Kolozs vármegye

   A vármegye hazánk királyhágón-túli részében fekszik. Északról Szilágy, Szolnok-Doboka és Beszterce-Naszód vármegyék, nyugaton Bihar vármegye, délen Maros-Torda és Torda-Aranyos vármegyék határolják. Székhelye az alapítása óta Kolozsvár.

   A vármegye területe mindenhol dombság illetve hegység. Nyugati részén az Erdélyi-szigethegység tagjai emelkednek, míg a Kolozsvártól keletre eső területei a Mezőség része. Kolozsvártól délre kezdődik a vármegye déli felén emelkedő Gyalui-havasok, mely a Meleg-Szamos, és az Aranyos folyók közt terül el. A Meleg-Szamostól északra található a Bihar-hegység, melynek keleti részét különálló hegységként is szokták emlegetni. Ez a Kalota-havas, mely a Kalota-patakról kapta a nevét, ahogy az itt elterülő Kalotaszeg is. A hegység a másik nevét a legmagasabb csúcsáról a Vigyázó-csúcsról (1836 m, mely a vármegye legmagasabb pontja is) kapta. Láncolata egészen a Sebes-Körös völgyéig húzódik. Ettől északra a Plopis-hágó (669 m) által kettéválasztott Réz-hegység és a Meszes-hegység. Egyik csúcsai sem haladják meg az 1000 m-t. Ahogyan az Almási-hegységé (Riszeg 747 m) sem, mely azonban ellentétben az előző hegyekkel már nagyobb részében a vármegyében található. Az Almás-hegység határai az Almás, a Kapus és a Kis-Szamos völgye. Ezeket a hegységeket a Kis-Szamos tág völgye választja el a vármegye keleti felét borító változatos, ám csekély magasságú dombvidéktől, a Mezőségtől (400-600 m). A vármegyében több jelentős folyóvíz található. Legjelentősebb a vármegyét két különböző részre osztó Kis-Szamos, melynek két forrásvize a Bihar-hegységben, Bihar vármegye területén fakadó Meleg-Szamos, és a Gyalui-havasokból eredő Hideg-Szamos, melyek Gyalu közelében egyesülnek, és Kis-Szamosként folytatják útjukat. Kolozsvár után észak felé fordul, és Bonchidánál elhagyja a vármegyét. A vármegye területén ered Körösfőnél a Körös. Ez a Kis-Szamossal ellentétes irányban nyugat felé halad, hogy aztán Sebesvárnál a Sebessel egyesülve Sebes-Körös néven folyjon tovább, és a Király-hágón keresztül elhagyja Erdély földjét. Az említésre méltó vízfolyás még a Nádas és a Dregán. A Mezőségben a Füzes-patak és mellékpatakjai környékén alakult ki a Szamosújvárig elnyúló Tóvidék, melynek déli része a vármegye területére esik. Itt a patakok felduzzadásából több természetesen kialakult tó is található. A vármegyében a legjelentősebb Gyekénél van. A vármegye területén azonban találunk még több mesterségesen kialakított tavat, mely a folyók völgyzáró gáttal történő felduzzasztásából jött létre. Ilyen a Meleg-Szamoson kiépített vízlépcsőrendszer, melynek jelentősebb tavai a Jósikafalvi-víztározó, a Tarnica-tó, és a Gyalui-víztározó. Hasonló céllal épült a Dregán középső részén a Dregán-völgyi-víztározó. Napjainkban már az áramtermelés mellett turisztikai értékük is van a tavaknak. Kissármáson a gázmező szomszédságában sósforrások törnek fel.

   Földje a folyók mentén, különösen a Mezőségen termékeny. Elsősorban búzát, kukoricát, napraforgót és kendert termesztenek. A vármegye az Erdélyi-borvidékhez tartozik. Igazán jelentősek csak a mezőségi borok, és a Kolozsvár környékiek. Teke, mint bortermelő város 1566-ban olyan kiváltságot kapott, melynek értelmében tilos volt a területére sört bevinni. Azonban a nem is oly rég még több mint 100 hektáros szőlőjéből mára nagy része tönkrement. Máshol a szőlőművelés még ennyire sem mondható jelentősnek. A nagy kiterjedésű erdőségekben több helyen dolgozzák fel a fát. Az erdők közt több a fenyves, mint a lombhullató. Az állattenyésztések közül kiemelendő a kalotaszentkirályi hagyományos bivalytartás.

