Őstörténet

   Nemzetünk 5000 éves történelmének letagadása az a tény, ami világosan mutatja, hogy a magyarság történelmét mindig más népek írták. 1770-ig szó sem volt a finnugor elméletről, de akkor Sajnovics János kitalálta, hogy a magyar és a lapp nyelv azonos. Ezt a munkát átdolgozta Gyarmathy Sámuel, aki kidolgozta a finn és a magyar nyelv rokonságán alapuló téziseit. Mivel ebben az időben a török rabiga lerázásában segédkező Habsburgok szállták meg az országunkat, mindent elkövettek, hogy az addig felállított elméleteket meghazudtolják. Pénzt és fáradságot nem sajnálva támogatták a finnugor elmélet kiötlőit.

   Félreértés ne essék! Semmi bajom a finnekkel. De ők nem a rokonaink. A legszörnyűbb az, hogy ezt szinte a finnugorosok is elismerik, mégis a saját elméleteiket szajkózzák. Bármely finnugoros mű elismeri, hogy a magyar rovásírás a türk íráshoz tartozik. A hét magyar törzsből ötnek türk eredetű a neve. A kútfők egytől-egyig türkös küllemű népnek írja le a magyart, sőt az antropológiai vizsgálatok be is bizonyítják a turanid faj jelenlétét az ősmagyarok körében. Sírleleteink bizonyítékaként előkerült leletekből kitűnik a lovas temetkezési forma, ami szintén nem jellemző az északiakra. Az ősmagyarok testalkatára jellemző adatok: a közepes termet (férfiak: 164-169 cm; nők: 152-153 cm), zömök testalkat, rövid, magas koponya, széles lapos arc inkább valami türk nép jellemvonásai, mint egy skandinávé.

   A finnugorosok azt állítják, hogy a magyar, mint egy békés, halászgató, vadászgató népség tengődött, és egy máig ismeretlen türk nép lóra ültette, és megtanította a hódító hadjáratok művészetére. Mivel a kútfők sehol sem említik a magyar népet kreáltak egy népvándorlási útvonalat, és büszkén emlegetik Julianus barátot, aki megtalálta Magna Hungariában a baskírokat. Akik persze se nem magyarok, se nem finnugorok, de ez már nem érdekel senkit.

   Mi tehát az igazság? Hiszen a finnugor elmélet minden ízében sántít, minden szava idegen ajkakról való, semmibe veszi krónikásaink, gestáink híradásait, amik semmiféle halászó, vadászó, gyűjtögető ősről sem tudnak. Ellenben tudnak olyan ősről, aki leigázta egész Európát, birodalma a Rajnától a Donig és a Baltikumtól a Balkánig terjedt. Aki pedig nem tartozott a birodalmához, az hűbérese volt. Attila az isten ostora ugyanis a magyarok egyenes ági őseiből való, és bár a krónikák kissé túlzóan leszármazottjai közt emlegetik az Árpádokat is, semmi okunk tagadni a hun-magyar rokonságot.

   Vegyünk azonban mindent sorjában.

   A finnugor elmélet is elismeri, hogy a magyarok a népvándorlás során kapcsolatba kerültek a szabirokkal, de ők úgy tartják, hogy mivel a kútfők csak a szabirok útvonaláról számolnak be, világos, hogy a magyarok a szabirok csatlósaként vándoroltak a Kubán folyóhoz. Az fel se merült bennük, hogy a magyarokat előzőleg szabiroknak hívták, és a két nép úgyszólván egy. Az ugyanis nem fér bele az elnyomottság-elméletbe, ami az egész magyar történelmet végigkíséri, egészen a honfoglalásig.

   Pedig az egész sokkal egyszerűbb, mint hinnénk.

