Bács-Bodrog vármegye

   A Duna-Tisza közének egyik vármegyéje. Határai csak északon nem természetesek. Nyugaton és délen a Dunától, keleten a Tiszától határolva, Baranya-, Tolna-, Pest-Pilis-Solt-Kiskun-, Csongrád-, Torontál-, Szerém- és Verőce vármegyék közt, nagy négyszög alakban terül el. A két egykor egymástól független vármegyét, melyek a törökdúlás után csak névleg voltak külön, 1802-ben egyesítették Zombor (melyet korábban Coborszentmihálynak hívtak) székhellyel.

   A vármegye teljes része síkság, hegysége nincs. Tájegységileg teljes egészében a Nagy-Magyar-alföldhöz tartozik. Földje majdnem teljesen sík, különösen a Ferenc-csatornától délre. Tengerszint feletti magassága 108-113 m. A Duna és Tisza mentén 77-93 m. A felszíne a Ferenc-csatornától északra hirtelen emelkedik és 140-174 méteres magasságot is elér. A 174 m magas Ólomhegy a vármegye legmagasabb pontja. A Telecskának nevezett fennsík meredek párkánnyal emelkedik a síkságból. Szélei Bajától Րrszálláson át Szivácig, innen a Ferenc-csatorna mentén majdnem a Tiszáig húzódnak. A fennsík lapos hátán északnyugat-délkeleti irányban számtalan dombsor és bucka húzódik, helyenként pedig, mint Bácskossuthfalva, Topolya, és Csantavér mellett, patakok ágai mélyednek bele. Bács-Bodrog vármegyének a Ferenc-csatornától délre eső része sík, de a Duna és Tisza összeömlésének szögletében a 15 km hosszú és 6 km széles Titeli-fennsík a 77-80 m magasságú síkságból igen meredek széleivel 129 m-ig emelkedik ki, mint a péterváradi hegyeknek a Duna által elvágott szigete. A vadvizek lecsapolása, de főleg a közlekedés előmozdítására építették a Ferenc-csatornát 1793-1801 között. A Monostorszegtől Bácsföldvárig 108 km hosszú Ferenc-csatorna, közép Bácskának sokáig egyetlen közlekedő eszköze volt. Ezt 1856-ben Bezdánig meghosszabbították. Majd Baja és Bezdán közt építettek egy 46 km hosszú a Dunával párhuzamosan folyó tápcsatornát. A hetvenes években pedig a Szivácról Újvidékre vezető Ferenc József öntöző és hajózási csatorna, és a még mindig nagy kiterjedésű belvizek levezetésére az időközben hatóságilag alakított belvízlecsapoló társulatok által, számos kisebb csatorna, és védmű épült. A Telecska vízben nagyon szegény. Jelentősebb tavai a Palicsi-tó, és a Ludas-tó. Nevezetesebb vizei: a Dunán és a Tiszán kívül, a Mosztonga és a Krivaja. Gyógyvíz Apatinban, Bezdánban, és Magyarkanizsán van.

   Földje, különösen délen nagyon termékeny. Fő terméke a búza, a zab és a kukorica. Az ipari növények közül a kender, a cukorrépa és a komló. Bács-Bodrog vármegye tehát túlnyomóan földművelő és része a magyar búzakamrának. Szőlőművelés van, de jelentősebb bora a vármegyének nincsen. A gyümölcstermelése jelentékeny. Az erdők leginkább a Duna mentén húzódnak. A belső területeket a faszegénység jellemzi.

   Magyarkanizsánál vannak kőolaj és földgáz lelőhelyek, valamint jó minőségű agyag. De végeznek olajfúrást Szenttamáson is.

   A vármegye egykor számos iparvállalata mára csak nagyon kevés maradt meg. Apatin 1892-ben alapított sörfőzdéje mellett az építőanyag ipar a jelentős, mely egykoron számos téglagyárának köszönhető. Magyarkanizsán a cserépgyárat 1907-ben alapították, és azóta is ez a település fő profilja. Temerin iparában élen jár a fémfeldolgozás. A legjelentősebb vállalata a csapágygyár. Palánkán volt az 1892-ben alapított európai hírnevű Michels-kenderáztatótelep és kötélfonógyár, mely akkor 500–600 munkást foglalkoztatott. Újvidék folyami kikötője mellett jelentős ipari központtá vált. Rendelkezik gép-, vegy-, olaj-, textil- és élelmiszeriparral.