   A vármegye ásványkincsei közül mindenképp a legjelentősebb a nagysármási földgáz. 1907 és 1909 között salétromot keresve a Bolygó-réten végzett fúrásoknál fedezték fel. Ez volt az első földgázmező Erdélyben. Kissebes környéken gránitbányák találhatók. Egeres környékén barnaszenet és gipszet bányásztak. Azonban ez a rendszerváltás idején leépült. Kolozs jelentős mezőváros volt, jelentékeny sóbányával, melyet már a XI. században műveltek. Egészen 1852-ig, amikor bezárták a sóbányát, mivel az új sóbányászati módszerek segítségével elegendő sót bányászhattak a tordai és désaknai sóbányákban. Az ezt követő hanyatlás Kolozs városi rangjába került, melyet az 1910 körül megnyílt, az egykori sóbányának köszönhető, sósfürdő sem tudott megmenteni.

   A vármegye ipara majdnem kizárólag Kolozsvár városában összpontosul. A kiegyezést követően a város a gazdasági fellendülés korszakát élte. Sorra alakultak az ipari cégek, amik közül csak kevesen élték túl az 1930-as évek gazdasági világválságát. Tradicionális gyárai közül mindenképp a sörgyár kívánkozik az élre. Az eredeti gyárat 1878-ban alapították. Ezt vette meg a brassói Czell Frigyes 1909-ben, és 1927-ig a brassói Czell sörgyár leányvállalataként működött. 1928-tól viseli a gyár az Ursus nevet. 1941-ben mivel a gazdasági helyzet úgy kívánta, alkut kötött a Dreherrel, hogy átáll borok és likőrök készítésére. De ez csak rövid ideig tartott. 1948-ban államosították, és a továbbiakban kizárólag sörkészítéssel foglalkoztak. Más szeszes italok gyártását elhelyezték másik városokba. 1995-ben dél-afrikai tulajdonosa lett. 2010-ben azonban bezárják a gyárat, és mindössze a helyi igényeket kielégítő gyártáskapacitás marad a városban. A dohánygyár volt Kolozsvár első és legnagyobb gyára. 1850-ben határoztak egy erdélyi dohánygyár megépítéséről. Legmegfelelőbbnek Kolozsvárt tartották, hiszen a városban több magán szivargyár működött. 1851-ben 24 munkásnővel indult be a termelés. A növekvő igények, és a 250 főre duzzadt munkáslétszám szükségessé tette egy önálló gyártelep kialakítását. 1860-ra felhúzták egy tágas külvárosi telken azt a három épületet, mely Kolozsváron elsőként épült kifejezetten ipari céllal. A gyárat azonban 1960-ban bezárták. Felszerelését Temesvárra telepítették át, az ottani dohánygyárba, az épületet pedig megkapta a kötöttárugyár. Ez kisebb kolozsvári textilüzemek összevonásával jött létre. 2007-ben épületeit lebontották egy pláza megépítésének céljából. Ez azonban nem valósult meg, így napjainkban az egykori Dohánygyár területén egy üres telek áll. 1895-ben Parajdról Kolozsvárra költözött Reitter József gyufagyára, mely 1900-ban már 240 munkást foglalkoztat. 1929-ben a gyárat egy svéd cég veszi bérbe, majd 1932-ben bezárják. 1949-ben az egykori gyufagyár 1944-ben lebombázott épülete helyén hűtőgépgyár létesül. A tejgyár jogelődjét 1905-ben alapították. Itt készültek először a városban, nagyüzemben tejtermékek. 1948-ban államosítják, 2004 óta pedig holland tulajdonos működteti. Sajtüzeme működik Bánffyhunyadon. 1889-ben Molnár és Moser kozmetikai laboratóriumot alapított Budapesten, melyből 1943-ban egy kisebb labor kivált, és megkezdte működését Kolozsváron. Azóta Erdély vezető kozmetikai cégévé nőtte ki magát.

Bonchida, Bánffy-kastély (Gál Levente)

Dregán-völgyi-víztározó

Kolozsvár (Sántha Imre Géza)

Kolozsvár, Bánffy-palota (Gál Levente)

Kolozsvár, Mátyás király szülőháza (Gál Levente)

Kolozsvár, Mátyás-szobor (Gál Levente)

Kolozsvár, Státusházak (Binder Csaba)

Kolozsvár, Sárkányölő Szent György szobra és a református templom (Gál Levente)

Kolozsvár, Sétatér a kaszinóval (Sántha Imre Géza)

Kolozsvár, a Fő tér délinyugati sarka, a Sebestyén-palota, a New York-palota, a Rhédey-palota, és a Jósika-palota (Binder Csaba)

Kolozsvár, címere a régi városháza homlokzatán (Gál Levente)

