Az energiaháború

   Egyre komolyabb hullámokat ver a február végén kirobbant orosz-ukrán háború. Azon a csendesnek induló napon mindenki azt hitte, hogy nem történt semmi különös, csak egy ország megtámadott egy másikat. Valljuk meg őszintén, hogy mi, akik Európa kebelén hajtjuk álomra a fejünket, láttunk már pár ilyet az elmúlt években, így nagyon nem is ütötte meg az ingerküszöbünket. Még örültünk is, hogy volt végre egy új téma, amin lehetett rágódni, mert a covid őrület már kezdett unalmassá válni. Vírusszakértőből mindenki egy csapásra hadmérnök lett, és jöttek a jobbnál jobb konteók. A háború már átlépte a 100. napot, és még mindig nem tudják, hogy mikor lesz vége. Én már március végén mondtam, hogy vége van. Akkor szóltam, hogy innentől kezdve már a következményekkel kellene foglalkozni, mert a háború átlépte annak a két országnak a határát, és a globális háborúvá válás milliók életébe fog kerülni. Az európai vezetők azonban mentek a saját fejük után. Hogy miért azt inkább hagyjuk. Messzire vezetne, és nem is erről akarok beszélni

   Mi is történt ekkor?

   Elkezdtek a felmerülő kérdésekre rossz válaszokat adni. Mindent olyan kontextusba helyeztek, ami nem a megfelelő irányba vitte el az eseményeket. Legalábbis számunkra. Az események alakulásából rossz következtetéseket vontak le, a világpolitikai játszótéren a partvonalon kívülre helyezték Európát. Két olyan ország háborúzott ugyanis egymással, akiktől Európa függött energiahordozók, és élelmiszeripari szempontból is. Az első mélyütés akkor jött, mikor kiderült, hogy milyen az, ha a világ napraforgóolajának egynegyedét kivesszük a piacról. A háború előtt ugyanis Ukrajna biztosította ezt a részt, ami mára eltűnt, hiszen a férfiak a lövészárkokban hasalnak, és nem a földeket művelik. A következő élelmiszeripari pofon a kenyérgabona értékesítésekor következik. Jelenleg van exportra jutó búza az ukrajnai silókban, de elszállítani csak tengeri úton lehetne, azonban a kikötőket elfoglalták az oroszok. A közúti szállítás úgy is lehetetlen, hogy a lengyelek gyorsan felajánlották, hogy betömik a piaci rést. Ha kapnak is európai kikötőket az ukránok, nem sikerülhet oda eljuttatni. Persze meg lehet próbálni, de ugyanolyan pótcselekvés lesz, mint az energiaembargók ügye. Amit nem is értem hogyan gondolhattak komolyan.

   Természetesen, ha megkapargatjuk kicsit a felszín, akkor előjönnek azok a dolgok, hogy miért bíztak benne, hogy ez az egész orosz-függés felszámolása sikerülhet. Korábban már kifejtettem, hogy hogyan fog felbomlani Európa különböző részekre az energiaháború következtében, amit most illusztrációként is megrajzoltam, és lássuk részletesebben azt, hogy ki, miért teszi mindezt.

