Abaúj-TornaAlsó-FehérAradÁrvaBács-BodrogBaranyaBarsBékésBelovár-KőrösBeregBeszterce-NaszódBiharBorsodBrassóCsanádCsíkCsongrádEsztergomFejérFiumeFogarasGömör és Kis-HontGyőrHajdúHáromszékHevesHontHunyadJász-Nagykun-SzolnokKis-KüküllőKolozsKomáromKrassó-SzörényLika-KorbavaLiptóMáramarosMaros-TordaModrus-FiumeMosonNagy-KüküllőNógrádNyitraPest-Pilis-Solt-KiskunPozsegaPozsonySárosSomogySopronSzabolcsSzatmárSzebenSzepesSzerémSzilágySzolnok-DobokaTemesTolnaTorda-AranyosTorontálTrencsénTurócUdvarhelyUgocsaUngVarasdVasVerőceVeszprémZágrábZalaZemplénZólyom
Lap Tetejére
Keresés

Minimum 3 karakter!

Felhasznált irodalom

  • 1000 év törvényei (1000ev.hu)
  • Á.T.I. Kisatlasz; Budapest 1937.
  • Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben; Budapest 1885.-1901.
  • Bagyinszki Zoltán – Tóth Pál: Magyar várak; Debrecen 2005.
  • Bagyinszki Zoltán: Magyar kastélyok; Debrecen 2001.
  • Balás Gábor: A székelyek nyomában; Budapest 1984.
  • Baranyai Decsi János magyar históriája 1592-1598 (ford.: Kulcsár Péter); Budapest 1982.
  • Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai; Budapest 1896.-1914.
  • Commission list of natural mineral waters recognised by member states 2013.
  • Dolinay Gyula: Erdély fejedelmei; Budapest 1883.
  • Dr. Frisnyák Sándor: Magyarország történeti földrajza; Budapest 1995.
  • Egy ezredév (szerk.: Hanák Péter); Budapest 1986.
  • Fényes Elek: Magyarországnak s a hozzá kapcsolt tartományoknak mostani állapotja; Pest 1843.
  • Gjuro Szabo: Középkori várak Horvátországban és Szlavóniában, Zágráb 1920
  • Halmosy Dénes: Nemzetközi szerződések 1918-1945; Budapest 1966.
  • Kis Gábor: Erdélyi vára, várkastélyok; Budapest 1984.
  • Kőváry László: Erdélyország statisztikája; Kolozsvár 1847.
  • Látnivalók Magyarországon; Miskolc 2004.
  • Magyar Statisztikai Évkönyv XLIX. 1941.; Budapest 1943.
  • Magyarország gazdaságföldrajza (szerk.: Bernát Tivadar); Budapest 1969.
  • Magyarország helységnévtárai és népszámlálásai 1881, 1892, 1902, 1907, 1912, 1913, 1962, 2003
  • Mezei István: Városok Szlovákiában és a magyar határ mentén; Somorja, Pécs 2008.
  • Nemzetközi Lexikon (szerk.: Dr. Radó Sándor); Budapest 1967.
  • Nemzetnevelők könyvtára: Hazánk; Budapest 1942.
  • Népszámlálási adatok: Szerbia (2002), Horvátország (2001), Szlovénia (2001), Ausztria (2001), Szlovákia (2001), Ukrajna (2000).
  • Orbán Balázs: A Székelyföld leírása; Pest 1868.
  • Országos Tisztifőorvosi Hivatal által elismert ásványvizek jegyzéke
  • Pallas Nagylexikon; Budapest 1893.-1900.
  • Panoráma útikönyvek: Csehszlovákia, Románia, Szovjetunió, Jugoszlávia
  • Popély Gyula: Felvidék 1914-1920; Budapest 2010.
  • Prantner Zoltán: Magyar csaták, Kisújszállás 2014.
  • Révai Nagy Lexikona; Budapest 1911.-1935.
  • Rónai András: Térképezett történelem; Budapest 1993.
  • Sós Judit – Farkas Zoltán: Erdély útikönyv; Budapest 2002.
  • Szombathy Viktor: Száll a rege várról várra; Budapest 1979.
  • Tolnai Új Világlexikona; Budapest 1926.-1933.
  • Új Magyar Lexikon; Budapest 1960.-1972.
  • Varga E. Árpád: Erdély etnikai és felekezeti statisztikája. Népszámlálási adatok 1850–2002 között; Csíkszereda 2000. Frissített eletronikus változat. Legutolsó módosítás 2008.
  • Veresegyháziné Kovács Jolán – Veresegyházi Béla: A régi Magyarország vármegyéi és városai abc sorrendben; Debrecen 2005.
  • Zsebatlasz (szerk.: Kogutowicz Károly, Dr. Hermann Győző); Budapest 1913.

