Hunyad vármegye

   A Király-hágón túli részben, a Maros két partján fekszik. A vármegyét nyugaton Krassó-Szörény és Arad, északon Torda-Aranyos, keleten Alsó-Fehér és Szeben vármegye, délen a Kárpátok vonulata határolja. Székhelye kezdetben Hunyadvár, majd Déva.

   Hunyad vármegye hazánk hegyesebb vármegyéi közé tartozik, melyben az alacsony hullámos dombvidéktől az örök hóval fedett magas hegységig minden fellelhető. Hegyeit mély folyóvölgyek választják el egymástól. A legészakabbra, a Fehér-Köröstől északra a Bihar-hegység (Galna-tető 1486 m) található. Ettől délre, a Maros völgyéig az Erdélyi-érchegység csoportjai emelkednek. A Körösbányai-hegység (Magura 904 m), és az Ompolymelléki-hegység (Vulkán 1264 m). A Maros völgyétől délre eső vidéket a Sztrigy völgye vágja ketté. A nyugati részeit Ruszka-havasok (Ruszka 1355 m) tömbje foglalja el, mely délen a Vaskapu-hágóig (656 m) tart. A Sztrigy és a Maros szögletében a Kenyérmező terül el, amelytől délre található a Kudzsiri-havasok (Péter-csúcs 2130m). A vármegye déli részén emelkednek a természetes határt képező hatalmas hegységek. A Vaskapu-hágótól délre a Szárkő-hegység néhány magas csúcsa (Kő-csúcs 2192 m) emelkedik, míg a Nagy-patak völgyétől keletre húzódik a vármegye legimpozánsabb hegysége, a Retyezát (Pelága-csúcs 2509 m, Retyezát 2482 m). Déli határa az Oláh-Zsil, melynek völgyén túl a Vulkán-hegység (Strázsa 1870 m) kevésbé zord gerince húzódik, melyen a Vulkán-hágó (1624 m) és a Szurdok-hágó (508 m) biztosít átjárást. A Szurdok-hágón töri át a Zsil a Kárpátokat. Ettől keletre a Páring-hegység (Nagy-Páring 2519 m, ez a vármegye legmagasabb pontja) egy része nyúlik be a vármegye földjére. Ezt a Magyar-Zsil választja el a már emlegetett Kudzsiri-havasoktól.  Folyóvizei három különálló medencére osztják azokat a területeket, melyek a hatalmas hegységeket választják el egymástól. A legnagyobb, és egyben legjelentősebb ezek közül a Maros medencéje, mely folyó Alkenyérnél lép a vármegyébe. A már említett Sztrigyig tartó Kenyérmezőhöz, a Sztrigy völgye kapcsolja, a felső folyásánál fekvő Hátszegi-medencét. Déva után a Maros völgye összeszűkül, és azon a folyosón kanyarog tovább a Ruszka-havasok és Erdélyi-érchegység között. Jelentősebb mellékvize csak a bal partján van. Ezek a Sztrigy mellett, melybe a fentebb említett Nagy-patak is belefolyik, a két ágból létrejövő Kudzsir és a Cserna. A vármegye másik fő folyója, a Fehér-Körös, mely a vármegye északi határán ered, és onnan Kristyorig délre, majd nyugatra folyik, és Alvácánál lép át Arad vármegye földjére. A harmadik medence a vármegyében a Zsilé, mely a Kudzsiri-havasokban eredő Magyar-Zsil, és a Retyezát déli oldalán fakadó Oláh-Zsilnek egyesüléséből alakul. Nagyobb állóvizek a vármegyében nincsenek, csak mesterségesen felduzzasztott patakokból létrehozott víztározók. Ilyen a Nagy-patakon létrehozott Gura Apei-tó, és a Csernán létrehozott Csolnakosi-tó. A Retyezát-hegységben viszont összesen 82 tengerszem helyezkedik el. A legnagyobb a Bukura-tó, mely területe 8,5 ha, a legmélyebb a Zenóga-tó, melynek mélysége 29 m. A Bukura-tó tengerszint feletti magassága 2040 méter. Ásványos forrásai fakadnak Algyógyon, Bábolnán, Alvácán és Pusztakalánban. Ezek közül jelentősebb fürdővel csak Algyógy rendelkezik, a többiben csak helyi jelentőségű fürdő üzemel.

   A növénytermesztés a folyóvölgyekre szorítkozik. A legjelentősebb Kenyérmezőn, ott főleg búzát és kukoricát termelnek. A Marostól északra jelentékeny a gyümölcstermelés. Elsősorban a szilvatermesztés, és feldolgozás a jelentős, de számottevő az alma, és a dió, ezen kívül a cseresznye, a meggy, a kajszi és az őszibarack. A vármegye nem jelentős a borkészítés. Bár az Erdélyi borvidékhez tartozik, de inkább csak a Maros partján, és a Sztrigy mellékén van komolyabban szőlő. A vármegye hegyesebb területei kizárólag erdőművelésre alkalmasak. Kiterjedt erdőterületei a vármegyének majdnem felét teszi ki, és ott a fő foglalkozás a fakitermelés, és a fafeldolgozás. A vadászat a hegységekben igen gazdag zsákmányt ad. Az erdők állatai között találhatók nagyvadak. A kevésbé háborgatott erdős területeken él még medve is. A gleccsertavak egy részében, a hegyi patakokban és az Oláh-Zsilben pisztrángok élnek.

