Csanád vármegye

   Csanád vármegye hazánk Tisza bal parti részében, a Maros jobb partján, Csongrád, Békés, Arad és Torontál vármegyék közt terül el. Ugocsa után a Nagy-Magyar-alföld legkisebb vármegyéje. Székhelye a hódoltságig a később Torontál vármegyéhez kerülő Csanád. A török kiűzése után Makó.

   A vármegye teljes területe a Nagy-Magyar-alföld része. Csak apró, természetes, vagy mesterséges dombok tarkítják helyenként. Nyugatról keletre emelkedik fokozatosan, egészen az Arad vármegyei Világosig, ahol véget ér a Nagy-Magyar-alföld, és kezdődik a Zarándi-hegység. Legalacsonyabb pontja Maroslelénél (83m) van, a „legmagasabb” pedig Battonya és Kevermes közt található, ahol több helyen is eléri a 108 métert. Délen határfolyója a legjelentősebb vize a Maros. Északon több csatorna is található, de igazán számottevő az Aradnál a Holt-Maros egyik ágaként kezdődő, és szinte az egész vármegyén át kanyargó Száraz-ér. Gyógyfürdők Makón és Mezőkovácsházán találhatók.

   A talaj a legtermékenyebbek egyike az országban. Az ország egyik legintenzívebben művelt mezőgazdasági területe. Elsősorban kenyérgabonát és burgonyát termelnek. A vármegye része a legjelentősebb gabonatermő régiónak, vagyis a „magyar búzakamrának”. Jelentékeny a cukorrépa- és dohánytermelés. Makó környékén a zöldség. Az itt található „fekete föld” páratlan adottságokat nyújt a hagymatermesztésre, a makói vöröshagyma ennek a földnek köszönheti szilárdságát és kivételes minőségét. Szőlőművelés is folyik a vármegyében mely az Alföldi Borvidék része. Állattenyésztés tekintetében a vármegye leghíresebb telepe, a mezőhegyesi ménestelep, a nóniusz lovak hazája.

   Az úgynevezett Makó-árokban, Makó és Óföldeák alatt húzódik állítólag Európa leggazdagabb gázmezője, amelynek gázmennyisége az 1500 milliárd köbmétert is meghaladhatja. A kitermelés azonban csak a jövőben kezdődhet meg komolyabban.

   Ipara jelentéktelen, a meglevőt a mezőgazdasági irány jellemzi. Makón a feldolgozóipart a könnyűipar, a mezőgazdasági gépgyártás, és az élelmiszer-feldolgozás képviseli. A vállalkozások túlnyomó többsége mikro- és kisvállalkozás. Mezőhegyesen az 1889-ben átadott cukorgyárat 1997-ben zárták be. Így gazdaságát már szinte csak a lótenyésztéssel kapcsolatos tevékenységek határozzák meg. Nagylak kendergyárát 1903-ban alapították.

Battonya, városháza (Bazita Gausss)

Makó, városháza

Makó, Bérpalota (Tás)

Mezőhegyes, Öregcsűr (Archifirka)

