Népszámlálási anomáliák

   Munkám során, olyan szinten bele kellett másznom a népek statisztikájába, hogy annak idején mikor Botos László barátom nekem adta a „népstatisztikai kutató” titulust, nem is igazán járt messze az igazságtól. Jelen írásban elsősorban azokra az őrületekre szeretném felhívni a figyelmet, melyek más megvilágításba helyezik azokat a demagóg módon ismételgetett számokat, amik miatt rendszeres vitáim vannak. Szeretek kerekített számokkal dolgozni, és ez nem véletlen. A tized pontosságú százalékszámok ugyanis messze vannak a pontos adatoktól. Vitapartnereim folyton kijavítanak, és bombáznak a mindenhol leközölt adatokkal, amikről most bebizonyítom, hogy fenntartásokkal kell őket kezelni.

   A monarchia statisztikusai a hihetetlen pontosságukról voltak híresek. Rendelkezésemre állnak, többek közt, az 1880 és 1910 között végrehajtott négy népszámlálás adatai, és engem nem feltétlenül győztek meg. Most nem elsősorban az elírásokra és a pontatlan összeadásokra gondolok, mert azokból is van jó néhány. Itt a pontatlan adatfelvételekről lesz szó, ami akkor tűnik fel, amikor a négy adatsort egymás mellé tesszük. Csak pár település adatait emeltem ki, de elrettentő példának ezek is megteszik.

   Kezdjük azonban előbb egy átfogóbb elemzéssel, ami a népszámlálások általános hibáira mutat rá. 1880-ban a következő nemzetiségek kerültek összeírásra: magyar, német, tót, oláh, rutén, szerbhorvát, egyéb hazai, egyéb külföldi és beszéli nem tudók. Rögtön kezdjük ezzel az igen érdekes csoporttal. A „beszélni nem tudók” közé elsősorban a csecsemőket sorolták, tehát akik ténylegesen nem tudtak nyilatkozni a nemzetiségi hovatartozásukról. Mivel számuk elég jelentős (általában a megyénkénti  összlakosság 3-6%-a) ezért már ők jelentősen fel tudják borítani azt a számsort, ami a végén kijön. Én speciel (Varga E. Árpádot követve) szétosztottam őket a lakosság arányában, ami nem biztos, hogy pontos adat, de még mindig közelebb áll a valósághoz, mint ha úgy számoljuk ki az összlakosságot, hogy a végén az összeadásnál csak 95% jön ki. Az egyéb hazai és az egyéb külföldi kisebbségek közé elsősorban a Magyarországon honos illetve nem honos népeket sorolták. Az egyéb hazai elsősorban a cigány, de találtam már itt lengyelt és szlovént (vend) is. Az egyéb külföldiek közt elsősorban a csehek vannak, de idesorolja például a bolgárokat, az olaszokat, a görögöket, és néha a lengyeleket is. A lengyelek helyzete persze nem csak ezért speciális. Őket csak akkor sorolták a kisebbségek közé, ha kevesen voltak. A nagy tömbben található lengyeleket Árvában és a Szepességben egyszerűen beolvasztották az úgynevezett tót nemzetiségbe, akiket manapság szlovákként emlegetünk, de nem árt tudni, hogy jóval kevesebben voltak, mint amennyit a számok mutatnak. A lengyelek mellett ugyanis rendszeresen a ruszinokat (rutén) is beolvasztották a tótokhoz. Erre még később visszatérünk. A német és a szerbhorvát nemzetiségeknél mindössze az a baj, hogy az összevonások miatt nem lehet tudni pontosan, hogy a németeknél mennyi a tényleges német és mennyi a németnek mondott zsidó, illetve a szerbhorvátok közül mennyi a szerb és mennyi a horvát. Természetesen rendelkezésre állnak a felekezeti adatok is, így azért nagyjából ki lehet bogozni, hogy ki hova tartozik, hiszen a zsidók azok izraeliták, a németek azok evangélikusok, a horvátok katolikusok, a szerbek pedig görögkeletiek. De ezek sem lehetnek pontos adatok, mivel nem biztos, hogy például minden szerb görögkeleti. Így tehát egyértelmű, hogy itt is csak hozzávetőleges adatokat tudunk kapni.

