Borsod vármegye

   Borsod vármegye Magyarország Tisza jobb parti részének egyik vármegyéje, a Sajó völgyében. Északról Abaúj-Torna és Gömör-Kishont vármegyék, keletről Abaúj-Torna, Zemplén és Szabolcs vármegyék, délről Hajdú és Heves vármegyék, nyugatról pedig Gömör-Kishont, Nógrád és Heves vármegyék határolták. Székhelye kezdetben az Edelény mellett fekvő Borsod vára volt, de a török uralom alóli felszabadulás után már hivatalosan is Miskolc.

   Borsod vármegye északi és nyugati része túlnyomóan hegyes, keleti és déli része termékeny síkság. Középső részét a Magyar-középhegység utolsó tagja, a Bükk-hegység foglalja el (Bálvány 956 m, Istállós-kő 959 m, a vármegye legmagasabb pontja), mely a Sajó jobb partján terül el. Innen jelentős völgyek észak (Szilvás-patak völgye), kelet (Hámori völgy), és dél felé (Tárkányi, Bogácsi völgy) húzódnak, míg nyugat felől a szintén délre nyíló Eger völgye választja el a Bükköt a Mátra-hegységtől. A vármegye északi csücskében a Sajó völgyétől északra, a Gömör-Szepesi-érchegység déli nyúlványa a Borsodi-dombság, valamint a Bódva által elválasztva az alig 500 méterig emelkedő Cserehát (csak legmagasabb pontja, az 520 m-es Szár-hegy emelkedik fölé) terül el. Délen a Tisza, a Sajó és Eger közötti, ártere nyúlik be a vármegye területébe, mely a Nagy-Magyar-alföld része. A Sajó egyre kitáguló völgye szintén a Nagy-Magyar-alföldre nyílik. Borsod vármegye vizeit a Tisza gyűjti össze. A vármegye fő vízerének tekinthető Sajó mellett, kevésbé jelentékeny folyója a Hejő, a Bódva és az Eger. Kis részen érinti a Hernád. A Tiszának esése a vármegye területén alig 2 méter. A Hámori-tó, Lillafüred közelében, mesterséges gáttal elrekesztett medencében gyűjti össze a Szinva és Garadna-patakok vizét. Szalonnánál pedig a Rakaca-patak vizét duzzasztották fel. Ezeken kívül találunk még a Bükkalján egy pár hegyi tavat, és a Hejő mentén tiszta vizű bányatavakat. Ásványvizei Miskolctapolcán, Hámoron, Kácson, Bogácson és Mezőkövesden vannak.

   A dombvidékeken és az előhegyekben jó bort termelnek. Többek közt Miskolcon, Szendrőn és a Bükk-hegység déli lejtőin, az úgynevezett Bükkalján. A vármegyén két borvidék osztozik. A nyugati része az Egri borvidék része, a keleti pedig az Abaúj-miskolci borvidéké. Gyümölcsei a cseresznye, és a szilva. Az erdők a vármegye északi részében nagy területet foglalnak el, különösen a Bükk-hegység erdei kiterjedtek és szépek. Túlnyomó a tölgy, magasabb helyeken a bükk, melyek közül a leghíresebb a Szilvásváradtól nem messze, az Istállós-kő és a Tar-kő között, a Virágos-sár oldalában található ősbükkös. Fenyő csak csekély mennyiségben van.

   Vasércet a Boldva-melléki dombvidéken, Rudabányán bányásznak, már a XIV. század óta. A vasérctelepek kihasználására 1884-ben bányatársulat alakult. A bányák egy 14 km hosszú mozdonypálya által vannak összekötve a magyar királyi államvasutakkal Barcika állomásánál. Sajókaza és Izsófalva határában kőszénbánya működött. Borsodnádasdon az ipartelepítés a szénbánya megnyitásával indult meg, ezután kezdett működni a lemezgyár. Ózd iparvárossá alakulását szintén a környék gazdag szénlelőhelyeinek köszönheti. Bánszállás bányatelepét, mely kőszenet termel 1841-ben nyitották meg. Korábban a diósgyőri gyár is leginkább a saját bányáiban termelt barnaszenet használta fel. A bányák a gyárteleptől északnyugatra vannak, Varbó és Parasznya községek, valamint az akkor Diósgyőrhöz tartozó Pereces-telep határában. A bányákat 1858-ban tárták fel. Szomolya határában pedig kőbánya van. 1950-ben kőolajat találtak Mezőkeresztes határában, amit az 1980-as évekig kitermeltek.