Fiume város

Fiume város

   Fiume önálló város, a horvát tengerpart legnagyobb kikötője. Nyugatra Abbázia (Opatija), valamint az Isztriai-félsziget, keletre Szádrév (Bakar) kikötője található.

   A város az Adriai-tenger keleti csücskében, a Kvarner-öböl északi oldalán, a Recsina vagy más néven Fiumara torkolatánál fekszik. Itt találkoznak az Alpok és a Dinári-hegység kisebb hegyei, melyek északról félkörívben veszik körül. A város legmagasabb pontja is itt található, a 499 m magas Luban. Keletről a Recsina volt a határfolyó közte és Horvátország közt, de az idő közben hozzáépültek a folyó keleti partján fekvő Susak és Tersat települések, melyek életét mindig is Fiume határozta meg. Délen a nyílt tengertől az előtte fekvő Veglia (Krk) és Cherso (Kres) szigetek úgy elzárják, hogy a Fiumei-öböl a szigetek és az isztriai valamint a horvát partok közt csupán három szűk tengerszoros által van az Adriai-tengerrel összeköttetésben. Forrásokban Fiume igen gazdag. Számos olyan kisebb forrása is van, melyek a Karszt mészkő hasadékaiból, csak a tengerben bukkannak fel.

   Növényzete a mesterséges művelés folytán elég gazdag és kertekben a mediterrán növényvilág gazdag flórája pompázik. Halban és egyéb tengeri állatokban a Fiumei-öböl elég gazdag. A tengeri halak közül legnagyobb tömegben az apró szardellák fordulnak elő. De előfordul még tonhal, makréla és osztriga is.

   Bányászata nincs, de innen indul az Adria-kőolajvezeték.

   Régen, mikor még csaknem teljesen vitorlás fahajók közvetítették a tengeri forgalmat, jelentős volt a hajóépítő ipar. Fiume előtt a tengerpart egész hosszában hajóépítő telepek voltak, amelyek azonban a gőzhajózás fejlődésével mind szűkebb térre szorultak és helyüket a partok feltöltésére épült nagy épületcsoportok foglalták el, melyek Fiumének nagyvárosi és kereskedelmi jellegét megadták. A hajóépítő ipar különösen 1840-től vett nagyobb lendületet és fokozódott egész 1856-ig. Még 1862-ben is 12 hajógyár volt Fiumében, míg 1883-ban ez az iparág végleg megszűnt. A hajóépítő iparnak újabb lendületet adott az 1894-ben állami segéllyel épült nagy hajógyár és sikló (Howaldt és társa-féle), kapcsolatban a fiumei dokk-vállalattal, melynek óriási úszódokkját 1894. május 3.-án bocsátották vízre. Gyárai közt első helyen kell megemlíteni az 1827-ben alapított Smith- és Meynier-féle papírgyárat. 1851-ben állították fel a régi cukorgyár helyén a magyar királyi dohánygyárat. Világszerte ismert az 1875-ben alapított Withehead-féle torpedógyár. Itt készült az első működőképes önálló hajtású torpedó, amelyről ismereteink vannak. Ez egy fiumei osztrák-magyar haditengerészeti tiszt, Luppis János találmánya, aki Robert Whitehead angol mérnök, fiumei gyárossal fejlesztette ki a ma is használatos torpedó első használható típusait. Ugyancsak nevezetes az 1882-ben létesített rizshántoló gyár, az 1883-ban felállított kőolaj-finomító, az 1873-ban létesített gázgyár, és a vegyi termékek gyára. A húsfeldolgozás 1891-ben indult meg, de szappangyárai már régebben is voltak. A Simonich- és Ruzic-féle bőrgyárak működése emelkedést, majd visszaesést mutat. A hordógyár, mely főleg boros és lisztes hordókat készít, 1888 alapították. A hajlított bútorgyár 1882 óta áll fenn. Téglagyár csak 1878-tól 1881-ig volt működésben, mert nem bírt versenyezni az olcsón szállított olasz gyártmánnyal. 1915-ben itt készült Magyarország legnagyobb csatahajója, a Szent István. A második világháború után az ipar újra fellendülésnek indult a városban. A legfontosabb iparcikk a papír lett, amelyet a Harter gyár készített, továbbá a textilipar és a vegyipar is nagy fejlődésnek indult. Ezen kívül jelentős volt a hajóépítés. Híres gyárak a Viktor Lenac, a Május 3. és a Torpedó. A Május 3. Hajógyárat 1892-ben alapították, majd 1906-ban újra alapították Danubius név alatt. 1918-ig 61 hadihajót gyártott le. 1945-ben, Titóék megérkezése előtt, a németek felrobbantották az ipari létesítményeket, és csak 1948-ra sikerült helyreállítani őket, majd megkezdődött a kisebb hajók építése. 1956-ban jött az első megrendelés külföldről, Svájcból, és a következő 25 évben 24 országba exportáltak hajókat. A Viktor Lenac Hajógyár ma az egyik legnagyobb hajóépítő a Földközi-tenger térségében. 1896-ban alapították Lazarus néven, mely kereskedő és halászhajókat készített. 1948-tól viseli a mai nevét. Az 1990-es évekig a városban több magtárt, raktárt építettek különböző árucikkek számára. Az 1990-es években a horvát-szerb háború miatt nem jöttek hajók a kikötőbe, hanem a szomszédos Koper kikötőjét használták. A háború után újra fellendült a kereskedelem. 1997-ben létrehozták a kikötőben a Szabad zónát, amelynek három része van: a kikötő a konténerterminálokkal, a skrljevói raktárkomplexum, a rasai kikötői medence. Fiume Horvátország legnagyobb és legfontosabb tengeri kikötője. 2007-ben 13 millió tonna szállítmány futott be.