   Amiben Európa bízik, hogy rendelkezik tengeri kikötőkkel, így bármit be tud szerezni a világ bármely pontjáról. Ez azonban nem teljesen így van, de ez a hozzáállás kényszerített minket magyarokat egy teljesen különutas politikára. Velünk utazik ezen a járaton Csehország, Szlovákia és Szerbia is. Mi vagyunk azok, akiknek a lehetőségeink korlátozottak, és nem tudunk mást tenni, csak kitalálni magunknak valamit. Magyarországon az egy év alatt megtermelt terrawattórában számolt energia 73%-a kőolaj és földgáz alapú energiatermelő egységekből kerül ki. Ezt kéne valahogy lejjebb szorítanunk, de mivel kiépített vezetékeink csak az orosz piacról tudnak számunkra nyersanyagot biztosítani így egyelőre nem tudjuk támogatni az EU nagyratörő terveit. Enyhíteni Paks II.-vel tudnánk, hiszen az atomenergia részesedése 15%, ezt lehet feljebb tornászni, de talán a 7%-nyi szénenergiát lehetne kiszorítani vele, amit egyébként is szeretnénk felszámolni, bár ennek sem látom sok értelmét. Nem hiszem, hogy mi mentjük meg ezzel a bolygót. Magyarország ugyanis a világtermelés 0,17%-át adja. Ennek a 7,6%-áról beszélünk. Csak jelzem, hogy a legnagyobb energiatermelő Kína, a világ energiájának előállításából 26,3%-ban veszi ki a részét, és ennek 57%-át szén alapú erőművek segítségével hozza létre. Nem mondom, hogy sok kicsi nem megy sokra, de szerintem inkább a szabad szemmel is látható dolgokra kellene elsősorban fókuszálni. Ahogy a magyar kormány is tesz, ugyanis a gáz kiváltására további alternatívát a naperőművekben lát. Bár ez a szektor erősen korlátozott keretek között tud csak mozogni, a honi energiatermelés kicsit több mint 2%-át adja, tehát olyan tényező, amire lehet építeni. Szerintem további opció lehet még a termálvíz, hiszen Magyarországon kétmilliárd hordó olajjal egyenértékű hévízkészletet mutattak ki. Sajnos azonban eddig az erős gázlobbi, és a termálvizes erőművek körüli káosz nem tett jót az ágazat fejlődésének, így ez továbbra is csak egy kihasználatlan lehetőség.

   Nézzük azonban Európa többi részét, és azt, hogy miként alakíthatják a jövőjüket.

   Kezdjük a sorstársainkkal. Csehország kőolaj és földgáz függés terén jobban áll, mint mi, hiszen neki csak 45% jön az ilyen erőművekből. Viszont náluk 33%-ban részesedik a szén, így valószínűleg a zöld fordulat még várat magára. Az energiatermelésük a magyarországinál másfélszer nagyobb, így komoly problémáik lesznek a jövőben, és nagyon úgy tűnik, hogy csak ránk számíthatnak. Ahogy a szlovákok is. Náluk valamivel magasabb az atomerőművi energia (22%), és alacsonyabb a kőolaj-földgáz alapú (56%), de ezekhez a fűtőanyagot csak Magyarországon keresztül, Oroszországból tudják beszerezni. Szerbiáról nem tudtam ilyen pontos adatokat beszerezni, de ők nem véletlenül törekednek a megbékélésre a magyarokkal. Rájöttek, hogy velünk együtt komoly nyereséget fognak bezsebelni, mint Köztes-Európa egyik megkerülhetetlen állama. Ők is erősen függnek az oroszoktól, de őket ez nem zavarja. Élelmiszeripari szempontból exportőrök, ahogy mi is, így ez a része is biztosított. Nem úgy a Dél-Balkánon. Bár rendelkeznek kikötőkkel, nem nagyon lesz pénzük arra, hogy fizessenek. Görögország 52%-ban kőolajat használ. Bulgáriában még mindig 25% fölött van a szénerőművek részesedése. Észak-Macedóniában 41%-hoz kell kőolaj, 37%-hoz szén. Ezeknek az országoknak csak az oroszokkal történő megállapodás, vagy a német hitelekből tengődő félgyarmati státusz a két lehetséges alternatíva. Átmenetet képez a két régió közt Románia. Ők önellátóak tudnának lenni, hiszen rendelkeznek kőolajjal, földgázzal, szénnel, és megfelelő termőterületeik is vannak a lakosság élelmezéséhez, de nekik soha nem ment az, hogy éljenek az ilyen lehetőségekkel. Jellemzően minden lepusztítanak, vagy ellopnak. Úgy gondolom, hogy a könnyebb utat választják, és miután eltávolodnak az EU-tól, átállnak az oroszokhoz. Egy semleges zóna lehet Ausztria és Svájc kettőse. Mindkét országban 30% fölött van a megújulók részesedése, ahogy a kőolajé is, de azt mindkét oldalról be tudják szerezni.