  Minden 5000 évvel ezelőtt kezdődött, mikor a sumérok megalapították a birodalmukat Mezopotámiában. A birodalom szépen gyarapodott, és a népesség folyamatosan nőtt. Az élettér beszűkülése egyértelművé tette a kirajzást. Öt törzs hagyta el a sumérok birodalmát, akik nyelvükben, hitvallásukban és kultúrájukban szinte alig különböztek egymástól. Az első hullámban a dákok hagyták el Mezopotámiát, és kerestek új hazát a Turáni-alföldön. Megfigyelhető ezeknél a népeknél, hogy mindig tágas alföldeken kerestek maguknak hazát, és mindig mezopotámiában, vagyis folyóközben. Ezek a népek, akik először váltak ki a sumérból az ős-türk népcsaládot hozták létre, tőlük váltak le később a többi rokon nép, a türkök. A második hullám az i.e. 900-ban, 700 évvel a dák kirajzás után következett be, az avaroké volt. i.e. 600-ban jöttek a hunok, majd az úzok, és végül a szabirok.

   A legutolsó hullám után tisztán kivehető, hogy mi is volt a célja ennek az öt ős-türk népnek. Nem más, mint a végtelen sztyeppe birtoklása a Kaszpi-tengertől a Japán-tengerig. Dél-Szibéria és Észak-Kína birtoklása népeik számára innentől kezdve biztosítva volt. Az utolsó hullám idején a dákok uralták a Kaszpi-tengertől északra eső területet (Volga-Urál köze), az avarok a Turáni alföldet (Szír-darja, Amu-darja köze), a hunok az Altájt (Irtis-Jenyiszej), az úzok asszír néven alapított birodalma a régi sumér birodalomtól északra terült el a Tigris és az Eufrátesz közt, a szabirokat pedig a Kura és az Araksz folyók között találjuk. Ennek az állapotnak a perzsák előretörése vet véget, mikor az ősi sumér állam is végképp eltűnik, és szétverik az asszír birodalmat. Az ős-türk népek északabbra költöznek. Végérvényesen elhagyják az előázsiai őshazát. A dákok meghódítják a Kárpát-medencét, ami ettől kezdve mindig az ős-türk népek célpontjává válik. Az első honfoglalás azonban kevés sikerrel jár, mert a rokonaitól elszakadt dákokat senki sem tudja megvédeni, és a rómaiak kiirtják ezt a népet. Teljesen eltűnnek, és csak egy durva tévhit, és az egyik legarcátlanabb történelemhamisítás, hogy a dákoknak valami kis köze is van a helytelenül románoknak hívott vlachokhoz.

  A második Kárpát-medencei honfoglalást a hunok végzik, akik 373-ban hódítják meg a területet. Ebben az időben a szabirok az Urál túlsó felét birtokolják, az avarok Dél-Szibériát, az úzok pedig a Turáni alföldet. A köztes területet szintén rokon népek töltik ki. A tanításokkal ellentétben az ős-türk népek sosem harcoltak egymás ellen! A népvándorlások kiváltó oka sosem az volt, hogy az egyik gondolt egyet, és megindult. Aztán megverte az másikat, az a harmadikat, és így tovább. A kor méreteihez képest ezek hatalmas embertömegek voltak, tehát költözésük sem menne egyik pillanatról a másikra. Az ős-türk népek mindig segítették egymást. Mikor Attila halálával szétesett a hun birodalom, a hunok a szabirok segítségével építették újjá birodalmukat a Meotiszban. Ami szintén folyóköz. A Don és a Dnyeszter köze. A hunok helyét a Kárpát-medencében (Duna-Tisza köze) az avarok vették át, és egy igen erős birodalmat építettek fel. Az ős-türk család ekkorra már erősen meggyengül, de még mindig jelentős tényező. Ekkor növi ki magát a Meotiszban egy vegyes türk nép, az onogur. Ezt a népet szeretik finnugor népként feltüntetni, de mind népneve, mind pedig a később belőle kiváló népek nyelve bizonyítja, hogy semmi köze a finnugorokhoz. A szabirok visszatérnek a Dél-Kaukázusba. És az így kialakult tengely uralja az Alpoktól a Kaukázusig terjedő hatalmas területet. Az úzokat, még mindig a Kaszpi-tenger túloldalán, a Turáni alföldön találjuk, de ami miatt elszakadnak a többiektől, az a kazárok megjelenésének köszönhető.

