Etnikai tisztogatások

   Ez a cikk is annak idején a hódoltsági magyarok témakörben íródott, de itt csak a „hódoltsági területen” lévő magyar városokról lesz szó. Itt elsősorban arról szeretnék említést tenni, hogy a Magyarország különböző területein elhelyezkedő városok idegen elemeinek miként változott a száma. Hely hiányában nem az összes várost fogom elemezni, azt inkább az olvasóra bíznám. Csak párat emelnék ki, hogy ezzel is kutatásra ösztönözzek mindenkit.

   Első körben a Trianon óta megszállt Kelet-Magyarország városaival foglalkozok. Ezt a részt is kétfelé bontom, hiszen itt is jellemzően két részre lehet bontani a hódoltsági területet. Az egyik az, amelyik egy kis időre megszakítva a sanyarú sorsot visszatért a magyar hazába, a másik pedig az, amelyiket az elszakítás óta még nem sikerült vissza szereznünk.

   Először lássuk az 1941-ben visszatért területen fekvő városokat. Innen hármat emelnék ki. Marosvásárhelyt, Sepsiszentgyörgyöt és Nagybányát. A legutolsó hiteles adatok szerint 1910-ben Sepsiszentgyörgynek 97%-a, Marosvásárhelynek 87%-a, Nagybányának 78%-a volt magyar. Ettől kezdve nézzük a lakosság számának alakulását, kihegyezve a románokra, egészen 2002-ig, ugyanis onnantól a népesség erőteljes fogyásba kezdett mindenhol, tehát nincs sok értelme a további boncolgatásnak. Sajnos az 1941-es kivételével az ő adataikat kell használnom, amire a csalás szó, a legenyhébb kifejezés.

   Sepsiszentgyörgy nem rendelkezett komoly román kisebbséggel. Számuk mindössze 108 fő volt. Még németből is többet találtak a népszámlálók. Utána viszont komolyabb telepítések történtek. Semmi mással nem magyarázható ugyanis az, hogy 1920-ban 1.300, 1930-ban már 2 ezer fő fölötti románsággal találkozunk. Ezek viszont elképzelhető, hogy csak papíron léteztek, mert 1941-ben varázsütésre eltűnnek. Hírmondónak marad 88. De 1948-ban már újra közel másfél ezren vannak. Ezt lassú növekedés követ 1966-ig, amikor hirtelen 1977-re megduplázódik az összlakosság, és a románok száma is. Ezután 1992-ig a román lakosság létszáma további 11 ezer fővel nő. Igaz ekkor nő a magyar lakosság létszáma is, de közel sem olyan arányban, mint a románoké. 2002-ben kiszámolhatjuk, hogy a románok aránya 23%. 1910-ben 1% volt. Marosvásárhely sorsa inkább hasonlít a nyugat-erdélyi városok sorsára, attól függetlenül, hogy székely város. 1910-ben a székely városok között neki volt a legnagyobb számú románsága. Közel 2.500-an voltak. Ez 1920-ra, és 1930-ra is megduplázódott, de 1941-ben újra visszament 2 ezer fő közelébe. 1956-ban viszont már közel 15 ezer. Ez 1966-ig 10 ezer fővel, 1977-ig 21 ezer fővel, 1992-ig 31 ezer fővel nőtt. Tehát 36 év alatt összesen 62 ezer fővel! Aztán 1992 és 2002 között a számuk már nem változott, viszont a magyaroké 14 ezer fővel csökkent, így a város 51%-át teszik ki. 1910-ben 9%-ról indultak. Viszont Nagybánya még ettől is durvább elrománosításon ment át. Már 1920-ban állítólag a románok kerültek többségbe, de ezt is a helyén tudjuk kezelni. Főleg, hogy 1941-ben újra magyar többség mutatkozik, ráadásul 80%! Ezt sikerült szétverni pár év alatt. Bár csak 1956-ban kerülnek újra többségbe a románok (akkor is csak 52%), onnan viszont nincs visszaút. 1941-1956 között 16 ezer fővel, majd az utána következő 10 évben 22 ezer fővel nőtt a számuk. 1966-1977 között viszont már 31 ezerrel! Az 1992-ig következő 15 év újabb 47 ezres növekedést hoz! Összesen 1941 és 1992 között több mint 115 ezerrel nőtt a románok száma! Ezalatt a magyarság száma az 1941-eshez képest 1992-ig mindössze 9 ezer fővel nőtt. Összehasonlítási alapnak nem rossz. A csökkenés itt már korábban bekövetkezett, de így is most Nagybánya lakosságának 82%-a román. Ezt 20%-ról indulva sikerült elérni.