   Priscus rhetor szerint ezen a vidéken volt a hun birodalom középpontja. A vármegye alapítása azonban Ajtony vezér leverése utánra tehető. Ekkor kapja következő birtokosa, Ajtony legyőzője, Csanád vezér után a nevét. Akkori központjának neve is ekkor változik Marosvárról Csanádra. Szent István a régi Marosvár helyén, a mai Németcsanádon, 1030. püspökséget alapított. Első püspöke Szent Gellért volt, aki a vármegyét az egész vidék szellemi központjává teszi. A Csanádi egyházmegye kiterjedt az egész Bánátra. A régi Csanád vármegye már az Árpád-házi királyok oklevelei szerint is a Maros mindkét partján terült el, s nemcsak észak felől terjedt túl mai határain, de dél felé is. Északon hozzá tartozott még Hódmezővásárhely is, míg déli határa nagyjából az Óbecse és Vinga közti vonal volt. Tehát Torontál vármegye északi és Temes vármegye északnyugati részét is magában foglalta. Ez egészen a török hódoltságig fennállt, és 4 vár és kastély, 9 város, és mintegy 200 helység tartozott a vármegye joghatósága alá. Csanád gyakran volt országos érdekű események színhelye. Csanádban koronázták 1041. március 22-én Aba Sámuel királlyá. 1043-ban Aba Sámuel Csanádon tartott országgyűlést, ahol a főurak közül sokat kivégeztetett. Két évvel utóbb ugyanitt nyilvánították a főurak Pétert trónvesztettnek. 1046-ban Péter király másodszori uralkodása alatt az itt tartott országgyűlés küldött követséget I. Endréért Oroszországba. 1083-ban itt avatják szentté Gellért püspököt. 1241-ben a Maros mentén érkező tatárok veszti el, teljesen elpusztítják az egész vármegyét. A 1514-es Dózsa-féle parasztlázadás első komolyabb fegyveres összetűzése a vármegyében történik. Csáky Miklós csanádi püspök vezette nemes sereg előbb még Apátfalvánál vereséget mér a parasztokra, de másnap Nagylaknál a Dózsa vezette fősereggel kiegészülve a parasztok diadalmaskodnak. Az elfogott főurakat kivégzik, majd tovább vonulnak a Maros-menti várak ellen. A mohácsi vész után a törökök Csanád vármegyét feldúlták, 1551-ben a csanádi, az azt követő évben a nagylaki várat elfoglalták, és az egész vármegyét meghódoltatták. A karlócai béke csak a Marostól északra eső területeit csatolja vissza. A hódoltság megszűntével Csanádot Békés javára megcsonkították, és elveszti a Marostól délre levő területeit is. A közel másfél százados török uralom alatt a vármegye annyira elpusztult, hogy 1710-ben a vármegye területén mindössze 7 helység állt fenn. Battonya, Földeák, Makó, Tornya, továbbá Csanád, Nagylak, Sajtény, de utóbbi három nem is a vármegye, hanem a marosi katonai határőrség igazgatása alá tartozott. Lakóinak száma mindössze 2.500 fő volt. A vármegye pusztáira lassanként községek telepítettek. 1720-tól székhelye Makó volt. A vármegye első közgyűlése csak 1731-ben volt. A vármegye déli részén lévő katonai határőrvidék csak 1741-ben szűnik meg. A szerbek határőröknek a törökök kiűzése után kerültek a vármegye területére, nagyobb részük a Péró-féle lázadás után azonban visszaköltözött. Majd egy több mint 100 évig tartó konfliktus vette kezdetét az 1746-ban újratelepített Tótkomlós hovatartozása miatt. Ugyanis Csanád, és Békés is bejelentkezett a faluért. Még katonai erő bevetésére is sor került, de végül 1750-es évek közepére rendezték, mikor egy bírói döntés után Tótkomlóst Békéshez csatolták. II. József idején összevonták Békéssel és Csongráddal, majd újra önálló, de területe folyamatosan csökkent. A szabadságharc után, a Bach-korszak alatt, ismét egyesítették Békéssel. De különválásuk után, 1870-ben Tótkomlós község birtoklásáért, régi határai visszaállítása, és elvesztett községei visszaszerzése miatt, a nádor előtt pert indított, sikertelenül. 1920 után a vármegye keleti részén található Nagylak és környéke román megszállás alá került. Viszont Arad és Torontál vármegye el nem foglalt területeit hozzácsatolják, így jött létre Csanád, Arad és Torontál közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegye, melynek neve 1945-ben Csanádra egyszerűsödött. Székhelye továbbra is Makó. Az 1950-es megyerendezéskor területét azonban felosztották Békés megye és Csongrád megye között, így Csanád vármegye, mint már többször a történelem folyamán, újra megszűnt.

   Csanád lakossága gyorsan növekedett, majd a második világháború után majdnem ilyen gyorsan le is csökkent. Területe 1.673 km2, lakossága 130.575, 73% magyar, 1% német, 12% tót, 10% oláh, 2% szerb. Települései általában népesek. 5.000 fő feletti lakossága 6-nak van. Népsűrűség: 78,1 fő/km2 (1890). Terület 1.714 km2, népesség 145.720, 75% magyar, 1% német, 12% tót, 10% oláh, 2% rác. Népsűrűsége: 84,7 fő/km2 (1910). A két népszámlálás közt a magyarok száma 15% és a tótoké 8%-kal, az oláhoké és a rácoké 2%-kal nőtt, a németeké 28%-kal csökkent. Területe 1.469 km2, népessége 129.908, népsűrűsége: 88,4 fő/km2 (1920). Arad és Torontál vármegyék hozzácsatolása után területe 2.003 km2, népessége 174.318, 83% magyar, 5% német, 2% román. Népsűrűség: 87 fő/km2 (1930). Terület 1.988 km2, népesség 177.471, népsűrűség 89,3 fő/km2 (1941). Az 1910-es közigazgatási viszonyok közt lakossága 99.511, 86% magyar, 4% tót, 8% oláh, 1% cigány. A rácok és a németek vannak még jelen a vármegyében jelentősebb számban, de arányuk nem éri el az 1%-ot. A települések elnéptelenedtek. 10.000 fő fölötti település csak Makó. A járások lakossága: Központi-járás (Makóval): 40.594 (40,8%), Battonyai-járás: 21.857 (22%), Kovácsházi-járás: 21.621 (21,7%), Nagylaki-járás: 15.439 (15,5%). A magyarok egyedül a Nagylaki-járásban (30%) nincsenek többségben. A többi járásban viszont 90% fölötti az arányuk. Legtisztább a Kovácsházi-járás (98%). Az oláhok a Nagylaki-járásban (42%) alkotnak relatív többséget. A Battonyai- (5%), és a Központi-járásban (1%) vannak még jelen. A tótok jelentős számban a Nagylaki-járásban (25%) vannak. A többi járás közül számuk egyedül a Kovácsházi-járásban éri el az 1%-ot. A rácok jelenléte egyedül a Battonyai-járásban (2%) mondható jelentősnek. A cigányok legnagyobb számban a Központi-járásban (1%), legnagyobb arányban viszont a Nagylaki-járásban (2%) vannak. Népsűrűség: 58,1 fő/km2 (2001). A vizsgált 111 év alatt minden nemzetiség csökkent, hiszen az össznépesség is 77%-ra esett vissza. A magyarok száma 89%-ra, a németeké 19%-ra, a tótoké 28%-ra, az oláhoké 59%-ra, a rácoké 13%-ra esett.