   Nagyágon 1746-ban találták azt a kőzetdarabot, amelyből színaranyat olvasztottak ki, és amelyet később nagyágitként azonosítottak. Az első aranybányát 1747-ben nyitották meg. A folyamatos termelés után, 1912-ben a bányák már veszteségessé váltak. 1930-ban már csak két tárna működött. 1934-ben a felsőcsertési ércelőkészítőig vezető drótkötélpályát adtak át. A művelést az 1980-as években szüntették meg. Nagyágon száz ásványfaj jelenlétét mutatták ki. Ezek közül nyolc ásványfajt először az itt talált kőzetmintából írtak le. Felsőcsertés arany- és ezüstbányászata a jóval korábbi kezdetek után 1734-ben kezdődött újra. 1763-ban épült akkor modernnek számító aranyolvasztó kohója, amely 1884-ig működött. Aranybányáját 2006-ban bezárták. Az Érchegységben ezeken kívül találunk még aranybányát Hondolban, Rudán, Kristyorban és Kisbányán. Gyaláron már a rómaiak bányászták a vasércet. A határában 1895-ben felfedezett IX. századi vasolvasztó kemence ma a British Museum tulajdona. A település vasérctelepe képezte az alapját a környék vaskohászatának. A govasdiai kohó megépítése után fellendült a vasércbányászat. 1863-ban külszíni fejtésbe kezdtek. 1866-ban Govasdiáig lóvasútvonalat építettek ki, amit 1871-ban keskeny nyomtávú iparvasúttá bővítettek. A vajdahunyadi vasmű átadása után, 1882-ben drótkötélpályát építettek Vajdahunyadig, amely 1901-ig üzemelt. A helyét az 1897 és 1900 között kiépült keskeny nyomtávú Erdélyi bányavasút vette át, amely több híddal, viadukttal és alagúttal rendelkezett, de 2000-es években elbontották. Gyalárról származott a vajdahunyadi vasgyár nyersanyagának legnagyobb része. Miután Vajdahunyadon, 1999 nyarán végleg leállították az utolsó nagyolvasztót, itt még 2005-ig termelték ki a vasércet. Aztán a bányászat megszűnt és a bányákat bezárták. Szintén 2005-ben zárt be a vasércbánya a szomszédos Alsóteleken. Vasérc előkészítőjét öt drótkötélpálya-szakasz kötötte össze a vajdahunyadi acélművel. A vasércen kívül dolomitot is kitermeltek. Branyicskán 1932-ben egy útépítő vállalat kőbányát nyitott a faluban, amely ma is működik. Algyógy kőbányájában mészkövet termelnek ki. Hunyaddobrán egy bentonitbánya és feldolgozó képviseli az ipart. A Zsil völgyében található hazánk egyik leggazdagabb széntelepe, melyet először 1867-ben a Magyar-Zsil mellett, Petrozsény környékén vettek művelés alá. Az Oláh-Zsil mentén Lupénynél 1892-ben kezdték meg a kitermelést. Ekkor kapott vasútvonalat is. 1899-ben a hulladékszén hasznosítására Lupényban kokszgyárat létesítettek, miután elsőként sikerült a barnaszén kokszosításához megfelelő technológiát kidolgozniuk. Az első Ganz villamos erőmű 1894-ben Petrozsényben, az ennél nagyobb második 1897-ben Lupényban épül, 1902-ben itt lép üzembe az első magyar turbógenerátor-telep.

