Mit akadályozott meg Trianon?

   Mindenki azt mondja, hogy Magyarország rosszul járt Trianonban. Ez tény. De az is tény, hogy járhattunk volna rosszabbul is. Ha egy kicsit jobban utánanézünk, kiderül, hogy összetehetjük a két kezünket, hogy ennyivel megúsztuk. A következőkben azt fogom elemezni, hogy mi maradt volna Magyarországból, ha az antanthatalmak elfogadják a szomszédaink összes követelését, és mindent megadnak nekik, amit kérnek.

   Nézzük tehát mi maradt volna belőlünk. A mellékelt térkép mutatja, de azért egy pár számadattal illusztrálom, hogy még elrettentőbb legyen. Annyit még érdemes megjegyezni, hogy az eredeti követelésekben nem mindenhol voltak ilyen egyértelműek a határok. Többnyire egyenesen meghúzott vonalak voltak, és nem néztek se Istent, se embert. Kettévágtak mindent, ami az útjukba került. Én igazítottam ki legalább egy járásnak a határához, de csak azért, hogy könnyebb legyen az adatközlés. Ezek a határok, ettől függetlenül, nagyjából megfelelnek azoknak a határoknak.

   Kezdjük Romániával, elvégre az ő étvágya volt a legnagyobb. A térképen világosbarnával jelölve. Mint ismeretes a Tiszát szerették volna mindig is a két ország közti határfolyónak, ezt nagyjából tudtam is követni, egyedül Máramarosnál tértem el egy kicsit, de ez nem számottevő. Csehország követelésének leírása már egy kicsit bonyolultabb. Övék a zöld szín. Ott kezdődik, hogy eredetileg ők szerették volna megszerezni az úgynevezett „Burgenlandot”, ami végül Ausztriáé lett, amit igazából nem is akartak, de valamiért nekik adták. Persze a csehek nem csak egy vékony sávot akartak Magyarország és Ausztria közé, hanem mindjárt egész Vas, Sopron, Győr és Moson vármegyét. Innen a határ a Duna vonala, majd Nógrád, Heves, Borsod és Zemplén vármegyék, illetve a tőlük északra eső területek. Természetesen igényt tartottak még Ung vármegye nyugati, valamint számomra érthetetlen módon, Szabolcs vármegye északi részére is. Ez utóbbinál viszont összetűzésbe kerültek volna a románokkal, ugyanis ez már a Tiszától délre esik, és ezt már ők is kinézték maguknak. A térképen sárgával jeleztem ezt. Amint azonban feltűnhetett, hogy eredetileg a Kárpátalja egyik ország igényei közt sem szerepel, de erre még majd később visszatérünk. Van viszont a követelés másik végén egy másik konfliktuszóna is. Dél-Vas vármegye két járását ugyanis a szerbek is szerették volna. A térképen ezt a sötétbarna jelöli. Ezen kívül Szerbia kívánságlistáján szerepelt még ami türkizzel van jelölve. Zala vármegye déli része, Somogy vármegyéből két járás, majdnem egész Baranya vármegye, ahogy Bács-Bodrog vármegyéből is csak pár településről mondtak le, majd a Maros vonalán egészen Krassó-Szörény vármegyéig. Itt nagyjából a nyugati rész, ami kellett volna nekik, gondolom azért, mert ez egykor többségében szlávok lakta rész volt, de ennek már jó ideje. 1910-ben a horvátokkal együtt is mindössze alig 25 ezren voltak a több mint 200 ezer románnal szemben. Nem beszélve a többi etnikumot. Azért a románt emeltem ki, mert ez a terület a térképen kékkel szerepel, és Torontál és Temes vármegyékkel kiegészülve, a szerb-román ellentét melegágya. Mondanom sem kell, hogy ezen kívül természetesen teljes Horvátország is kellett nekik.

   Lássuk tehát részletesen milyen követelések voltak. Az, hogy mit kaptak meg végül azt úgyis mindenki tudja, majd összehasonlítja a két adatsort.

   A románok igényei a következők voltak.

   Az, hogy színmagyar területek elcsatoltak volna, gondolom mondanom sem kell. De itt látszik, hogy milyen arcátlan követelés volt az, amivel előálltak. A több mint 7 és fél millió lakosból alig 39% lett volna román, és több mint 3,3 millió magyart is el akartak volna csatolni. Összesen több mint 4 és fél millió nemrománt.

   Ezek után nézzük előbb számokban a cseheket.

   Mindig azt szoktam mondani, hogy cseh az elég kevés van a Felvidéken, tehát nem nagyon értettem sosem a követeléseiket. Az „egyéb” kategóriában szerepelnek, minimális arányban. De amint látható, még az egyéb sem éri el az 1%-ot. De nézzük akkor a szlovákokat, mert mindig ez volt az ütőkártya. A több mint 5 millió elcsatoltnak, mindössze egyharmada szlovák! Viszont a fele magyar!