   Nem ilyen nyakatekert módon, mint a románok, de Törökország, Fehéroroszország és Moldávia is megállapodik az oroszokkal. Európa felől ezért morális támadásnak lesznek kitéve, hiszen „átálltak a sötét oldalra”. Valószínűleg ez a része őket hidegen fogja hagyni, mert ellentétben több európai országgal, nekik legalább lesz mit enniük, és nem fognak télen fázni.

   Lássuk mi lesz a sorsa annak, aki nem állapodik meg az oroszokkal.

   Kezdjük a legnagyobb vesztes Ukrajnával. Energiatermelés szempontjából nem elhanyagolható tényező, hiszen Európa második legnagyobb területű országáról beszélünk. A 9. legtöbbet termelő, közvetlenül Lengyelország mögött, vele nagyjából egy szinten. Hogy képbe helyeződjünk, ez Németország energiatermelésének harmada, Magyarországénak pedig három és félszerese. Az energiahordozók szerinti felosztása a következő volt 2020-ban: 32% földgáz, 30% szén, 21% atomenergia és 14% kőolaj. Az atomenergia esetünkben a legkiszámíthatóbb. 4 atomerőművéből kettőt elveszít, amelyek az energiaellátás több mint 60%-át biztosították. A földgáz és szénlelőhelyeinek többsége szintén az elcsatolásra váró területeken fekszik, így annak értéke erősen közelít majd a nullához, hiszen a behozatal nem valószínű, hogy megoldható lesz, ha mindenkinek csak annyi fog a rendelkezésére állni amennyi neki kell. A kőolajat szintén elfelejtheti, hiszen csak minimális saját lelőhellyel rendelkezik, úgyhogy ez a szektor ugyanolyan kilátástalan, mint az előző kettő. Csak az oroszok jóindulatán múlik, hogy mi lesz abból az országból. A lengyelek talán megsegítik őket szénnel, de másra nem igazán számíthatnak. Lengyelország energiatermelésének 43%-a ugyanis szén alapú. Kiterjedt, és magas szintű a szénbányászat van az országban, és nem valószínű, hogy most fogják felszámolni a morál nevében. A kőolaj alapú energia előállítás 33%, amit a tengeri kikötőiknek köszönhetően szereznek meg. A földgáz aránya náluk csak 20%. Ezért mondtak le róla olyan könnyedén. Arra építenek, hogy a kieső mennyiséget meg tudják szerezni a norvégoktól, meg az amerikaiaktól. Mondjuk arra nem számítottak, hogy a norvégok drágán adják a gázukat, az USA pedig nem tud annyi LNG-t szállítani, mint amennyire szükségük lett volna. Benne van a pakliban, hogy két szék között a földre esnek, de mivel ők az USA legfontosabb európai stratégiai szövetségese, így az amerikaiaknak elemi érdeke lesz őket megsegíteni. Finnország és a Baltikum egy újabb gazdasági térség lesz Európán belül. Finnország a Magyarországihoz hasonló energiatermelési adatokkal nagyjából jó helyzetben van. Az arányokat tekintve az atom és a megújulók 20-20%-ban részesülnek. 35% a kőolaj, ami Norvégia közelsége miatt nem okozhat gondot. A Baltikum már kissé speciálisabb helyzetben van, de ők is azt fogják kihasználni a tengeren, amit mi a szárazföldön. Rajtuk keresztül lehet majd legalizálni az Európába irányuló kőolajat és földgázt. Észtország szénerőművei 56%-ban részesülnek a termelésből, míg Lettországban és Litvániában a kőolaj és földgáz részesedés több mint 80%-os. Tehát szükségük van az orosz exportra, de kikötőik segítségével tovább is tudják szállítani az oroszoktól megtisztított energiahordozókat. Ez már napjainkban is bevett szokás, nem látom okát, hogy miért lenne változás, ha a dolog működik. És ezzel el is érkeztünk az igazi nyertesekhez. Az Északi-tenger országai könnyen osztják az észt a volt szocialista országoknak. Az orosz-függés számukra nem téma. Egy-két érdekes szám a régióból. Norvégia Európa legnagyobb kőolaj- és földgázszállítója, de a saját energiatermelésének 66%-át vízerőművekből biztosítja, amit kiegészít 5% szélerőművi energiával. Nagy-Britanniának 10%-ot biztosítanak a szélerőművei, és bár a kőolaj és földgáz részesedése 75% fölött van, de készleteit szintén nem az orosz piacról tölti fel. Svédország hozzájuk csapódik, mivel 43%-ot megújulókból állít elő, 23%-ot biztosít az atomenergia, kőolaj szükségeltetik a 26%-hoz. Ők lesznek tehát azok, akik az orosz kőolaj és földgáz kiszorítása után helyet követelnek maguknak. Más kérdés, hogy bírják-e ezt a terhet. Dél-Európától valószínűleg nem kell tartaniuk, hiszen ők eddig is Afrikából és a Közel-Keletről szerezték be a tüzelőanyagot. Franciaország pedig a marad az atomenergiánál. A termelés 37%-át biztosította a 18 atomerőmű 56 reaktorja. Nekik saját bányáik vannak Kazahsztánban, és mindent erre raktak fel. A kőolajat, mely 31%-ban részesedik, elsősorban Afrikából szerzik be. Mind ehhez hozzájön a megújulók 12%-a, és Láthatjuk, hogy Franciaországnak nem lesznek gondjai.