Slide 1Adria-palota
Slide 1A városi torony az órával és a címerrel
Slide 1Kormányzói palota

   Ókori eredetű város, melynek ősi magja a Tersat-domb körül kialakult illír település volt. A települést Kr. e. 28-ban foglalták el a rómaiak, akik Tarsatica néven itt létesítettek postaállomást és őrhelyet. A gót birodalom feloszlása után a bizánci császárok szállták meg Dalmáciát és Isztriát, később a VII. században a horvátok vándoroltak be, akik Tarsatica romjain felépítették saját településüket, de a bizánciak a parti városok felett továbbra is megtartották az uralmat. Mikor Horvátország 840-ben függetlenné lett, Fiume területe frank uralom alá került, majd a hűbéri elosztás idejében a polai püspöknek adományozták, ezáltal az aquileiai pátriárkának és így a német-római birodalomnak lett a hűbérese. A polai püspök 1139-ben Fiumét, mint alhűbéri birtokot a Duino-grófoknak adta át. A Duino-ház uralkodása alatt Fiume szépen fölvirágzott és a konstanci béke után 1183-tól autonóm kormányzatot nyert. A Duinok birtokában maradt Fiume egész a XIV. század végéig, amikor is a család kihalása után a hűbéri alárendeltséget az aquileiai pátriárkának felmondta, és a Habsburg-házat ismerte el a terület urának. 1399-ben Ausztria Fiumét Wallsee Rambert grófnak, mint a Duino-ház utolsó leszármazottjának, Duino Katalin férjének adta hűbérül, majd Wallsee Rambert utódától, Farkastól, 1471-ben III. Frigyes német-római császár vásárolta meg. Egy 1404-es oklevél szerint a város árumegállító joggal rendelkezett a Kvarner-öbölben áthaladó hajók felett. 1438-ban alapították az első ispotályt, majd két évvel később már drogéria is működött a városban. 1453-ban a pápa engedélyével, megalapítottak kolostort a Tersaton. 1530-ban adták ki az első nyomtatott könyvet, amely glagolita írásmóddal, horvát nyelven íródott. A következő évben a település megkapta a városi rangot. Majd 1599-ben szabad királyi várossá nyilvánították. 1627-ben indult el az első tanév a városi egyetemen. 1659-ben a város I. Lipót császártól megkapta a címerét. A város első konzulátusát 1690-ben nyitották meg, a Raguzai Köztársaság konzulja ekkor foglalta el helyét. 1719-ben III. Károly király szabad kikötővé nyilvánította, és a kereskedelmi forgalom növelésére Károlyvároson át utat építtetett ide. Közigazgatásilag 1776-ban Horvátországhoz került, majd 1779-ben önálló státusú városként Magyarország része lett. 1805-ben felépítik a város első kőszínházát, amely az akkori Európában az egyik legnagyobb volt.1809 és 1814 között a napóleoni Illyriához csatolták. 1813-ban az angolok szállták meg és a kikötőjében levő hajókat mind felégették. 1814-től az osztrák kormány fennhatósága alá jutott, de már 1822-ben I. Ferenc király ismét visszacsatolta Magyarországhoz. 1822 és 1848 között Magyarország része. 1848-ban Bunjevac Jellasics nevében elfoglalta, és megtette Fiume megye központjává. Fiume kereskedelmi forgalma 1855-től kezdve ismét hanyatlásnak indult, különösen mikor a sziszek-zágráb-steinbrücki vasútvonal építése által a horvát-szlavón és a dél-magyarországi forgalom Trieszt felé terelődött. 