Miskolc, újmassai őskohó (Szalax)

Miskolc, Lillafüred, Palotaszálló (Szabó Annamária)

Szilvásvárad, Szalajka-völgy, Fágyol-vízesés

   Miskolcnak a XVIII. században már fűrészmalma, papírgyára, sörfőzdéje és puskaporkészítő üzeme is volt, a Szinván tizenöt vízimalom őrölte a búzát. A XVIII. század végére - XIX. század elejére tehető az üveghuták és vashámorok megjelenése, melyet elősegített az, hogy a környező vidék fában igen gazdag. A XIX. század második felétől a fejlődés felgyorsult, részben a kiegyezés utáni kedvező politikai helyzet, részben a vasútvonal hatására. Rengeteg nehéz-, könnyű- és élelmiszeripari gyár, üzem jött létre. A barnakőszén-bányászat is sokat fejlődik. Részben az ipari fejlődés eredménye is volt Miskolc, Diósgyőr és több környező település egyesítésével Nagy-Miskolc létrejötte. Az 1770-ben alapított hámori vasmű 1870-ben költözött Diósgyőrbe és már a századfordulón jelentős cég volt, és fejlődéséhez az is hozzásegítette, hogy Miskolcból nehézipari központot lett. Diósgyőr nevezetes iparvállalatai még a gépgyár és a papírgyár. Ózd az ország egyik jelentékeny ipartelepe, nagy hengergyára is van. E gyárat 1843-ban alapították, és 1881-ben a Rimamurány-Salgótarjáni vasmű részvénytársaság birtokába ment át, majd jelentősen megbővült. A vasgyártás a XIX. század második felében indult be, de igazi iparvárossá a szocialista évtizedek alatt vált a város, amikor Miskolc, Kazincbarcika és Tiszaújváros mellett a borsodi iparvidék egyik meghatározó településévé fejlesztették. Borsodnádasdon szintén a nehézipar a számottevő. A lemezgyár pedig szintén a Rimamurány-Salgótarjáni vasmű részvénytársaságé volt. Kazincbarcikának a XIX. század végén még csak annyi a jelentősége volt, hogy Rudabányáról ide vezet a bányatársulat vasútja, mely itt csatlakozik a miskolc-füleki fővonalhoz. Bár elődei is ipari jellegű települések, Sajókazinc bányászfalu és az 1920-as évek óta erőműnek otthont adó Barcika, vegyipari központtá csak a második világháború után fejlődik. Edelényben 1838-ban a terület birtokosai cukorgyárat hoztak létre, mellette megindult a barnaszén-bányászat is. Innentől a mezőgazdaság és az ipar egyformán meghatározó a település életében. Bélapátfalván 1815 körül egy külső és egy belső rongytörővel felszerelt papírmalmot építettek a településen. Miután a gyár berendezése rövidesen elavult, az üzem leállt. 1835-ben kőedény gyár létesült a papírmalom épületében, amely azonban csak néhány évig üzemelt. 1843-ban alapították az apátfalvi keménycserépgyárat. A kis üzem híre eljutott a határon túl is. Az itt előállított díszes edények már az 1846-os iparkiállításon sikert arattak, és belföldről is igen keresettek voltak. A gyárat az első világháború után lebontották. Bélapátfalvának az egykori mezővárosnak, a malmok, a papírgyár, a keménycserép-gyár és a 1910-ben a régi cementgyár megépítésével lett ipari település jellege. A két világháború között itt állították elő az országban termelt cement egynegyedét. Szilvásváradnál a kb. 4 kilométer hosszú völgyben folyó Szalajka-patak medrét több helyen mesterségesen felduzzasztották, és a tavakban pisztrángot tenyésztenek. A XIX. század végén jelentek meg itt az első manufaktúrák. Keménycserépgyár és téglagyár, valamint üveghuták, vashámorok, hamuzsírfőzők üzemeltek. A korábban Szilvásnak nevezett területen, további ipari létesítményeket telepítettek. 1908-ban iparvasutat és mészüzemet, 1912-ben kőbányát sodronypályával. Az iparvasúton keskeny nyomtávú kis gőzmozdony húzta a kocsikat, hordta a mészkövet a Szalajka-völgyben épített sodronypálya végállomásáról a mészüzembe. 1966 óta az egykori iparvasút kirándulóvonatként működik. A Bükkszentkeresztet a XVIII. században alapították Újhuta néven, egyike volt annak a négy településnek, melyet az 1755-ben létrehozott üveghuták dolgozói laktak. A másik három: Óhuta (a ma Miskolchoz tartozó Bükkszentlászló), Répáshuta és a mára elpusztult Gyertyánvölgy, melynek helyén most turistapihenő áll. A településekre külföldi származású mesterembereket telepítettek, egy időben pedig teljesen tót település volt. A települések lakosai az üvegfúváson kívül fakitermeléssel, mész- és faszénégetéssel is foglalkoztak. Bükkszentkereszt lakosai napjainkban is foglalkoznak még mészégetéssel, üvegfúvással azonban már nem.