Déva (Sántha Imre Géza)

Vajdahunyad, a Bethlen szárny a várban (Sántha Imre Géza)

Vajdahunyad, vár (Marksteiner Mária)

Zergebak-tó, Retyezát-hegység (Gál Levente)

   Vajdahunyadtól északra, a Cserna mellett fekvő Csernabányán 1667-ben már működött egy vasmű. 1714-ben egy második, majd 1727-ben egy harmadik vasmű is épült. A modern vasgyártás kezdetei a XVIII. század közepére tehetőek, amikor közelében megépült a királybányatoplicai olvasztó. 1782-től a Szent Péter-hegy aljában kohókból és három hámorból álló vasmanufaktúra működött. Azt a 1880-as években számolták fel végleg. 1837 és 1840 közt szervezték újjá a vidéken a vasgyártást. A század második felében maga Vajdahunyad is vaskohászati központtá fejlődött. 1882-ben drótkötélpályákat létesítettek Govasdia és Vajdahunyad között és 1884-ben befejezték a Vajdahunyad–Piski vasútvonal építését. 1884-ben két, 1890-ben egy nagyolvasztót építettek, de még mindig faszénfűtésre, mert az olcsó kincstári fa felhasználásának megszűnte után is sokáig ez tűnt gazdaságosnak és biztonságosnak, még akkor is, ha a faszenet néha Ungvárról hozták ide. Az 1895-ben épült negyedik nagyolvasztó a legnagyobb volt az akkori Magyarországon. Martinkohó, villamosmű, munkástelep is épült ide. Berendezését hazai gyárak szállították, és ezt már koksszal működtették. 1902-ben megépült az ötödik nagyolvasztó. Az itt előállított kiváló acélalapanyagot kezdetben főként magánvasgyárak dolgozták fel, később több állami vasmű, így Diósgyőr kapott innen nyersvasat. 1937-1940 között felépítették a Siemens–Martin-acélművet. A második világháború után Erdély legnagyobb vas- és acélkohászati központja lett, és bár csökkentett üzemmódban, de napjainkban is működik. A Vajdahunyad vidékén kitermelt nyersvas feldolgozására 1799-1804 között vasgyárat létesítettek Kudzsir fölött. A vasgyár termelése az 1850-es években fellendült. 1861 és 1871 között a gyárat korszerűsítették, fejlesztették. 1873-ban hengermű épült, 1880-ban beindult a kaszagyártó részleg, 1884-ben az acélgyártás. A vasúti szárnyvonal 1906-os megépüléséig a korábbi határőrök fuvarozták szekéren a gyár termékeit. 1925-ben angol tulajdonosa lett, és átálltak a fegyver- és lőszergyártásra. 1928-ban részvényeit a Skoda művek vette meg. A gyár a második világháború alatt kizárólag fegyvereket gyártott. 1946-tól gyártósort helyeztek üzembe háztartási kisgépek gyártására is, de a fő profilja a kézifegyver és a lőszer maradt. 1965-1974 között fejlesztették. 1990 után a város gazdasága fokozatosan mélyülő válságba került. Jelenleg már nem ez a legnagyobb üzeme. A keresők egyharmada a faiparban dolgozik. Pusztakalánon a vaskohászat 1853-ban kezdődött, egy kisebb kohó megépítésével. 1867-1875 között belga mérnökökkel és munkásokkal két igen korszerű nagyolvasztót építettek. Ezek mellé munkástelepet hoztak létre. A barnaszenet is felhasználó kohók azonban nem váltak be, ezért sokáig csak másodlagos olvasztásra, kúpoló kemencének használták, és később vissza kellett térni a hagyományos eljáráshoz. 1881-ben hengermű, 1887-ben öntöde és gépműhely kezdte meg a termelést. A munkások száma az 1885-öt követő években megkétszereződött.  Ekkoriban ez volt az ország negyedik vastermelője. 1896-ban egy koksztüzelésű magaskohót állítottak munkába. Az 1950-es évektől továbbfejlesztették a vasművet, és új lakónegyedet építettek. 1992-ben azonban a gyár munkásainak 85%-át elbocsátottak. Mára az üzem ócskavas teleppé változott.

   A vármegyék megalapításakor Hunyad a szinte az egész Dél-Erdélyt elfoglaló Fehér vármegye része volt. Ebből a XIII. század folyamán vált ki Hunyadvár központtal. Mely jelenlegi vajdahunyadi vártól délre, a Szent-Péter hegyen állt. Abban az időben szinte csak a Maros völgyében éltek emberek, így jelentős veszteség érte a vármegyét, mikor az Erdélybe özönlő tatárok a Maros völgyén keresztül törtek az ország közepe felé. A dévai várat a tatárjárás után IV. Béla építtette újjá. 1264-ben Csák Péter épp itt veri meg a IV. Bélát támogató kunokat. Akik az akkor még trónkövetelő herceg, a későbbi V. István, ellen vonultak. Károly Róbert csak az erdélyi kiskirály Kán László 1315-ös halála után tudja Erdélyt az uralma alá vonni, amikor 1316-ban a királyi csapatok a dévai ütközetben legyőzik Kán László fiait, akik azonban még 1320-as évekig lázongtak, komoly gondot okozva a későbbi erdélyi vajdáknak. Hunyadvár a XIV. századig volt a vármegye központja. Azután Déva lett a székhely. 