A történelemben vannak időszakok amikről vajmi keveset tudunk. Az ókorban sok olyan társadalom létezett, amiről mindössze annyit lehet tudni, hogy volt. A régészek találnak használati tárgyakat, töredékeket, mindenféle emberi tevékenységre utaló nyomot, ami alapján feltételezhetjük, hogy az adott helyen emberek éltek.
Szokták mondani, hogy a téma az utcán hever, csak le kell érte hajolni. A migráció kérdése sajnos nem engedi meg, hogy csak úgy elmenjünk mellette. Ahogy rendszeres olvasóim már megszokhatták tőlem, olyan módon fogom ezt a témát újra boncolgatni. Egyszer már feldobtam az asztalra, és bemutattam, hogy mi magyarok miért utasítjuk el zsigerből a migrációt,
Vannak dolgok amikkel szükségszerű foglalkoznunk, és vannak dolgok amikkel nem. Én legalábbis így vagyok vele. Aki ismer, az tudja, hogy alapvetően egy nyugodt ember vagyok, és nagyon nehéz kizökkenteni a komfortzónából.
Kicsit messziről indítom az értekezésemet, és elég sok mindent fogok érinteni, de aki ismer, az már megszokhatta tőlem. Kezdjük Mongóliával. A mongolok jelentős többsége két országban él. Mongóliában, és Kínában. Mongóliában önállóak, Kínában még az autonóm tartományukban is kisebbségben élnek. Ettől függetlenül a Kínában élő mongolok száma jóval meghaladja a mongóliai mongolokét.
A történelem tele van furcsa történetekkel. Ez volt az ami miatt én annak idején megszerettem. Sokaknak csak az évszámok magolása az ami megmarad a történelemtanulásból, pedig jóval többről van szó. Mindig szoktam mondani, hogy a kor gyermeke sosincs tisztában azzal, hogy éppen „történelmet ír”, ugyanis a nagy sorsfordító események jelentős része, még csak véletlenül sem annak indult, mint ami végül lett belőle.
Egy korábban már megpendített húrt szeretnék újra megszólaltatni. A történelmi lant ugyanis ismét olyan dallamot játszik ami fülemnek igazán kedves. Azt mindenki kívülről fújja, hogy Erdély nem Románia. De, hogy a Kárpátok és Prut között elterülő Moldva sem az, már gondolom kevesebbeknek ismerős. Pedig ez így van. Történelmi mélypontra süllyedt Moldova és Románia viszonya.
Munkám során, olyan szinten bele kellett másznom a népek statisztikájába, hogy annak idején mikor Botos László barátom nekem adta a „népstatisztikai kutató” titulust, nem is igazán járt messze az igazságtól. Jelen írásban elsősorban azokra az őrületekre szeretném felhívni a figyelmet, melyek más megvilágításba helyezik azokat a demagóg módon ismételgetett számokat, amik miatt rendszeres vitáim vannak.
Mottó: „Ma írni kell, és nem csevegni, be kell kapcsolódni valamibe, gyökeret kell ereszteni, színt kell vallani. Írástudók vagyunk, a holnap elhivatott építői. S akkor nem szabad megtagadni a földet, az időt, amelyben építeni kötelességünk.”
Szenteleky Kornél,
a jugoszláviai magyar irodalom megteremtője
Mottó: „Ma írni kell, és nem csevegni, be kell kapcsolódni valamibe, gyökeret kell ereszteni, színt kell vallani. Írástudók vagyunk, a holnap elhivatott építői. S akkor nem szabad megtagadni a földet, az időt, amelyben építeni kötelességünk.”
Szenteleky Kornél,
a jugoszláviai magyar irodalom megteremtője
A történelem során számtalanszor bebizonyosodott, hogy pár év leforgása alatt barátokká tudtak változni az ellenségek, ha egy új közös ellenség jelent meg a színen. Nem állítom, hogy Moldovával hatalmas barát lesz Magyarország a közeljövőben, de az tény, hogy közös az ellenség. Így viszont van közös pontunk. Miről is van szó? Moldováról nagyon sokan, nagyon keveset tudnak.