Baja, városháza

Bács várának romjai

Újvidék, városháza

Szabadka, városháza (Kéri Tamás)

   A mindkét vármegyét Szent István alapította egymástól függetlenül, Bács illetve Bodrogvár székhellyel. Az északi, Dunamenti rész Monostorszegtől a Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyei Nemesnádudvarig, és keletre Szabadkáig, Bodrog vármegyéhez tartozott, melynek első nyoma 1093-ból van, a déli Apatintól Péterrévéig és Titelig, Bácshoz, amely abban az időben egyik legjelentékenyebb helye volt. A tatárjárás a fejlődésnek indult művelődést teljesen megakasztotta, később azonban ismét felépültek a Duna mentén a régi kolostorok, melyek körül új községek keletkeztek. Lassanként a síkság is benépesült. Bács és Bodrog lakói ez időben csak magyarok voltak. A vármegyéket fontos csatornarendszerrel hálózták be, melynek központja Bács városa volt. Mátyás király idejében Bodrog vármegye gyűléseit Apátin (a mai Apatinon) és Szabadkán tartották. Királyaink többször tartózkodtak Bácson, a két vármegye követei az országgyűlésekben folyton részt vettek és hatalmas birtokaik voltak. 1469-ben engedélyt kaptak Mátyás királytól, hogy Coborszentmihály területén kő- vagy favárat építhessenek. Fel is épült a vár, földsánccal, palánkkal körülkerítve, melyet még a bővizű Mosztonga is körülvett. Szabadkára is a Hunyadiak idején építettek várat, mert már 1504-ben "castrum Szabadka" néven említik. A XVI. századtól kezdve azonban sok csapás érte a két vármegyét. Az 1514-es parasztlázadás alatt Bakócz Tamásnak keresztes hadjáratra hívó bulláját a vármegyében Titelen, Bácsban és Coborszentmihályon hirdették ki. Az egész Dél-Magyarországból Bács vára körül sereglettek össze a keresztesek. Szilánovics István szerb despota is csatlakozott a szerbekkel, és rettenetes kegyetlenséggel dúlja fel a nemesség birtokait, de Dózsa halála után Bánfi Jakab Apáti mellett legyőzte őket. A mohácsi vereség után a török Budára, majd innen a Bácskába vonult le pusztítva, rabolva. 1526-ban Szulejman szultán Bács városát felégette, várát bevette és a Bács és Pétervárad közti megerősített magyar tábort elfoglalta. Ekkor a Duna és Tisza közt nem kevesebb, mint 400.000 ember pusztult el és a népes és vagyonos Bács és Bodrog két hét alatt sivataggá, megmaradt lakossága pedig hontalanná vált. Akik megmenekültek, távoli vármegyékben szóródtak szét. A magyarság nagy részben kipusztult a vidékről. Az virágzó, népes, gazdag helységek kihalt romokká váltak, melyekben a törökök elől ide menekült és akkor még kóborló rácok ütöttek tanyát. Szapolyai még Tokajban volt, mikor Cserni Jován nevű alacsony származású ember felfegyverzett szerbek élén pusztított a Bácskában. A török betörések miatt menekülni kényszerült délvidéki lakosság a mohácsi vész után szeretett volna régi birtokaira visszatérni, de a szerbek nem engedték vissza őket. Szapolyai János Jovánt, Ferdinánd ellen akarta felhasználhatni, és ezért magához hívatta Tokajba. Ott Jován Szapolyainak hűséget fogadott, aki lovat, fegyvert és pénzt adott neki, valamint megerősítette Bács vármegye élén. Visszatérve azonban Jován cárrá nyilvánította magát és kijelentette, hogy elfoglalja a Szerbiát a törököktől, amelynek fejedelme jog szerint ő lesz. Székhelyét Szabadkára tette Török Bálint várába. A visszaszállingózó lakosság és az ő fegyveresei között még ezután is sokáig napirenden volt a rablás, gyilkosság és verekedés. Ezalatt Ferdinánd Jovánt is meg akarta nyerni magának, ami sikerült is neki. Jován ezek után Törökkel is szeretett volna kibékülni, de Török Bálint engesztelhetetlen maradt. Szapolyait felbosszantotta Jován kalandorsága, és hadat indított ellene. 