1868-ig a város közigazgatásilag Zágráb alá tartozott, majd az 1868. XXX. törvénycikk 66. § kimondta, hogy „Fiume város, kikötő és kerület a magyar koronához csatolt külön testet (separatum sacrae regni coronae adnexum corpus) képez, s a melynek, mint ilyennek, külön autonomiájára s erre vonatkozó törvényhozási és kormányzati viszonyaira nézve, Magyarország országgyülése s Horvát-, Szlavon- és Dalmátországok országgyülése és Fiume városa közt, küldöttségi tárgyalások utján, közös egyetértéssel lesz megállapodás eszközlendő.” Fiume közigazgatási helyzete is különleges volt. Míg a várost körülvevő Modrus-Fiume vármegye Horvátország része volt, a város közvetlenül Magyarországhoz tartozott. A város virágkora a magyar uralom idejére esik. A kiegyezés utáni kormánypolitika céljává vált Fiume tengeri kikötőjének fejlesztése, az osztrák Trieszttel szemben. Ezt segítette az 1873-ban átadott Budapest–Fiume vasútvonal. A kikötőben is nagymértékű fejlesztések mentek végbe Hajnal Antal mérnök vezényletével. Az elmúlt századokban a korlátolt mérvű tengeri hajózás kezdetleges igényeit a kikötőül szolgáló Recsina-torkolat és a természetes part is kielégítette, így csupán a vesztegzár alá került hajók menedékhelyéül épült a XVIII. század elején egy kisebb terjedelmű kikötő, melyet 1841 után a császári és királyi tengerészeti akadémia használt naszádkikötőül, de magánhajók is kiköthettek benne, mígnem 1872-ben a magyar királyi államvasúti pályaudvar létesítésekor ezt is feltöltötték. Külön kereskedelmi kikötő építését már 1766-ban tervezték. Egyrészt a város előtti tengerpart nagyobb mérvű feltöltésével, másrészt egy gátakkal körülvett szűk bejáratú kikötő építését tervezték a Recsinától keletre. Ez a kikötő azonban nem épült meg. Jóval később, 1832-ben tervezték a Recsina folyó torkolatának áthelyezését, hogy a csatornának partfalakkal is ellátandó részét használhassák rendes kikötőül, ami később az 50-es években csakugyan be is következett. A kikötő tulajdonképpeni rendszeres kiépítését István nádor főherceg kezdte meg 1847-ben, azonban az építkezések csak lassan haladtak előre. Amikor Fiume 1868-ban Magyarországhoz visszakapcsolták, a kikötő csupán az Adamich előkelő fiumei patriciusról nevezett 61 m hosszú, 16 m széles kis móló, a 130 m hosszú Lido, a 200 m hosszú keleti rakpart és a 250 m hosszú Mária Terézia-móló által határolt kis öbölből állt, mely a 33 m széles, és 500 m hosszú. Ezt 280 m hosszú hullámgát által védett Fiumara-csatorna kikötő egészített ki, ami így 5 ha vízfelülettel és 5000 m hosszú rakparttal bírt. Ezután nagyszabású beruházás indult meg egyrészt a kikötőnek az ország belsejével történő vasúti összeköttetése, másrészt a kikötő további kiépítése és megfelelő felszerelése iránt. Fiumében 1871-72-ben a tengerpart mintegy 1400 m hosszban való feltöltése által létesült a pályaudvar és már 1872-ben megindult a kikötő építése. Magának a kikötőnek (a raktárak és egyéb felszerelések kivételével) az építése 1873-tól 1894 végéig összesen mintegy 20 millió forintba kerül. Ehhez hozzászámítva a fiumei régi kikötő és a Fiumara-csatorna értékét, továbbá a hatósági palota, raktárak és egyéb felszerelések és berendezéseknek értékét, a fiumei kikötő összes építményei és felszerelései 1894 végével mintegy 24 millió forintnyi értéket képviselnek. 1872 és 1914 között, két fejlesztési program keretében, mintegy 55 millió forintot költöttek a városra. A kikötő vízvezetéke 1894-ben létesült. A villamos világítását 1892. november 1. helyezték üzembe. 