   Borsod környéket Anonymus szerint Bors vezér szállta meg, akiről a vármegye is nevét kapta. Székhelye a megye kialakulásakor még a ma Edelény határában lévő Borsod földvára volt. A vármegye déli részét a még a honfoglalás idején is itt tartózkodó avarok lakták. Központjuk a Sály melletti Örsúr vára, melyet Örs nevű vezérük leszármazottaiból kialakuló Örsúr nemzetség építette. Királyaink palotáikkal díszítették és élénk köz- és jogi élet középpontjává lett. Már az Árpádházbeli királyok alatt említik a diósgyőri és dédesi királyi várat, a Bükk-hegység erdőségeiben pedig királyi vadászterületek voltak. Később a talán avar eredetű földvár helyébe a diósgyőri királyi palota épült, hol királyaink gyakran tartózkodtak és több országgyűlést is tartottak. 1132-ben a Sajó völgyében győzte le II. Béla a magyar történelem legkitartóbb trónkövetelőjét, Boriszt, aki Könyves Kálmán király fiának mondta magát. Ezzel az 1131-es aradi vérengzés után újabb ellenzéki főurakat sikerült likvidálnia, így teljesen megszilárdíthatta belső hatalmát. Borsodban gyülekeztek 1241-ben a tatárok és miután IV. Béla seregeit a Muhi-pusztán (ami Borsod vármegye területén található) szétverték, a vármegyét is rettenetesen elpusztították. A kétéves invázió alatt a vármegye 69 településéből 16 teljesen elpusztult. 1248-ban, mikor IV. Béla elrendelte a kővárak építését, Borsod megyében is számos új vár épült (Cserépvár, Csorbakő, Dédes, Diósgyőr, Éleskő), többségük korábbi, elpusztult földvárak helyén. A boldvai kolostor, ahol az első magyar nyelvemléknek számító Halotti Beszédet írták, az 1285-es második tatárjárás idején pusztult el. De a vármegye hamarosan újra benépesedett. Az Árpád-ház kihalását követő interregnum alatt a vármegye nagyobb részén Amadé nádor fiai hatalmaskodtak, a lakosság azonban Károly Róberthez csatlakozott. Miskolc is fejlődésnek indult. Az Anjouk alatt a tatárok által feldúlt diósgyőri vár is újra felépült és a királyok kedvelt és fényes mulatóhelyévé vált. Nagy Lajos, aki Katalin leányát is itt temette el, majd Zsigmond és neje, valamint Mátyás király is kedvelte, és Diósgyőr vidéke gyakran volt nagy vadászatok és ünnepélyek színhelye. Nagy Lajostól kezdve szabadalmakkal halmozták el, Zsigmond 1405. királyi várossá emelte. A XIV. század elején alakult meg a szomszédos Torna vármegye. Borsod határai ekkor érték el azt az állapotot, ami azután hatszáz éven át többé-kevésbé változatlan maradt. Az 1526-os mohácsi csata előtt a vármegyében 13 vár, 13 mezőváros (köztük Miskolc és Mezőkövesd) állt, ezek különböző földesurak tulajdonát képezték. A vármegye főispánja a diósgyőri vár várnagya vagy kapitánya volt. A törökök már Buda eleste után pusztítani kezdték a vármegyét. 