Abaúj-TornaAlsó-FehérAradÁrvaBács-BodrogBaranyaBarsBékésBelovár-KőrösBeregBeszterce-NaszódBiharBorsodBrassóCsanádCsíkCsongrádEsztergomFejérFiumeFogarasGömör és Kis-HontGyőrHajdúHáromszékHevesHontHunyadJász-Nagykun-SzolnokKis-KüküllőKolozsKomáromKrassó-SzörényLika-KorbavaLiptóMáramarosMaros-TordaModrus-FiumeMosonNagy-KüküllőNógrádNyitraPest-Pilis-Solt-KiskunPozsegaPozsonySárosSomogySopronSzabolcsSzatmárSzebenSzepesSzerémSzilágySzolnok-DobokaTemesTolnaTorda-AranyosTorontálTrencsénTurócUdvarhelyUgocsaUngVarasdVasVerőceVeszprémZágrábZalaZemplénZólyom
Lap Tetejére
Keresés

Minimum 3 karakter!

Felhasznált irodalom

  • 1000 év törvényei (1000ev.hu)
  • Á.T.I. Kisatlasz; Budapest 1937.
  • Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben; Budapest 1885.-1901.
  • Bagyinszki Zoltán – Tóth Pál: Magyar várak; Debrecen 2005.
  • Bagyinszki Zoltán: Magyar kastélyok; Debrecen 2001.
  • Balás Gábor: A székelyek nyomában; Budapest 1984.
  • Baranyai Decsi János magyar históriája 1592-1598 (ford.: Kulcsár Péter); Budapest 1982.
  • Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai; Budapest 1896.-1914.
  • Commission list of natural mineral waters recognised by member states 2013.
  • Dolinay Gyula: Erdély fejedelmei; Budapest 1883.
  • Dr. Frisnyák Sándor: Magyarország történeti földrajza; Budapest 1995.
  • Egy ezredév (szerk.: Hanák Péter); Budapest 1986.
  • Fényes Elek: Magyarországnak s a hozzá kapcsolt tartományoknak mostani állapotja; Pest 1843.
  • Gjuro Szabo: Középkori várak Horvátországban és Szlavóniában, Zágráb 1920
  • Halmosy Dénes: Nemzetközi szerződések 1918-1945; Budapest 1966.
  • Kis Gábor: Erdélyi vára, várkastélyok; Budapest 1984.
  • Kőváry László: Erdélyország statisztikája; Kolozsvár 1847.
  • Látnivalók Magyarországon; Miskolc 2004.
  • Magyar Statisztikai Évkönyv XLIX. 1941.; Budapest 1943.
  • Magyarország gazdaságföldrajza (szerk.: Bernát Tivadar); Budapest 1969.
  • Magyarország helységnévtárai és népszámlálásai 1881, 1892, 1902, 1907, 1912, 1913, 1962, 2003
  • Mezei István: Városok Szlovákiában és a magyar határ mentén; Somorja, Pécs 2008.
  • Nemzetközi Lexikon (szerk.: Dr. Radó Sándor); Budapest 1967.
  • Nemzetnevelők könyvtára: Hazánk; Budapest 1942.
  • Népszámlálási adatok: Szerbia (2002), Horvátország (2001), Szlovénia (2001), Ausztria (2001), Szlovákia (2001), Ukrajna (2000).
  • Orbán Balázs: A Székelyföld leírása; Pest 1868.
  • Országos Tisztifőorvosi Hivatal által elismert ásványvizek jegyzéke
  • Pallas Nagylexikon; Budapest 1893.-1900.
  • Panoráma útikönyvek: Csehszlovákia, Románia, Szovjetunió, Jugoszlávia
  • Popély Gyula: Felvidék 1914-1920; Budapest 2010.
  • Prantner Zoltán: Magyar csaták, Kisújszállás 2014.
  • Révai Nagy Lexikona; Budapest 1911.-1935.
  • Rónai András: Térképezett történelem; Budapest 1993.
  • Sós Judit – Farkas Zoltán: Erdély útikönyv; Budapest 2002.
  • Szombathy Viktor: Száll a rege várról várra; Budapest 1979.
  • Tolnai Új Világlexikona; Budapest 1926.-1933.
  • Új Magyar Lexikon; Budapest 1960.-1972.
  • Varga E. Árpád: Erdély etnikai és felekezeti statisztikája. Népszámlálási adatok 1850–2002 között; Csíkszereda 2000. Frissített eletronikus változat. Legutolsó módosítás 2008.
  • Veresegyháziné Kovács Jolán – Veresegyházi Béla: A régi Magyarország vármegyéi és városai abc sorrendben; Debrecen 2005.
  • Zsebatlasz (szerk.: Kogutowicz Károly, Dr. Hermann Győző); Budapest 1913.