   A vármegye, mely Erdély kapuja, már a honfoglalás idején is szerephez jut. A mondák szerint a Verecke felől érkező magyarok északnyugatról jöttek Erdélybe, a Szilágyságon át, átkelve a Meszes-hegységen itt megálltak. Kiválasztották ki merre megy tovább. Háromfelé vált a sereg. Egyik része ment a későbbi Kolozsvárnak, másik része Dés irányába és a harmadik része a Mezőség felé. A hely ahol ez történt Válaszút. Állítólag innen ered a neve. Ezek a honfoglaló magyarok a Keszi törzs tagjai, Tétény gyula vezetésével. Az ő dédunokáját, az akkori gyulát, győzi le I. István király, 1003-ban, és csatolja Erdélyt a birodalmához. Az országrészt vármegyékre osztja fel. Ezek egyike Kolozs vármegye. I. László király alapítja a kolozsmonostori apátságot, amely nem az erdélyi püspöknek, hanem közvetlenül az esztergomi érseknek volt alárendelve, egészen 1556-ig. 1241-ben a tatárjárás alkalmával a Radnai-hágó felől betörő tatárok a palánkvárat, védőivel együtt elpusztítják. Olyan károkat szenved, hogy egy időre vármegyeszékhelyi rangját is elveszti. A lakosságot pótolandó 1272-ben V. István szászokat telepített ide. XIII. század második felében felépül Kolozsváron a négy sarokbástyás négyszögletű kővár. 1316-ban Károly Róbert király a települést újra városi rangra emeli. Zsigmond király elrendelte Kolozsvár megerősítését, majd 1405-ben szabad királyi várossá tette. A XV. század folyamán a vármegye kiegészül a Körös, a Kis-Szamos és az Almás felső folyásánál fekvő területekkel, melyek addig Szolnok, és Bihar vármegyékhez tartoztak. 1437-ben a Budai Nagy Antal vezette felkelők előtt, Kolozsvár megnyitja kapuit, és a város polgárai is részt vesznek a felkelésben. De az itt zajló döntő ütközetben leverték a felkelést, és visszafoglalták a várost. Az életben maradt vezetőket is itt végezték ki. 1438-ban a felkelésben való részvétel miatt a város is elveszti valamennyi előjogát. 1443. február 23-án megszületik Kolozsváron Hunyadi Mátyás. 1467-ben a jogaikat féltő erdélyiek közt Kolozsvár központtal lázadás tör ki Mátyás hatalma ellen, melyet III. István moldvai fejedelem is meglovagol. Azonban Mátyás a lázadókat, és III. Istvánt is legyőzi. Többeknek megkegyelmez, de néhány lázadót a főtéren kivégeztet. A városnak csak azért kegyelmez meg, mert a szülővárosa. 1486-ban azonban már Mátyás elrendeli, hogy Kolozsvár is olyan jogokat kapjon, mint Buda. 1514-es Dózsa-féle parasztháború egyik csatája itt zajlott. A Lőrinc pap vezette parasztsereg Kolozsvárnál szenvedett vereséget a nemesi hadaktól, majd Lőrinc papot a főtéren égették meg. Az ország 1541-es három részre szakadása után a vármegye területe az Erdélyi Fejedelemséghez tartozott. Az önálló Erdélyi Fejedelemség kora egyben Kolozsvár fellendülését is jelentette. Ebből az időszakból származik a Kincses Kolozsvár elnevezés. Noha a székváros Gyulafehérvár volt, Kolozsvár több országos jelentőségű esemény színhelye lett. A fejedelemség fennállása alatt összesen 37 országgyűlést tartottak Kolozsvárott. 1542-ben a kolozsvári országgyűlés elfogadja Izabella királyné lemondását I. Ferdinánd javára. Majd 1551-ben a főtéri templomban átadja Ferdinánd biztosainak a koronát és a koronázási jelvényeket, és felmenti a rendeket hűségesküjük alól. Azonban 1556-ban a kolozsvári országgyűlés elismeri uralkodónak János Zsigmondot, és meghatározzák, hogy nagykorúsításáig Izabella királyné kormányozzon. 1566-tól Dávid Ferenc a főtéri templomban unitárius hitelveket kezd hirdetni. 