   A zsidó uraik által vezetett kazárokat sokan türk népnek mondják, de vannak olyan kútfők, amelyek kijelentik, a kazárok és a türkök nyelve egyértelműen különbözik. Továbbá a türk népekkel szembeni agresszív viselkedés is azt támasztja alá, hogy nem rokonokról van szó. Akkor kik is valójában a kazárok? Valószínűleg szlávok, akik a térségben nagy számban voltak megtalálhatók, és nem alkottak semmiféle államszervezetet, amíg a zsidók meg nem jelentek a térségben. Azok a zsidók, akik Bizáncban nem voltak hajlandóak felvenni a keresztény vallást, és ezért elüldözték őket. A Kaszpi-tenger északi részén ütöttek tábort, és a Volga torkolatában megalapították kereskedő-államuk fővárosát Itilt. A szedett-vedett tömegből jelentős számú hadsereget hoztak létre, amely a továbbiakban meghatározó lett a térségben. Először ugyebár elvágták az úzokat a többiektől, majd kettétörték az avar-onogur-szabír tengelyt is, azzal, hogy szétverték az onogurokat. Ehhez persze az is kellett a kazároknak, hogy meghaljon az onogurok erőskezű uralkodója Kovrat kagán 642-ben. A fiai által szétdarabol ország, már nem jelentett gondot a kazárok számára. Az egyébként is több törzsből álló onogur népszövetség darabokra hullott. Először három részre szakadt. Az első rész északra ment a Meotiszból, ahol kétfelé vált, a volgai bolgárokra, és a Julianus által megtalált baskírokra. A második rész maradt helyben, és kazár határőr nemzet lett. A harmadik rész pedig elment Európa nyugati része felé. Itt további három részre szakadtak. Az első az Al-Dunánál letelepülve megalapított a dunai bolgár államot. A másik bement a Kárpát-medencébe, és az ott talált hun töredékekkel egyesülve létrehozták a székely nemzetet. A harmadik rész pedig egyesült az avar kötelékben élő szláv fehér-horvátokkal. Van is olyan kútfő, amely szerint a magyar és a horvát nép rokon. Valószínűleg ez ide vezethető vissza. Ugyanis a helyben maradt rész később beolvad a magyar törzsszövetségbe.

   A tengely széttörése, és a kazárok beékelődése végleg meghatározza az ős-türk népek további sorsát. Mivel az arab előrenyomulás állandó munkát ad a szabir katonáknak, nem tudnak segíteni sem az onogurokon, sem az így elszigetelődött avarokon. Nagy Károly ezt használja ki, és megszállja az igen gazdag Avar Birodalmat, és mesés kincseit páratlan bőkezűséggel szórja szét Európa egyházainak. Még Bizáncnak is juttat belőle. Amint később látni fogjuk, a bosszú azonban nem marad el.

   Mivel a szabirok szövetséges nélkül maradtak, és az arab hódítás olyan mértékű, hogy a felmorzsolódás helyett a Meotisz visszahódítását tűzik ki célul. 737-ben felszabadítják a térségben maradt onogur törzseket a kazár iga alól, és közösen létrehozzák a kor legerősebb államát, amely Dentu-Magyaria néven kerül be a történelembe. Az alapvetően nomád állam városalapításokat, és városépítéseket is hajtott végre, melyek közül a legjelentősebb talán Kijev (Keve). Melyet már korábban alapították, de várát a szabirok építették, és az ő uralmuk alatt lett jelentős település. De ismert még a Dnyeper partján 6 város, melyek név szerint: Gyanakáta, Szakakáta, Szalmakáta, Karakánkáta, Tenyőkáta és Zaporog (Zaporozsje). Magyar alapítású Csernigov (Győr), és a Krím bejáratánál található Perekop (Szurozs), továbbá a sziget keleti felén található Kercs. A Kubán torkolatánál is van még egy város: Kepi (Tmutarakan). A kazárok is létrehoztak a térségben egy jelentős települést. Sarkhel a szabir betöréseket hivatott megállítani. Többnyire eredménytelenül. Télvíz idején ugyanis a szabirok átkeltek a befagyott folyón, és rendszeresen feldúlták Kazáriát.