1527-ben Szeged mellett Jován seregeit megverték, a súlyosan megsebesített Jovánt pedig a Zenta melletti Tornyosra vitték. Ide sietett Török Bálint is, de Jovánt már halva találta. Levágta Jován fejét, és mintha maga ölte volna meg, Szapolyaihoz küldte, aki erre Törököt ismét kegyébe fogadta. Mikor azonban Török csalása kiderült, ismét Ferdinándhoz pártolt, de 1536-ban már megint Szapolyai híve volt. Buda várának elfoglalásának évében, 1541-ben, a törökök Bácskát is megszállták. A Budai vilajet része lett. Ezen belül a Szegedi szandzsákhoz tartozott, amit hat katonai kerületre osztottak, melyeknek székhelyei Baja, Szabadka, Titel, Bács, Szeged és az elpusztult Coborszentmihály helyén épülő Zombor lettek. 1686. szeptember 2-án az egyesült magyar és császári seregek Budát a töröktől visszavívta, október 5-én már Szeged is meghódolt. Ezek után már a gyengébb Szabadka várában sem tarthatta magát sokáig a török őrség. Így tehát a Bácska lassanként felszabadult a török iga alól és a nagyrészt elnéptelenedett vidéket újra be kellett telepíteni. Ekkor jelentek itt meg, a bunyevácok, akik még ma is jelentős részét teszik a Bácska lakosságának, és legtöbben Szabadkán laknak. A Tiszán túli rész még mindig török kézen volt, egy ideig még Titel és Pétervárad is. Nagyobb számú lakosságát csak az 1691. évi nagy szerb bevándorlás alkalmával nyerte. Csernovics Arzén pátriárka vezetése alatt ugyanis 35.000 család, nagyjából 200.000 ember, költözött be a törököktől felszabadult déli vidékekre, akik, mint "ideiglenes vendégek" I. Lipóttól fontos szabadalmakat nyertek. Csak Savoyai Jenő 1697-es zentai győzelme szabadította fel teljesen a vármegyéket a török iga alól, és az 1699-ben kötött karlócai béke ismét Magyarországhoz csatolta és visszaállította a vármegyéket. Bács- és Bodrog vármegye akkor még külön szervezetet nyert. Brankovics János vezérelte a zombori hadakat Rákóczi ellen. II. Rákóczi Ferenc fejedelem felszólította a szerbeket, hogy ügyét pártolják, és zsoldért álljanak be seregeibe. Csernovics pátriárka azonban Bécsbe küldte Rákóczi levelét. A papok a szószékről izgatták a népet a magyarok ellen. Hajmeresztő embertelenségekről szólnak az egykorú följegyzések. Az 1704. év nyarán kezdődött meg ellenük a bosszúhadjárat. Vak Bottyánnak kétszer is végig kellett söpörnie a Duna-Tisza közét, s az egész Bácska, mint a török hadjáratok után, megint le volt tarolva. 1720-ban a két vármegye még pereskedett is, például Becse hovatartozását illetően. 1730-ban névlegesen egyesítették a két vármegyét. Hogy a pusztaságot benépesítsék, ide telepítettek a törökök elől menekülő bunyevácokat és rácokat, akikből a dunai és tiszai határőrségeket szervezték meg. Csak az 1741. évi országgyűlés mondta ki a területek visszacsatolását, de a rácok számára előbb a Duna-Tisza szögletében a Sajkás kerületet szervezték és utóbb kiváltságos koronaterületül kiszakították a Tisza menti községeket is. Ekkor ismét sűrűbben telepedtek le idegenek, így Mária Terézia és II. József uralkodása alatt főleg németek, de jöttek nagyobb számmal tótok és rutének. A magyaroknak jó ideig meg volt tiltva, hogy a vármegyékbe költözzenek. 