1409-ben Zsigmond azt a várat adományozza Vajknak, aki Hunyadi János törvényes apjaként vonult be a történelembe. Erről vette fel a család a nevét, és építi ki birtokközpontnak. Majd innen kiindulva építi fel Hunyadi János hatalmas birodalmát, hogy aztán a család a legnagyobb földesúrként még arra is jogosult legyen, hogy királyt adjon az országnak. Kihasználva, hogy Mátyás a nyugati hódításai miatt távol tartózkodik a magyar fősereg, a török több betörését intéz Erdély ellen. 1479-ben azonban Alkenyér mellett, a híres kenyérmezei csatában Kinizsi Pál vezetésével megverik a törököket, akik ezután csak kisebb portyákat mernek vezetni a déli területek ellen. Egészen 1526-ig, amikor az anarchiába taszított Magyarországot már könnyedén megszállják. A hódoltság csak annyiból érintette a vármegyét, hogy a Maros déli partja, majdnem Lippáig hozzá tartozott, és ezt a török elfoglalta. Ezeket a területeket már később sem kapja vissza. 1550-ben Dévánál arat győzelmet Török Bálint fia, Enyingi Török János hunyadi főispán, az akkori budai török pasa előhadai felett. Nézetei miatt a dévai vár börtönébe zárják Dávid Ferencet, az első unitárius püspököt, aki itt is hal meg 1579-ben. Déva katonai jelentősége különösen 1660-os Várad elfoglalása után nőtt meg, amikor a török jelentős darabot elfoglalt az erdélyi fejedelemségből. Az Erdély szívébe vezető utat ettől kezdve a Maros völgyében egyedül Déva vára őrizte. Környékén egyetlen más komolyabb erődítmény sem volt magyar kézen. 1687-ben szállták meg a császári csapatok. A Rákóczi-szabadságharc alatt 1704-1706 között volt kuruc kézen. 1719-ig a várrendszer sérüléseit kijavították. 1746-ban a jelenleg a vármegyéhez tartozó Körösbányát a megcsonkított Zaránd vármegye székhelyévé nevezték ki. 1766-tól a Szeben vármegyei Orlát központú 1. oláh határőrezred része lesz, és nagy számban oláh határőröket telepítenek a vármegyébe. Ez nagyban hozzájárult az 1784-es Hóra-féle oláh parasztlázadáshoz. Az egész a Brád melletti Mesztákonról indult, ahová Hóra gyűlést szervezett, és itt határozták el, hogy felkelnek a magyarok ellen. Hamar lángba borították Zaránd vármegyét, majd a felkelés átterjedt Alsó-Fehér, és Hunyad vármegyékre is. Hunyadban Dévát ostromolták, de az oda menekült magyar nemesek, és a vár helyőrsége könnyen visszaverte a hadtudományokban járatlan oláhokat. Majd mikor a vár védői kivégeznek 44 oláh banditát, és ezt a bécsi udvar törvénytelennek nyilvánítja, az oláhok vérszemet kaptak. A császár nemtörődömsége miatt nyíltan szembeszálltak a katonasággal, és elfoglalják Marosillyét, ahol Hórát fejedelemmé választják. Azonban mikor 1785 elején császári csapatokat küldenek Erdélybe, a lázadást hamar leverik. Az elmenekült vezéreket saját embereik adják át, akiket Gyulafehérváron ki is végeznek. A szétszéledő, havasokba visszamenekülő tömegen nem torolják meg a történteket, pedig több mint 4.000 ártatlan magyar civilt mészároltak le, és 133 magyar települést gyújtottak fel. 1817-ben a Dévára látogató I. Ferenc osztrák császár elrendelte a vár helyreállítását. 1848-49-es szabadságharc több jelentős eseménye zajlott a vármegyében. Kiemelendő Avram Iancu tevékenysége, mely során az általa vezetett osztrákbarát oláh felkelők a Hóráéhoz hasonló népirtást hajtottak végre. Piskinél zajlott a szabadságharc erdélyi hadműveleteinek egyik fontos csatája. Az Észak-Erdély felszabadítása után Vizaknánál visszavonulásra kényszerített Bem Piskinél újraszervezte csapatait, és 1849. február 9.-én legyőzte az őt üldöző Puchnert, és visszatámadott, majd ezután további erdélyi területeket szabadított fel. 1849. május 27-én a dévai várat is elfoglalta a magyar honvédsereg, de a vár lőporraktára máig tisztázatlan körülmények között augusztus közepén fölrobbant, és mintegy 150 honvédet maga alá temetett. Az erdélyi határőrvidéket 1851-ben számolják fel. A vasút 1866-ban éri el a vármegyét. Ekkor épült a későbbi Piski első épülete, a ma is álló vasútállomás. Piskit eleve vasúti csomópontnak szánták. 1868-ban indul meg a vasúti a forgalom. 1870-ben adták át a Piskitől Petrozsényig vezető vasútvonalat, amely jelentőségét a Zsil-völgyi szénbányászat fellendülésének köszönhette. 1883-ra készül el a vajdahunyadi szárnyvonal is. A petrozsényi vonalba csatlakozik 1908-ban a Karánsebes felől érkező vonal Hátszegnél. A vármegye végső formája az 1876-os vármegyerendezéskor alakul ki, amikor csatolták területéhez a megszűnő Zaránd vármegye egyik felét, valamint a szintén megszűnő Szászváros-széket. 1916-ban a megszálló oláh csapatokkal szemben Petrozsényt egy bányászzászlóalj védelmezte, amely az utolsó szál emberig elesett a harcokban, de önként nem adta fel a várost. Aztán Hátszegig nyomulnak a vármegye területére, de ekkor még kiszorítják őket. 1919-ben azonban máig tartó megszállás alá kerül.

