Az elmúlt hónap nálam a térképrajzolásról szólt, ennek köszönhetően két újabb térképpel tudtam bővíteni a Térképcentrumot. A térképeket ide nagyobb felbontásban töltöttem fel, de aki szeretné őket még ettől is nagyobb felbontásban megkapni, az nyugodtan szóljon. A szokásos havi bejegyzések közül talán csak a játéknak volt különösebb apropója.
Többek közt az úzvölgyi események miatt kissé megcsúsztam a szokásos összefoglalóval. Elég sűrű volt a hónap eleje, és több helyen kellett helytállnom, így az elmúlt hónap bejegyzéseire már nem maradt időm. Az időhiány folyamatosan gátat szab nekem, de ettől függetlenül mindenki nyugodtan kereshet különböző kérésekkel, kérdésekkel.
Régóta foglalkoztat a gondolat, hogy segíteségemre lehetne, ha nem egyedül kéne készítenem az oldalt. Folyamatosan kapom a kritikus megjegyzéseket, melyek egy része jogos, másik része jogtalan.
Korábban már elkészítettem Magyarország etnikai térképét a 2002-es adataim alapján, de akkor vármegyei lebontásban tettem közzé. Ebből született a fanyalgóknak szóló írásom, melyet azóta is a legtöbbek által olvasott blogbejegyzés az oldalon.
Már jó ideje nem kellett komoly változásokat eszközölnöm az oldalon, úgyhogy joggal gondolhatom azt, hogy elértem a végső állapotot, és már csak a bővítésre kell figyelnem. Mivel maga az oldal ebben az újfajta irodalmi formában készül, amit blognak (periódikusan bővülő webnapló) neveznek, így szükségét látom, hogy régebbi bejegyzésekre is felhívjam a figyelmet, hiszen új olvasóim valószínűleg nem találkoztak régebbi bejegyzésekkel.
A történelemben vannak időszakok amikről vajmi keveset tudunk. Az ókorban sok olyan társadalom létezett, amiről mindössze annyit lehet tudni, hogy volt. A régészek találnak használati tárgyakat, töredékeket, mindenféle emberi tevékenységre utaló nyomot, ami alapján feltételezhetjük, hogy az adott helyen emberek éltek.
Megkezdtem a negyedik évet is a 72 vármegyével. Mikor elindult nem gondoltam volna, hogy ennyire sikeres lesz, most viszont már biztos vagyok benne, hogy még egy jó darabig csinálni fogom. Az elmúlt időszakban volt egy kis kilengésem az aktuálpolitika felé, de ezt sikerült lehoznom a stílusomnak megfelelően.
Szokták mondani, hogy a téma az utcán hever, csak le kell érte hajolni. A migráció kérdése sajnos nem engedi meg, hogy csak úgy elmenjünk mellette. Ahogy rendszeres olvasóim már megszokhatták tőlem, olyan módon fogom ezt a témát újra boncolgatni. Egyszer már feldobtam az asztalra, és bemutattam, hogy mi magyarok miért utasítjuk el zsigerből a migrációt,
Vannak dolgok amikkel szükségszerű foglalkoznunk, és vannak dolgok amikkel nem. Én legalábbis így vagyok vele. Aki ismer, az tudja, hogy alapvetően egy nyugodt ember vagyok, és nagyon nehéz kizökkenteni a komfortzónából. Ezért is tartom magam ahhoz, hogy nem foglalkozok aktuálpolitikával. Vannak ezzel kapcsolatban unalomig ismételt mondataim, aki már olvasta az úgyis tudja, aki meg nem, az keressen vissza utánuk.