsupán5 posztjáért ekkor őrült versengés indul, ahol a szerb vezérek egymást gyilkolják halomra. A kérdést Manuel Komnénosz császár oldja meg, mikor 1168-ban Stevan Nemanját nevezi ki Rácország nagyzsupánjának. A frissen kinevezett Nemanja egyből egy lázadással hálálja meg Manuel császár nagylelkűségét. Ezt a bizánciak hamar leverik, és a nagyzsupán vazallusi hűségesküt tesz az uralkodónak, de ennek halála után III. Béla király alattvalójaként részt vesz a magyarok Bizánc elleni háborújában. Mivel azonban a magyarok királyát sem foglalkoztatja Nemanja problémája, a Bizáncon keresztülvonuló 3. keresztes hadjárat vezérét Barbarossa Frigyest próbálja megnyerni ügyének a nagyzsupán.6 Frigyes azonban nem kockáztatja a hadjárat sikerét.
Végül aztán a bizánci birodalom erőteljes meggyöngülésének köszönhetően Nemanja ölébe hull a függetlenség. Ő lesz az első önálló szerb állam első uralkodója továbbra is nagyzsupánként. A függetlenség „kivívása” után is csodálattal adózik a magyar királynak. Az egyik apátsági alapítólevelében meg is jegyzi, hogy államát magyar mintára építi fel.
Nemanja halála után Imre király beleszól a trónviszályba, és hűbéresévé fogadja az általa trónra segített Vukánt, Nemanja elsőszülött fiát. Ettől kezdve szerepel Rácország a magyar királyi felségterületek közt. Tehát a Szent Korona országainak tagja.7
A 4. keresztes hadjárat Bizánc felett aratott győzelme, és a birodalom teljes összeomlása következtében kialakult zűrzavarban Nemanja másik két fia megbuktatja Vukánt, és 1217-ben az idősebbiket Stefan Prvovencanit8 királlyá koronázzák, az egyházi pályára került fiatalabb fiút, Szávát pedig érsekké szentelik.
A két testvér által kiépített diktatúra aránylag stabil helyzetet idéz elő Rácországban, és mivel északról védve vannak a magyarok által9, Konstantinápoly felől, pedig a Bizánci Birodalom romjaiból kinövő államocskák nem veszélyesek, egy nyugodt időszak köszönt a vidékre.
Az előszóban felemlített utalás, mely szerint a jelentéktelen nemzetek hajlamosak a történelemszépítésre, a rácokra is igaz. A szerb történészek egekig tudják magasztalni egyik legnagyobb királyukat, aki először és utoljára a rác történelemben szerb és görög cárrá10 koronáztatja magát Skopjéban. Ő a már említett korszak szülötte, akit Dusannak hívtak, és 1330-ban a saját apjának III. Urosnak a megbuktatásával kerül hatalomra. „Birodalmát” 1346-ra építi ki teljesen, és igaz, hogy csak 9 (!) évig áll ez a tákolmány, de a rácokat ez egy cseppet sem izgatja. Az 1355-ben összeomló császárság úgy kb. 150.000 km2-nyi földet foglal el a Balkán félszigetből.11 Szegény Dusant azonban annyira elvakította, hogy övé lett a Balkán egy jelentős része12, hogy még Nagy Lajos királyunknak is nekitámad13, akitől súlyos vereséget szenved. A szerb császárság északi része is magyar fennhatóság alá kerül.14
Dusan ezután szétzilált államának belpolitikai rendezését tűzi ki céljául. Erőskezű uralkodóként határt tud szabni nemeseinek, hiszen szinte korlátlan hatalommal ruházza fel magát.15 Törvénykönyvet is alkot, ami rendezi a jobbágyok helyzetét. Kétféle jobbágyot különböztet meg, az egyik a földesúr birtokán él költözködési jog nélkül, és heti három nap robot kötelezettséggel, a másik főura tulajdonát képezi, úgyszólván rabszolga.