   Területe 7.794 km2, lakóinak száma 267.895, 7% magyar, 3% német, 89% oláh. A települések többnyire aprók, főleg a vármegye északi részében. Ekkor még 5.000 fő fölött csak Szászváros lakossága van. A nagy népességrobbanás ezután következik be. Népsűrűség 34,4 fő/km2 (1890).  Területe 7.809 km2, népessége 340.135, 16% magyar, 3% német, 79% oláh, népsűrűsége 43,7 fő/km2 (1910). A két népszámlálás közt a magyarok száma 3-szorosára nőtt, a németeké mindössze 1%-kal, az oláhoké pedig csak 13%-kal. Az 1910-es közigazgatási határokon belül népessége 517.732, 5% magyar, 92% oláh, 1% cigány. A németek aránya nem éri el a fél százalékot. A járások lakossága: Dévai járás: 100.185 (19,4%), Petrozsényi járás: 148.113 (28,6%), Vajdahunyadi járás: 89.728 (17,3%), Szászvárosi járás: 62.473 (12,1%), Hátszegi járás: 36.617 (7,1%), Brádi járás: 31.519 (6,1%), Marosillyei járás: 16.927 (3,3%), Algyógyi járás: 10.913 (2,1%), Körösbányai járás: 10.686 (2%), Puji járás: 10.571 (2%). A magyarok közel 98% a Petrozsényi- (8%), a Dévai- (8%), a Vajdahunyadi- (6%), a Szászvárosi- (2%), és a Hátszegi járásban (2%) él. A többi járásban ennek megfelelően nagyjából 1%-át teszik ki a lakosságnak. Az oláhok aránya az összes járásban 90%, vagy az felett van. A cigányok száma a Petrozsényi járásban (1%), aránya az alacsony össznépesség miatt az Algyógyi járásban (4%) a legnagyobb. Népsűrűség 66,3 fő/km2 (2002). A vizsgált időszak alatt a magyar lakosság száma másfélszeresére, az oláhoké duplájára nőtt. A németek az 1890-es számuk negyedére estek vissza.

   A vármegye és a Dévai járás székhelye Déva. 4.657, 47% magyar, 9% német, 42% oláh (1890). A városba bukovinai székelyeket telepítettek le 1888-ban, 1892-ben és 1910-ben. 8.654, 68% magyar, 4% német, 27% oláh (1910). A magyar túlsúly hamar megszűnt az oláh telepítéseknek köszönhetően. 15.585, 21% magyar, 5% német, 67% oláh (1941). A normális fejlődés a ’70-es évekig tartott, ahol ugrásszerű növekedés kezdődött, ami a ’90-es évekig tartó őrült telepítés követett. Az utána tapasztalható csökkenés viszont még napjainkban is tart. 57.435, 11% magyar, 2% német, 86% oláh (1977), 76.207, 9% magyar, 1% német, 89% oláh (1992). 65.873, 8% magyar, 90% oláh, 1% cigány (2002).

   A Vajdahunyadi járás székhelye Vajdahunyad. 3.037, 30% magyar, 12% német, 53% oláh, 4% cigány (1890). Bukovinai székelyeket telepítettek le 1892-ben. 4.520, 55% magyar, 5% német, 39% oláh (1910). Közvetlenül a II. világháború végéig nem volt jelentős növekedés, köszönhetően a magyarok számának drasztikus csökkenésének, de aztán a vármegye legnépesebb településévé nőtte ki magát. 7.018, 17% magyar, 4% német, 78% oláh (1948). Az ideiglenes hozzá csatolt települések adataival együtt 36.498, 11% magyar, 5% német, 1% görög, 81% oláh (1956). Ezek nélkül 64.199, 9% magyar, 4% német, 1% görög, 86% oláh (1966), 78.551, 7% magyar, 1% német, 91% oláh, 1% cigány (1992), 68.452, 6% magyar, 92% oláh, 1% cigány (2002). A Petrozsényi járás székhelye Petrozsény. 3.774, 31% magyar, 22% német, 41% oláh (1890). A századfordulón a bányászat fellendülése miatt hatalmas telepítések történtek, és a város a legnagyobb lett a vármegyében. 