1885-ben megnyitották a színházat, amely ma a Fiumei Nemzeti Színház. Három évvel később megnyitotta kapuit a Hotel Continental. 1891-ben épült fel a vasútállomás épülete. A város közigazgatása autonóm képviseleti alapon van szervezve, melynek élén 1872-ig egy elnök állt, ki ettől kezdve podesta elnevezést nyert. Az első podesta Vernuda Ernő volt. Fiume politikai hatósága élén a magyar kormányzó áll, és az ő kezében összpontosul az állami kormányzat minden ága. A városban magyar hivatalok, képviseletek működtek. A várost magát egyébként a városi képviselőtestület kormányozta, élén a podestával. A tengerészeti ügyeket a kormányzó elnöklete alatt álló magyar királyi tengerészeti hatóság intézi, úgy a tengeri hajózást, mint a kikötői építkezéseket érintő ügyeket is. A tengerészeti hatóság hatásköre nemcsak Fiumére, hanem az egész magyar-horvát tengerpartra kiterjedt. A kikötőbeli rendre közvetlenül a magyar királyi révhivatal felügyel, mely a tengeri hatóságnak van alárendelve. A tengeri hatóság és a révhivatal hivatalos nyelve a magyar és olasz. Az első világháború után meglehetősen zűrzavaros időszak következett a város életében. 1918. október 27-én az új délszláv állam tette rá a kezét, majd 1919 szeptemberében olasz szabadcsapatok szállták meg, de még ugyanabban a hónapban az amerikaiak, franciák és britek is megérkeztek. Gabriele D´Annunzio író szeptember 12-én, 2500 fővel bevonult a városba, és Carnarói Olasz Kormányzóság néven államot kiáltott ki a városban, amely az olasz egyesülést célzott keresztülvinni, és Duce néven a fasisztoid jellegű városállam vezetője lett. Ekkor jelölték ki a Recsinát mint határfolyót, és Fiume nagyobb része hivatalosan Olaszországhoz került, a susaki kikötő pedig a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság része lett. A város vezetője a római kormány küldötte Pittaluga tábornok lett. Az ő feladata lett volna, hogy D´Annunziót űzze ki a városból, mivel nem akart önként távozni. A tábornoknak azonban nem sikerült D´Annunziót és csapatát eltávolítani a hatalomból. Hosszas huzavona után 1920 november 12-én aláírták a Rapallói-szerződést, mely szerint Fiume szabad város lett. Franciaország, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia úgy látták jónak, ha Fiumét semleges övezetté teszik. D´Annunzio azonban nem ismerte el a megállapodást és hadat üzent Olaszországnak. Az olasz hajók decemberben bombázták a várost, és D´Annunzio megadta magát. Az olaszok 1921 januárjában bevonultak a városba és választásokat tartottak. Az autonómisták nyertek, így megmaradt a független Fiume, elnöke Ricardo Zanella, az Autonóm Párt vezetője lett. 1922-ben a fasiszták kicsalták Zanella kezéből a hatalmat, emiatt a legitim kormánynak Jugoszláviába kellett menekülnie. Az olasz-délszláv diplomáciai konfliktus 1924. január 27-én ért véget a Római szerződéssel, amelyben Fiumét kettéosztották. Susak a Szerb-Horvát-Szlovén királyság része lett, a többi Olaszországé. Az olasz bevonulás március 16-én történt meg. Fiume gyors fejlődésnek indult, míg Susak gazdasága hosszan tartó csökkenésnek indult. Az olasz kapituláció után 1943 és 1945 között Fiume német megszállás alatt volt. 1945. május 3-án vonultak be a városba a Tito-féle kommunista partizánhadsereg egységei. Ekkor lett Horvátország része a város, ahova azóta is tartozik.