Dusan cár halála után fiát, a gyengekezű IV. Urost, „megeszik” a feltörekvő főurak, és ízekre szedik Dusan birodalmát.
A széthúzó kiskirályként uralkodó fejedelmek Rácországot rohamléptekkel vezették „Rigómező” felé. Az 1389-es csatavesztés egyenes következménye volt a széthúzásnak. Ezután az oszmánok szép lassan bekebelezik az országot. Galambóc várát Zsigmond király 12.000 aranyért még megveszi (!), hogy mentse, ami menthető, de később ez is elesik. Ahogy az utolsó rác vár Szendrő is 1459-ben. De a középkori szerb állam már 70 évvel előtte megszűnt létezni. Nem véletlen, hogy milyen intenzitással él tovább a szerbekben a csatavesztés. Hihetetlen mennyiségű népdal dolgozza fel a témát. E népdalok kedvenc hőse Kraljevic Marko, aki a török elleni harc félelmetes erejű, igazságszerető hőse, és a nép védelmezője. Ez a Marko valóban létezett, azonban szegényt szintén magával sodorta a lánglelkű utókor szépítésre hajlamos része, hiszen történelmi szerepe mindössze annyi volt, hogy hű vazallusa lett a szultánnak, és nem adott okot a megtorlásra. A gond csak annyi, hogy a rácok szeretik ezt a Markot együtt emlegetni egy másik hőssel, akit ők úgy hívnak, hogy Sibinjanin Janko, vagyis rendes nevén Hunyadi János, aki valóban törökverő volt, és vérlázító, hogy a szerbek hősök híján kisajátítják a mi hőseinket!
Érdekesség Rácország török hódoltsági időszakából, hogy az ország nem is a szpáhi szipolygépezet miatt szenved, hanem a vagyonosabb szerb uraktól. Ők ugyanis befizetik az egyes tartományok adóját, amit aztán busás haszonnal behajtanak a parasztokon. Ezért kivitelezhetetlen a törökverő hősök legendás történetei, hiszen a fő ellenség nem is a török volt az egyszerű rác embereknek, hanem saját uraik. Ezért volt az, hogy 37 ezer (!) szerb vándorolt ki Magyarországra 1690-ben a császári kiváltságoknak köszönhetően. Hasonló kiváltságokat jutatott a bevándorlóknak a Habsburg birodalom a Rákóczi szabadságharc leverésében való résztvevőknek is. Így nem csoda, hogy inkább megszállták a Délvidéket, mintsem szembe szálljanak a szultánnal.
Az otthonmaradtak 1805-ben próbálkoznak először a török rabiga lerázásával, mikor a zajló orosz-török háború miatt le voltak kötve a szultán főerői, legyőzik a lázadás leverésére odavezényelt nisi pasa seregét. A törökök 1807-ben hallgatólagosan beleegyeztek a szerb autonómiába, de 1810-ben csapatokat vezényeltek a rácok leverésére. Ekkor még cári segítséggel megállítják a török sereget. 1813-ben azonban Napóleon megtámadja Oroszországot, így a támogatás nélkül maradt Szerbiát 4 hónap alatt teljesen megszállják a törökök.
1816-ban Európa beteg embere azonban az enyhülés útjára lép. A szultán úgy dönt, hogy mégis autonómiát biztosít a szerbeknek. De megszabott évi kártérítés megfizetésére kötelezték őket, a rác közigazgatás alá kerülő török birtokokért.