12.193, 64% magyar, 7% német, 26% oláh (1910). Ez természetesen itt meg is akadt. 15.405, 43% magyar, 7% német, 45% oláh 1% cigány (1930). Az áttörést a lassú fejlődésben a Livazénnyel való egyesülés hozta meg, amely addigra jelentéktelen településsé zsugorodott. 4.158, 26% magyar, 4% német, 67% oláh, 2% cigány (1910), 2.806, 9% magyar, 2% német, 85% oláh, 3% cigány (1930). Ekkor vált belőle ki Aniosza 5.318, 35% magyar, 5% német, 54% oláh, 2% cigány (1930). A Petrozsényban olvadás előtt 912, 3% magyar, 96% oláh (1966). A két település már együtt 40.664, 16% magyar, 2% német, 82% oláh (1977). 52.390, 11% magyar, 1% német, 86% oláh, 1% cigány (1992), 45.195, 9% magyar, 89% oláh, 1% cigány (2002). A Szászvárosi járás székhelye Szászváros. 5.650, 26% magyar, 25% német, 45% oláh (1890), 7.672, 28%n magyar, 17% német, 1% cseh, 49% oláh, 3% cigány (1910), 9.751, 8% magyar, 9% német, 81% oláh (1941), 17.845, 4% magyar, 3% német, 93% oláh (1977), 24.174,  3% magyar, 1% német, 93% oláh, 3% cigány (1992), 21.213, 3% magyar, 92% oláh, 4% cigány (2002). A Hátszegi járás székhelye Hátszeg. 1.852, 24% magyar, 7% német, 64% oláh, 5% cigány (1890), 3.124, 47% magyar, 5% német, 48% oláh (1910), 4.035, 11% magyar, 5% német, 67% oláh (1941), 7.101, 6% magyar, 1% német, 91% oláh, 1% cigány (1977), 10.393, 4% magyar, 1% német, 95% oláh (1992), 9.710, 4% magyar, 96% oláh (2002). A Brádi járás székhelye Brád. 3.006, 19% magyar, 5% német, 71% oláh, 5% cigány (1890), 4.272, 22% magyar, 2% német, 72% oláh, 3% cigány (1910), 5.978, 7% magyar, 3% német, 90% oláh (1941), 16.180, 3% magyar, 96% oláh, 1% cigány (1992), 14.036, 2% magyar, 96% oláh, 1% cigány (2002). Az Algyógyi járás székhelye Algyógy. A település Algyógyalfalu, Algyógyfelfalu és Feredőgyógy egyesítéséből jött létre az I. világháború környékén, de az egyszerűség kedvéért már a kezdetektől egyben közlöm az adatokat. 2.314, 7% magyar, 5% német, 83% oláh, 5% cigány (1890), 2.973, 20% magyar, 2% német, 74% oláh, 4% cigány (1910), 3.216, 2% magyar, 1% német, 94% oláh, 2% cigány (1966), 3.722, 2% magyar, 1% német, 97% oláh (1992), 3.433, 1% magyar, 88% oláh, 10% cigány (2002). A Körösbányai járás székhelye Körösbánya. 664, 42% magyar, 6% német, 47% oláh (1890). Ezután a vasút megnyitása és fűrésztelep létesítése miatt történt a feltűnő növekedés, de a folyamat a háború után már nem folytatódott. A lakosságcsere miatt az össznépesség is csökkent. 1.001, 59% magyar, 3% német, 35% oláh (1910). 893, 26% magyar, 4% német, 67% oláh (1930). 1.102, 4% magyar, 95% oláh (1977). Ekkor volt a legtöbb a lakossága, majd ezt követően drasztikus csökkenés következett. 779, 2% magyar, 96% oláh, 2% cigány (2002). A Marosillyei járás székhelye Marosillye. 1.054, 30% magyar, 5% német, 65% oláh (1890), 1.440, 47% magyar, 3% német, 51% oláh (1910), 1.261, 25% magyar, 5% német, 65% oláh (1930), 2.028, 6% magyar, 1% német, 92% oláh (1966), 1.747, 2% magyar, 98% oláh (2002). A Puji járás székhelye Puj. 748, 20% magyar, 1% német, 77% oláh (1890), 1.165, 33% magyar, 5% német, 58% oláh (1910), 930, 18% magyar, 4% német, 74% oláh, 1% cigány (1930), 907, 10% magyar, 1% német, 89% oláh (1966), 793, 3% magyar, 96% oláh, 1% cigány (2002).