1568-ban lezajlik a gyulafehérvári zsinat és hitvita, mely után Dávid Ferenc, még János Zsigmond fejedelmet is az unitárius hitre téríti. Ahogy Kolozsvárra hazatérve az egész várost is, és egyháza első püspöke lesz. Innentől a főtéri templomot is ők használják. Báthory István 1579-ben Kolozsvárra telepíti a jezsuitákat, és a dévai várbörtönbe záratja Dávid Ferencet, aki ott hal meg. 1585-ben megalapítja Erdély első egyetemét, amelyet a jezsuiták vezettek. Azonban amikor Székely Mózes fejedelem 1603-ban Kolozsvárra bevonult, a több éves elnyomás, és püspökük megbosszulására a város és környékének többségében unitárius magyarjai felgyújtották az idegen elnyomást jelképező Egyetemet és a könyvtárat, valamint a jezsuita atyákat elkergették. Előtte még 1602-ben a gyalui várat Basta ostrommal vette be. Valamint ostromzár alá vonta Almás várát is, amelynek őrsége rövid ostrom után feladta azt. Ezután Basta felkoncoltatta a lefegyverezett őrséget, majd felgyújtatta és leromboltatta a várat. Mikor a rendek 1658-ban Barcsai Ákos személyében új fejedelmet választottak, II. Rákóczi György haddal indult trónja visszafoglalására. 1660-ban Barcsai ellen győzedelmeskedett, a budai pasától azonban a szászfenesi csatában vereséget szenvedett. Még halálos sebet is kapott. A csatából Sebesvárra vitték a haldokló fejedelmet, majd onnan Váradra, ahol elhunyt. Kolozsvárt 1661-ben Kemény János, 1662-ben I. Apafi Mihály ostromolta. 1687-ben ellenállás nélkül adta meg magát a császáriaknak. A Rákóczi szabadságharc idején 1704-ben a Szebenből kitörő Rabutin elfoglalja Kolozsvárt, és lerontatja védőbástyáit. 1704 és 1705 között kuruc kézre kerül a város, majd még többször gazdát cserél. Gyalut 1704-ben a kurucok eredménytelenül ostromolták, de 1706-ban már elfoglalták. A félig romos várat Rabutin foglalta vissza. Sebesvárt kis létszámú őrsége harc nélkül adták át kurucoknak. 1709-ig volt a kezükön. 1848. május 29.-én Kolozsváron mondták ki az uniót Magyarország és Erdély között. Az 1848 őszén Erdélyben is megindult fegyveres harc nyomán 1848. november végére a magyar csapatok kiszorultak Erdélyből és a Nagybánya–Kisnyíres–Zsibó–Zilah–Csucsa vonalra vonultak vissza. 1848. november 17-én feladják Kolozsvárt, ahová másnap bevonulnak a császári csapatok. December 2-án Kossuth Lajos Bemet nevezte ki az észak-erdélyi magyar csapatok főparancsnokának. A kiváló szervezőmunkának köszönhetően december 15-ére a Bem parancsnoksága alatt sikerül újraszervezni a csapatokat. A császári sereg feladata az Alföldre vezető szorosok birtokba vétele és egy Nagyvárad irányába történő támadás volt. A december 18-án megindult császári csapatok azonban nem várt ellenállásba ütköztek. December 19-én Riczkó ezredes Csucsánál, december 20-án Czetz a Szilágy vármegyei Zsibónál verte vissza a császári csapatokat. Az erdélyi hadszíntéren ezzel a magyar csapatok számára kedvező fordulat következett be, amit Bem azonnal ki is használt. December 23-án a Szolnok-Doboka vármegyei Désnél kettészakította a császáriak arcvonalát, és december 25-én visszafoglalta Kolozsvárt. Az év végére felszabadult a vármegye, és csak a szabadságharc végén esett el. 1849. augusztus 15-én a magyar csapatok kivonulnak Kolozsvárról, feladva az orosz és osztrák csapatoknak. 1849. augusztus közepén az oroszok elől visszavonuló magyar sereg Bánffyhunyadnál vívta utolsó harcait, majd innen Zsibóra vonult, ahol a fegyverletétel híre utolérte. 1870-ben megindul Kolozsvárról a vasúti közlekedés Nagyvárad–Budapest felé. 1873-ban pedig a Kolozsvár–Brassó vonalon. 1881-ben létesül vonal Kolozsvár és Dés között. A vármegye az 1876-os vármegyerendezéskor nyeri el végső formáját, amikor felszámolják a régi Doboka vármegyét, melynek egy sávját a vármegye északi részéhez csatolják. A többi részt Szolnok-Doboka, és Beszterce-Naszód vármegyék közt osztják szét. 1893-ban modern telefonhálózat létesült Kolozsváron. 1906-ban pedig egy belga cég erőművet épített a Hideg-Szamoson. 1919-ben elfoglalták a románok, 1940-től kezdve viszont ismét Magyarországhoz került. A magyar csapatok 1940. szeptember 11-én vonultak be Kolozsvárra. A visszacsatolással együtt, azonban megcsonkították a vármegyét, mivel a sármási gázmező megszállás alatt maradt, és a „Göring-hasának” gúnyolt kiszögellés kettévágta a vármegyét. Keleti részei így kisebb részben Beszterce-Naszód, nagyobb részben Maros-Torda vármegyéhez kerültek. 1944 végén újra idegen megszállás alá került a vármegye.