Ekkor lép elő a rác történelem egy újabb érdekes alakja. Milos Obrenovic, aki részt vett az 1805-ös felkelésben is, de a bukás után feladta magát a törököknek. A hűbéres státusz megadásakor meggyőzi a szultánt hűségéről, és arról, hogy nála alkalmasabb embert a fejedelmi posztra, keresve sem talál. Obrenovic jól taktikázik, és 1817-ben magához ragadja a hatalmat, ekkor fejedelemmé választják. Első dolga az, hogy ellenfelein kíméletlen, eszközökben nem válogató véres leszámolást hajt végre. Kulcspozíciókba csicskáit helyezi. A korabeli leírások is úgy nyilatkoznak róla, hogy erőskezű, olykor erőszakos fejedelem, ha a diplomácia eszközei nem hoznak eredményt, az alvilági módszerektől sem riad vissza. A szultán több mint 20 évig hagyja Milos fejedelmet rakoncátlankodni, majd 1838-ban már ő is megelégeli Obrenovic dolgait, és egy alkotmányt dolgoztat ki Rácország számára. Ez az új alkotmány egy elmozdíthatatlan tanácsot rendel a fejedelem mellé, jelentősen megnyirbálva annak eddigi korlátlan hatalmát. Milos miután most már nem tud megegyezni a szultánnal, lemond fia Milan javára, és elhagyja az országot.
A rácországi történelemben itt egy 30 éves eseménytelen időszak következik, de a külpolitikában az Obrenovic-klán igen aktív. Láthatjuk milyen sikeresen lázítják fel a szerbeket Magyarországon, és a ’48-as forradalom ellen a szerbség az, aki elsőként fog fegyvert! 1848-ban Belgrád folyamatosan szítja az ellentétet a magyarok, és a magyarországi szerbek közt úgy, hogy a pánszláv és a nagyszerb eszmék ébrentartásával elszakadásra bíztatta a határon túli testvéreit.16 A harcok már 1848 nyarán kibontakoznak17, de Versecnél szétverik a szerb lázongást. Szeptember 2.-án Kiss Ernő altábornagy teljesen felszámolja a délvidéki állásokat. 1849-ben mikor Pest védelmére csapatokat vonnak ki a Délvidékről, újra megerősödik a szerb ellenállás, de május-június folyamán Percel teljesen szétveri a bánáti frontot. A sikertelen magyarországi próbálkozás után újra a törökországiakon a sor. 1869-ben Milan fejedelem megelégeli, hogy teljesen megkötötték a kezét, ezért új alkotmányt dolgoznak ki. Ebben a törvényhozó hatalom egy részét az országgyűlésre ruházzák, de a törvények életbelépéséhez kell a fejedelem jóváhagyása. Rácországban újra sikerül hatalomra juttatni az önkényuralmat, mert hiába van országgyűlés, a tagok egyharmada kinevezés útján kerül mandátumhoz. Miként a minisztereket is a fejedelem nevezi ki, és számoltatja be. Eltörlik a gyülekezési-, a szervezkedési- és a szólásszabadságot!
Ezeknek az alapvető emberi jogoknak a sárba tiprására a török hűbérúr meggyengülése miatt kerülhetett sor. Ki is robbannak a felkelések a török rabiga lerázására Boszniában, és Bulgáriában. Rácországban csak később kerül sor fegyveres összetűzésre, mikor felbuzdulnak a többiek sikerén. De a szerb lázadást leverik. Az orosz nagytestvér azonban balkáni kisöccsei segítségére siet, és közös erővel legyűrik a törököket.
1878-ban 489 évi török rabiga után18 a san stefanoi béke biztosítja Szerbia függetlenségét. Hogy minek, azt ők se tudják. Rácország ugyanis gazdaságilag az egyik legfejletlenebb ország. A lakosság 90%-át a mezőgazdaság, 5%-át az ipar és a kereskedelem foglalkoztatta. A mezőgazdaság – ha lehet ezt a szót használnom – a falusi lakosság vegetatív házközösségi gazdálkodásán alapult.19 A legjövedelmezőbb üzlet a külkereskedelem. Potom pénzért szállítanak a Monarchiába többnyire lábasjószágot, állati termékeket és mezőgazdasági cikkeket.