72 vármegye

BLOG

Miért jó a migráció?

   Szokták mondani, hogy a téma az utcán hever, csak le kell érte hajolni. A migráció kérdése sajnos nem engedi meg, hogy csak úgy elmenjünk mellette. Ahogy rendszeres olvasóim már megszokhatták tőlem, olyan módon fogom ezt a témát újra boncolgatni. Egyszer már feldobtam az asztalra, és bemutattam, hogy mi magyarok miért utasítjuk el zsigerből a migrációt, de ahhoz, hogy megérthessük, hogy az úgynevezett nyugati hatalmak miért ragaszkodnak hozzá körömszakadtáig, úgy a másik oldalt is meg kell vizsgálnunk. Gyakori hiba, hogy csak a saját nézőpontunkat tartjuk szem előtt, és a másik véleményét még csak meg se próbáljuk megérteni. Félreértés ne essék, nem azt kérem, hogy fogadjuk el, csak vizsgáljuk meg, hogy mi az a beteges rajongás ami a bevándorlókhoz fűzi a nyugati társadalmakat.

   Szokás szerint vissza kell mennünk az időben.

   Jó sokat. Több mint száz évet. Egészen a gyarmattartó időkig. In medias res, vegyük a legnagyobb szószólót, Belgiumot. Tudjuk, hogy Belgium gazdag ország, de ne ringassuk magunkat abba a tévhitbe, hogy ez a gazdagság az ardenneki szénvagyonnak köszönhető. Belgium gazdagsága annak az országnak köszönhető, amelynek körvonalát elhelyeztem Európa térképén. Ha valaki nem tudná, Kongóról van szó. Kongó ugyebár 1885 és 1960 között Belgium gyarmata volt. Igaz ebből 1885 és 1908 között királyi magánbirtok, ami több tízmillió ember életébe került, és ez azóta is Európa szégyenfoltja, de témánk szempontjából lényegtelen, és hagyjuk is szó nélkül, ahogy Nyugat-Európában ezt rendszeresen teszik. A leglényegesebb időszak a két háború között jött el, illetve a technikai fejlődés miatt a második világháború után. Ezekben az években több millió tonna rezet, ipari gyémántot, és több százezer tonna aranyat hoztak el Belga Kongó bányáiból. Rabszolgaként dolgoztatva a helyieket, még az ’50-es években is. Hol van ekkor már II. Lipót?! Az igazi robbanást azonban az urán hozza meg. Ahogy egy hidegháborús mondás tartja „egy urántermelő ország nem lehet semleges”, ezért Belgium ki is használta a stratégiai fontosságú érc iránti kereslet megnövekedését. Kongó ugyanis a Föld legnagyobb uránvagyonával rendelkezett, amit rendesen kiaknáztak. Ami kikerült a bányákból, az ment is át a legnagyobb vásárlónak, ami nem más, mint az Egyesült Államok. A témában egy nagyon jó könyvet tudok mindenkinek a figyelmébe ajánlani, ami Köves Tibor Feketék és fehérek Kongóban című riportkönyve, mely Kongó függetlenné válásának idején íródott. Kaphatnám a támadásokat, hogy miért reklámozom egy köztudottan kommunista író könyvét, aki állítólag besúgó is volt, de a kommunista világszemlélet az ami jelen esetben segít a tisztánlátáshoz. Napjainkban, mivel a már a nyugati civilizációhoz tartozunk, nem szeretünk jelenlegi szövetségesünkről rosszat mondani, így nehéz olyan írásokat találni, ahol nem próbálják meg árnyalni a tényeket, és jó színben feltűntetni a nyugati országokat. Ezért kell visszamenni 1962-be, mikor még Belgium és az USA kőkeményen ellenség volt, és nem rózsaszín szemüvegen keresztül láttuk a tevékenységeiket.