   1890 már kicsit előrébb lépett, de hiányosságok akadtak itt is bőven. Kezdjük mindjárt azzal, ami még az 1880-as népszámlálásnál is megvolt. Mégpedig az, hogy csak a polgári népességet számolta össze, és ezek anyanyelvi adatait közölte. Hogy mi ezzel a baj? Hogy 1900-ban és 1910-ben már a jelenlévő katonai népesség is hozzá lett adva a polgári népességhez, és mivel 1900-ban 132 ezer főről, 1910-ben pedig 142 ezer főről beszélünk, így már látható, hogy újabb százalékok tűntek el a süllyesztőben. Nem beszélve egy katonai település adatainak a teljes felborulásáról. Például Nagyvárad teljes lakossága 1910-ben 64.169 fő, ebből 3.135 a katona. A teljes népesség közel 5%-a! Nézzük ezek után kiket soroltak kategóriákba 1890-ben. Magyar, német, tót, oláh, rutén, horvát, szerb, vend és egyéb. Itt az „egyéb” már ömlesztve van, csak a jóisten meg a többi népszámlálási adatból történő kikövetkeztetés tudja, hogy kik lehetnek benne. A németek problémája itt sem oldódik meg, de az már nem is fog, ahogy a tótok továbbra beolvasztják a lengyeleket. De legalább a szerbek és a horvátok különváltak. Legalábbis Magyarországon. Horvátországban továbbra is szerbhorvátként vannak összeszámlálva, és csak a vallási adatok szerint lehet őket különválasztani. Hogy a németek és a zsidók problémáját miért feszegetem, arra ismét Nagyváradot hozom fel példának. A zsidók ugyanis egy anyanyelvileg beazonosíthatatlan népcsoport. A korabeli tanulmányok mindenhol a németekhez sorolják őket, valószínűleg azért, mert az európai zsidók által beszélt jiddis a némethez hasonlít. Ahogy Kőváry László írta az erdélyi zsidókról 1847-ben: „Nyelvök csaknem merőben a német korcs magzata.” A dolog viszont nem ennyire egyszerű. Példának három települést hozok az 1890-as adatok közül. Az első a Beszterce-Naszód vármegyei Aldorf, egy tipikusan német település. 756 lakosából nemzetiség szerint 531 német, vallás szerint 556 evangélikus, 17 zsidó. A Naszód melletti Entrádám pedig ennek az ellenpéldája. Ez egy teljesen zsidó település, ahogy a számok is mutatják. 318 lakosából nemzetiség szerint 258 német, vallás szerint 25 evangélikus és 282 zsidó. Természetesen itt is látszik, hogy nem minden zsidó vallja magát németnek. Ez a már korábban felhozott nagyváradi példa mutatja nagyszerűen. 38.557 lakosából nemzetiség szerint 34.239 magyar és 1.014 német, vallás szerint 12.030 katolikus, 10.880 református, 679 evangélikus és 10.115 zsidó.

   Az 1900-as és az 1910-es statisztikák formailag már egyformák, de tartalmilag még véletlenül sem. Az 1910-es előszavában fel is sorolja az 1900-as hiányosságait, amiből az, hogy 560 km2-rel megnőtt az ország területe a pontosabb mérés következtében csak a legkevesebb. A nemzetiségek szaporulatánál meg is említik, hogy a lengyelek számának növekedése a Galíciából történő bevándorláson túl a pontosabb összeszámolás volt. Árva vármegye Árvanádasdi (Trsztena) járása a legszemléletesebb példa. Ez az a terület, amelynek nagy része Trianon után Lengyelországhoz került. Az 1900-as népszámlálásban már az egyéb kategóriánál megemlítik egyes községeknél, ha egy adott nemzetiségből jelentősebb mennyiség található. A már említett járásban ez a népszámlálás 22 településből 5 esetében jelzi, hogy az „egyéb anyanyelvűek rovatában kimutatott egyének nagyobbára lengyelek”. 1910-re ugyanebben a 22 településben már 16-ban van lengyel. Arányaiban nézve ez alapján 1900-ban a járás mindössze 1,4%-a volt lengyel, 1910-ben pedig már 67,8%! Megjegyzendő, hogy az 1900-as népszámlálásban két olyan településen vannak lengyelek, ahol 1910-ben már nincsenek.

   Ezzel rá is tértem arra, hogy milyen hibákat lehet fellelni a statisztikai adatokból, ha az ember egymás mögé rakja a számsorokat. Kezdjük a sort a Baranya vármegyei Moháccsal. Természetesen csak a lényeges adatokat közlöm, hogy ne vesszünk el a számok tengerében.

   Amint az látható a magyarság száma szépen növekszik, a németek hozzák a szokásos hullámzásukat, de itt a lényeg az  szerbeken és a horvátokon van. Ha csak a számokat nézzük, akkor követhetetlen összevisszaságot látunk. Azért raktam oda segítségnek a görögkeletiek számát is. Ez már sokat elárul. Többek közt azt, hogy 1890-ben nagyjából 2000 szerb, az nem szerb. 1900-ban át is kerülnek az egyéb kategóriába, ahol már jelzik nekünk, hogy ők sokácok. Akik inkább horvátok, mint szerbek, de 1910-re még többen gondolják úgy, hogy ők nem azok. A horvátok száma valószínűleg ezért csökken tovább, az egyéb kategóriába soroltak közül pedig 3.278 a sokác. Mindez azért zavaró, mert így az adatok alapján úgy tűnik, hogy 1890-ben Mohács lakóinak 20%-a szerb volt, holott inkább csak 5%.

   Az újabb elrettentés a Fejér vármegyei Adony. Itt a hibás adatközlésre szeretném felhívni a figyelmet.

