
Észak-Magyarország városainak etnikai viszonyai Trianon nélkül
Mint azt már korábban említettem, Trianon nélkül városaink arca teljesen más képet mutatott volna. Ez igaz a méretre, de különösképpen az etnikai összetételre. Eredetileg egy tanulmányban akartam kielemezni az összes jelentős várost, de az túlságosan terjedelmes lett volna, a hozzá készült térkép pedig átláthatatlan. Ezért a már korábban alkalmazott régiós felosztás szerint mutatom be a Magyarország különböző tájegységein található városokat. Jelentős városnak továbbra is a 20.000 fő fölötti lakosságszámmal rendelkezőket, és a vármegyeszékhelyeket tekintem. Az sem változott, hogy a négy nagy századfordulós népszámlálás, és az általam megalkotott képlet segítségével szerkesztettem a térképet, és írtam a következő sorokat. Az etnikai változásokat 1910-hez képest mutatom be.
Tehát lássuk Észak-Magyarországot, és az ott található négy régiót. Kezdjük a „legmagyarabbal”, ami a Vasvidék, vagyis a Közép-Felvidék. Ami tisztán látszik az az, hogy a fontosabb városokban a magyarság van döntő többségben. Dél-Nógrádban és Borsodban még ettől is komolyabb a helyzet, ugyanis az itteni városokban a magyarok aránya közelít a 100%-hoz, jelentős kisebbségről nem is beszélhetünk. Kassán és Rimaszombaton van az első jelentősebb tót etnikum, de mindkét városban az össznépesség mindössze 6%-át teszik ki. A magyarok aránya Kassán 92%, Rimaszombaton 91%. Kassa kivételével ezekben a városokban már korábban is ez volt a helyzet, és az évek során csak az összlakosság nőtt, az etnikai állapotokban nem állt be jelentős változás. Kassa egykor jelentős németsége még a századfordulón is megmaradt, de később már jelentősen csökkent. Ahogy az egykor többségi tót elem is, így jött létre a fentebb vázolt arány. Ettől északabbra már kicsit vegyesebb a kép. Szepes vármegyében Korompán (10%) és Lőcsén (5%) is találunk egy nagyobb német elemet. A tótok aránya a fennmaradó négy településen 20% körül mozog. Losonc 18%, Korompa 24%, Lőcse 19% és Besztercebánya 21%. A régióban egyébként a sok bevándorlóval felduzzasztott vasipari Korompa magyar lakossága a legkevesebb, de még ez is 65%. 6.000-ről közel 30.000-re növekedett lakosságában az összes etnikum száma nőtt, csak változó arányban. A többi városban lényegesen jobb a helyzet. Losonc 79%, Besztercebánya 75% és Lőcse 73%. Losonc arányai nagyjából mindig ilyenek voltak, Besztercebánya és Lőcse esetében azonban nemzetiségek cseréje zajlott le. Ezért van az, hogy az összlakosságuk is kisebb mértékben nőtt.
A folytatásban az ország legészakibb szeglete jön. Észak-Felvidéken már nem ennyire tiszta a kép. Itt már jelentősebb tót etnikum található, de amint látszik a nagyvárosokban nem tudtak döntő többséget szerezni, illetve megtartani, hiszen a kiinduló helyzet az volt, hogy mindenhol a tótok voltak többségben. Volt ahol döntő többségben is. A magyarok abszolút többségbe csak Trencsénben (54%), és relatív többségbe is csak Zsolnán (47%) kerültek. Természetesen mindkét helyen jelentős tót kisebbséggel. Ezek aránya 38 illetve 40%. Abszolút többségben csak két városban vannak a tótok, de jellemzően ez is két kisváros. Turócszentmártonban (56%) illetve Liptószentmiklóson (54%). A magyarokhoz hasonlóan azonban ez sem veretes különbség. Turócszentmártonban a magyarok aránya 38%, Liptószentmiklóson 42%. Relatív többség szintén két városban van, Rózsahegyen (49%) és Alsókubinban (48%). A magyarok aránya Alsókubinban (42%) nem sokkal marad el a tótokétól, de Rózsahegyen már más a helyzet. Korompához hasonlóan ez is egy felduzzasztott város, és itt már találunk jelentős számban németek (19%) is, így a magyarok aránya (26%) jóval alacsonyabb. A textilipari város 12 ezerről lett 33 ezres, és az összes etnikum száma a többszörösére nőtt. Jelentős arányban vannak még németek Zsolnán (12%) is. Máshol 4-6% között mozog az arányuk. Az említetteken kívül jelentős kisebbségként Rózsahegyen találunk még csehek (5%), és Alsókubinban lengyeleket (4%).
Kelet-Felvidéken már megint más a helyzet. Beregszász és Sátoraljaújhely pár száz fős kisebbségével szerintem felesleges foglalkozni, és Ungváron (83%) sincs veszélyben a magyar hegemónia. Csak ruszinokat (6%) és németeket (5%) találunk kicsit nagyobb számban. Munkács is közel döntő többségben magyar (79%), de furcsa módon itt a német (16%) a második legnagyobb etnikum, a ruszinok (6%) előtt. Eperjesen pedig a tótok (17%) jönnek a magyarok (80%) után. Csak itt volt nagy változás 1910-hez képest. A többi település nagyjából változatlan összetételben vészelte át az évszázadot. Eperjesen a magyarok csak 1910-re kerülnek többségbe, amit aztán idáig fejlesztenek. Mind a tótok, mind a németek száma jelentősen csökkent a magyarok többszöröződése mellett.
Végül elemezzük a Nyugat-Felvidéket, melynek elsősorban a keleti felén találjuk a döntően magyar városokat. Ipolyság (98%) és Érsekújvár (97%) esetében nincs miről beszélni, ahogy a szinte teljes lakosságcserén áteső Aranyosmarótnál (93%) sincs. Nyitránál a tótok száma némileg csökkent, míg a magyaroké több mint duplája lett, így alakult ki a 84%-os döntő többség. Pozsony kiemelt jelentőséggel bír országos szempontból így nem csoda, hogy a magyarok száma a többszörösére nőtt. Az egykori német többség veszít a számából így 2010-ben már csak 16%-on áll. A tótok számának minimális növekedése pedig arra elég, hogy a lakosság 10%-át tegyék ki. Csehek és horvátok is találhatók a városban, de arányuk nem éri el az 1%-ot. Összességében a magyarok 73%-kal abszolút többségben vannak. Nagyszombaton már jóval jelentősebb a németek csökkenése, így arányuk is mindössze 5%. A tótok száma itt is csak kevéssel nőtt, így az egykor tót többségű városban kisebbségbe kerültek (35%). A magyarok aránya itt a legkisebb (59%), de így is megvan az abszolút többség. Köszönhetően annak, hogy számuk többszöröse az 1910-esnek.