   A város lakossága a politikai és gazdasági növekedésnek megfelelő ütemben nőtt. Lakosainak száma a XVII. század végén még csak 2.500 volt, de már 1787-ban 5.436-ra, 1870-ben 17.800-ra emelkedett. Az 1880. évi népszámlálás szerint a lakosok száma 20.981. Területe 20 km2, lakossága 29.494, 4% magyar, 5% német, 37% horvát, 44% olasz, 9% szlovén. Népsűrűsége 1474,7 fő/km2 (1890). Területe 21 km2, népessége 49.806, 14% magyar, 4% német, 26% horvát, 49% olasz, népsűrűsége 2371,7 fő/km2 (1910). Az eltelt 20 év alatt a lakosság száma több mint 1,6-szorosára nőtt, ezért mindegyik nemzetiségnél növekmény tapasztalható, csak más mértékben. A magyarok száma több mint 6-szorosára, a németeké 43%-kal, a horvátoké 21%-kal, az olaszoké 86%-kal nőtt.  A világháború utáni események eléggé visszavetették a fejlődésben. 45.000 (1921). A várost 1948-ig, önként vagy kényszer hatására, az olasz ajkú lakosságának zöme elhagyta, ami kb. 25 ezer fő. 1945–47 között kb. 650 olaszt mészároltak le a partizánok. A háború után a tudósok közel 15 ezer fős veszteséget mértek fel a városban, ehhez jött még az a 3000 ember, akik a környéken haltak meg. Fiume lakossága 22%-kal csökkent. 1948-ban Susak ismét Fiume része lett. A második világháború után erőteljes hatása volt a jugoszlávosításnak, ami eléggé megnehezíti a népszámlálási adatok értékelését, hiszen míg 1971-ben a lakosság közel 5%-a vallotta magát jugoszlávnak, addig 1981-ben már 17%. 1991-ben újra csak 4%. 2001-ben pedig, valószínűleg az időközben lezajló horvát-szerb háború miatt is, már senki sem. Ennek megfelelően a népesség 2001-ben 144.043, 81% horvát, 6% szerb, 1% bosnyák, 2% olasz, 1% szlovén. A magyarok aránya 1% alatt van. Területe ekkor 43,3 km2, népsűrűsége 3.326,6 fő/km2. A történelmi Fiume területe 20,3 km2, összlakossága 76.983, népsűrűsége 3.792,3 fő/km2. A Fiumarától keletre eső települések, melyek egykor Modrus-Fiume vármegyéhez tartoztak 14,1 km2-t foglalnak el, népességük 37.866, népsűrűségük 2.685,5 fő/km2. Ezek együttes területe 34,4 km2, népessége 114.849, népsűrűsége 3.338,6 fő/km2. A többi területet Isztriától csatolták hozzá.