Nézzük meg azonban a GDP alakulását a századforduló táján. A számok jobban alátámasztják a szavaimat. A bruttó nemzeti össztermék Nagy-Britanniában volt a legnagyobb. Rácország a vizsgált időszakban20 messze elmaradt ettől, dehát neki nem is a világ legnagyobb hatalmával kell versengenie. Szerbia ekkor 48.589 km2, és 2,158 millió lakossal rendelkezik. A vele egyidős államok21 versenyében tökutolsó, csak Montenegrót előzi meg, de ezt valamilyen szinten el is várjuk tőle. Ha gonoszkodnék, azt mondanám, mérjük össze Rácországot a nála területileg csak kicsit kisebb, de lakosság szempontjából azonos számokkal rendelkező országgal, például Dániával. Skandinávia és a Balkán nem csak napjainkban van fényévekre egymástól! XIX. század végére is ugyanez volt a jellemző. Bár akkor a skandináv országok még csak bontogatták szárnyaikat, de már akkor is szembetűnő a különbség. A Dániában megtermelt GDP-nek Rácország csak a 38%-át tudja. Hasonlítsuk azonban össze a rácokat a többi balkáni állammal. Nagy-Britanniához képest, ha GDP-jét 100-nak vesszük, akkor Rácország GDP-je mindössze 1,5. A Monarchiához képest is elég gyenge, hiszen itt az arányszám kevesebb, mint 3. Összehasonlítás végett Nagy-Britanniához képest Oláhország mutatója kevesebb mint 5, Bulgáriáé kevesebb mint 3, Görögországé 2, Montenegróét pedig nem is említem olyan csekély. Mérjük inkább egymáshoz a feleket. Vegyük minden esetben 100-nak az adott ország GDP-jét, és lássuk hol áll Szerbia. Ha Oláhország 100, akkor Rácország 32. Ha Bulgária 100, akkor Szerbia 54. Ha Görögország 100, akkor Szerbia 68. Ha Montenegró 100, akkor Szerbia 1435. Ezért nem érdemes Montenegrót egy lapon emlegetni akárkivel is. Az egy főre jutó GDP már Montenegróban nem lesz annyira vészesen elmaradott a többiektől, de továbbra sem mérvadó, még a térségben sem, nemhogy Európában. Itt vehetjük csak Nagy-Britannia egy főre jutó GDP-jét, hiszen nem olyan látványos a különbség. Ha Nagy-Britannia 100, akkor Oláhország 32, Bulgária 33, Görögország 37, Rácország 26, Montenegró 14. Szerintem ehhez nem kell kommentár. Úgy ahogy ahhoz sem milyen fejlődést mutatnak a vizsgált államocskák 1891 és 1914 között. Oláhország területe 1891 képest 105%, lakossága 144%, GDP-je 185%, egy főre jutó GDP-je 128%. Bulgária területe 1891-hez képest 116%, lakossága 151%, GDP-je 157%, egy főre jutó GDP-je 104%. Görögország területe 1891-hez képest 181%, lakossága 217%, GDP-je 289%, egy főre jutó GDP-je 135%. Montenegró területe 1891-hez képest 185%, lakossága 163%, GDP-je 135%, egy főre jutó GDP-je 142%. Végül a Balkáni háborúk nagy nyertese Rácország területe 1891-hez képest 180%, lakossága 211%, GDP-je 165%, egy főre jutó GDP-je 78%. Szerintem ez utóbbi a leglehangolóbb adat. Míg Európában mindenhol a fejlődés az úr, addig Rácország tovább vegetál az ő kis megszokott világában.
A gazdasági „fejlődés” után nézzük a politikai „fejlődést”, és ugorjunk egy kicsit vissza. A függetlenség „kivívásával” Szerbia nagyobb belátást nyer Európa életébe. Mivel ebben az időben népszerűek a monarchikus államformák szerte Európában, ezért úgy dönt a teljhatalmú Milan fejedelem, hogy királlyá koronáztatja magát. 1882-ben erre sort is kerítenek. Első külpolitikai intézkedései közt találjuk azt az 1885-ös manővert, melyben, megirigyelve Bosznia látványos gazdasági fejlődését, arra bíztatja Ferenc Józsefet, hogy annektálja Szerbiát is. A császár azonban nem tart igényt a kezdetleges gazdaságra, és a szerb nacionalistákat is szívesebben látja a határon kívül. Nem véletlenül.