1743-ban a katonai közigazgatás megszűnése után bocsájtotta ki Mária Terézia Prágában a szabadságlevelet, mely szerint Szabadkát katonai érdemeiért, és hűségéért a polgáriasításon fölül még szabadalmazott kamarai mezővárossá tette, címerrel ajándékozta meg, és nevét Szent Máriára változtatta. Mária Terézia szabad királyi várossá nyilvánította 1748-ban Újvidéket. Ekkor kapta mai nevét is. 1779-ben a királynő teljesítette Szabadka régi óhaját is, és Szent Mária kamarai mezővárost Mária-Theresiopolis néven szabad királyi várossá emelte. Bács és Bodrog vármegyéket az 1802. évi VIII. törvénycikk törvényesen és névleg is egyesítette és egyúttal véglegesen rendezte. Ekkor kezdődött meg a vármegye gazdasági fellendülése, mely a Ferenc-csatorna építésével és a terjedelmes mocsarak lecsapolásával indult meg. Az 1848-as szabadságharc alatt Bács-Bodrog vármegyében még Jellasics szeptemberi támadása előtt már voltak fegyveres összecsapások. Mivel a nemzetiségi határőrök nem fogadták el a magyar fennhatóságot, többségük a szerbek mellé állt, és a határt sem őrizték. Így akadálytalanul áramlott be a Szerb Fejedelemség területéről mind az anyagi támogatás, mind az önkéntes szerbek csapatai. Június 6-án a Sajkás kerület katonái fellázadtak. Június 12-én Hrabovszky János altábornagy a péterváradi helyőrséggel támadást intézett a karlócai szerb tábor ellen, ám a támadást visszaverték. Június 13-án hadba szólítottak minden szerb férfit a Magyar Királyság ellen. Az addig lappangó ellenségeskedés nyílt háborúba csap át. A kezdeti sikertelenségek után szeptemberre Kiss Ernő altábornagy azonban teljesen felszámolja a délvidéki állásokat. 1849-ben tavaszán mikor Pest védelmére csapatokat vonnak ki a Délvidékről, a szerbek újra mozgolódni kezdenek. Februárban a Magyarországot hátba támadó szerb felkelők elfoglalják a Zentát, és vérengzést hajtanak végre. Több ezer magyart mészárolnak le, és a levágott fejekből gúlát építettek a Jézus Szíve templom előtt. Gyakoriak voltak a botozások, melyek során nyomorékra verték az embereket, és nőket erőszakoltak meg. A magyar hadsereg 1849. március 22-én foglalta vissza a várost. Május-június folyamán Perczel a Titeli-fennsík kivételével megtisztítja a császáriaktól és a szerb felkelő csapatoktól a vármegyét. Jellasics vezetésével júliusban császári erősítés érkezett, mely a magyarok visszaszorulásához vezetett. Vetter, Kmety és Guyon vezetésével a magyar csapatok júliusban ismét kisöpörték a császáriakat, 1849. július 14-én Guyon Richárd Kishegyes közelében győzte le Jellacsics horvát bán többségben lévő seregét, mely a szabadságharc utolsó győztes csatája volt. A vasút már 1869-ben elérte a vármegyét. A Nagyvárad-Fiume vasútvonal Szeged, Szabadka és Zombor közötti szakasza ekkor épült meg. Közben az 1873. évi XXX. törvény egyesítette a Sajkások kerületét Bács-Bodrog vármegyével. Budapestről Szabadkáig 1882-re ért le a vasút, ami 1883-ban tovább épült Újvidékig, és utána Zimonyig. Mivel ez a vonal kikerülte Baját, Szabadka felől 1885-ben egy szárnyvonallal csatlakoztatták. 1889-ben készült el a Szabadka-Zenta-Óbecse vonal, majd 1895-ben a Baja-Zombor-Újvidék vonal. 1918-ban Bács-Bodrog vármegye déli részét elfoglalta Jugoszlávia. A Magyarországnak meghagyott kis rész székhelye Baja lett. A II. világháború alatt Bács-Bodrog vármegye kiegészült a déli, elszakított területekkel. A második világháború után újra szétszakították, és a maradványt egyesítették Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye déli részével, Kecskemét székhellyel, Bács-Kiskun megye néven. Az elnevezés érdekessége, hogy Bács-Bodrog vármegye déli része volt az egykori Bács vármegye, míg Bodrog vármegye terült el északon. Kiskunnal Bodrogot egyesítették, ezért valószínű, hogy az új megye a nevét nem Bács vármegyéről, hanem Bácskáról kapta, ez vármegye úgymond népies elnevezése.