1566-ban a törökök elfoglalták Dédes és Diósgyőr várait, az 1596-os mezőkeresztesi csata után pedig Miskolcot is. A terület 1687-ig állt török uralom alatt. A XVII. században többször Erdélyhez csatolták, de többnyire az osztrák megszállás alatt élte túl a török hódoltságot. II. Rákóczi Ferenc 1703 végén szabadítja fel a területet, amely végig hűségesen támogatta. 1707-ben a vármegyében zajlott a Rákóczi-szabadságharc egyik fontos eseménye, az ónodi országgyűlés. 1724-ben született a döntés arról, hogy Miskolcon építik meg Borsod vármegye vármegyeházáját. A város így hivatalosan is a vármegye székhelye lett. A vármegyeháza épülete 1825–1827 közt készült el. Az 1848-49. szabadságharcban tetemes honvédcsapatokat állított ki a vármegye. A XIX. században kisebb közigazgatási változások történtek. Több, a vármegye határain lévő, község Borsod vármegyétől a szomszédos vármegyékhez került, de került település a szomszédoktól hozzá. A századforduló iparosítása fellendítette a vármegyét. 1907-ben Miskolc törvényhatósági jogot kapott. Miskolc, Diósgyőr, és Ózd népessége ugrásszerűen megnőtt. A csonkítástól megmenekül, sőt Miskolc a csonka ország legiparosabb vidéki városai közé emelkedik. Át kell vennie Kassa addigi központi szerepét. Jelentékeny közigazgatási és kulturális középponttá válik. Forgalmi központ és ennek következtében élénk kereskedelme is. Ipari és kereskedelmi fejlettségének köszönheti lakosságának rohamos emelkedését. Akárcsak Diósgyőr, amellyel 1945-ben egyesítik. Az I. világháború és a trianoni békeszerződés Borsod vármegye területét közvetlenül nem érintették, határai változatlanok maradtak. Viszont 1924-ben a vármegyéhez csatolják Gömör-Kishont vármegyének megmaradt részeit, amely Putnok és környéke. A vármegye Borsod, Gömör és Kishont közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegye néven működik tovább, Miskolc központtal. Az első bécsi döntés 1938-ban Gömör és Kishont elcsatolt részeit visszaadta Magyarországnak. Borsod és Gömör-Kishont újra függetlenné váltak. 1945-ben ismét egyesülnek Borsod-Gömör néven. 1950 után Borsod-Gömört egyesítik Abaúj-Torna és Zemplén déli területeivel, így ez lesz a csonka ország egyik legnagyobb megyéje.

