Hajdú vármegye

   A vármegye a Nagy-Magyar-alföldön, a Tisza bal partján fekszik. Határai északon és keleten Szabolcs, délen Bihar, nyugaton Jász-Nagykun-Szolnok, Heves és Borsod vármegye. Székhelye a vármegye megalakulása óta Debrecen, előtte a Hajdú kerületnek Hajdúböszörmény volt a központja.

   Hajdú vármegye területe a Nagy-Magyar-alföld része. Földje majdnem tökéletes síkság, különösen nyugati részében. Keleti fele kissé magasabban fekszik, Debrecen és Hadház táján helyenként 150 méterig emelkedik, mivel a Nyírség homokbuckás vidéke ide is átnyúlik. Nyugat felé a Tisza irányába fokozatosan lejt, egészen 90 méterig. Ezen a részen egykor a Tisza és árvizei jártak végig, a lösztakarót lepusztították és csaknem tökéletesen sík területet hoztak létre. A Hortobágy, a Nagy-Magyar-alföld legsíkabb területei közé tartozik és déli része a Körösök hasonló természetű síkjához csatlakozik. Folyóvizekben Hajdú meglehetősen szegény. A Tisza csak a vármegye északnyugati határát érinti pár kilométeres szakaszon, így nagyobb folyóvize a nem túl nagy Hortobágy, mely a vármegye nyugati részén kanyarog végig, és Nádudvarnál bele folyó Kösely, melyet szintén erős túlzás jelentős vízfolyásnak nevezni. Részben ezt az állapotot szüntette meg a Keleti-főcsatorna, mely a Tiszát a Berettyóval köti össze, megoldva a Hortobágy vízellátását. A Keleti-főcsatornát majd egy évszázaddal az első tervek felmerülése után, 1956-ban nyitották meg. Eredetileg hajózási funkciót is szántak neki, azonban a főcsatornán végül nem épült meg a hajózást kiszolgáló műtárgyak egy része. A vármegyének sok ásványvíz forrása van, közülük a debreceni, a kabai, a püspökladányi, a hajdúnánási, a nádudvari, a balmazújvárosi és a hajdúszoboszlói érdemel említést.

   A Tisza szabályozása után a Hortobágy nedves legelői szikesedő, rossz minőségű, száraz legelőkké alakultak át. Azonban a csatornáknak köszönhetően a kopár szik helyét az öntözéses gazdálkodás foglalja el. A vármegye nyugati fele löszös, így a legtermékenyebbek közé tartozik. A vármegye része a magyar búzakamrának, és egyike azon vármegyéknek ahol a legmagasabb a kenyérgabona vetésterülete. Ezen kívül a dohánytermelés kiemelendő. Az igazán jelentős nyírségi dohánytermő területek peremvidékei találhatók a vármegyében. A vármegye az alföldi borvidékhez tartozik, de a szőlőművelés a filoxérapusztítás óta nem igazán jelentős. Inkább más gyümölcsösök lelhetők fel a területen, melyek a vármegye „erdős területeit” is alkotják. De ezek sem számottevőek. A vármegye mindig is az állattenyésztéséről volt híres. A Hortobágy a tradicionális állattenyésztő középpontja. Elég csak a pusztában tartott szürke marhákra gondolnunk, de jelentős lóállomány is van a területen.

   A vármegye ásványkincsekben szegény. Kabán 1937 óta működik a település határában, termálvizet és földgázt adó kút. Emellett máshol is találtak földgázt, de inkább termálvíz tört fel a fúrások alkalmával.

Debrecen, Aranybika szálló

Debrecen, Kossuth tér

Debrecen, Református nagytemplom

Hajdúszoboszló. városháza (Szaszák László)