   Területe 10.177 km2, lakossága 716.488, 41% magyar, 26% német, 10% horvát, 1% ruszin, 18% rác, 4% tót. 1890-ben a vármegye 130 települése közül csak háromnak nem érte el a népessége az 1000 főt, 44-nek viszont meghaladta az 5000-et. Az egyes nemzetiségek azonban annyira egymás közé vannak ékelve, hogy némely vidéken majdnem minden faluban más-más nyelvű és vallású nép lakik. Népsűrűség: 70,4 fő/km2 (1890). Területe 10.363 km2, népessége 842.812. 45% magyar, 24% német, 9% horvát, 1% ruszin, 17% rác, 3% tót. Népsűrűség: 81,3 fő/km2 (1910). A két népszámlálás közt a magyarok száma 26%-kal, a németeké 1%-kal, a horvátoké 4%-kal, a rácoké 10%-kal, a tótoké 3%-kal, a ruszinoké 19%-kal nőtt. A Délvidék visszatérése után területe 10.311 km2, lakossága 920.087. Népsűrűség: 89,2 fő/km2 (1941). Az 1910-es közigazgatási határok mentén lakossága: 1.125.334, 30% magyar, 6% horvát, 1% ruszin, 50% rác, 2% tót, 2% montenegrói, 1% cigány. A települések általában nagyok, 19-nek van 10.000-től több lakosa. A járások lakossága: Zombori járás: 90.040 (a vármegye lakosságának 8%-a), Újvidéki járás: 294.663 (26,2%), Szabadka város: 139.513 (12,4%), Kúlai járás: 75.567 (6,7%), Zentai járás: 70.929 (6,3%), Bajai járás: 69.398 (6,2%), Óbecsei járás: 59.648 (5,3%), Palánkai járás 59.101 (5,3%), Topolyai járás: 54.983 (4,9%), Hódsági járás: 50.945 (4,5%), Bácsalmási járás: 48.789 (4,3%), Apatini járás: 44.403 (3,9%), Titeli járás: 37.640 (3,4%), Zsablyai járás: 29.715 (2,6%). A vármegyének még mindig olyan vegyes a nemzetiségi összetétele, hogy egyik járásban sem haladja meg egy nemzetiség aránya a 90%-ot. A legmagasabb aránya a Bajai járás (88%) magyarjainak van. A vármegye északi részén amúgy is a magyarok vannak többségben. A Bajai járáshoz hasonló a helyzet még a Bácsalmási- (84%), és a Zentai járásban (82%). Abszolút többségben vannak még a magyarok a Topolyai járásban (62%), relatív többségben vannak a Szabadkán (43%), és az Óbecsei járásban (41%).  Ahogy haladunk délre, úgy csökken a magyarok aránya. Az Apatini- (18%), és a Zombori járásban (17%) még jelentősnek mondható, de ettől délebbre, az Újvidéki- (10%), a Kúlai- (10%), a Titeli- (8%), a Palánkai- (4%), a Hódsági- (4%), és a Zsablyai járásban (2%) már lényegesen rosszabb a helyzet. A horvátok inkább a vármegye északi és nyugati részében fordulnak elő jelentősebb arányban. Szabadkán (23%), az Apatini- (14%), a Zombori- (9%), a Bácsalmási- (6%), a Bajai- (4%), a Hódsági- (3%), és a Palánkai járásban (3%). A többi járásban arányuk 1% körül mozog. A rácok inkább délen vannak többségben. A Zsablyai- (86%), a Titeli- (85%), a Palánkai- (82%), az Újvidéki- (71%), és a Hódsági járásban (71%) az arányuk jelentős. Abszolút többségben vannak még a Zombori- (62%) és az Apatini járásban (57%) is, de már közel sem olyan arányban. Mindössze relatív többségben vannak csak az Óbecsei- (50%) és a Kúlai járásban (46%). Szabadkán (24%), a Topolyai- (26%), a Zentai- (13%), a Bácsalmási- (6%), és a Bajai járásban (4%) viszont kisebbségben vannak. Megemlítendő a nemzetiségek közül a montenegróiakat, akiknek semmiféle történelmi múltjuk nincs a vármegyében, mindössze a második világháború utáni lakosságcsere miatt kerültek tömegesen a térségbe. Jelenleg a Kúlai- (20%), a Topolyai- (6%), és a Zombori járásban (4%) fordulnak elő nagy számban. A tótok a Hódsági- (13%), az Újvidéki- (5%), és a Palánkai járásban (4%) találhatók nagyobb arányban. A ruszinok többsége a nagyon vegyes Kúlai járásban (15%), és a Zsablyai járásban (4%) van. A cigányok száma az Újvidéki járásban a legtöbb, arányuk pedig az Apatini járásban (2%). A vármegye németjeinek fele a Bajai járásban (4%) él. Népsűrűség: 108,6 fő/km2 (2002). A vizsgált 112 év alatt a magyarok száma 22%-kal, a ruszinoké 82%-kal nőtt. A rácok több mint négyszer annyian lettek, viszont a horvátok száma 11%-kal, a tótoké 3%-kal csökkent. A németek eltűntek a vármegyéből, egykori számuknak mindössze a 3%-át érik el.