   Látnivalók: Déva vára a település fölé emelkedő meredek hegy tetején található. A Maros-völgyében elhaladó fontos útvonal védelmét szolgáló királyi vár feltehetően a XIII. század elején épült. A várat 1580 körül építették újjá. Az ezt követő birtokosok alatt az igen leromlott állapotú erőd köveit széthordták, de az 1817-ben idelátogató I. Ferenc császár utasítást, és pénzt adott a vár teljes újjáépítésére. Az 1848-49-es szabadságharc alatt, a várban található lőporraktár felrobbant. Azóta rom az egykor fontos katonai erősségnek számító vár. A várban halt meg Dávid Ferenc, az unitárius egyház alapítója. Emléktáblával jelölve, még látható az a cella, amelyben raboskodott. A Várhegy déli lábánál álló Magna Curia elődjét 1582-ben építették. 1882-ben a Hunyad megyei Történelmi és Régészeti Társulat rendezte be múzeumnak régészeti gyűjteménye számára. Azóta is múzeumként funkcionál. Szintén a Várhegy lábainál elhelyezkedő városi liget bejáratával szemben az 1887-89 között épült egykori vármegyeháza Korvin-címeres, tornyos épülete emelkedik. Előtte bronz vízköpő békákkal szegélyezett szökőkút látható. A vasútállomás szomszédságában található a XVII. században épült, impozáns ferences templom és rendház. Jelenleg a Böjte Csaba testvér által létrehozott, nemzetközi hírnévnek örvendő gyermekmentő központ székhelye. Vajdahunyad vára eredetileg a XIII. században épült. Hunyadi János az 1440-es években fogott a családi birtokközpont kiépítéséhez. Az erődítményt két nagyobb ütemben alakították át. Az első szakasz munkálatainak célja a védelem korszerűsítése volt, a második szakasz során készültek a család megnövekedett hatalmához méltó lakóépületek. Hunyadi halála után özvegye, Szilágyi Erzsébet, majd később Bethlen Gábor is alakíttatott az épületen. Az udvarra belépve és rögtön jobbra fordulva a lovagterembe jutunk, az udvar bal oldalán pedig az úgynevezett Mátyás-loggia található, melyben a hagyomány szerint Mátyás király lakott. A Kisasszonyok szobája a XVII. század elején épült a kastélyban megforduló úrhölgyek számára. A Lovagterem fölött található az Országház, amelynek falait Bethlen Gábor-korabeli európai politikusok arcképei díszítik. Várhely határában található a rómaiak által a II. században épített Ulpia Traiana Sarmizegetuza romjai. Jól láthatók a fórum és az amfiteátrum romjai. A Kudzsiri-havasokban található dák erődítmények a Világörökség részét képezik. Alkenyérnél a kenyérmezei csata helyén, az áldozatok fölé 1480-ban emlékkápolnát építettek. Az épületet 1787-ben elbontották. 1820-ban emlékoszlopot állította fel, de azt 1849-ben a császári csapatok ledöntöttek. Végül 1889-ben avatták fel a csata emlékobeliszkjét. A tetején elhelyezett mellvért, sisak, kettős kereszt, török zászló és fegyverek a kudzsiri vasgyárban készültek. Ahol a volt határőrségi iskola emeletes, 1887-ből való épülete ma is áll. Körösbányán a ferences kolostorral szemközt áll az erősen átalakított egykori zarándi vármegyeháza. A szászvárosi várat tulajdonképpen a református és az evangélikus templom alkotja, amelyeket egy három bástyával és három saroktoronnyal erősített közös védőfal vesz körül. Piski vasútállomása 1866-ban épült, Brádé 1890-ben. Brádon és Felsőcsertésen, aranybányászati múzeum van. A Brád és Kristyor közötti kisvasutat 1907-ben építették eredetileg azért, hogy a bánya hőerőművét szénnel lássák el. Később az ingázó bányászokat szállította. Az 1970-es években megszüntették. Újabban turisztikai céllal felújították. A vármegyében több kastélyt is láthatunk. Marosnémetin a Gyulay-kastély 1641-ben épült. 1834-ben átalakították. 1784-ben és 1848–49-ben a felkelők feldúlták. A II. világháború után állami gazdaság működött benne. 5 hektáros park közepén áll, és aránylag jó állapotban van. Örököse 2007-ben visszakapta. Őraljaboldogfalván a Kendeffy-kastély 1782-ben épült. 1871-75 között újjáépítették és angolparkkal vették körül. Az 1960-as években nyári gyermektáborként használták, állaga leromlott. 1972-ben felújították, tornyát teljesen újraépítették, és a nyolcvanas évektől 32 szobás szállodaként működött. Egykori építtetőinek örökösei 2006-ban visszakapták. Marosillyén a Bornemisza-kastély épülete a várkastély korábbi helyén épült a XIX. század közepén. A XX. században kórház működött benne. Az udvarán található a várkastély megmaradt épületrésze, az úgynevezett Veres-bástya, amely a várfal déli sarkára építették 1552 után. A három másik sarokbástyától eltérően valószínűleg eredetileg is lakóépületnek szánták. Az 1850-es években átalakításokat végeztek rajta. Falán a nagyenyedi diákok által 1909-ban állított emléktábla Bethlen Gábor szülőhelyének nevezi, és talán ennek a hagyománynak köszönheti fennmaradását. 2003-ban a ferences rend vásárolta meg és Böjte Csaba vezetésével újították föl. Branyicskán a Jósika-kastély elődje a XV. században épült. 