   A vármegye ipara a mezőgazdaság túlsúlya miatt kevésbé fejlődött. Ami van, az is elsősorban a mezőgazdaságra épült. A XVIII. században a húsfeldolgozás és -tartósítás az úgynevezett kismesterségek kategóriájába tartozott, kivéve Debrecent, ahol hentes és mészáros céhek működtek. Ezért alakulhatott itt ki az elsők között modern húsipari központ a XIX. század második felében. Mint az ország egyik legjelentősebb állattenyésztő körzetét a vasút hamar eléri, így fejlődése garantált. Nemsokára, mint vasúti gócpont szerepel. Messze földön híres vásárai pedig pont a vasút megjelenése miatt vesztették el jelentőségüket. Itt építették fel az ország első szélmalmát, holland minták alapján, 1720-ban. Ettől függetlenül inkább az állati, vagy emberi erővel hajtott szárazmalom lett az elterjedtebb a vármegyében. Mikor a régi híres iparágak fénykora lejárt, helyükbe a gyáripar lépett. Említésre méltó az 1887-ben átadott dohánygyár, mely a nyírségi dohányföldek miatt került telepítésre. A későbbiekben a szerszámgépipar vált jelentőssé a városban, de ez mára már nem meghatározó. Vezető szerepet a gyógyszergyár, és a gyógyászati segédeszközgyár lát el. 1925-ben mikor Hajdúszoboszló környékén is olajkutató fúrásokat végeztek a feltörő híres termálvíz mellett földgázt is találtak. Kezdetben villamos áram termelésre, vasúti kocsik világítására hasznosították, később palackokba sűrítve értékesítették. Ennek a tevékenységnek az ellátására a város képviselő testülete 1950-ben megalapította a Hajdúszoboszlói Földgáztermelő és Értékesítő Közüzemi Vállalatot. A megnövekvő igényekkel egyre nőtt a vállalat is. 1967-ben aztán beintegrálták Országos Kőolaj- és Gázipari Trösztbe, Tiszántúli Gázszolgáltató és Szerelő Vállalat néven és hozzácsatolták az 1863-ban alapított debreceni, és az 1882-ben alapított miskolci gázműveket. A rendszerváltozás után, ugyanezen a néven olasz tulajdonossal, napjainkban is a jelenlegi ország keleti felének hét megyéjére kiterjedő működési területtel végzi a gázszolgáltatási tevékenységét. Hazánk legnagyobb cukorgyára a Kabai Cukorgyár 1976-78-ig állami beruházással épült. 2006-ban zárták be. Balmazújvárosban a jelentős számú szarvasmarhának köszönhetően a tejipar lett az egyik legjelentősebb ágazat. Hajdúnánáson az egykor jelentős szalmafonás mára csak turistalátványosságként működik.