   Területe 4.958 km2, lakosságának száma 225.199, 35% magyar, 4% német, 59% oláh. Mindössze csak Kolozsvár jelentős település a vármegyében, a többi település apró. A  lakossága csak neki van 5.000 fő fölött. Népsűrűség 45,4 fő/km2 (1890). Területe 5.006 km2, népessége 286.687, 39% magyar, 3% német, 56% oláh, népsűrűsége 57,3 fő/km2 (1910). A két népszámlálás közt a magyarok száma 45%-kal, a németeké 4%-kal, az oláhoké 21%-kal nőtt. Területe 2.733 km2, lakossága 266.844, népsűrűsége 97,6 fő/km2 (1941). Az 1910-es közigazgatási viszonyok közt lakossága 497.129, 19% magyar, 77% oláh, 3% cigány. Igazán jelentős népessége továbbra is csak Kolozsvárnak van a vármegyében. A többi település 10.000 fő alatti. A járások népessége: Kolozsvári járás: 348.770 (70,1%), Bánffyhunyadi járás: 33.918 (6,8%), Gyalui járás: 24.309 (4,9%), Nádasmenti járás: 19.713 (4%), Nagysármási járás: 17.650 (3,5%), Tekei járás: 16.683 (3,4%), Mocsi járás: 16.001 (3,2%), Hidalmási járás: 11.800 (2,4%), Mezőörményesi járás: 8.285 (1,7%). A magyarok a legnagyobb arányban a Nádasmenti járásban (36%) vannak. A vármegye középső és nyugati részében a vármegyei átlagnak megfelelőek az arányok. Ezek a Mocsi- (23%), a Bánffyhunyadi- (22%), a Gyalui- (21%), és a Kolozsvári járás (19%), ahol a legnagyobb számban találjuk a magyarságot. Az északi részen fekvő Hidalmási- (9%), és a keleti részen fekvő Nagysármási- (15%), a Tekei- (12%), és a Mezőörményesi járásban (7%) kisebb a magyarok aránya. Az oláhok aránya ennek megfelelően a Nádasmenti járásban (57%) a legkisebb. A többi járásban 70-80% között mozog az arányuk, ez alól csak a Mezőörményesi- (89%), és a Hidalmási járás (81%) a kivétel. A cigányok száma a Kolozsvári- (1%), aránya pedig a Tekei járásban (13%) a legnagyobb. Népsűrűség 99,3 fő/km2 (2002). A vizsgált 112 év alatt a magyarok száma 21%-kal, az oláhoké 2,8-szorosára nőtt. A németek innen is szinte eltűntek. Számuk 2002-ben az 1890-es 13%-a volt.