   Lesznek viszont gondjai Németországnak. 2020-ban a villamosenergia előállítás 45%-át biztosították megújulókból, ami 2021-re visszaesett 41%-ra, a szénerőművek termelési aránya viszont ugyanekkor 24%-ról 28%-ra nőtt. És ekkor még hol volt a ’22-es háborús év? Tudni kell azonban, hogy a villamosenergia termelés az össztermelésnek mindössze 18%-a, tehát egy jókora szelet, de nézzük inkább az összképet. A teljes termelés 15%-át adják a megújulók. Ebből 10% a szélenergia, amire nagy hangsúlyt fektetnek az utóbbi időben. Ezt akarják felhúzni olyan szintre, hogy kiválthassák vele a többi energiahordozót. Elsősorban azt a 2020-ra 5%-ra zsugorodó atomenergiát, amit 2022-ben egyszerűen lekapcsoltak. Ugyanez a terv a jelenleg 16%-on álló szénenergiával is, de gyanítom, hogy ez inkább nőni fog. Figyelembe véve a kőolaj 36%-os, és a földgáz 27%-os részarányát, aminek az utánpótlása erősen meg fog csappanni. A wunderwaffeként beharangozott szélturbinára tehát nagy feladat vár. A németek jó szokás szerint nem egyedül mennek a falnak. Maguk mellé rángatták a hollandokat, a belgákat és a dánokat, akiknek nem is nagyon van más választásuk, hiszen mindenhol 70% fölött van az olaj és a gáz részaránya. Az egyetlen lehetőségük összefogva segíteni a németeket az Energiewendében. Ez ugyanis egyedül nem fog menni, de szerintem együtt sem. A terv ugyanis 42 ezer új szélturbina felállítása, ezzel 2050-re 60%-ra növelni a teljes energiatermelésben a megújuló források használatát. Más kérdés, hogy ha a jelenlegi ütemben zajlanak a kivitelezések, akkor talán 13 ezer turbina fog állni addigra. A jelenlegi 10%-ot 31 ezer darab szélkerék biztosítja, úgyhogy nemcsak a darabszámra kell ráhasalni, hanem a teljesítményre is. Ezeknek a szerkezeteknek az átlagos magassága 80 és 120 méter között mozog. Ez mondhatni a legoptimálisabb. Nos a németek úgy gondolták, hogy ők inkább csinálnak 250 méter magasat. Nem elképzelhetetlen, hogy működik, de volt már olyan amelyik az átadás előtt eldőlt. A német gigantomániára már láttunk példákat a történelem folyamán, és nem emlékszem, hogy egyszer is jó vége lett volna. Gyanítom, hogy most igencsak elszámolták magukat, és olyankor Európa történelmében mindig jelentős változások álltak be. Most sem lesz ez másként.