   Területe 3.596 km2, lakossága 216.794, 94% magyar, 2% német, 4% tót. A községek általában véve középes nagyságúak, 5.000-nél több lakosa négynek van. Népsűrűség: 60,3 fő/km2 (1890). Területe 3.629 km2, népessége 289.914, 98% magyar, 1% német, 1% tót, népsűrűség: 79,9 fő/km2 (1910). 20 év alatt a magyarok száma 43%-kal nőtt, a németeké 24%-kal, a tótoké 58%-kal csökkent. Putnok és környékének hozzácsatolásával területe 3.955km2, lakossága 358.280, népsűrűsége 90,6 fő/km2 (1930). Mikor ismét különvált a két vármegye, területe 3.705 km2, népessége 382.324, 99% magyar, népsűrűsége 103,2 fő/km2 (1941). Borsod-Gömör vármegye lakossága 387.167 (1949). Az 1910-es közigazgatási állapotokat annyiban módosítanom kellett, hogy egykor Gömör-Kishonthoz tartozó települések olvadtak Ózdba, így a vármegye területe 3.653 km2, népessége 530.869, 95% magyar, 5% cigány. 10.000-nél több lakosa 7 településnek van. A járások lakossága: Miskolc város 184.125 (a vármegye lakosságának 34,7%-a), Miskolci járás 56.926 (10,7%), a város, és a járás összesen 241.051 (45,4%). Szentpéteri járás 67.367 (12,7%), Ózdi járás 63.066 (11,9%), Mezőkövesdi járás 55.933 (10,5%), Mezőcsáti járás 54.050 (10,2%), Edelényi járás 49.402 (9,3%). A járások többségében a magyarok aránya a vármegyei átlag fölött van. Csak a Miskolci- (94%), az Ózdi- (89%) és az Edelényi járásban (87%) van ennél kevesebb. A cigányok száma a vármegye északi részén haladja meg az átlagot, az Edelényi- (13%), és az Ózdi járásban (11%). A tótok aránya csak a Miskolci járásban (1%) számottevő. Ezeknek a tótoknak 95%-a Bükkszentkereszten, és Répáshután található. Népsűrűség: 145,3 fő/km2 (2001). 111 év alatt a magyarok száma 2 és félszeresére nőtt, a németek száma a 31%-ra, a tótoké a 15%-ra esett.

