Lassan kezd mániámmá válni a török időkkel való példálózás, de mit tegyek? Teljesen olyan időket élünk, mint akkor. Aki ezt nem látja be, annak érdemes lenne egy kicsit jobban elmerülnie a történelem tanulmányozásában. Ebben próbálok egy kicsit segíteni.
Megvan egy újabb vármegye. Hont volt a következő áldozat. Ha úgy veszem, kész van az úgynevezett „első kötet”, hiszen fent van 24 vármegye. Ez már az egyharmada a teljesnek. Még nagyon sok van vissza, és nem lesz egyszerű, de ettől függetlenül élvezem a munkát, és minden egyes vármegyét újabb kihívásnak veszek.
Amikor elkezdtem foglalkozni a történelemmel óhatatlanul belebotlottam a nyelvészetbe. Már pályám nagyon korai szakában sikerült belegabalyodnom a témába, hiszen Magyarországon a két tudományág ekkor még szorosan összefonódott. Az elmúlt évszázad ugyanis folyamatosan arról szólt, hogy a nyelvészek írták a történelmet.
Mindenki azt mondja, hogy Magyarország rosszul járt Trianonban. Ez tény. De az is tény, hogy járhattunk volna rosszabbul is. Ha egy kicsit jobban utánanézünk, kiderül, hogy összetehetjük a két kezünket, hogy ennyivel megúsztuk. A következőkben azt fogom elemezni, hogy mi maradt volna Magyarországból, ha az antanthatalmak elfogadják a szomszédaink összes követelését, és mindent megadnak nekik, amit kérnek.
Mivel csak tegnap jutott eszembe, hogy tőlünk északra a január 1-e nem csak az új esztendő eljövetele miatt munkaszüneti nap, ezért gyorsan kedveskedek egy újabb bejegyzéssel a jó tót atyafiaknak.
A címben nem véletlenül használom folyamatosan az „összelopott ország” formulát, hiszen nincs másról szó. Ez az ország innen-onnan úgy lett összelopkodva.
A dátumokkal mindig hadilábon álltam. A születésnapokkal főként így vagyok. Főleg, ha egy olyan valakié, aki nem nagyon érdekel. Most azonban történt valami, ami eszembe juttatta, hogy volt pár napja egy születésnap, amiről illene valahogy megemlékezni. Igaz, nem valami kerek évfordulóról van szó, hiszen a 22. messziről se olyan, hogy mindenképp lépnem kellene az ügyben, de mit csináljak, ha egyszer fél Európa azon röhög, hogy Szlovákia megszületésének évfordulóján tartott katonai parádézás alkalmával, egy légvédelmi ágyúval, szétlőttek egy kandelábert.
Na, most fognak nekem esni sokan, hogy hogy lehet ekkora blődséget kérdezni?! Nem is azért kérdeztem, mert nem vagyok vele tisztában, hanem azért, mert arra vagyok kíváncsi, hogy más tisztában van-e vele? Ugyanis mindenki csípőből rávágja, hogy igazságtalan volt, mert elcsatolták a területének 2/3-át, a lakosságának meg az 1/3-át! Ez tény. De sajnos nem csak erről van szó.
Nemzetünk 5000 éves történelmének letagadása az a tény, ami világosan mutatja, hogy a magyarság történelmét mindig más népek írták. 1770-ig szó sem volt a finnugor elméletről, de akkor Sajnovics János kitalálta, hogy a magyar és a lapp nyelv azonos. Ezt a munkát átdolgozta Gyarmathy Sámuel, aki kidolgozta a finn és a magyar nyelv rokonságán alapuló téziseit.
Egy mondat vitaindítónak. Erdély nem Románia, de nem is Magyarország! Hogy miért mondom ezt? Mert ez az igazság! Attól, hogy nem ezt akarjuk hallani, attól még ez lesz. Az a baj velem, hogy szeretem kimondani a dolgokat, attól függetlenül, hogy mást gondolok, mint a többiek, és ez valószínűleg nem is tetszik mindenkinek.
Alsófarkadin egy kis jelentéktelen település Erdélyben, Hunyad megyében. Hátszegtől öt kilométerre nyugatra, a Ruszka-havas lábánál fekszik. 1870 körül Lónyay Menyhért tette tizenkilencezer holdas, főként erdőkből álló birtokának központjává. Ezt a faanyagon kívül vasércben is bővelkedő területet, a vajdahunyadi vasgyártás fellendülésére számítva vásárolta.