   A népességei adatoknál csak úgy lehet tökéletesen lemérni a település fejlődését, ha az eredeti határainak megtartásával közöljük az adatokat. A 2001-2002-es adatokat ennek megfelelően közlöm. A vármegye és a Zombori járás székhelye Zombor 26.435, 24% magyar, 10% német, 24% horvát, 42% rác (1890). 30.593, 33% magyar, 7% német, 21% horvát, 38% rác (1910), 31.757 (1941), 51.471, 13% magyar, 11% horvát, 65% rác, 2% montenegrói (2002).

   Szabadka város 72.737, 53% magyar, 3% német, 41% horvát, 3% rác (1890). 94.610, 59% magyar, 2% német, 36% horvát, 3% rác (1910), 100.834 (1941). 139.513, 43% magyar, 23% horvát, 24% rác, 2% montenegrói (2002). Az Újvidéki járás székhelye Újvidék 24.717, 32% magyar, 25% német, 3% horvát, 36% rác, 4% tót (1890). 33.590 (1910), 59.155 (1941), 212.146, 9% magyar, 2% horvát, 1% ruszin, 75% rác, 3% montenegrói (2002). A Zentai járás székhelye Zenta 25.725, 90% magyar, 2% német, 8% rác (1890). 29.666, 92% magyar, 1% német, 6% rác (1910), 32.004 (1941), 28.037, 82% magyar, 1% horvát, 11% rác, 2% cigány (2002). A Bajai járás székhelye Baja 19.485, 75% magyar, 10% német, 14% horvát, 1% rác (1890), 24.771 (1910), 32.275 (1941), 30.244 (1960), 38.031, 95% magyar, 3% német, 1% horvát (2001). Az Apatini járás székhelye Apatin, 12.818, 5% magyar, 94% német (1890), 13.136, 9% magyar, 89% német (1910), 13.169 (1941), 19.320, 10% magyar, 4% horvát, 73% rác, 5% oláh, 1% cigány (2002). A Bácsalmási járás székhelye Bácsalmás, 8.458, 22% magyar, 61% német, 17% horvát (1890), 11.498 (1910), 13.318 (1941), 11.705 (1960), 8.091, 94% magyar, 3% német, 2% horvát (2002). A Hódsági járás székhelye Hódság, 4.317, 8% magyar, 91% német (1890), 4.344, 11% magyar, 88% német, 1% tót (1900), 5.103 (1910), 9.940, 8% magyar, 2% horvát, 83% rác, 1% tót, 1% montenegrói (2002). A Kúlai járás székhelye Kúla, 8.480, 41% magyar, 33% német, 1% ruszin, 25% rác (1890). 9.125, 41% magyar, 27% német, 5% ruszin, 27% rác (1910), 11.572 (1941), 19.301, 16% magyar, 2% horvát, 9% ruszin, 50% rác, 15% montenegrói (2002). Óbecsei járás székhelye Óbecse 16.965, 63% magyar, 3% német, 34% rác (1890), 19.372, 65% magyar, 1% német, 33% rác (1910), 21.202 (1941), 27.104, 45% magyar, 2% horvát, 46% rác (2002). A Palánkai járás székhelye eredetileg Németpalánka, de mivel összeépült a mellette lévő Ópalánkával, és Újpalánkával, ezért adatait már elsőktől összevonva közlöm. Palánka 12.335, 6% magyar, 56% német, 4% horvát, 28% rác, 5% tót (1890), 12.830 (1948), 16.475 (1961), 25.001 (1981), 29.449, 6% magyar, 3% horvát, 82% rác, 4% tót (2002). A Titeli járás székhelye Titel 4.314, 17% magyar, 25% német, 3% horvát, 53% rác, 1% tót (1890), 5.792 (1910), 5.717 (1961), 5.894, 13% magyar, 2% horvát, 71% rác, 1% tót, 1% cigány (2002). A Topolyai járás székhelye Topolya, 10.816, 98% magyar, 2% német (1890), 12.471 (1910), 14.208 (1941), 21.716, 49% magyar, 2% horvát, 43% rác, 2% montenegrói (2002). A Zsablyai járás székhelye Zsablya, 6.697, 16% magyar, 14% német, 69% rác (1890), 7.993, 22% magyar 14% német, 63% rác (1910), 6.273 (1948), 9.598, 2% magyar, 1% horvát, 91% rác, 2% cigány (2002).