   A Meotiszi együttélés egyre szorosabbá fűzi a viszony a szabir és az onogur nép, valamint a térségben még jelen lévő keleti-türk törzs közt. A három fővezér a szabir kagán, az onogur gyula, és kök-türk kundu vérszerződést köt, és 8 törzséből létrehozza a közös népet, amelyet csak ez után neveznek a magyar népnek, amely ezért nem szerepel előtte egyetlen egy kútfőben sem. A 4 szabir (Megyer, Tarján, Jenő, Gyarmat), 3 onogur (Nyék, Kéri, Keszi) és 1 kök-türk (Kürt) törzsből álló törzsszövetség valamennyi törzsfője kap valamilyen szerepet az új törzsszövetségben.

   A Megyer törzset a kagán vezette, aki a főkirály volt a törzsszövetségben. Ezt a posztot a honfoglalás korában Álmos töltötte be, majd annak halálakor Árpád örökölte meg tőle. Árpád után a következő kagán a vezér legkisebb fia Zolta volt. A törzs helye a Meotiszban Dnyeper középső vidéke, és az Oka folyó közti terület volt, a Kárpát-medencében pedig a Duna középső részén. A Tarján törzs vezetője a tárkány, aki az úgynevezett „kovácskirály” volt, és az ezzel kapcsolatos dolgokért volt felelős. A honfoglaláskor a tárkány tisztjét Ond töltötte be. A törzs elhelyezkedése a Meotiszban a Megyer törzstől északra, szintén a Dnyeper és az Oka közt, nagyjából Kijev magasságában. A Kárpát-medencében a Tisza középső részén telepedtek le. A Jenő törzs vezetője a kádár, aki a legfőbb bíró volt. Ő volt Tas. Majd halála után Botond. A Jenő törzs a Meotiszban a tenger partján, és Krím északi részén helyezkedett el, délről védve a Megyer törzset. A Kárpát-medencében is ez volt a feladatuk, hiszen a Vaskapu felől ők zárták le a déli országrészt. A Gyarmat és a Kürt törzs egymás mellett helyezkedett el, és mivel valószínűleg belőlük vált ki a szavard-magyarok jó része, aki visszatért inkább a Kaukázus vidékére a Kárpát-medence helyett, így ezt a két törzset össze kellett vonni, ami elég sok félreértésre adott okot a továbbiakban. A Gyarmat törzs vezére volt a kusán, aki a szabir alkirály volt, a kútfők Kurszánra torzították, és személynévként használták. Hogy ki lehetett ő, azt nem tudjuk, de nem töltött be olyan jelentős szerepet, mint amekkorát tulajdonítanak neki. Kürt törzs vezére viszont a kundu, aki a tényleges hatalmat gyakorolta az egyesített törzs felett, a kusán pedig a kagán közvetlen embere lett. Hogy miért nem töltött be jelentős szerepet, mi sem bizonyítja jobban, hogy 904-ben bekövetkezett halála után viszont ezt a tisztet már senki sem tölti be. A Gyarmat törzs a Meotiszban a Kubán és a Don folyók közt helyezkedett el, szintén délről védve a vezető törzset. A Kürt tőle keletre tartózkodott, a Don és az Oka összefolyásánál. Az egyesített törzs a Kárpát-medencében a Tisza felső vidékét kapta. A kundu a honfoglaláskor Előd volt, majd Szabolcs. Az onogur törzsek egymás alatt helyezkedtek el a Don és az Oka között, beékelődve a szabir törzsek, és a kazárok közé. Legdélebbre helyezkedett el a Keszi törzs. A Don kanyarulatánál, Sarkhellel szemben. Ez a törzs volt mindig az, amelyik a legnehezebb védelmi feladatot kapta, és a későbbiekben is bizonyították, hogy nem véletlenül. A Kárpát-medencében is övék volt a keleti határ védelme. Ők voltak azok, akik az utóvédek voltak a vándorlásnál, és ők jöttek be legutoljára a Kárpátok közé. A honfoglaláskor a Körösök-vidéke volt a területük, de a székelyek keletre történő telepítése után ők is kicsit keletebbre húzódtak a Partium térségébe. Vezetőjük a gyula, aki Tétény volt. Övék volt az onogurok vezető törzse. A gyula volt az onogurok fővezére. Nagyfokú autonómiával rendelkezett, még Géza fejedelemsége idején is. A Keszi törzstől északra volt a Kéri törzs. Vezetője a tudun, vagyis a vallási vezető, a táltos. Ezt a posztot Huba töltötte be, majd később Lél. A Kéri törzs a Kárpát-medencében a Nyugat-Felvidéket kapta. Az onogurok közül legészakabbra a Nyék törzset találjuk. A törzsfő a horka, aki a törzsszövetség hadvezére. A Kárpát-medencében ők kerültek a dél-dunántúli területre. Hiába nem szabir törzs volt a hatalmat már Álmos apja, Ügek idején átvették a szabirok, és a törzsfő a mindenkori „trónörökös”. Ügek kagánsága idején Álmos, majd később Árpád vezeti a törzset. Mikor Árpád lett a kagán, akkor elsőszülött fia Levente lett a horka. A Honfoglalás idején Levente elesik a bolgárok elleni háborúban, de fia Kál valószínűleg még fiatal ahhoz, hogy vezesse a törzset, ezért ideiglenesen Bogát kerül ebbe a pozícióba. Feltehetően Anonymus ezért hiszi, hogy az utánuk következő horka Vérbulcsú, Bogát fia, pedig neki Kál az apja. Utolsóként Koppány viseli ezt a rangot.