   Na, ez számomra a totális X-akta! Hogyan került oda 1890-ben az az ezer német, és hogyan tűnt el onnan? Próbáltam kideríteni, de semmi konkrétumot nem találtam. Mindenesetre rendszeresen beütközök ebbe az adatba, és senkinek sem jutott még eszébe így szemlélni a számokat. Adony viszont büszkén viseli német nevét is, és büszkék a német gyökerekre. Csak német nem él a településen. Legalábbis nem sok.

   Viszont maradjunk még egy kicsit Fejér vármegyében. A példa viszont hasonló lesz, mint amit Mohácsnál láttunk. Két települést hozok egyszerre, mert szomszédvárak, és szinte ugyanazokat a számokat produkálják. Az egyik Ercsi, a másik az azóta már Pest megyéhez került Érd, ami ekkor még inkább csak kis Duna parti Hamzsabég, nem a ma ismert nagyváros.

   Hogy így elfogytak a szerbek számomra nem volt teljesen meglepő, hiszen a görögkeleti vallásúak száma mindkét településen az összes népszámlálásnál 10 alatt volt. Az egyéb kategóriában szereplők 1900-ban és 1910-ben pedig illírek. Érd esetében gyanítom, hogy a korábbi szerbek lettek az illírek, de Ercsinél tippelni sem tudok, hogy 1900-ban honnan kerültek elő. Gyanús, hogy Érd 1890-es szerb lakossága, valamint a két település 1900-as illír lakossága nagyjából ugyanannyi. Az 1910-es Ercsiben történő növekedés pedig összefüggésben lehet a szerbek számának csökkenésével. Hogy aztán mi lett ezekkel az illírekkel azt már nem tudom, ugyanis a 2001-es népszámlálásban értelemszerűen már nyomuk sincs, de a horvátok és a szerbek száma sem olyan jelentős a településeken, hogy ott lehetne rájuk lelni.

   A Somogy vármegyei Barcs egy jó példa arra, hogy nem minden az, aminek látszik.

   1880-ban a horvát természetesen „szerbhorvát”, de mivel később már kiderül, hogy horvátokról van szó, ezért írtam így. Az egyéb itt az „egyéb hazai”, tehát többségében cigány. Az érdekesség az az 1890-ben semmiből felbukkanó száz oláh, akiket itt a Dráva partján kicsit furcsállok. 1900-ban már jelezve van, hogy az egyéb kategóriában cigányok vannak, tehát gyanítható, hogy 1890-ben is azok voltak, hisz a számuk nagyjából egyezik. Aztán varázsütésre 1910-ben eltűnik a száz oláh, viszont nagyjából annyival több cigány tűnik fel az adatsorban. Gyanítom tehát, hogy az a száz cigány kétszer is románnak lett összeírva. Legyinthetnénk, hogy ez igazából nem sok, de mint azt már korábban jeleztem, nem ez az egyetlen ilyen hiba a statisztikákban.

   Már korábban jeleztem, hogy rendszeres, hogy komplett népcsoportokat írtak máshová. Azt mondhatnánk, hogy ez a szláv népeknél még nem is akkora hiba, bár gyanítom, hogy egy ruszin nem feltétlenül örül neki, hogy ha összekeverik a szlovákokkal. Hogy jobban szemléltethessem a dolgot, egy jóval extrémebb példát hozok. A Komárom vármegyei Oroszlány és Bánhida (később ez olvadt össze Tatabányával, de itt még önálló) 1880 és 1910 közötti sora több mint elgondolkodtató.

   A már korábban említett ruszin-tót lakosságcserék többnyire úgy zajlottak, hogy az egyik népszámlálásnál még teljesen ruszin a falu, majd a következőnél már teljesen tót, majd utána ismét teljesen ruszin. Nos, az ilyeneket könnyű kiszűrni, hogy egyértelműen hibás adatfelvétel van, de erre mit lehet mondani? Hogy lehet az előtte éveken át 80%-ban szlovákok lakta Oroszlány hirtelen 90%-ban magyar? Bánhida másfélezer fős szlovákságának tíz év alatti elolvadása szintén rejtély. Ráadásul egy olyan dinamikusan fejlődő településen, ahova özönlöttek az emberek. Ezt jól mutatja a közel 1500 fős növekedés, de a magyarság közel 3000 fős növekedésére, a szlovákok eltűnése mellett, nem nagyon találok értelmes választ.

   Végezetül nem akarok mélyenszántó elemzésbe merülni a felvetett témával kapcsolatban, mindössze még egy érdekes példát hozok, ami további elgondolkodásra adhat okot. Hogy hogyan lehet egy adott településről egy népcsoportnak eltűnnie, ha nincsenek ott a gyökerei. A Csík vármegyei Balánbányáról van szó, mely 1899 és 1956 között Csíkszentdomokos része volt, majd mikor a határában kitermelt réz megkívánta a dolgos kezet, önállósodás és hatalmas mértékű betelepítés vette kezdetét. A bánya azonban idővel bezárt. A többit meséljék el a számok.