   Nézzünk most át Dél-Erdélybe, és onnan szemezgessünk. Itt most csak két várost veszek. Két különböző sors, amit rá lehet húzni a többi városra. Az egyik egy magyar város, Arad. Aminek a sorsát követte a többi magyar város, például Torda, Nagyenyed vagy Déva. 1910-ben Arad 74%-a volt magyar és csak 16%-a román. Itt már a két világháború között is kezdetét vette egy brutális számháború. 1920-ra még nem volt különösebb változás, igaz érdekes is lett volna, hiszen nem sokkal előtte szállták meg, de 1930-ban az anyanyelvi adatok még nem, de a nemzetiségi adatok már román többséget mutatnak! 10 év alatt a valamivel több mint 12 ezerről 30 ezer fölé kúszott a számuk. Ezalatt a magyarok száma a 20 év alatt 16 ezerrel lett kevesebb. Ez a fogyás ’41-ig tovább folytatódott, míg a románok újabb 10 ezerrel lettek többen. A II. világháború után a magyarok száma is nőtt, és 1956-ra elérte csúcspontját, ami még mindig az 1910-es alatt volt, de innentől kezdve csak fogytak. Nem úgy a románok. 1941 és 1956 között újabb 19 ezer fő a növekedés, majd innen 1966-ig 22 ezer fő. Aztán 1966-1977 között egy brutális közel 41 ezer fős ugrás, amit 1992-ig egy 32,5 ezres követ. 2002-re visszaesik a románok száma, de nem jelentősen. Ugyanannyival, mint a lényegesen kevesebben lévő magyaroké. Tehát megállapítható, hogy 1910 és 1992 között a románok száma több mint 134 ezer fővel nőtt. Így a csökkenés után 2002-ben az arányuk 85%. A másik példaváros Temesvár. Ez egy német-magyar város, mint például Nagyszeben vagy Brassó. Besztercét azért nem említem, mert az 1941-ben visszatért, de a németség likvidálása szempontjából ugyanaz a történet. Temesvár 1910-ben egy 44%-os németséggel, és egy 40%-os magyarsággal rendelkezett, egy 10%-os románság mellett. Itt 1930-ig a két vezető etnikum száma nem is változott jelentősen, de a románok száma megháromszorozódott. Innentől viszont mindhárom nemzetiség külön pályán mozog. A németek száma 1941-ig nem változik, de a háború után egy jelentős csökkenés volt tapasztalható. Ezt azonban kiheverték, és 1977-ig számuk stagnált. Utána viszont 1992-re a felére estek le, majd 2002-ben újra feleződött a számuk. Ekkor az 1910-esnek mindössze 20%-a létszámuk. A magyarság száma már 1941-ben egy drasztikus csökkenést mutat. Utána 1956-ig volt egy jelentős növekedés, amit azóta egy lassú, de stabil fogyás jellemez. Ez azt jelenti, hogy 2002-ben lecsökkent a számuk az 1910-es alá. Nem így a románok. 1930-1941 között 20 ezer fővel nőtt a számuk, és ezzel elérték azt, hogy először beszélhetünk román többségről. Ez 1956-ig közel 32 ezerrel nő, majd 1966-ig újabb 33 ezerrel. Ez eddig sem volt semmi, viszont most jön a meredek rész. 1966 és 1977 a románok száma 82 ezer fővel nőtt! Ez 1992-ig megfejelték újabb 88,5 ezer fővel. 2002-ig egy csekély csökkenés következett be, de a tény az, hogy a románok száma 1910 és 1992 között közel 272 ezer fővel növekedett! Arányuk pedig 2002-ben 87%.