Milan vérig sértődik, és be akarja bizonyítani Ferenc Józsefnek, hogy rosszul döntött, ezért 1888-ban területszerzés céljából megtámadja Bulgáriát. Rácország persze vereséget szenved, és Milan belső hatalma is meginog. Oly annyira, hogy egy új alkotmányt fogadtatnak el vele. Ez azonban nem lesz hosszú életű, mert 1893-ban egy másik Obrenovic, Sándor puccsal megszerzi a hatalmat. Hűen a családi hagyományokhoz Sándor király is az önkényuralmat vezeti be. 1903-ban azonban tisztek egy csoportja behatol a királyi palotába, és megölik a feleségével együtt. Az ország irányítását ettől kezdve egy másik uralkodóház látja el, a Karagorgevicek.
Az új király I. Péter. Ő vezeti bele Szerbiát abba a két balkáni háborúba, ahol az ország területe csaknem a duplájára nő, és a népessége is jelentősen megemelkedik. Ahogy számukra jól sikerült az I. világháború is, pedig az elején úgy tűnt, hogy nem így fog elsülni.
De kezdjük a legelején. Azt mindenki tudja, hogy Szerbiának milyen elévülhetetlen érdemei vannak az I. világháború kirobbanásában22, ezért ezt nem is részletezem. Amit viszont érdemes megjegyezni, hogy Ferenc Ferdinánd likvidálása szépségdíja öngól volt. A trónörökös ugyanis a trializmus elkötelezett híveként komoly aggodalmat váltott ki a dél-szláv egyesítés ellenzőinek körében. Ha nem ölik meg, ki tudja mi történt volna Ferenc József halála után! Ám a „mi lett volna ha...” játék a történelemben sosem szerencsés, és nem biztos, hogy az újdonsült, horvát vezetésű, délszláv állam megfelelt volna a szerb igényeknek, ezért nézzük a tényeket.
Szerbia I. világháborús szerepvállalását a szerencse alakította. Több együtthatónak köszönhetően, mint tudjuk 1 éven keresztül feltartóztatja a Monarchia katonáit. Ez persze legkevésbé rajtuk múlott. Az 1 év alatt a Monarchia 3 nagy erejű támadást hajtott végre, de a kétfrontos háború miatt ez korántsem volt akkora, mint azt az osztrák-magyar vezérkar szerette volna. Az oroszok újra megmentették a rácokat a totális csődtől. Történelmük során sokadszor. De sokat segített rajtuk az is, hogy a Monarchia a boszniai gyarmatról indította mindhárom támadását, mivel félt, hogy ha északról támad, akkor a szerbek benyomulnak Boszniába, és fellázítják az ottani szerbeket. Ezért vállalták a nyugat-kelet irányú támadást, aminek még a hegyekkel és a folyókkal is meg kellett küzdenie.
1915-ben, mikor Bulgária is beáll a háborúba, már a nagytestvér sem mentheti meg Szerbiát a teljes megszállástól.
De a központi hatalmak vezetői itt elkövetnek egy történelem-fordító hibát! Az antant ugyanis hídfőállást épített ki a semleges Görögországhoz tartozó Szalonikiben. A bolgárok hiába kardoskodtak Görögország szinte harc nélküli megszállása mellett, a németeket nem érdekelte a párezer görögországi antant katona, és a korfui menekülttáborokban sínylődő rác hadsereg.