   Az eddig leírtakra joggal vetődhet fel a kérdés, hogy ezért lennének a nyugatiak bevándorlás pártiak? Van bennük egy szégyenérzet, hogy jóvá kéne tenniük azt, amit Afrikával szemben elkövettek 60-70 év alatt? Ne legyünk ostobák! Ezekben semmi szégyenérzet nincs. Csak van bennük egy zsigeri ösztön, amit nem sikerült kinőni. Ugyanis nem csak az ásványkincsekkel csinálták azt, hogy a legértékesebbeket elrabolták, és a saját gazdaságuk növelése érdekében felhasználták, hanem az emberi erőt is. Pontosabban azt az embert akiből a későbbiekben hasznuk lett. Ha megnézzük, korábban is támogatták a bevándorlást, de erősen szelektálták az érkezőket. Eleinte nem is engedtek be senkit, csak akit ők vittek haza a gyarmatokról. Már rabszolgaként is kiválogatták azokat akik használhatóak, majd azoknak engedtek bebocsátást az anyaországba, aki hasznára lehet a kapitalista társadalomnak. Belgium, Franciaország, Nagy-Britannia és Hollandia is ezt az utat járta. Szemléltető példa ránézni napjaink élsportolóira az említett országokban.

   Akármilyen furcsa, Németország ugyanezen az ösvényen jár, csak mások a gyökerei. Mivel az első világháború után elvesztette a gyarmatait, neki máshonnan kellett beszereznie az emberi tőkét. A második világháború után több millió határon túli németet toloncoltak be Németországba, így egy időre megoldották az ilyen irányú problémáit, de mivel a gazdaság gyorsabban nőtt, mint a lakosság, ezért valahonnan embert kellett szerezni. Gyarmatok híján a csóró kelet-európai országok jöhettek csak szóba. Elsősorban a Balkán, Lengyelország és Törökország volt az, ahonnan sikerült tömegesen elszipolyozni a jó munkaerőt. Persze mentek dolgozni Németországba más országokból is, csak ők nem maradtak ott tömegesen.

   Ezek azok a „jó migránsok” akik miatt Nyugat-Európa csak a migrációban látja a gazdasági növekedés egyetlen megoldását. A fagyi azonban rossz szokása szerint visszanyalt. Ezek a jelenlegi gazdasági migránsok ugyanis nem dolgozni akarnak. Nem a korábban megszokott elit özönli el a nyugat-európai munkaerőpiacot. Hogy a most érkezőknek mi az igazi célja az még szerintem senki előtt sem tiszta, de nem a gazdaságot akarják előremozdítani a befogadó országban az egyszer biztos.

   És akkor térjünk vissza az írás tetején található, pár sorral fentebb már megemlített térképre. Ennek a párját a szintén említett Köves könyvben találtam. Ezt magam készítettem. A célunk ugyanaz volt. Szemléltetni szeretnénk, hogy Kongó mekkora Európához képest. Ez egy kiragadott ország Afrikából. Akkora, hogy elér a franciaországi Bordeaux-tól a fehéroroszországi Minszkig, és a görögországi Athéntól, a svédországi Göteborgig. Egy ország! Nem tudnám úgy elhelyezni, Európa térképén, hogy ne takarjon ki legalább 10 országot. 1960-ban mikor függetlenné vált mindössze 14 millió lakosa volt. Napjainkban 70 millió! Nem egészen 60 év telt el. Az előtte eltelt 60 évben viszont olyan szinten ki lett zsákmányolva, hogy azóta sem tért magához, pedig ásványkincseit tekintve a Föld egyik leggazdagabb országa lehetne. De mivel nem az, azért valószínűleg lakosai hamarosan fel fogják keresni a Föld leggazdagabb országait, akiket ő tett azzá. Ezeknek az afrikai országoknak a gazdasági problémáira egyetlen megoldás van, az pedig nem más, mint engedni a kivándorlást. Mondjuk úgy, hogy kevesebb éhes szájat kell etetni. De ha ezek az éhes szájak, akár innen, akár Afrika másik országából, eljönnek Európába, azokat nekünk kell etetni. Biztos, hogy ezt akarjuk? Biztos, hogy jó a migráció? Lehet gondolkodni.

Szólj hozzá!