   Látnivalók: Szabadkán 1751-ben építették fel az első városházát a mainak helyén téglából és vályogból. Majd 1912-ben a mostanit, mely a város szimbóluma. Tervezésénél számos népi motívumot felhasználtak. Fafaragások, kovácsoltvas elemek, illetve Zsolnay kerámiák díszítik. Tornya kilátóként, nyugati szárnya Városi Múzeumként szolgál. Az épület legjelentősebb terme, a nagyterem festett üvegablakokkal rendelkezik, melyek a magyar királyokat és uralkodókat mutatják be. A Népszínház 1854-ben épült. A bejáratnál hat korinthoszi oszlop áll, melyekhez egy egyszerű fríz tartozik. Itt kezdte pályafutását Blaha Lujza. Az 1904-ben épült Raichle-palota ma a kortárs képzőművészek háza. A város főterét és a Korzót ékesítő szökőkutakat Zsolnay kerámiákkal díszítettek. A Palicsi-tó látogatott nyaralóhely, turisztikai központ és gyógyfürdő volt már a XIX és XX század századfordulóján, és az ma is. A Víztorony, mely Palics szimbóluma, a XX. század elején épült. Ez a nyaralóhely kapuja is egyben. Bács egykori földvárát a tatárjáráskor égették fel, majd mostani várát a XIV. században építették. 1704-ben a támadó kurucok felgyújtották, de elfoglalni nem tudták. 1705-ben a hadi helyzet romlása miatt a császáriak felrobbantották a védőműveit, majd elvonultak. Azóta rom. Egyedül a magas lakótorony maradt meg épségben. Monostorszeg határában feküdt Bodrog ősrégi város, és vára, melynek mára már csak a helye maradt meg. A Sugovicára nyíló, bazaltkockákkal kirakott Szentháromság tér Baja szíve. A városházát, mely az egykori Grassalkovich-kastély, 1898-ban alakították át. Apatint szép tornyos városházája mellett még termálfürdője miatt érdemes felkeresni. Többek közt a termálvíz, és a gyógyiszap teszik Magyarkanizsát is turisztikailag vonzóvá. A városháza 1912-ben épül. Gyógyfürdőt találunk Bezdánban is. Valamint itt található még a Ferenc-csatorna dunai torkolatának 1856-ban épített zsilipje, ahol Európában elsőnek alkalmaztak víz alatt betont. Óbecse főterén a városháza emeletes épülete áll, amelyet 1881-ben építettek. Mellette Jović Eufemija bárónő 1894-ben épült palotája. Ez a két épület 1902 óta egy egészet képez, úgyhogy a képviselő-testület épületének homlokzata 60 m hosszan nyúlik a tér irányában. A főteret ezen kívül számos századforduló környékén épült ház övezi. Szép festmények vannak a római katolikus templomban és a városházán az óbecsei születésű Than Mórtól. A Türr István-zsilip a Ferenc-csatorna Tisza felőli torkolatánál épült. A vízlépcső az 1895–1900-as időszakban készült. Azóta van használatban. Ipartörténeti emlék. A tervek elkészítésében és megvalósításában Türr István, valamint Gustave Eiffel is részt vett. A maga idejében az egyik legkorszerűbb építménynek számított az egész világon. A zsilipek által bezárt víztükör már a századelőn olyan feltételeket biztosított, hogy ott a vízilabdázás hagyományai kialakultak. A Bogdán-kastély Óbecse és Topolya közötti úton Óbecsétől 14 km-re található. A 65 hektárnyi terület magában foglalja a kastélyt, a lovardát, a kápolnát, a kiskastélyt, a parkot, és a kiszolgáló épületeket. 