   Ezek után lássuk mi történt a Délvidéken. Itt már nem tudok olyan pontos számokkal szolgálni, de megjegyzem, nincs is értelme mélyebben elmerülni az adatokban. Vizsgálódásunkat kezdjük a sokkal jobb sorsra érdemes Szabadkával. Mivel 1910-ben Magyarország 3. legnagyobb népességgel rendelkező városa volt, így gondolom teljesen más út lett volna előtte, ha nem csatolják ahhoz a Jugoszláviához, ahol neki volt a legtöbb lakosa. Belgrádnak 1910-ben 4 ezerrel kevesebb volt a lakossága. Ha marad a Szent Korona Birodalmában, akkor nyilván 2002-re nem csak 5 ezer fővel nőtt volna a lélekszáma. Ez persze megtévesztő adat, mivel ha hozzáadjuk az elcsatolt részeit, akkor látjuk, hogy összlakossága megközelíti a 140 ezer főt, a szerb népszámlálás szerinti 100 ezer helyett. De nem ez az egy példa arra, hogy miért tartom a szerb népszámlálási adatokat szemétre valónak. 1910-ben Szabadka összlakossága valamivel több mint 94 ezer fő. Ennek 59%-a magyar, 35%-a bunyevác és csak 4%-a szerb. Ez a szám az 1919-es szerb népszámlálásra úgy változott, hogy 101 ezerre nőtt az összlakosság, az etnikumok pedig, 20% magyar, 64% bunyevác és 9% szerb. Ezek után már semmin se lepődök meg. Hozzáteszem ilyen kevés magyar lakosa soha többé nem volt a városnak, és ettől a kivételtől eltekintve mindig a magyar elem a legnagyobb. Lássuk inkább csak az 1991-es és a 2002-es adatokat. Azok is elég beszédesek. 100 ezres lakosság 40%-a magyar, 17%-a jugoszláv és 16%-a szerb. A bunyevácok és a horvátok idő közben különváltak és 11-11%-kal képviseltetik magukat. 2002-re annyi változott, hogy az összlakosság félezer fővel csökkent, a magyaroké viszont 5 ezerrel. A többi etnikum változatlanul maradt, csak azzal a különbséggel, hogy nagyjából 11 ezer jugoszlávról kiderült, hogy ő voltaképpen szerb. Ha ezt a két etnikumot összevonjuk, akkor megállapítható, hogy a szerbek száma a városban 1910 és 2002 között 29,5 ezer fővel nőtt. Mondhatnánk a korábbi példák tükrében, hogy ez nem is olyan sok, de a magyarok száma mindeközben közel 20 ezer fővel csökkent, valamint, hogy ez a növekvés azt jelenti, hogy az ő számuk közel tízszeresére nőtt, úgy már elgondolkoztató. Ahol viszont ettől sokkal durvább betelepítés zajlott, az Újvidék. 33,5 ezer fős lakosságával mindössze a 28. legnépesebb város volt 1910-ben, Sopron és Nagyszeben között tartózkodott a listán. Tehát nem nevezhető jelentős településnek, mégis mára sikerült úgy lekőröznie Szabadkát, hogy közel kétszer annyi a lakossága. Ez pedig egyértelműen csak betelepítéssel érhető el. Az 1910-es népességnek 40%-a volt a magyar és 35%-a szerb. Ezek mellet a legjelentősebb nemzetiség a német 18%-kal. Ez a szám úgy változott 1991-re, hogy a németek eltűntek a városból, a magyarok száma viszont jelentős hullámvasutazás után csak 2 ezer fővel nőtt. Nem így a szerbeké. Az övéké 103,5 ezer fővel nőtt. És találunk még mellettük több mint 25 ezer „jugoszlávot”. Akikből 2002-re 18 ezer itt is eltűnik, de a szerbek száma ez idő alatt viszont további 26,5 ezer fővel növekszik. Tehát ha az úgynevezett jugoszlávokat is hozzáadjuk a szerbekhez, akkor megállapíthatjuk, hogy számuk 1910 és 2002 között 137 ezerrel nőtt, és ők teszik ki a népesség 78%-át. Érdekesség még, hogy találunk a városban 4 ezer montenegróit is, akiket nem neveznék őslakosnak. De ugyanez a helyzet északon is. Munkács szintén ennek esett áldozatául. Ez Magyarországon a közepes városok közé tartozott. Érdekesség, hogy 1910-ben kevesebb lakosa volt, mint a közeli Sátoraljaújhelynek. Az itt élő több mint 17 ezer főnek 74%-a volt magyar! A második legnagyobb etnikum a németeké, ők 18%-ot tettek ki. Ruszin mindössze 8%-a volt a városnak. A 2001-es ukrán népszámláláskor a magyarok az 1910-es 2/3-ára, a németek pedig az 1/3-ára estek vissza. De lett egy 63 ezres ukránnak mondott elem, a kicsivel több mint ezer ruszinból, akiből viszont nem tudhatjuk, hogy mennyi ebből az őslakos ruszin és mennyi ebből a betelepült ukrán. Az azonban nyilvánvaló, hogy a közel 9 ezer orosz nem tősgyökeres munkácsi.

   Ezek után szerintem felesleges is tovább ragozni. Csak ezeknek a számoknak a tükrében nyugodtan ki merem jelenteni, hogy ami megszállt városban végbement az egyszerűen nem más, mint etnikai tisztogatás! Mindezt javarészt úgynevezett békeidőben. Június 4-én ilyeneken érdemes elgondolkodni.