   Mindettől függetlenül a legdurvább követelés akkor is a szerbeké volt. Már csak az összlakosság szerb arányát tekintve.

   Az arányuk nem éri el a 20%-ot! Az alig több mint 1 millió szerb mellé kellett volna még nekik 4 és fél millió más nemzetiségű ember. A délszlávok együttes aránya azért már jelentősebb, de az is csak 54,6%. Ez természetesen a Horvátországgal együtt vett adatsor. Nézzük mi a helyzet Horvátország nélkül.

    Itt már alig több mint 15%! A magyarok, a németek és a románok mögött csak a negyedik legnagyobb népességű etnikum. A délszlávok együttes aránya is csak 25%.

   További elrettentésnek nézzük meg azt, hogy milyen vitás területek vannak a mi mészárosaink közt. Először a legpikánsabb, a cseh-román vita tárgya, Észak-Szabolcs vármegye.

   Szerintem, amikor egy 99%-ban magyarok lakta területre igényt tart két idegen is, ahhoz elég nehéz értelmes dolgot hozzáfűzni. Meg se kísérlem. Inkább nézzük meg a cseh-szerb ütközőzónát. Vas vármegye két járását.

   A csehek motivációja egyértelműen stratégiai, míg a szerbeket annak a majd 50%-nyi szlovénnek a megszerzése hajtotta. Persze ezzel több mint 50 ezer egyéb nemzetiségűt is szereztek volna.

   Végül lássuk mi az, amire a románoknak és a szerbeknek is fájt a foga.

   Az, hogy alig 20% a szerb, azon szerintem meg sem kell lepődnünk, de a románok is kevesebb, mint egyharmadát teszik ki annak a majdnem másfél milliónyi összlakosságnak. Tehát ez is elég érdekes helyzet. Még érdekesebb azonban a lényeg. Mégpedig az, hogy mekkora maradt volna Magyarország. Ez persze nem olyan egyszerű, mint hinnénk. Ugyanis említettem, hogy első körben senki sem tartott igényt a pirossal jelölt Kárpátaljára. Őszintén szólva, nem véletlenül. Ha megnézzük a számait, egyből kiderül.

   A román-szerb-szlovák trió együttesen sem éri el a maradék területen az 1%-ot. Na nem mintha ez eddig problémát jelentett volna, és mint a történelemből ismerjük a tényt, hogy Csehszlovákia gond nélkül bekebelezi ezt a területet, így hozzájuk is csatoltam, és a másik két konfliktust is rövidre zártam. Kárpátaljáért cserébe ugyanis elsimítottam a románokkal és a szerbekkel történő vitájukat. Észak-Szabolcsot Románia, Dél-Vast pedig Szerbia kapta. Az ő területi igényükbe már bele van számolva az is, de Csehország területszerzése a következőképpen alakult volna.

   A megszerezhető népesség tehát 5,3 millióra nőtt, de kissé megváltoztak az arányok. A szlovákoké tovább csökkent, és kijelenthetjük, hogy több mint 3 és fél millió ember jutott volna az alig több mint 1,7 millió szlovákra. A szerb-román konfliktust viszont nem tudtam megoldani, hiszen túl nagy és túl jelentős területről van szó. Szerintem ott háború tört volna ki a terület birtoklásáért. Ami, mint láthattuk, mindkét fél részéről milyen szinten jogos követelés. De most már tényleg nézzük meg, ezek után mi maradt a térképen lilával látható Magyarországból.

   A trianoni Magyarország kevesebb mint a fele! Alig 4 millió lakossal. A Kelet-Dunántúl és a Duna-Tisza közének egy része. Van még valaki ezek után, aki nem azt mondja, hogy Trianonban olcsón megúsztuk? De nem is ez a fő kérdés. Inkább valami máson kéne elgondolkodnia mindenkinek. Főleg azoknak, akik most lenézik a határon túli magyarokat. Nézzenek rá a térképre, és állapítsák meg, hogy jelenleg melyik ország állampolgárai lennének. Vannak egy pár milliónyian, akik most már nem úszták volna meg az elcsatolást. Gondoljanak bele, hogy most őket is köpködnék, hogy miért akar mindenáron magyar állampolgárságot, húzzon innen, mert megvan nekünk a magunk baja!

   De van még valami! Egy újabb kis fricska az én fanyalgóimnak. Meg lehet nézni, hogy milyen követelésekkel álltak elő a kisantant államai, és mit kaptak meg belőle. Több milliónyi idegent hajtottak az uralmuk alá, és hellyel-közzel meg is birkóztak velük. Meg lehet nézni a magyarok állapotát Dél-Szlovákiában, a Vajdaságban, vagy Erdélyben. Nem azt mondom, hogy ez a követendő példa, de ezek után végképp nem értem, hogy miért ne tudnánk mi is ugyanúgy megoldani azt a „problémát”, ami akkor jelentkezne, ha megtörténne a teljes revízió.