1590-ben négyszög alaprajzú, négy sarokbástyás várkastélyként építették újjá. 1757-ben már a négy sarokbástya közül kettő lakhatatlanul romos volt, a Maros felöli szárny félig le is omlott. 1784-ben a felkelő parasztok felgyújtották, elpusztítva ezzel a kastély könyvgyűjteményét. A XIX. század elején állították helyre. Parkjában dák és római kőtár van. Idősek szanatóriumaként működik. Henri Mathias Berthelot tábornoknak, aki az I. világháború lezárásának idején a romániai francia katonai misszió vezetőjének volt, 1919-ben a román állam, munkája elismeréseként, Alsófarkadinban a nem sokkal korábban megszerzett kastélyt 70 hektárnyi gyümölcsössel és erdővel együtt odaajándékozta. Amikor Berthelot 1931-ban meghalt, a birtokot a Román Akadémiára hagyta. Retyezát északi oldalán több középkori vár romja is van. Ezek a Hátszegváraljától délnyugatra található Hátszeg várának romja, a Malomvíz felett álló Kolcvár jelentős maradványai, valamint Malajesd, Felsőszálláspatak, és Banica várának romjai. Banica közelében találjuk még Erdély egykor leglátogatottabb barlangját, a Bóli-barlangot, és a csodaszép Véka-szurdokot. Dédács 67 hektáros arborétuma, melyet a XVIII. század második harmadában kezdték kialakítani. Mára 250 európai, ázsiai és észak-amerikai fa- és cserjefaj található meg benne. A Piski felöli részén áll az eredetileg 1700 körül épített Gyulay-kastély. A jellegzetes angolparkról rajongással írt Kazinczy Ferenc, aki 1816-ban a család vendége volt. Kedvenc helyén emlékkövet találunk. Alsószilvástól délkeletre légvonalban három kilométerre fekszik a 40 hektáros tölgyesben 1958-ban létrehozott bölényrezervátum. Algyógy közepén láthatók várkastélyának jelentős maradványai. A 29–32 °C-os hévforrásait először a rómaiak használták. A középkorban Erdély egyik leglátogatottabb gyógyhelye volt. A fejedelmek közül Bethlen Gábor, a két Rákóczi György és Apafi Mihály is sokszor megfordul itt. A fürdőtelep hanyatlása a XX. század első felében az erdélyi életre általánosan jellemző visszaeséssel egy időben következik be. A hatvanas években azonban újra életre kelt az üdülő. Kiépültek az új medencék, később szállodák, éttermek. De a kilencvenes évek elején újra megtorpant a fejlődés, a közel egy évtizeddel ezelőtti privatizációig, amikortól ismét kezd felkapott üdülővé válni. A fürdőzés mellett az idelátogatók megtekinthetik az egykori római fürdő maradványait, mely közvetlenül a strand mellett található. A környéken kiváló kirándulások szervezhetők. Többek közt a Gyógy-patak meleg vizű vízeséséhez. A pusztakaláni fürdőt tápláló termálforrásokból csupán 25-28 fokos vizek bugyognak, de így is elnyerték a rómaiak tetszését. Ugyanis erre forrásokra is fürdőt építettek, mésztufába vájt medencével. A fürdőt a középkorban még használta a környék lakossága, de a XIX. században azonban már csak kendert áztattak a medencében. Ebben az időben épült ki a ma is használatos szabadtéri termálstrand. A fürdő az 1980-as években jutott a mélypontra, amikor a szomszédságában működő vasgyárban megnyitották a harmadik kohót is, és a keletkező hamu használhatatlanná tette a fürdőt. Másfél évtizeddel később a gyár megszűnt, a strandot privatizálták. Bár az új tulajdonos a medencék körül éttermet, motelt, faházikókat épített, még most is csak a környékbeli lakosság használja. Az egykori gyár egyes épületei még 1874-ben épültek. Bábolnán a Veress-kastély a XVIII. században épült. A falu patakjának völgye védett terület. A patakon itt több vízesés és zúgó, a hegyoldalakban több barlang található. Ugyanitt ásványvízforrások is fakadnak, amelyek vizét a falu északi peremén három medence gyűjti össze. Nyaranként helyi jelentőségű fürdőhely. A vármegye északi csücskében, a Fehér-Körös mentén meghúzódó Alvácára nem figyeltek fel a rómaiak. Pedig a gyönyörű környezetben fekvő, barátságos üdülőtelep 31-32 fokos vize az algyógyihoz hasonló. Ennek ellenére sok viszontagság után bezárták. Az említett, hajdanában jobb időket megélt hévizes üdülők mellett még jó néhány kihasználatlan ásványvízforrása is van a vármegyének. Manapság inkább a hegyvidéki üdülőtelepek felvirágoztatásához kötik a turizmus fellendülését. A Retyezáton, a Páringen és a Vulkáni-hegységben az első menedékházakat, turistaösvényeket még az 1880-ban, nagyszebeni székhellyel megalakuló Erdélyi Szász Kárpát Egyesület építette ki. A hegységekben több csodaszép tengerszem található. A Páringen a hatvanas években, majd később a Sztrázsán is megépítik a székes libegőket, ami nagymértékben megkönnyítette a hegységek megközelítését. Ma a Páringen hat, a Sztrázsán hét, a Retyezáton három sípálya várja a téli sport kedvelőit. A szolgáltatás és maga az infrastruktúra is persze még messze áll a ma európainak nevezett színvonaltól.