   Látnivalók: A Korzó közepén áll a városi torony az órával. Az építményt a XV. században építették, és érdekes maradványa annak a négy toronynak, melyek a város egykori erődítményéhez tartoztak. A mai óra 1873-ban került a helyére, alatta Fiume ősi címere látható. A torony körül több barokk épület is található. Ezek például a Wohinz-palota és a Vuković-palota. De a Korzón találjuk az 1890-ben épült filodráma épületét, ahol a filharmonikusok tartják előadásaikat. Egy másik ismert palota a Wassermann-Garbas-palota, amelynek impozáns árkádos udvara van, amely a konzervatív negyedben található az Adamić-palotával egyetemben. Valamint a Žabica téren található a Ploech-palota, amelyet 1888-ban építettek. Az óvárosban található a Szent Vitus dóm. Szent Vitus a város védője, ezért szentelték fel az ő tiszteletére. A templomot a XII. században építették fel nyolcszögletű formában. 1638 és 1659 között az átépítették, de csak 1737-ben fejezték be véglegesen, amikor elkészült a kupola és az oratórium. A templomban a barokk oltár mellett a fiumei szobrászok munkái dominálnak. Egy másik jelentős templom a Magasztos Mária templom, a korábbi katedrális. Az épület a XV. században épült fel, utolsó jelentős felújítása 1824-ben volt. A templom előtt található a harangtorony, amely a talaj süllyedése miatt megrogyott, ezért kapta a ferde-torony nevet. A torony alatt ismert antik mozaikok vannak, amelyek az V. és a VI. században készültek. A közelben található a régi kapu vagy római kapu. Ez a kapu az ókori Tarsatica város egyetlen megmaradt emléke, valószínűleg a barbárok elleni I. századi római védőfal maradványa. Az Ágoston rendi kolostor, amely mellett ma a barokk stílusú 1768 épült Szent Jeromos templom áll. Ágoston rendi kolostorát 1315-ben alapították, 1835-ben a városi tanács székhelye lett, előbb barokk, majd klasszicista stílusban építették át. Előtte egy oszlopon Szent Vitusnak, a már említett védőszentnek 1508-ban készült szobra áll. Az óváros mellett található a kormányzói palota, amely korábban az itt székelő kormányzó szálláshelye volt. Ma ez a Tengerészeti és Történelmi Múzeum, amit 1893 és 1895 között építették Hauszmann Alajos tervei alapján. A palotától nyugatra van Habsburg József főherceg egykori palotájában a városi múzeum épülete, keletre az Állami Archívum. A Riván számos XIX. századi épület van, amelyek a korábbi kereskedelmi üzleteknek adtak helyet. A legnagyobb épület az Adria-palota, amelyet Giacomo Zammattio építész tervezett 1897-ben, és amely ma a horvát hajózási társaság, a Jadrolinija épülete. Az épületben voltak a hajózási társaság kapitányai elszállásolva. Az épületnek nagy kupolája és kőlépcsője van. Az óvárostól északra fekszik a Zagrad városrész. Ebben a városrészben található a Teatro Fenice szecessziós moziépület. 2007-ben itt emeltek egy kereskedelmi központot. Brajda Fiume központjától keletre elhelyezkedő városrész, északra a városi vasútállomástól. A területet a XVIII. században kezdték el benépesíteni, amikor megépült a cukorgyár. Itt található a Cukorpalota épülete, a cukorgyár központi épülete. Építése 1752-ben fejeződött be, majd 1785–86-ban felújították. A bejáratnál egy kőfej található. A palotától nyugatra található a régi fiumei Lazaret. Ez az épület egy karanténkórház volt, ahova a hazaérkező tengerészeket zárták be kivizsgálásra. A barokk stílusban épült épület ma is kórháznak ad otthont. A Brajdán számos szecessziós épület található még a piac környékén. A Szent Miklós alapítvány tengerészeti házát 1893-ban, Miculinić-Richtmann-emlékházat 1914-ben, és Brajda nyugati részében található a szecessziós stílusban épült Modianit, pedig 1913-ban építették. Susak Fiume keleti felén terül el. Fölötte magasodik a Tersat-hegy. Itt áll a Csodatévő Szűzanya temploma, 1531 óta zarándokhely, a hozzá vezető 538 fokból álló tersattói lépcsősort a zarándokok sokszor térden állva teszik meg. A ferences-templomot a legenda szerint 1291-ben angyalok hozták Názáretből ide, majd továbbvitték az itáliai Lorettóba. Vigasztalásul V. Orbán pápa a tersatiaknak ajándékozta a Csodatévő Szűzanya freskót, melynek a Frangepánok 1367-ben építették fel a templomot, majd hozzá a ferences kolostort. Jelenlegi formáját 1827-ben nyerte el. A tersati erődöt a Frangepánok építtették a XIII. században, majd 1826-ban a romos erődöt az ír Laval Nugent marsall vette meg és elegáns kastéllyá alakíttatta át. A felsoroltakon kívül egyéb látnivalók is vannak a városban. A városkapu a XVIII. században épült, I. Lipót és III. Károly királyok mellszobrai díszítik. A városháza XVI. századi olasz stílusú épület. A Szent György-templom XIII. századi eredetű, a XVIII. században átépítették. Vasútállomását a Monarchia híres építésze, Pfaff Ferenc tervezte. Nevét kétnyelvű emléktábla őrzi a peronon. A várostól északra állnak Grobnik várának romjai. A várat 1416-tól említik Frangepán Miklós birtokaként.

Utolsó módosítás: 2016.02.26.

Az oldalt támogatták