   A vármegye, és a Miskolci járás székhelye Miskolc 30.408, 92% magyar, 5% német, 3% tót. Azokkal a településekkel, amik 2001-ben is hozzátartoztak 43.008, 85% magyar, 5% német, 9% tót (1890), 51.459 (1910), 56.982, 98% magyar, 2% német (1920), 61.559 (1930), 77.290 (1941), 1945 után folyamatosan magába olvasztotta a környező településeket. Utoljára Bükkszentlászlót 1981-ben. Ekkor érte el mostani nagyságát, és rekord létszámú lakosságát 211.600 (1985). Azóta a létszám folyamatosan fogy. Az utóbbi időben drasztikusan. Teljes lakossága 179.507, a különálló területek, és Diósgyőr nélkül 156.563 (2001). Diósgyőr 6.537 (1890). A századforduló után viszont hatalmas fejlődésnek indult. 17.221 (1910), 20.854, belterülete azonban csak 6.728 (1930), 26.535 (1941). Már ekkor is teljesen össze van épülve Miskolccal, amivel 1945 után egyesül. A korábban hozzá tartozó településrészek nélkül 18.065 (2001).

   Járások székhelyei: A Szendrőinek, majd Edelényinek hívott járás székhelye Edelény, 2.253 (1910), 2.737 (1920), 2.935 (1930), Komoly fejlődés 1945 után tapasztalható. 1950-ben beolvadt Borsod, majd 1963-ben Finke. 7.660 (1960). 11.270, 92% magyar, 8% cigány (2001). A Szentpéteri járás székhelye Sajószentpéter, melynél folyamatos növekedés tapasztalható. 3.377, 99% magyar, 1% német (1890), 5.079 (1910), 5.140 (1920), 7.321 (1941), 11.224 (1960), 14.500 (1980), 13.342, 93% magyar, 7% cigány (2001). Az Ózdi járás székhelye Ózd 2.304, 74% magyar, 4% német, 21% tót (1890), 5.981 (1910), 6.022 (1920), 7.322 (1930). Bolyok, valamint Sajóvárkony, és a hozzá tartozó Bánszállás 1940-ben olvad bele. Ez után még nagyobb fellendülés tapasztalható. Csúcspontját a 80-as évekre érte el, mikor 1978-ban újabb községeket csatolnak hozzá. 47.302 (1980). Utána itt is visszaesés tapasztalható. A lakosság folyamatosan fogy. 37.287, 94% magyar, 6% cigány (2001). Az Egrinek, majd Mezőkövesdinek nevezett járás székhelye Mezőkövesd 12.674 (1890), 17.202 (1910). A századforduló utáni fellendülést nem követi újabb. 18.548 (1920), 20.806 (1930), 19.008 (1980), 18.080, 98% magyar, 2% cigány (2001). Mezőcsáti járás székhelye Mezőcsát, melynél gyér növekedés látszik 5.215 (1890), 5.493 (1910), 5.827 (1920), 6.094 (1930). 1982-ben át is helyezik a járás székhelyt, az akkoriban Lenin nevét viselő Tiszaszederkényből kinövő Tiszaújvárosba. 7.060 (1980), 6.681, 95% magyar, 5% cigány (2001). Tiszaújváros járásszékhellyé válása idején érte el jelenlegi nagyságát, amit napjainkban is tart. Tiszaszederkénynél nem tapasztalható az évek folyamán jelentős változás. 1.538 (1890), 1.567 (1910), 1.416 (1920), 1.751 (2001). Az erőművet, és a hozzá tartozó várost 1966-ban kezdték el építeni. Tiszaszederkénnyel 16.413 (1980), Tiszaszederkény nélkül 15.456 (2001). További jelentősebbé vált település a vármegyében Kazincbarcika, mely Sajókazinc, Alsó- és Felsőbarcika egyesítéséből jött létre 1947-ben. Eleinte még Sajókazinc nevét viselte, melyet 1954-ben változtatták Kazinbarcikára, mikor hozzácsatolták az 1999-ben újra önállósuló Berentét. A két település külön-külön elég jelentéktelen volt. Sajókazinc 1.016 (1890), 1.892 (1910), 2.069 (1920). Barcika 498 (1890), 645 (1910), 761 (1920). A kettő együtt még 1941-ben is csak 3.329. Összevonásuk utáni fellendülés következtében azonban 14.208 (1960), 34.172 (1980). Ezután kis visszaesés tapasztalható, de korántsem olyan mértékű, mint ami a vármegye többi nagyobb településére jellemző 32.962, 97% magyar, 2% cigány (2001).