   A vármegye és a Kolozsvári járás székhelye Kolozsvár. 32.756, 84% magyar, 5% német, 9% oláh, 2% cigány (1890). 1895-ben hozzácsatolják Kolozsmonostort 3.099, 49% magyar, 47% oláh, 4% cigány (1890). 60.808, 84% magyar, 3% német, 12% oláh (1910). 110.956, 89% magyar, 2% német, 8% oláh (1941). Szamosfalvát 4.028, 63% magyar, 35% oláh, 1% cigány (1941), hivatalosan csak 1968-ban csatolták a városhoz, de 1922-ben itt épült meg a repülőtér, és 1923-ban a laktanya is. Az 1966-os népszámláláskor is együtt szerepelnek. A második világháború után itt is őrült betelepítés vette kezdetét, mely csak a ’90-es években állt meg. 185.663, 43% magyar, 1% német, 56% oláh (1966). 262.858, 33% magyar, 1% német, 65% oláh (1977). 328.602, 23% magyar, 75% oláh, 1% cigány (1992). 317.953, 19% magyar, 79% oláh, 1% cigány (2002).

   A Bánffyhunyadi járás székhelye Bánffyhunyad. 3.666, 87% magyar, 2% német, 6% oláh, 5% cigány (1890). 5.194, 91% magyar, 1% német, 8% oláh (1910). 5.121, 84% magyar, 13% oláh, 1% cigány (1941). 7.596, 42% magyar, 58% oláh (1977). 9.460, 33% magyar, 59% oláh, 8% cigány (1992). 9.033, 31% magyar, 61% oláh, 8% cigány (2002). A Gyalui járás székhelye Gyalu. 2.857, 43% magyar, 54% oláh, 3% cigány (1890). 2.972, 39% magyar, 59% oláh, 1% cigány (1910). 3.404, 41% magyar, 55% oláh, 3% cigány (1941). 4.874, 21% magyar, 76% oláh, 3% cigány (1977). 5.719, 15% magyar, 79% oláh, 5% cigány (1992). 5.852, 13% magyar, 77% oláh, 9% cigány (2002). A Nagysármási járás székhelye Nagysármás. 759, 5% magyar, 87% oláh (1890). 1900-ban állami telepítés történt. 2.101, 64% magyar, 36% oláh (1910). 3.126, 53% magyar, 38% oláh (1941). 5.124, 42% magyar, 54% oláh, 3% cigány (1977). 4.857, 36% magyar, 55% oláh, 8% cigány (2002). A Nádasmenti járás székhelye Egeres. 1.240, 34% magyar, 3% német, 55% oláh (1890). 1.374, 39% magyar, 58% oláh, 2% cigány (1910). 2.034, 52% magyar, 46% oláh, 1% cigány (1941). 3.354, 31% magyar, 68% oláh (1966). 4.797, 23% magyar, 71% oláh, 6% cigány (1992). 4.422, 20% magyar, 75% oláh, 5% cigány (2002). A Hidalmási járás székhelye Hidalmás. 1.227, 43% magyar, 1% német, 55% oláh (1890). 1.484, 49% magyar, 49% oláh (1910). 1.956, 34% magyar, 64% oláh, 1% cigány (1941). 1.308, 10% magyar, 90% oláh (1966). 1.102, 5% magyar, 84% oláh, 10% cigány (2002). A Mezőörményesi járás székhelye Mezőörményes. 1.067, 19% magyar, 73% oláh, 1% német (1890). 1.401, 23% magyar, 1% német, 74% oláh, 2% cigány (1910). 1.800, 23% magyar, 71% oláh, 5% cigány (1941). 1.851, 11% magyar, 88% oláh, 1% cigány (1966). 1.120, 6% magyar, 83% oláh, 11% cigány (2002). A Mocsi járás székhelye Mocs. 1.737, 31% magyar, 1% német, 63% oláh (1890). 2.229, 34% magyar, 4% német, 59% oláh, 3% cigány (1910). 3.017, 16% magyar, 75% oláh (1941). 3.039, 15% magyar, 85% oláh (1966). 2.213, 9% magyar, 79% oláh, 11% cigány (2002). A Tekei járás, székhelye Teke. 2.274, 27% magyar, 48% német, 19% oláh, 6% cigány (1890). 2.604, 25% magyar, 41% német, 26% oláh, 8% cigány (1910). 2.935, 38% magyar, 26% német, 31% oláh, 4% cigány (1941). 2.613, 30% magyar, 13% német, 54% oláh, 3% cigány (1966). 2.089, 24% magyar, 2% német, 65% oláh, 9% cigány (2002).