   A többi szintén 1876-ban létrehozott vármegyével ellentétben Hajdúról nem lehet sokkal korábbi dolgokat elmondani, hiszen azelőtt Bihar és Szabolcs vármegyék közt volt felosztva, és nem rendelkezett külön speciális önkormányzattal, mint például Brassó, vagy Csík. A területén zajló történelmi események az adott vármegyénél lesznek elbeszélve. Hajdú története Bocskay István korában kezdődik, aki 1605. december 12-én Korponán gyalogos hajdú katonáinak adományozta Kálló, Nánás, Dorog, Varjas, Hadház, Vámospércs, Sima és Vid helységeit, illetve birtokait és valamennyit, összesen 9254 hajdút, nemesi jogokkal és kiváltságokkal ruházta föl. 1606. szeptember 2.-án az adományozást a lovas hajdúkra is kiterjesztette. Ekkor kelt szabadságlevele biztosítja a letelepedést Szoboszlóra Halasi Fekete Péter lovas hajdúinak. 1608-ban a még le nem telepített hajdúknak adományozta Homonnai Bálint Polgár községet. Kiváltságaikat 1613-ban II. Mátyás Pozsonyban kelt kiváltságlevele is elismeri, de 1719-ben a település az egri püspökség fennhatósága alá kerül, kiváltságait is elveszíti. 1609-ben Báthory Gábor a kállói hajdúkat, a kállói várőrséggel való állandó civakodásuk miatt, jogaik és kötelezettségeik fenntartásával Böszörmény városba és Pród faluba telepítette át. Az áttelepítés után alakult ki az úgynevezett Hajdú kerület, a vármegyékkel egyenrangú, önálló törvényhatóság Böszörmény, Nánás, Hadház, Szoboszló, Dorog és Vámospércs községekből. Követeik részt vettek az országgyűléseken, katonát állítottak, de adót nem fizettek. Önkormányzatukról a hajdúkapitány vezetése alatt saját tisztviselőik gondoskodtak. A Hajdúság székvárosa Böszörmény volt. 1616-ban Thurzó György nádor a királyi seregben lévő rác hajdúkat Dorogra telepíti, akik így létrehozzák Magyarország legnagyobb görög katolikus közösségét. Ezek a rácok mára már teljesen magyarrá lettek. A letelepülő hajdúk megkapták az úgynevezett hajdúszabadságot, nem tartoztak földesúri fennhatóság alá, viszont a fejedelem hívására kötelesek voltak harcba menni. Később az erdélyi fejedelmek számos hajdútelepet létesítettek. Az erdélyi és partiumi török határt kiváltságos hajdútelepek védték. Számuk az országban megközelítette a 150-et. Az utolsó hajdúszabadságot II. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelem adományozta Tarpa mezővárosának 1709-ben. Ezt követően, a XVIII. században a földesurak megkezdték a hajdúkiváltságok felszámolását. Hosszú küzdelemben újra jobbágysorba kényszerítették a szabad parasztokat. Csak a Bocskai által kiváltságossá tett hat hajdúváros tudta kiváltságait megőrizni. A hajdúk kiváltságait több király is megerősítette. 1613-ban II. Mátyás, 1666-ban I. Lipót, 1725-ben III. Károly. A Hajdú kerület sajátos közigazgatását az 1870. XLII. törvénycikk szüntette meg, amely egységesítette a vármegyék és az egyéb törvényhatóságok szervezetét. Az 1876. XXXIII. törvénycikk hozta létre Hajdú vármegyét, pontos területét pedig az 1877. I. törvénycikk határozta meg. Alapját az egykori hajdúkerületi városok adták, ezekhez csatoltak még, három Bihar és kilenc Szabolcs vármegyei községet, valamint Debrecen szabad királyi várost. A vármegye székvárosává a hajdúvárosok ellenkezése ellenére Debrecent tették. Amint azt említettem a vasút hamar eléri. A Pestről Szolnokig tartó vonal csak a ’48-as szabadságharc miatt nem tud továbbépülni Debrecen felé, de 1857-ben eléri. 1859-ben pedig már a Nyíregyháza felé menő vonalat is megnyitják. Erről a vonalról ágaztak le később a többiek. Nagykároly felé 1871-ben, Hajdúnánás felé 1884-ben, Füzesabony illetve Eger felé pedig 1891-ben. Furcsa módon közvetlen vonalat Nagyvárad felé csak 1894-ben kezdték el kiépíteni, de ekkor is csak a Derecskéig tartó szakaszt adták át a forgalomnak. A közvetlen vonal megnyitására 1911-ig kellett várni. 1919. április 23.-án bevonult az oláh királyi hadsereg Debrecenbe, de lemondtak róla nagyvonalúan, mert állításuk szerint a magyar kormány kisebbség ellenes politikájának következtében a nagyarányú betelepítés miatt ott kisebbségbe kerültek az oláhok. Ami persze hazugság, és nem gátolta meg őket abban, hogy csak egy év múlva hagyják el a területet. Az 1920-as országcsonkítás így a vármegyét nem érintette. Az egyetlen jelentős módosítás csak 1950-ben következett be, mikor egyesítették a megcsonkított Bihar vármegyével, és vármegyeként is megszűnt létezni.

   A Hajdú kerület területe 966 km2, népessége 62.914, népsűrűsége: 65,1 fő/km2 (1870). A vármegye területe 3.341 km2, lakossága 190.978, a magyaron kívül a németség mondható jelentősnek, de aránya 1% alatt marad. Debrecen a legnagyobb területű város az országban, és vele együtt a vármegyében 10 olyan város van, amely lakossága meghaladja az 5.000 főt. Népsűrűség 57,2 fő/km2 (1890). Területe 3.343 km2, népessége 253.863, népsűrűsége 75,9 fő/km2 (1910). 20 év alatt a magyar lakosság száma 33%-kal nőtt. Lakosság 295.798, népsűrűség 88,5 fő/km2 (1930). Területe 3.341 km2, népessége 314.215, népsűrűsége 94,1 fő/km2 (1941). Az 1910-es közigazgatási határok figyelembe vételével a vármegye népessége 412.649 fő, 99% magyar, 1% cigány. A 10.000 főt meghaladó települések száma 8. Összlakosságuk a vármegye lakosságának 83%-a. A közigazgatási egységek lakossága: Debrecen város: 210.499 (a vármegye népességének 51%-a), Központi járás: 73.219 (17,7%), összesen: 283.718 (68,7%), Hajdúszoboszlói járás (Hajdúszoboszlóval): 63.764 (15,4%), Hajdúböszörmény város: 31.993 (7,8%), Hajdúnánás város: 18.055 (4,4%), Hajdúhadház város: 15.119 (3,7%). Egyedül Hajdúhadház városban találunk jelentős arányban (9%) kisebbséget, a cigányság személyében, ezen kívül sehol sem található a magyarság mellett más nemzetiség mely számottevő arányú lenne. Népsűrűség: 123,4 fő/km2 (2001). A konkrétan vizsgált 111 év alatt a magyarság száma majdnem 2,2-szeresére nőtt.

