Kis-Küküllő vármegye

   Az erdélyi részek második legkisebb vármegyéje, a Kis-Küküllő alsó folyásánál, a Maros, és a Nagy-Küküllő közt, az Erdélyi-medence déli részén. Északról Torda-Aranyos és Kolozs, keletről Maros-Torda és Udvarhely, délről Nagy-Küküllő, nyugatról pedig Alsó-Fehér vármegye határolja. A vármegye székhelye kezdetben Küküllővár, majd az 1876-os vármegyerendezés után előbb Erzsébetváros, majd Dicsőszentmárton. Az 1876 előtt Felső-Fehér vármegyéhez tartozó Erzsébetváros 1849-től az egyesítésig, annak volt székhelye.

   A vármegye teljes területe az Erdélyi-medencére esik, azon belül is a Küküllőmenti-dombság található itt. Dombos felületébe folyói szép völgyeket vágnak. Tengerszint feletti magassága, azonban sehol sem csökken 250 m alá. Legmagasabb pontjai csak néhol haladják meg a 600 m-t, és azok is csak a vármegye nyugati csücskében emelkednek. Jelentősebbek az Ördöglik-tető (653 m, ezzel a legmagasabb pontja a vármegyének), és a Szív-hegy (646 m). Fő folyója a kelet-nyugati irányba keresztülfolyó Kis-Küküllő. Északon a Maros, délen pedig a Nagy-Küküllő határolja. A Kis-Küküllő Balavásárnál érkezik a vármegyébe, és Magyarpéterfalvánál hagyja el azt. Nem messze a vármegye határától ömlik bele a Nagy-Küküllőbe. Pár kilométeren a Nyárád is határfolyója, ami Vidrátszegnél ömlik a Marosba. A vármegyének ezeken kívül több kisebb patakja van, említésre méltó azonban, ahogyan tavai, nincsenek. Ásványos forrás Báznán található.

   Termőterületének nagyobb részét a szántók foglalják el és azokon kukoricát, búzát, rozst, kendert termelnek. Az árpát sörfőzésre használják. Termesztenek még kapás növényeket is, például burgonyát, cukorrépát. Borai messze földön híresek. A címerében található hatalmas szőlőfürt is erre utal. Az egész vármegye a Küküllőmenti borvidékhez tartozik. Kiemelni szinte lehetetlen a bortermelő települések közül akár egyet is, de mindenképp említést érdemel Magyarkirályfalva, ahonnan a Küküllő mente leggyakoribb szőlőfajtája a Királyleányka származik. A dombokon jelentős gyümölcsösök is vannak. Elsősorban szilvát és barackot termelnek, melyből pálinkát is főznek. 1870 után a mangalica és egy angol sertés keresztezésével kitenyésztették a fekete, de első lábainál testén keresztbe futó világos csíkot viselő báznai sertést, amely az első világháború után egész Erdélyben elterjedt. Erdőinek nagyobb fele tölgyes, és más lombos erdő. Erdőségeiben apróvad bőven található.

   A vármegye ásványkincse a földgáz. Magyarsáros határában gazdag földgázmezők vannak, melyről már 1871-ben publikáltak. Báznán 1912-ben kezdék meg a próbafúrásokat földgáz felkutatására, majd nemsokára megkezdődött a kitermelés is. Szásznádas határában 1931 óta termelnek ki földgázt.

   Lakóinak foglalkozása a földművelés, és a kereskedelem határozta meg. Iparral csak kevesen foglalkoztak. A földgáz azonban mindent megváltoztatott. Dicsőszentmárton rohamos fejlődése a vasútnak, valamint a környékén feltárt földgáznak köszönhető. A Nitrogénművek 1916-tól üzemel, 1937-ben indul a fémfeldolgozó üzem, majd hőerőmű épül. A vegyi anyagok termelése a város környékét nagy mértékben szennyezi. 1910-ben indul a Hercules tégla és cserépgyár termelése. A szeszgyár 1918-tól 1945-ig működött.