   A vármegye, és a Központi-járás székhelye Makó. Amíg a vármegye népessége nőtt, addig nőtt Makóé is. Lakói mindig csaknem 100%-ban magyarok voltak. 32.663 (1890), 35.998 (1910). 37.141 (1920), 35.824 (1930), 35.711 (1941). A két világháború közt elért szintet a második világháború után már nem sikerült tartani, de az igazán erős visszaesés a 80-as évek után következett be. 30.849 (1960), 29.920 (1980), 25.802 (2001). Lakosságának száma 111 év alatt az 1890-es állapot 79%-ra esett vissza.

   Battonyai-járás székhelye Battonya. 12.018, 61% magyar, 13% oláh, 3% tót, 20% rác (1890), 13.011 (1910), 13.737 (1920), 13.294 (1941). Itt csak az első világháborúig tartott a lendület, azt stagnálás követte, majd itt is csökkenés volt, de sokkal drasztikusabban, mint máshol. 11.668 (1960), 8.082 (1980), 6.938, 90% magyar, 3% oláh, 5% rác, 1% cigány (2001). Nagylaki járás székhelye Nagylak. 12.800, 9% magyar, 1% német, 33% oláh, 53% tót, 1% rutén, 1% rác (1890). 14.043, 12% magyar, 1% német, 30% oláh, 53% tót, 1% rutén, 1% rác (1910). 13.381 (1941). A második világháború utáni jelentős népességcsökkenést a tót elem nagymértékű fogyása okozta. 9.184, 14% magyar, 31% oláh, 52% tót, 1% cigány (1960). 8.750, 11% magyar, 42% oláh, 44% tót, 2% cigány (2002). Kovácsházi járás székhelye Mezőkovácsháza. 4.248, 91% magyar, 1% német, 7% tót (1890). 4.429 (1910), 4.721 (1920), 5.323 (1930), 6.271 (1960). 1969-ben hozzáépült a közeli Reformátuskovácsháza. 7.476 (1980), 7.006 (2001).

   Látnivalók: Makón az egykori vármegyeháza, a mai városháza a Dél-alföld talán legszebb klasszicista palotája, mely 1836-ban épült. Ugyanebből az időből való a csanádi püspök nyaralója és kápolnája (1826). A Makovecz Imre által tervezett Hagymaház közösségi házként a hagymakultusz központja. Kossuth-szobrát 1905-ben leplezték le. A Korona Szálló épülete Makó belvárosában, a Széchenyi téren található, a régi városháza, és a dísztelen püspöki magtár helyén építették 1927-ben a Bérpalota mellett. Négy különböző szakaszban épült, 1855 és 1967 között, architektúrája ennek ellenére egységes. A város turisztikai vonzerejét növeli, hogy Magyarország legvirágosabb városa. Legfőbb vendégcsalogató eleme azonban a termálvíz, amelyet a fúrások 1956-ban juttattak felszínre. A gyógyvíz jótékony hatásait a Marosból származó gyógyiszap egészíti ki. Mezőkovácsházán is a Parkfürdő jelenti a fő látnivalót. A mezőhegyesi méntelepet II. József alapította, 1784-ben. Reprezentatív központi épületeihez empire stílusú diadalívek alatt lehet eljutni. A ménesbirtok igényesen megformált gazdasági épületekkel gazdagította a kisvárost. Hild János tervezte a róla elnevezett Öregcsűrt (1800), mely az ország legnagyobb cséplőháza, az empire stílusú Központi Magtárt (1809), de a fedett lovardát is (1809). Érdekes lehet a fa gerendavázas és faburkolatú tartályházas víztorony, valamint a Kocsi Múzeum, ahol a magyar fogatsport eszközei láthatók szép számmal. Óföldeákon található a Nagy-Magyar-alföld egyetlen középkori erődtemploma, mely 1290-ben épült. Battonyán egymás mellett áll az 1890-ben épült városháza, és az 1885-és volt Hotel és Kaszinó épülete. A tompapusztai löszgyep természetvédelmi terület, a Körös-Maros Nemzeti park része. A fokozottan védett, 21 ha-s területe, csak engedéllyel látogatható. Tornyáról a Pécska felé vezető mellékút mellett, a falu szélén található a Szűzanya kis kápolnája és a gyógyító Szentkút, ahol 1896-ban, a magyar Millennium évében történt itt egy Mária-jelenés, így ez a település is Mária kegyhely. Kunágota határában régészeti munkássága egyik állomásaként Móra Ferenc 1926-ban honfoglalás kori lovas sírokat tárt fel itt. A belezi "Kunkereszt", Magyarcsanád külterületén, azt a helyet jelöli, ahol Dózsa György katonái a nagylaki csata után elfogott főurakat és Csáky Miklós csanádi püspököt karóba húzták.