   Látnivalók: Kolozsvár a történelmi Erdély szívében, az Erdélyi-szigethegység és az Erdélyi-medence közötti területen helyezkedik el. A Kis-Szamos és a Nádas-patak völgyében található, de egyes városnegyedei már átnyúlnak a szomszédos patakok völgyébe is. Három oldalról dombok veszik körül. Egykor a városon kívül volt a Kőmál-dombon a XVIII. század elején épült Fellegvár is, ahonnan szép kilátás nyílik az egész városra. A vár két kapuja és néhány belső épület még napjainkban is látható. Akárcsak Mátyás király szülőháza, mely Kolozsvár legrégebbi emeletes háza. A középkori vár egyik bástyája, a Szabók bástyája szintén áll. Az 1774-1775 között épült Bánffy-palota az erdélyi barokk építészet egyik legjelentősebb műemléke, jelenleg Szépművészeti Múzeum. A jelenlegi városháza, előzőleg vármegyeházaként működött. 1896-97 között épült. A régi városháza helyén álló épületről először 1537-ben említik, hogy tanácsházaként működött. 1650-ben átépítették, de több tűzvész és földrengés is megrongálta, ezért hosszas huzavona után 1842-ben lebontották, és 1843-45 között egy új épületet húztak a helyére, ami jelenleg is áll, de 1991 óta csak irodaházként funkcionál. A Sétatér egy XIX. század végén létesült park. A botanikus kert 14 hektárnyi területén több tízezer növény található. Szobrai közül a Fadrusz János által alkotott Mátyás király emlékműve az egyik legszebb magyar lovas szobor. Melyet 1902-ben országos ünnepség keretében lepleztek le. A Farkas utcai református templom előtt áll 1904 óta a Kolozsvári testvérek Szent György lovas szobrának másolata. Melynek eredetijét 1373-ban készítették, és 1428 óta a prágai vár dísze. Az egyházi épületek közül Magyarvalkón található Erdély egyik legfestőibb református temploma. Ferencesek alapítottak templomot 1261-ben. A kis kápolnát 1452-ben bővítették ki. 1550-ben építették a zömök, masszív tornyot, melynek fazsindelyes fióktornyos sisakja az 1773-as földrengés után 1774-ben készült el, megadva jellegzetes „kalotaszegi” alakját a templomnak. A szentélybelső mennyezetének kazettáit, valamint a szószéket és a keleti karzatot élénk színezésű illusztrációk díszítik. A dombtetőn álló templom, kopjafás temetőn keresztül megközelíthető meg. Kalotaszentkirályt a lakosság hagyományos életmódja, a népszokások, és a népviselet miatt érdemes felkeresni. Ezen kívül református temploma is jelentős. A XIII. században épült, majd az idők folyamán többször is helyreállították. A tornyot 1762-ben építették, három harang található benne. A mostani kazettás mennyezetet 1994-ben készítették. A 220 kazettát kalotaszegi motívumokkal díszítve festették. Kolozson a már említett1910 körül megnyílt, majd idő közben államosított és leromlott állapotba került sósfürdőt a község önkormányzatának 2005-ben sikerült visszaszereznie. 2007-2010 között sikerült ezt Európai Uniós pályázat révén felújítani, azóta újra működik a sósfürdő, illetve a meleg fürdő is. Természeti kincsei közül említsük meg Magyarszovát növényrezervátumát, a mintegy 400 ritka növénnyel. Legértékesebb ritkasága a mezőségi csüdfű (Astragalus peterfii), ami erdélyi, azaz bennszülött faj, és a világon egyedül itt található. 1916-ban írta le Jávorka Sándor, és latin nevével a felfedező, Péterfi Mártonnak a kiváló növénykutatónak állít emléket. Havasrekettyétől 5 km-re található a vízesés, de már az odavezető út is csodálatos. Ez a 24 m magas, kétlépcsős, mesés szépségű vízesés felejthetetlen élményt nyújthat azoknak, akik felkeresik. A patak völgyében tovább haladva, 3 km után eljutunk a Fehér-Sziklákhoz, mely egy hatalmas mészkőképződmény. A sziklák és környezetük a Kalota-havas egyik legcsodálatosabb természeti képződményét alkotják. Épített emlékei közt van a Válaszúton álló, 1820 körül épült Bánffy-kastély. Ma iskola. Ebben a kastélyban született Wass Albert író. Csucsán a Boncza-kastélyt a XX. század elején, Ady apósa építtette. A sarokbástyás, földszintes építményt, és a birtokot Boncza Berta az első világháború után, eladta Ady egykori barátjának Octavian Goga írónak, aki később román miniszterelnök is lett. Goga saját ízlése szerint emeletesre építtette át a kastélyt. Jelenleg a birtokon található meg Goga mauzóleuma és emlékmúzeuma is, de emellett találunk sok Adyra vonatkozó anyagot is. Ezeken kívül azonban szinte már csak romokat találunk szerte a vármegyében. Gyekén a Béldi-kastély 1800-ban épült. A főbejárata elé dór oszlopcsarnokot emeltek. Használaton kívül van, állaga erősen leromlott. Pusztakamaráson született Sütő András író. A szülői ház emlékhely, és kis múzeum. A falu vége előtt jobboldalt találjuk a Kemény család kúriáját, illetve ami megmaradt belőle, mert a nagy már részét elhordták. Mezőörményes 1638-ban I. Rákóczi György tulajdonába került, aki miután ezt uradalomi központtá tette, új korszerű udvarházat építtetett 1639–1641 között. Az udvarház többször tulajdonost váltott, végül a Bánffy család tulajdonába került. A kastélyt 1667–1668 során korszerűsítették és felújították. Az épület belseje meglehetősen egyszerű kiképzésű, jelenleg üresen, elhanyagolt állapotban található, az eredeti berendezés illetve díszítés részleteiben sem maradt fenn. A paszmosi Teleki-kastélyt a II. világháború után állami tulajdonba vették. A benne lévő értékes antik bútorokat, festményeket elvitték. Az épületet termelőszövetkezet céljaira hasznosították. 