Erzsébetváros, Apafi-kastély

Küküllővár, Bethlen-kastély

Radnót, Kornis–Rákóczi–Bethlen-kastély

   Kis-Küküllő vármegye, vagy a régi elnevezéssel Küküllő vármegye, egyike annak a hét erdélyi vármegyéknek, amelyeknek megszervezését Szent István király korába helyezik. A vármegyének a későbbi időben történt szervezésekor a régi területe csaknem változatlanul megmaradt. Küküllővár a XI. század óta a vármegye székhelye, első egyháza pedig a küküllői esperesség központja volt. 1241 tavaszán a tatárok Küküllővárat is elpusztították. Bethlenszentmiklós határán terül el az úgynevezett gyászmező, ahol a néphagyomány szerint a tatárhad átvonulva, a vidék összegyűjtött lakosságát lemészárolta. A pusztítás mértékére jellemző, hogy állítólag ekkor 30.000 idemenekült embert öltek meg itt. 1571-ben meghalt János Zsigmond erdélyi fejedelem. A török szultán Báthoryt, a Habsburg császár viszont Bekes Gáspárt kívánta fejedelemmé választatni. Bekes megbukott, fejedelemmé Báthory Istvánt választották. Bekes trónkövetelőként lépett fel Báthory ellen. 1575. július 9-én, a Maros völgyében, Kerelőszentpálon, vívták meg a döntő ütközetet a fejedelem és a trónkövetelő seregei. A csata Bekes seregének teljes szétverésével végződött. Bekes seregének egy része a várkastélyba menekült, őket elfogták. Közöttük volt Balassi Bálint költő is. Bekes a Mezőség felé menekült serege maradványaival, őket azonban kolozsvári lakosok koncolták föl. A kerelőszentpáli ütközet új korszakot indított Erdély történelmében. Ez a csata biztosította az Erdélyi Fejedelemség függetlenségét. Innen kezdődik Báthory Istvánnak a császártól független fejedelemsége és a Báthory család hatalmi emelkedése. A diadal híre nagyban elősegítette, hogy Báthory Istvánt lengyel királlyá válasszák. Erzsébetvárost 1590-ben Apafi Miklós főispán Küküllő vármegye székhelyévé tette. Majd 1610-ben lett Dicsőszentmárton a székhely 1712-ig. 1660-ban Erzsébetvárosba menekült Kemény János elől Bethlen János. 1661-ben ugyanitt jelent meg Apafi előtt az Ali pasa vezette török sereg a szultán üzenetével, amely a marosvásárhelyi táborba hívta, ahol fejedelemmé választották. Radnót kastélyát 1650-ben Rákóczi Zsigmond állíttatta helyre, mely fejedelmi lakóhely lett, és összesen 15 országgyűlés színhelye volt. Itt tartották 1690-ben az utolsó erdélyi országgyűlést is. Majd II. Apafi Mihály fejedelmet innen szállították örökös bécsi száműzetésbe. 1712-t követően a székhely Marosvásárhely, azonban 1790-ben visszahelyezték azt Dicsőszentmártonba, egész 1849-ig. Erzsébetváros 1746-ban pallosjogot nyert, és Szamosújvár kivételével az összes Erdély területén élő örményt a fennhatósága alá helyezték. 1786-ban szabad királyi városi címet kapott. 1848-ban az erzsébetvárosi örmények a forradalom mellé álltak. Mivel kölcsönöket nyújtottak Bemnek, a császáriak kétszer is a szabad rablás engedélyezésével sújtották a várost. Küküllővárnál 1849. január 16-án Bem veri meg a császáriakat, akik Nagyszebenig hátrálnak. 1849. január 17-én Vámosgálfalva határában csaptak össze Bem és Puchner csapatai. A csata Puchner visszavonulásával végződött. 1865-ben a megyeszékhely visszakerül Dicsőszentmártonba. Ez az állapot nem tartott sokáig, mert 1875-ben Erzsébetváros lett a székhely. Az 1870-es években végrehajtott vármegyerendezés során vita tárgyát képezte a megyeszékhely kijelölése. A vitában még állítólag Jókai Mór is hallatta szavát. Végül a választás Dicsőszentmártonra esett, és 1879-től ő lett a vármegye székhelye. Maga a vármegye 1876-ban alakult, Küküllő vármegyéből. A vasút előbb csak északról és délről kerülte meg a vármegyét. Előbb a Maros mentén épült meg 1871-ben, majd a Nagy-Küküllő menti 1872-ben. A Balázsfalva és Parajd közti vonal, ami a Kis-Küküllő mellett futott, és ténylegesen átszelte a vármegyét, és elért Dicsőszentmártonba is, az csak 1898-ban lett megnyitva. A vármegye az országcsonkításkor teljesen idegen megszállás alá került. 1940-ben pár falu újra magyar uralom alá került, de a háború végeztével ismét megszállták.