Ez a kis pattanás a Balkán orcáján, nem tűnt annyira vészesnek.23 Sajnos egyedül a bolgárok éreztek valami büdöset, bár a többiek azt gondolták, hogy őket Görögország macedón részeinek a megszerzése hajtja, így nem csoda, hogy senki sem vette őket komolyan.24 Még a rácok sem, akik teljesen belenyugodtak a háború elvesztésébe, és készültek a különbékére. „Kedélyjavító intézkedésként” előkerítették, és kivégezték Dimitrijevicet, aki a Ferenc Ferdinánd elleni merénylet egyik felelőse volt. Hogy ezt két évvel korábban miért nem lehetett megtenni? Ki tudja. Mindenesetre nem valószínű, hogy elmarad a világháború, maximum csúszott volna egy kicsit. Valószínűleg a Monarchia vezetését akkor sem hatotta volna meg, ahogyan 1916-ban sem. Szerbiát kíméletlenül három részre osztják. Az albánok lakta részeket25 Albániához csatolták, Macedóniát és Szerbia balkáni-háborúban szerzett területeit Bulgária kapta. Észak-Szerbiában, Észak-Montenegróban katonai közigazgatást vezetnek be, és már a délszláv egyesítés jegyében kormányzónak egy nagyhorvát eszmeiségű tábornokot, vezérkari főnöknek, pedig egy cseh alezredest neveztek ki.26
’18-ig szinte idilli a helyzet a balkáni fronton, majd szeptemberben becsap a mennykő! A bolgár félelem beigazolódik. Angol és francia expedíciós csapatok szállnak partra Szalonikiben, és kiegészülve a görög, valamint az újrafegyverzett rác hadsereggel pár hónap alatt elérik a Duna-Drina vonalát27, melynek hatására kénytelenek megkötni a lausanne-i fegyverszünetet, amelyben a Monarchia vezérkara megegyezik az olasz Diaz tábornokkal, hogy a déli fronton beszüntetik a harcokat. A november 2.-án aláírt fegyverszünet azonban túl jó volt a magyarországi őszirózsás forradalom28 kiagyalóinak, ezért egy másikat kötnek, mivel ha már átvették a hatalmat, szerették volna, ha ők kötik meg a fegyverszünetet. Elmenetek tehát Belgrádba, és ott találkoztak a balkáni erők főparancsnokával Franchet d’Espérey tábornokkal. Aki azt hitte, hogy a magyar elit látogat el hozzá. De mikor meglátta a vörös gróf vezette delegációt szörnyülködve kérdezte: „Etes vous juifs?”.29 A francia tábornok nem értette, hogy miért ezek az emberek képviselik Magyarországot. Azt, hogy Deutsch (Hatvani) Lajos kabai cukorbáró, Jakubovics (Jászi) Oszkár szobatudós, és a lopás és függelemsértés miatt lefokozott Csernyák Imre százados hogyan képviselte a magyar érdeket, azt kitűnően mutatja, hogy a rác hadsereg szinte harc nélkül vonult az Arad – Makó – Szeged – Baja – Pécs – Barcs – Dráva folyásán húzódó új demarkációs vonalig.30 A trianoni osztozkodásnál egy szavuk sem volt, mert ez a vonal tökéletes lett volna határként. Igaz volt egy-két elvetélt próbálkozás31, de ezeket elfojtották.
Párizs nagyon jól bánt a szerbekkel is. 1918. november 25.-én egy Újvidéken tartott szláv nemzeti gyűlés kimondta, hogy a dél-magyarországi megyék csatlakoznak Szerbiához. Párizsban ezt készségesen elismerték. Azt viszont elfelejtették, hogy más nagygyűlések a Magyar Államközösség fenntartása mellett foglaltak állást.
Montenegróban a centijei nemzetgyűlés megfosztotta trónjától Miklós királyt, és kinyilvánította a két ország egyesülését.
Bosznia-Hercegovina annektálása nem ütközött különösebb problémákba, hiszen ez a terület gyakorlatilag gyarmat volt, mivel nem tartozott sem Ausztriához, sem Magyarországhoz, de harmadik részként sem szerepelt. Nem volt autonóm. Kormányzója a Monarchia mindenkori pénzügyminisztere. A Monarchia megszűnése után, aki megszállja, azé a terület. Így is történt.