   Látnivalók: Miskolcon található az ország első köztéri, egész alakos Kossuth-szobra, de szobor tiszteleg Széchenyi, és Szent István előtt is. Az Avas-hegy oldalában áll a város egyik szimbóluma, legrégibb építészeti emléke, a csúcsíves református templom. A templom mellett lépcsősor vezet a hegyre, az Avas kilátóhoz, melyről a város panorámájában gyönyörködhetünk. A Városház teret a megyeháza, és a városháza díszíti. Miskolc külső területein találjuk meg Diósgyőr várának romjait, Miskolctapolca gyönyörű fekvésű fürdőközpontját, valamint a hegyekkel körülvett Hámori-tó partján fekvő Lillafüred Palotaszállóját. Továbbhaladva eljutunk Újmassára, ahol az 1810-ben épített vasolvasztója ipari műemlék. Ómassán pedig őskohó működött. Hámoron Kohászati Múzeum van. A város Bükki nemzeti Park területére eső részén számtalan barlang, és a Szinva 17,5 méteres vízesése látható. A Sajó partján található Ónod vára, mely már romos, de történelmi jelentőségű, hiszen a mellette fekvő körömi mezőn tartott 1707-es ónodi országgyűlés mondta ki a Habsburg-ház trónfosztását. Tőle délre Muhi határában a tatárok elleni, tragikus végű csatának monumentális emlékművet állítottak. A Bükkalján az erdők koszorúzta hegyek gyűrűjében van Cserépváralja mellett a valamikori Cserép-vár. A XVI. századi várnak már csak falmaradványai láthatók, de a közelében van az a Subalyuk-sziklabarlang ahol Közép-Európa egyik legrégibb ősemberleleteire bukkantak. Cserépfalu művelődési házában rendezték be a Subalyuk Múzeumot. A falu fölé emelkedő kilátóból csodálatos kilátás nyílik a tájra. Gyertyánvölgy mára elpusztult település a Bükkben, igen szép vidéken, a Hór-völgyben fekszik. Helyén ma szabadtéri kiállítás és turistapihenő áll. Itt működött az utolsó bükki üveghuta. A falu a 20. század elején még lakott volt. A terület Bükkszentkereszthez tartozik, ahol a Bükki Üveghuták Történelmi Múzeumát találjuk. Az 1930-as évektől kezdve a község kezdett a turizmusra is berendezkedni. Mára Répáshutához hasonlóan a téli sportok kedvelőinek népszerű üdülőhelye. Noszvajon van a De la Motte-kastély, mely szállodaként működik, de néhány terme múzeumként látogatható. A hozzá tartozó Síkfőkút üdülőtelepen a hegyi tó ad látnivalót. A Szomolya felé található Galassy-kastély szintén szálloda. Sályon Eötvös-Gorove-kastély, határában az Örsúr nemzetség által épített X. századi Örsúr vára és a XII. századi Latorvár romjai találhatók. Andornakon, mely 1938-ban összeépült Kistályával, a Mocsáry-kastély jelenleg fogyatékosok rehabilitációs otthonaként üzemel. Dél-Borsodban van Matyóföld, melynek fővárosában Mezőkövesden a tájegység különlegességeit mutatja be a Matyó Múzeum. A város másik nevezetessége Zsóryfürdő. A fürdőt tápláló hévízre a névadó Zsóry Lajos birtokán bukkantak 1938-ban, kőolajkutatás közben. Bogácson az 1950-es években kerestek olajat, de a próbafúrások során itt is termálvíz tört fel. Kácson a fürdőépület egy bencés kolostorból lett átalakítva. Bélapátfalva közelében a bélháromkúti cisztercita apátság román kori temploma áll, mely nevezetes műemlék. A közelben található Bélkőről kilátón nézhetünk körbe. A Lak-völgyi tó ideális pihenő- és horgászhely. A Nyugat-Bükk peremén fekszik Szilvásvárad, és a festői szépségű Szalajka-völgy, melynek legszebb látványossága a Fátyol-vízesés. A településről nyáron kisvasúttal, télen lovas szánon lehet feljutni. Arló mellett suvadással keletkezett Arlói-tó mára kedvelt kiránduló- és üdülőhely. Uppony határában a Lázbérci Tájvédelmi Körzetben azonban mesterségesen hoztak létre víztározót. Mellette található a környék egyik legérdekesebb része, a fél kilométeres sziklaszoros, az úgynevezett Vízköz. A Dédes és Bántapolcsány 1950-es egyesítéséből keletkezett Dédestapolcsány mellett találjuk a XIV. századi dédesi vár romjait, valamint a Serényi-kastélyt. Bánhorvátiban található az 1752-ben épült Platthy-kastély, melynek parkja természetvédelmi terület része. Jelenleg magántulajdonban van. Edelény L’Hullier-Coburg-kastélya felújításra vár. Valamint itt található az a honfoglalás-kori földvár, melyről Borsod vármegye a nevét kapta. A hazai vasércbányászat egyik egykori központja Rudabánya volt. Ezt az Érc- és Ásványbányászati Múzeum mutatja be. Mára azonban már inkább a Rudapithecus hungaricus-ról híres, melynek koponyáját a település közelében találtak. A világhírű 10-12 millió évesre becsült koponya másolata megtekinthető. Északon van Szendrő vára, mely a török hódoltság idejében végvár volt, ma rom. Mellette található Szuhogy várának maradványai, a már korábban említett Csorbakő, melyek közt hamispénzverőt is tártak fel. A Szalonnától alig 1,5 kilométerre egy völgyzáró gáttal létrehozott Rakaca-víztározó környéke üdülőhellyé fejlődött.