1990 óta az épület lakatlan, és pusztulóban van. Bonchidán a Bánffy-kastélyt 1650-ben kezdték építeni a dobokai vár köveiből. A négy sarokbástyás épület nem készült el teljesen. A kuruc szabadságharc idején mindkét fél pusztította a támaszpontként használt kastélyt. Az építési és helyreállítási munkálatokat a XVIII. század elején folytatták, amikor kibővítették, majd 1748-50 között barokk kastéllyá építették át. A régi épület keleti szárnyához patkó alakú épülettagot toldottak, a teteje pedig helyt adott egy barokk szobor- és urnagalériának, amely 36 mitológiai tárgyú szobrot foglalt magába. 1944-ben a németek felgyújtották és kirabolták. A kommunizmus éveiben a kastélyt államosították. Az államosítás alatt a karbantartás teljes hiánya miatt az épület súlyos károsodásokat szenvedett. A falubeliek a kastélyt építőanyagnak használták fel. A kolozsvári szépművészeti múzeumnak sikerült megmentenie néhány szobrot. Előbb a termelőszövetkezet működött benne, majd építőanyag raktárként használták, a kastélykertet pedig legelőnek, az értékes fák jelentős része tűzifaként végezte. Az államosítás után Bánffy Katalin, az utolsó tulajdonos Bánffy Miklós író lánya visszakapta a kastélyt. A kastély helyreállítására 2001-ben nemzetközi program indult, az Erdély Versailles-aként is emlegetett kastély felújításában, de jelenleg még mindig siralmas állapotban van. A gyalui várat a XIV. század végén építették. Először 1640-ben állították helyre. A Rákóczi-szabadságharcban ismét megrongálódott várból 1738-ban építették újjá a belsővárat, külső sáncait elbontották. A mai várkastély négyszög alakú, melyhez három kör és egy sokszög alaprajzú torony tartozik. 1948-ig a Barcsay család birtokolt a várat, akik házasság révén jutottak hozzá. A második világháború után az eredeti berendezése teljesen elpusztult. Államosítás után a várkastély épületében gyermektábor, gyermeküdülő majd 1960-tól fogyatékos gyerekek iskolája kapott helyet, egészen 2002-ig, azóta üresen áll. A Szászfenes délnyugati részén, a Várhegy tetején láthatók leányvár alapfalainak maradványai. A várat a tatárjárás után építették, és valószínűleg az 1437-es parasztfelkelés során pusztult el. Egeres várkastélyának romjai a faluban találhatók a Nádas patak mentén. 1572-ben épült. Nagyvárad elfoglalása után még az erdélyi országgyűlés kivizsgálta, hogy a kastély átalakítható-e végvárrá. De erődítési rendszere és fekvése azonban ennek az igénynek nem felelt meg, ezért a térség végvári szerepét Sebesvár vette át. Utolsó tulajdonosa Fekete János volt, aki a bányamunkások számára bérlakásokat alakítatott ki benne. Az 1900-as évek óta fokozatosan romló állagú épület 1948-ig lakott volt. Az egykoron Kalotaszeg vidékének egyik legszebb reneszánsz épülete napjainkra nagyon romos állapotba került, elvesztette műemlék jellegét, és turisztikai jelentőségét. Sebesvár kőből épült várát a tatárjárás után, nagy valószínűséggel IV. Béla király parancsára emelték a Nagyvárad és Kolozsvár közti fontos kereskedelmi és hadi út védelmére. A középkor további évszázadaiban a Bánffy család birtokolta a katonai szempontból egyre kevéssé fontos erősséget. A XVI. század közepétől az erdélyi végvárrendszer tagja lett, ezért jelentősebb mértékben kibővítették. A hódoltság idején a vár őrsége akadályozta meg a Kolozsvár irányába induló török rablóportyákat. A szatmári béke után sem rombolták le, ám lakói hamarosan sorsára hagyták. Napjainkban a romos, ám könnyen megközelíthető egykori erősség alig szolgál turisztikai célokat. Váralmás felett, egy 447 méter magas dombon állt a bencések által alapított Almásmonostor, melyet 1241-ben a tatárok elpusztítottak. Ez lehetett az alapja az almási birtoknak, amelyet IV. Béla király Pál országbírónak adományozott, a tatárok ellen vívott harcokban mutatott érdemeiért. Az ő parancsára építették fel Almás kővárát. Legközelebb csak a mohácsi csatát követő hatalmi harcok idején került a figyelem középpontjába. Az egymást követő ostromok teljesen romba döntötték a várat. 1594-ben Báthory Zsigmond fejedelem az almási birtokot Csáky Istvánnak adományozta, aki újjáépítette a várat. Miután Basta felgyújtatta, az 1627-es újjáépítés után hadászati fontossága megnőtt, Sebesvárral együtt egy olyan várrendszer részét képezték, mely Erdély nyugati határát őrizte. II. Rákóczi György sikertelen lengyelországi hadjárata miatt az Erdélyt pusztító török seregek 1658-ban Almás várát is felgyújtották. A romba dőlt várat többé már nem építették újjá. Az almási várból csak a régi belső várba meredező öregtorony 20 méter magas romjai maradtak meg. A várfalak nyomát ma már csak sejteni lehet. A faluban található az egykori Csáky-kastély nagyon elhanyagolt maradványa. Magyarbikal egykori Farkasvárának helye a falutól keleti irányba 1,5 kilométerre fekvő egykori várdombon volt. Bedecs falutól 2,5 kilométerre, keletre, a Vár völgye és a Kapus patak által határolt, fenyvessel borított hegynyúlványon található Bedecs várának csekély maradványa. Az 1970-es évek elején a Jósikafalva régi helyén megépítettek a Meleg-Szamoson egy völgyzáró gátat, és a házakat a dombra költöztették. A régi falut elárasztotta a tó vize, de nyaranta, amikor a víz szintje alacsony, néhol láthatóak a romok.