   Területe 1.719 km2, lakossága 101.045, 28% magyar, 19% német, 49% oláh. Települései aprók, egyiknek sem éri el a népessége az 5.000 főt. A legnépesebb települése ebben az időben Erzsébetváros. Népsűrűség 58,8 fő/km2 (1890). Területe 1724 km2, lakossága 116.091, 31% magyar, 18% német, 47% oláh, népsűrűsége 67,3 fő/km2 (1910). A két népszámlálás közt a magyarok száma 27%-kal, a németek száma 11%-kal, az oláhoké 12%-kal nőtt. Az 1910-es állapotokon változtatni kellett, mivel a Nagy-Küküllő vármegyéhez tartozó Kiskapusba olvadt a vármegye területén fekvő Kisekemező. Ennek megfelelően területe 1.715 km2-re csökkent, lakossága 126.296, 24% magyar, 1% német, 61% oláh, 14% cigány. Települései kicsik, és 10.000 fő fölött csak Dicsőszentmárton van. A járások népessége: Dicsőszentmártoni járás: 55.007 (43,6%), Erzsébetvárosi járás: 28.435 (22,5%), Hosszúaszói járás: 21.979 (17,4%), Radnóti járás: 20.875 (16,5%). A magyarság minden járásban jelentős számban és arányban megtalálható. A legjelentősebb a Dicsőszentmártoni járás (30%), de nem elhanyagolható az Erzsébetvárosi- (23%), és a Radnóti járás (22%) magyarsága sem. A Hosszúaszói járásban (11%) vannak a legkevesebben, de ez is jelentős szám. Ennek megfelelően a Hosszúaszói járásban (76%) vannak a legnagyobb arányban az oláhok, de számuk a Dicsőszentmártoni járásban (54%) a legnagyobb. A Radnóti- (66%), és az Erzsébetvárosi járásban (59%) nagyjából a vármegye átlagának felel meg az oláhok aránya. A németek eltűntek a vármegyéből. A Hosszúaszói-, és az Erzsébetvárosi járásban haladja meg az arányuk az 1%-ot. A másik két járásban ez alatt marad. A felsoroltakon kívül a cigányság jelentős a vármegyében. A legnagyobb számban a Dicsőszentmártoni járásban (14%), legnagyobb arányban az Erzsébetvárosi járásban (17%) vannak. Népsűrűség 73,6 fő/km2 (2002). A vizsgált 112 év alatt a magyarság száma 8%-kal, az oláhoké 56%-kal nőtt. A németek száma az 1890-es 5%-ra esett vissza.

   A vármegye, és a Dicsőszentmártoni járás székhelye Dicsőszentmárton. 2.421, 64% magyar, 4% német, 24% oláh (1890). 4.417, 73% magyar, 3% német, 21% oláh, 2% cigány (1910). Lakosságcsere, és nagy népességnövekedés vette kezdetét, amely a II. világháború után még jelentősebb lett, és a ’90-es évekig tartott. 8.049, 27% magyar, 3% német, 59% oláh (1941), 17.160, 26% magyar, 3% német, 69% oláh, 1% cigány (1966). Az 1977-es népszámláláskor már beolvadt Borzás, amely előtte 2.843, 18% magyar, 3% német, 75% oláh, 4% cigány (1966). 23.694, 23% magyar, 2% német, 69% oláh, 5% cigány (1977), 28.634, 21% magyar, 1% német, 70% oláh, 8% cigány (1992), 24.466, 19% magyar, 1% német, 70% oláh, 10% cigány (2002).

   Az Erzsébetvárosi járás székhelye Erzsébetváros. 2.795, 49% magyar, 9% német, 24% oláh, 11% cigány (1890), 4.408, 60% magyar, 12% német, 21% oláh, 8% cigány (1910), 4.262, 23% magyar, 14% német, 51% oláh (1941), 6.213, 16% magyar, 14% német, 67% oláh, 1% cigány (1966), 7.622, 15% magyar, 15% német, 64% oláh, 4% cigány (1977), 6.248, 14% magyar, 2% német, 72% oláh, 11% cigány (2002). A Hosszúaszói járás székhelye Hosszúaszó. 1.377, 27% magyar, 41% német, 32% oláh (1890), 1.638, 25% magyar, 40% német, 35% oláh (1910), 1.819, 10% magyar, 44% német, 35% oláh (1941), 2.210, 8% magyar, 30% német, 60% oláh, 1% cigány (1977), 1.901, 6% magyar, 2% német, 87% oláh, 5% cigány (2002). A Radnóti járás székhelye Radnót. 1.662, 62% magyar, 1% német, 27% oláh, 10% cigány (1890), 2.109, 72% magyar, 28% oláh (1910), 2.458, 51% magyar, 1% német, 39% oláh (1941), 6.035, 37% magyar, 2% német, 59% oláh, 2% cigány (1966), 5.830, 21% magyar, 71% oláh, 8% cigány (2002).

