Horvátország városainak etnikai viszonyai Trianon nélkül

   A Magyarország és Horvátország között meglévő sorsközösség teljesen rányomja a bélyegét a két ország történelmére. Mindkét ország ugyanazt az utat járta be, és a sorsa is hasonlóan alakult. A török megszállás Horvátország jó részén kiirtotta a horvátokat, úgy ahogy a magyarok is eltűntek olyan országrészekről ahol előtte döntő többségben voltak. A horvátok helyére rácok települtek, akik etnikai túlsúlyt szereztek horvát területeken, amelyeket 70 évvel Trianon után el akartak csatolni Horvátországtól, úgy ahogy 1920-ban Magyarország is megcsonkításra került. A ’90-es években valószínűleg Horvátország is elszenvedte volna a maga „Trianonját”, ha akkor nem fog össze a nemzet, és nem söpri el a megszállókat a horvát „Vihar”. Azt, hogy hogyan alakult Horvátország sorsa Trianon után szinte mindenki tudja, úgyhogy most inkább azzal foglalkozzunk, hogy hogyan alakult volna a sorsa Trianon nélkül.

   Illene Dalmáciát is elemeznem, de most csak a királyi Magyarország kötelékébe tartozó Horvátországgal fogok foglalkozni, mivel ez is érdekes elemzés képez. Horvátország városait három jól elkülöníthető részre lehet osztani. Az első a legnyugatibb pont, és csak földrajzi szempontok miatt került ide, hiszen Magyarország része. Ez pedig Fiume kikötője. A magyar dominancia, és Olaszország közelsége az egykor horvát többségű városból egy olasz (39%) – magyar (33%) város csinált, melynek azért marad egy jelentős horvát (21%) népessége. Egyébként az olaszok már 1910-re többségbe kerültek a városban. Mellettük találunk még számos etnikumot, ahogy az a telepes városoknál szokás. Közülük legjelentősebbek a vendek (2%). A második rész a klasszikus Horvátország, de igazából az a rész, amelyet a törököknek nem, vagy csak részben sikerült megszállniuk annak idején. Ennek a Zágráb központú középső résznek mindegyik városában horvát többség van. Goszpicsból szép lassan elszállingóztak a szerbek így az lett a legtisztább horvát város a maga 97%-val. Itt persze a csökkenő számú lakosság is tényező volt, így az egykor jelentős többség, szórvánnyá zsugorodott. 90%-on áll még Varasd is, de ott más a helyzet, mivel ezt a város nagyjából megkímélték a történelem viharai. Itt a határ közelének tudható be, hogy azért találunk egy jelentősebb magyar (5%) etnikumot is. Belovár már a frontvonalon volt, így a magyarok mellett (8%), találhatunk még rácokat (8%) is. Ettől függetlenül a horvátok aránya a döntő többséghez közelít (79%). Még két hasonló sorsú város találunk Károlyvárost (78%), és Ogulint (72%). Ogulinban a rácok (27%) képeznek jelentősebb nemzetiséget, Károlyváros jelentőségét azonban mutatja, hogy itt már magyarokat (6%) is találunk nagyobb számban a rácok (13%) mellett. A központ – Zágráb – amolyan vegyes felvágott a térségben. Átmenet a frontvárosok és a nyugodt sorsú Varasd között, de megvan a Fiuméra jellemző telepes város vonás is. Így alakult ki egy jelentős számú horvát (80%) döntő többség a városban, de mellettük még találunk rácokat (8%), magyarokat (7%), németeket (2%) és vendeket (2%) is. A többi nemzetiség aránya nem éri el az 1%-ot. A második és a harmadik rész közt találunk egy nagy üres területet, ahol jelentősebb városnak se híre, se hamva. Csak Pozsegát lehet kiemelni, de őt is csak a vármegyeszékhely státusza miatt, hiszen lakosságszáma miatt nem mondhatni jelentősnek. A város amolyan átmenetet képez a két terület között. Mindig is horvát többségű volt jelentős számú kisebbségekkel, amelyek közül a magyarok (16%) szép lassan kiemelkedtek, elhagyva a németeket (4%) és a rácokat (7%). Horvátországban ebben a városban a legnagyobb a csehek (3%) aránya, de a horvátok (70%) így is abszolút többségben vannak. A keleti rész – Szlavónia – egy teljesen más arcát mutatja a városfejlődésnek. Nagyrév – mely lehet, hogy inkább Bród néven ismerős többeknek – egy tipikus telepes város. Stratégiai fontossága miatt jelentős betelepítések zajlottak le a városban. A századforduló előtt még csak kicsivel több a lakossága, mint a székhely Pozsegának, de 1910-re már duplája, az ezredfordulóra pedig több mint háromszorosa lett. Ennek is köszönhető, hogy az eredetileg horvát többségű város magyar (42%) – horvát (40%) város lesz. Mellettük még jelen vannak a németek (13%) és a rácok (4%). Az utolsó négy fennmaradó város pedig – akármilyen furcsa – a századfordulón még német többségű. Ez is a török megszállás folyománya, de tudjuk, hogy a német egy iszonyatosan könnyen asszimilálódó nép. Egyedül Árpatarlón tudnak növekedést produkálni, és ott meg is őrzik a többségüket, míg a másik három városban kisebbségbe kerülnek. Árpatarló – vagy más néven Ruma – nem csak ebből a szempontból speciális. Szerém vármegyében ugyanis másik két város is – Szávademeter és Vinkovci – szintén a 20 ezer fős határ közelébe került, de ők alatta maradtak, míg Árpatarló párszáz fővel meghaladja, így csak vele foglalkozok. Érdekesség még, hogy az itt fennálló német többség éppen csak meghaladja az abszolút többség határát (52%). További nemzetiségek a városban a rácok (24%), a horvátok (17%) és a magyarok (6%). Földrajzi helyzete miatt horvát többség váltotta a németeket Eszéken (59%) és Valkóváron (45%). Valkóváron azért csak relatív többség van, mert nem nőtt olyan nagyon az össznépesség, így jelentős arányban maradtak a németek (26%). Mellettük ott vannak a magyarok (14%) és a rácok (14%). Eszék mindig is Szlavónia legjelentősebb városa volt, és a későbbiekben is az maradt. A már említett horvát dominancia mellett található többi nemzetiség sorrendben a magyarok (17%), a németek (14%) és a rácok (8%). Megjegyzendő, hogy Zágráb után itt található számszerűen a legtöbb cseh (1%), ami tovább színesíti a palettát. Zimonyban a német asszimilációt, és a magyar illetve horvát betelepítéseket ellensúlyozták Belgrád közelségét, így egyik nemzetiség sem tudott abszolút többségbe kerülni. A horvátoké (28%) a relatív többség, de a magyarok (26%) a rácok (23%) és a németek (21%) sem maradnak el tőlük számottevően.