Bory Jenő: Magyar sors
A Trianoni gyászévforduló apropóján szeretném közzétenni a székesfehérvári Bory-várban készült fotómat, mely a mester Magyar sors című szobortervéről készült. Sajnos nem lett belőle köztéri szobor, pedig megérdemelné.
A Trianoni gyászévforduló apropóján szeretném közzétenni a székesfehérvári Bory-várban készült fotómat, mely a mester Magyar sors című szobortervéről készült. Sajnos nem lett belőle köztéri szobor, pedig megérdemelné.
A történelem tele van furcsa történetekkel. Ez volt az ami miatt én annak idején megszerettem. Sokaknak csak az évszámok magolása az ami megmarad a történelemtanulásból, pedig jóval többről van szó. Mindig szoktam mondani, hogy a kor gyermeke sosincs tisztában azzal, hogy éppen „történelmet ír”, ugyanis a nagy sorsfordító események jelentős része, még csak véletlenül sem annak indult, mint ami végül lett belőle.
Mottó: „A horvátok az avaroktól eredők. Pogányok, jó barátságban, atyafiságban vannak a turkokkal.” Bíborbanszületett Konstantin
Ha hinni lehet az egykori bizánci császárnak, akkor sokkal több van a két nép között, mint az a több mint 800 év közös történelem.
Úgy gondoltam, hogy még várok egy kicsit, hogy mi fog történni, és meg akarom látni, hogy mi forrja ki magát, aztán rájöttem, hogy semmi értelme. Mindenki ezt teszi. Várnak, és lesik a sült galambot. Az viszont nem olyan rendes, hogy tényleg belerepüljön a szánkba. Mégis mire várunk? Aki azt mondja, hogy nem jött el az idő, az hazudik.
A cikk megírásához az adott ihletet, hogy egy nem Magyarországon született ismerősömmel beszélgettünk a magyarokról. Ő is azt az általánosan kialakult nézetet vallja, amit oly sokan gondolnak rólunk a nagyvilágban. Mégpedig azt, hogy a magyar egy pesszimista nép. Szerintem azonban ez nem igaz. Mindössze arról van szó, hogy mi nem szeretünk senkit.
Munkám során, olyan szinten bele kellett másznom a népek statisztikájába, hogy annak idején mikor Botos László barátom nekem adta a „népstatisztikai kutató” titulust, nem is igazán járt messze az igazságtól. Jelen írásban elsősorban azokra az őrületekre szeretném felhívni a figyelmet, melyek más megvilágításba helyezik azokat a demagóg módon ismételgetett számokat, amik miatt rendszeres vitáim vannak.
Amikor nekiálltam a játékaim megalkotásának, sokan azzal támadtak le, hogy a „mi lett volna, ha” játék egy badarság, és álomvilágban élek. Aztán az idők során rá kellett döbbennem, hogy nem én élek álomvilágban, hanem azok, akik ezt állítják rólam. Mire gondolok?
Nos, annyit szögezzünk le mindjárt az elején, hogy Trianon elkerülhetetlen volt. Akárki akármit mond, elvesztettük a háborút, és ennek egyenes következménye volt, hogy megcsonkítják az országot. Minden háború így zajlik, hiába mondta azt a wilsoni elvekre hivatkozva Clemenceau, hogy: „A békekonferencia alapját Wilson elnök fektette le, mi többé nem kisebb, vagy nagyobb területekért csinálunk békét, mi a népek számára teremtünk békét.”
Mottó: „Bennem egy román lakozik, viszont sohasem oly mértékben, hogy hozzájáruljak a romanománia növekedéséhez, vagyis ahhoz a mániához, hogy rómainak nevezzük magunkat…”
Kogalniceanu, 1843.
Mottó: „Ma írni kell, és nem csevegni, be kell kapcsolódni valamibe, gyökeret kell ereszteni, színt kell vallani. Írástudók vagyunk, a holnap elhivatott építői. S akkor nem szabad megtagadni a földet, az időt, amelyben építeni kötelességünk.”
Szenteleky Kornél,
a jugoszláviai magyar irodalom megteremtője