   Látnivalók: Dicsőszentmárton csendes faluként élte az életét, egészen a magyarsárosi földgázmező feltárásáig. Ettől kezdve élete gyökeresen megváltozott. Ma az odalátogató turistát a város kiterjedt ipari létesítményei fogadják. A fontosabb műemlékei a Pekry-kastély, melyben étterem, és a Béldi-ház melyben a városi múzeum működik. 1889-1890 között épült a vármegyeháza. Az 1922-ig vármegyeházi funkciót betöltő monumentális épületet Erdély egyik legszebb vármegyeházaként tartják számon. Érdekessége, hogy 365 ablaka van. Jelenleg a Műszaki Kollégium működik benne. 1903 után épült a jelenlegi Városháza. Erzsébetváros főterén álló, impozáns méreteivel magasan a város fölé emelkedő örmény katolikus nagytemplom 1766 és 1783 között épült. Egyik toronysisakját 1927-ben vihar sodorta le. A főtéri épületek közül a postahivatal egykori épületében ma mezőgazdasági líceum, az 1875-ben alapított kaszinó épületében bank működik. A főtértől nem messze az Apafi-várkastély romos épületét a két világháború között börtönné alakították át. 2010-ben a város örmény történetét bemutató kiállítást nyitottak benne. 1773-ban az Erzsébet vendéglő épületében szállt meg II. József. Egyik részét ma is hotel, a másikat a városi könyvtár foglalja el. A szőkefalvi Petrichevich-kastély a XVIII. században épült. Az államosítás után a mezőgazdasági termelőszövetkezet központjaként működött, majd az állami gazdaság vette át. Onnan került magánkézbe. Nem látogatható, de nem is érdemes. Bonyha várkastélyát először 1495-ben említik, de csak 1511-ben került a Bethlen-család birtokába. Ők birtokolták az utána következő 450 évben, ami alatt többször átépítették. Az államosítás után közintézmények kaptak benne helyet, majd visszakerült a Bethlen-családhoz. A hányatott sorsú épületet az Angliában élő örökös 2008-ban az Erdélyi Református Egyházkerületre íratta át. Egyetlen kikötése az volt, hogy a kastély a jövőben valamilyen jótékony célt szolgáljon, az 1700-ban itt született Árva Bethlen Kata szellemében. Ebből napjainkban nem sok látszik. Bár tetőszerkezetét felújították, a kastély és parkja elhanyagolt. Ezek egykori fényére csak két erősen megviselt kőoroszlánja utal. A Maros partján áll Radnót négyzet alakú, sarkain bástyákkal megerősített Kornis–Rákóczi–Bethlen-kastély, amely a XVI. században épült. II. Rákóczi György fejedelem 1650 körül átépíttette. 1802-ben leégett, ezután kapta mai tetőszerkezetét. Az utóbbi időben egy ideig mezőgazdasági iskola volt a kastélyban, azonban jó pár éve üresen áll. Jelenleg a várkastély siralmas állapotban található. A XVI. században épült Kerelőszentpál várkastélya. A kerelőszentpáli csata után Bekes Gáspár csapatainak egy része Báthory csapatai elől a várkastélyba menekült aki azt elfoglalása után leromboltatta. 1610-ben Haller István a régi lerombolt várkastély helyén új várkastélyt építtetett. 1704-ben a kurucok foglalták el. A harcok során elpusztult. 1760-ban a régi helyén újabb kastélyt emeltek. A Haller-kastély jelenleg elhanyagolt állapotban áll. Közelében egy kápolnában van a Haller család temetkezőhelye. A bethlenszentmiklósi kastély 1668 és 1683 között épült. A kastélyt egykor védőfalak és sarokbástyák övezték. Az 1760-as években tatarozták és ekkor részben átépítették. 1806-ban helyreállították. Ma félig romos, gazdasági központ van benne. Nagyteremin a XVIII. század végén épült Bethlen-kastély az első világháború után pusztult el, romjai láthatók. Küküllővár eredeti 13. századi vára a Küküllő partján volt. A vár sáncai még láthatók. Bázna gyógyforrásait először 1672-ben említették mint „égő vizet”. Az történt ugyanis, hogy pásztorok felégették a száraz téli nádast, és az egyik forrás is lángra lobbant. 1837-ben feljegyezték, hogy meleg nyári napokon a vízben található metán lángolni kezdett. Később a medencékből feltörő gázt a főtérre vezették, és ott örökmécsest világítottak vele. A fürdő kiépítésére 1843-ban részvénytársaságot hoztak létre. Ettől kezdve Erdély egyik legjelentősebb fürdőhelyének számított. Az 1946-os államosítás után elhanyagolták. A régi fürdőtelep épületei elhagyatottak, romosak. A helyette épült gyógyszálló fedett medencével és szabadtéri stranddal a falutól délkeletre, egy húsz hektáros parkban található. A víz gazdag konyhasóban, klórban és jódban. A tó fenekéről felhozott iszapot pakolásként alkalmazzák. A Kráter-tó 1914-ben, egy gázszonda beomlásával keletkezett a fürdőhely északkeleti részén. Mélyéből metángáz bugyog.