A horvátokkal való egyesülés már nem volt ilyen egyszerű. A horvátok egy a Monarchia mintájára készült államot kívántak volna létrehozni. Közös lett volna a kül-, a had- és a tengerészeti ügyek rendezése, de külön horvát, szerb, szlovén és bosnyák kormány működött volna. Ezt azonban a szerbek elvetették. A szerbek ugyanis a kivívott győzelem (?) miatt jogos jussuknak tekintették a vezető szerepet. Kijelentették, hogy a szerb soha nem lesz jugoszláv, csak szerb, nagyszerb. Jugoszláv akkor lesz, ha úr lesz! Bár a királyságban csak relatív többségben vannak32, minden hatalmat magukhoz ragadnak. Ezt a horvátok nem szeretnék, de az egyre erősödő olasz fenyegetés33, és a bizonytalan magyarországi helyzet34 miatt 1918. november 24.-én belemennek az egyesülésbe. 1918. december 1.-én Belgrádban bejelentik a Szerb-Horvát-Szlovén Állam megalakulását.
Az antant – különösen Franciaország – igyekezett pátyolgatni vízfejű gyermekét, de már 1918 decemberében35 nagyszerb ellenes és antimonarchista tüntetések voltak Horvátországban, Montenegróban és Macedóniában. Nem csoda, hisz a szerbek önkényesen trónra ültették I. Pétert, a korábbi szerb királyt. A rozzant vénembernek36 persze már 1914 óta semmi köze a politikához, de a rácok ezzel is azt akarták sugallni, hogy a vezér csak közülük kerülhet ki. A centralizációt megkönnyítette, hogy az országban egyetlen egységes hadsereg37 a szerbeké volt. A Monarchia szolgálatában állt délszláv egységeket feloszlatták, tisztjeiknek alig jutott hely a közös hadseregben. 1937-ben a 165 aktív tábornokból 161 szerb, 2 horvát és 2 szlovén.
Pénzreformjukban egységes pénzt vezetnek be: a szerb dinárt. Átváltásként meghatározzák, hogy 4 osztrák korona ér 1 dinárt.38 Ezzel szinte teljesen tönkreteszik az elcsatolt részek gazdaságát.
A szerbség a török hatásokra „fejlődött”. Náluk hatalom és önkény, erő és erőszak azonos fogalmak. A jugoszláv politikai élet üde színfoltjai a különböző csetnik szervezetek. Politikai ellenfeleik mocskolása közben nem idegenkednek a trágár szavaktól és, gyakori leszámolásaik közben, a furkósbot használatától sem39. 1920 és 1941 között Jugoszlávia 39 kormányából 30-at az ilyen radikálisok alakítottak. Megtehették, hiszen külpolitikailag bebiztosították magukat. 1919. február 10.-én az USA, 1919. június 1.-én Nagy-Britannia és 1919. június 6.-án Franciaország is elismeri a „nagy-szerb államot”.40
Az 1919-es év azonban még tartogatott meglepetéseket. Ki kellett dolgozni egy új adórendszert, hiszen a megszerzett területekkel Szerbiában 6 féle pénz és 4 féle adózási forma lett egy csapásra. Az adók kulcsait úgy határozták meg, hogy a szerb országrészben legyen a legalacsonyabb. 1919-28 közötti közvetlenül befizetett adók, és a lakosság arányát kell csak megnézni, és felesleges bármiféle magyarázat: Szerbia, Montenegró és Macedónia a lakosság 41,5%-át tette ki, de csak 24,1%-nyi adót fizetett. Horvátország lakóinak aránya 21,8%, az adójuknak azonban 23,7%. Bosznia-Hercegovina az összlakosságból 12,7%-ot foglalt el, és mivel ez volt az egyik legszegényebb országrész nagyjából ezzel arányosan 13,1%-kal veszi ki a részét a közösből. Szlovéniának 11,4% a lakosságból, és 13,6% az adóból való részesedése. A legmegdöbbentőbb azonban a Vajdaság helyzete! A lakosság 12,6%-a lakott ezen a területen, de az adók 25,5%-át ők fizették! Átlagban tehát 3,5-ször többet, mint a szerbiai területek lakói!