   150 Meotiszban eltöltött év után tehát a vérszerződés megköttetett, és a frissen alakult nép elindult, hogy visszahódítsa az ős-türk népek által mindig is kedvelt Kárpát-medencét. A jelentős számú rokon nép (avarok, székelyek, horvátok) jelenléte biztosította, hogy a honvisszafoglalás sikerét. A magyarok helyét a Meotiszban a szintén frissen megalakult besenyő törzsszövetség veszi át, amely a kazárokat folyamatos támadásokkal megtöri. A magyarok átadják Kijevet a varégoknak, akik viszont ezért adóznak nekik. Így újra biztosítva van az összeköttetés a türk népek közt, az Alpoktól a Turáni alföldig.

   A Kárpát-medencébe vonulás azonban gátolta az, hogy a Dél-Erdélyt az ekkorra már megbízhatatlan dunai bolgárok tartották megszállás alatt, akiktől ezt a területet el kellett foglalni. Így a Kárpát-medence meghódítása két irányból kellett, hogy megtörténjen. A főerő a Keleti-Kárpátok hágóin át vonul be a medencébe, a két törzsből (Nyék és Jenő) álló erők pedig a Havasalföldön keresztül a Vaskapun át érkeztek úgy, hogy a bolgárokat megakadályozzák abban, hogy a főerőben kárt tudjanak tenni. A korábban vezetett felfedező hadjáratoknak is köszönhetően szinte zökkenőmentesen elfoglalta a magyar törzsszövetség a Kárpát-medencét 895-896 között. Mint már arról szó volt, még a havasalföldi csatározások alatt elesik Levente horka, így a Nyék törzs vezetője a honfoglalás alatt Levente fia Kál. Aki viszont ekkor nincs még 10 éves, ezért nem biztos, hogy 895-ben teljes jogú horkaként tevékenykedett. Így valószínű tehát, hogy a törzset Bogát vezette a Kárpát-medencébe.

   A Kárpát-medence meghódítása is több lépcsőt vett igénybe, de korántsem volt olyan bonyolult, mint azt többen állítják. A gyengén őrzött frank határőrvidék Dunántúl, és az északnyugati részeket birtokló morva fejedelem uralmát könnyű szerrel megtörik, és a 907-es pozsonyi csata után már a Lajtán túli részek is magyar gyepűvé nyilvánítják, és felvonulási területként használják az elkövetkezendő évszázadban végrehajtott Nyugat-Európa ellen irányuló hadjáratok részére. Azoknak a hadjáratoknak, melyek az avar birodalom szétrablását hivatott megbosszulni. Ezekben a hadjáratokban megsarcolták, és kifosztották a frankok birodalmának kései utódait, és visszaszerezték az elrabolt avar kincseket. A hadjáratok a X. század közepe után már ritkulnak, de egészen 970-ig eltartanak, és a keresztény Európa teljes területére kiterjednek.