1919–1923 között épült. Az 1980-as években szállóvá alakították át. Verbászon a Ferenc-csatorna mellett malom van és a csatornaépítő Kiss József síremléke. A vármegyei adminisztráció számára Zomborban 1808-ban felépült épülethez 1882-ben hozzáépítik az oldaltornyokat és a homlokzatot. Díszteremben van a vármegye legnagyobb olajfestménye, a ,,Zentai csata,, Eisenhut Ferenc munkáját. A címerek termében, megtalálhatók a környékbeli nemesi családok erekjéi. Az épületet park veszi körül melyet a XIX. században alakítottak ki. Ma az épület ugyanolyan célokat szolgál. Zentán a főtérre néző városháza a városkép fő meghatározója. Közel 50 m magas masszív, ég felé törő tornyából pazar kilátás nyílik a városra és környékére. A városközpont közelében, a Tisza-parton 1907-ben kiépített rakpart hangulatos vadgesztenyesorával közkedvelt sétánnyá vált. A Royal Szálló 1911-ben épült. Nemrég újították fel, részben az eredeti tervek alapján. 1985 óta az épület műemlék. Az 1866-ban létesített, a várostól északra fekvő, 34 holdnyi területen elhelyezkedő Népkertet már akkor is ilyen célokra szánták. Ma itt labdarúgó-stadion, atlétikapálya, tekepálya, kosárlabdapálya, játszótér, uszoda és teniszpálya is található. Az 1697-es zentai csata emlékét a Tisza-parton felállított emlékkomplexum őrzi. A Hercegszántóhoz tartozó Rasztinán van az 1900 körül épült Rédl-kastély, mely ma általános iskolának ad otthont. Bácsborsódon a Latinovicsoknak három kastélyuk ma is áll, az egyikben szociális otthon működik. Topolyán van báró Kray-kastélya. Az egykori malomipari fellegváron a sok szélmalomból van, ami még ma is látható. Kölpény 1826-ban is a Stratimirovics családé volt, akik két kastélyt is építtettek. A Boncompagni-kastély Kisszálláson 1855-56-ban emelt téglaépület. 1909-től modernizálták, és felújították. Elöl is, hátul is hatalmas angolpark vette körül. 1948-tól iskola lett egyik része, a másikat tanítók lakásaként használták. Jelentősebb átalakítások történtek benne. 1975-ben a Kiskastély és a Nagykastély közé új diákotthoni szárnyat építettek be. Ma műemlék jellegű épület, és iskola. A főbejárati ajtaja a fa-borítású lépcsőháza, a bejárati ajtó melletti öntöttvas kandeláberek és a megmaradt két öntöttvas csillárja még az eredeti. A regőcei Kovách-kastélyt 1806-ban építették. Az épületet egy angolpark vette körül. A homlokzatból középen régen kiemelkedett egy háromszög alakú rizalittal rendelkező, önálló tetős bejáró, melyet azonban a XX. században lebontottak. Az épületet az utóbbi időben irodának használják, parkjából pedig sportpályát és játszóteret alakítottak ki. A kastély jelenleg meglehetősen rossz állapotban van. A Kígyós-ér kilenc és fél kilométeren keresztül kanyarog Regőce területén. A település fennállása óta így a helybeliek számos hidat voltak kénytelenek építeni, melyek mára a falu büszkeségeivé váltak.