   Hajdú vármegye és a Központi járás székhelye Debrecen: 56.940 (az országos listán 4.) (1890), 92.729 (4.) (1910), 103.186 (1920), 117.275 (1930), 125.969 (1941), 138.287 (1960). A korábban elcsatolt településekkel, viszont az 1981-ben hozzácsatolt Józsa nélkül: 210.499 (2001).

   Hajdúszoboszlói járás székhelye Hajdúszoboszló: 14.728 (1890), 16.093 (1910), 17.722 (1920), 17.490 (1941), 19.591 (1960), 23.425 (2001). A járást kezdetben a Nádudvari járásnak, majd 1901-től Hajdúszoboszlói járásnak, végül 1930-tól a Püspökladányi járásnak hívták. Az elnevezés változását mindig a járás székhelyének áthelyezése követte. Hajdúszoboszló csak 1901-1930 között volt a járás része. A vármegye területén található még három önálló város. Hajdúböszörmény 21.238 (1890), 28.159 (1910), 28.724 (1920), 30.401 (1941), 32.199 (1960), 31.993 (2001). Hajdúnánás: 14.457 (1890), 16.781 (1910), 17.085 (1920), 18.762 (1941), 18.312 (1960), 18.055 (2001).  Hajdúhadház: 9.821 (1910), 10.270 (1920), 12.451 (1941), 13.113 (1960), 15.119 (2001). További jelentős települések: Balmazújváros: 10.262 (1890), 12.472 (1910), 13.223 (1920), 14.882 (1930), 16.308 (1941), 17.516 (1960), 17.974 (2001). Püspökladány: 12.585 (1910), 13.246 (1920), 15.195 (1941), 18.761 (1960), 15.946 (2001).

   Látnivalók: Debrecenben a város főutcáját, a Piac utcát a Kossuth utcától sétálóutcává alakították, melynek túlsó végét a monumentális 61 méter magas tornyú Református Nagytemplom zárja le. A Nagytemplomot az 1802-es tűzvész után építették újjá. 1849-ben itt olvasta fel Kossuth a Függetlenségi Nyilatkozatot, és itt választották őt kormányzóvá. Karosszéke ma is látható a templomban. Mellette található az 1803-1816 között épült Református Kollégium épülete. De itt található a méltán híres Aranybika Szálló is. 1932-ben indult meg a termálvizes kutak üzemletetése. Vizük 59-63 °C-os, ami lehetővé tette, a termálfürdő kialakítását. A Nagyerdőben találjuk a Debreceni Egyetem impozáns épületét. 1699 nyarán építették meg a hortobágyi csárdát, melynek kocsmárosát Debrecen városa vámszedéssel is megbízta. Mert az 1697-ben épült fahídon a debreceni marhakereskedők csordahajtásai a tiszai árvizek idején itt vonultak Szolnok felé és onnan Bécsbe. A csordahajtók gyakran kijátszották a vámot, pontatlanul vallották be a hídon áthajtott állatok számát. 1785-ben szekérállást építettek mellé, ebből alakították ki a mai Pásztormúzeum épületét. Debrecen városa 1825-ben határozta el az elhasználódott fahíd lebontását és helyette új kőhíd építését. 1827 és 1833 között épült meg a „Hortobágyi Kilenclyukú híd”, Magyarország leghosszabb közúti kőhídja, melynek teljes hossza 167,3 méter, és mára a Világörökség része. Hajdúböszörmény leginkább a településszerkezete miatt vált híressé, hiszen legszebb példája az úgynevezett kertes településtípusnak, melyet a Nagy-Magyar-alföld sajátos életformája termelt ki. A városháza 1907-ben épült. A benne található Báthory-terem kazettás mennyezetén a hajdúvárosok nevei és címerei láthatók. A Hajdúsági Múzeum a Bocskai tér déli oldalán található az egykori Hajdúkerületi székház, mely a megye legrégibb középülete. Ma a múzeumnak és a városi bíróságnak ad otthont. Az épület három szakaszban épült 1762 és 1871 között. Az 1907-ben felavatott Bocskai-szobor ma már a város jelképe. A kétalakos műalkotás azt a történelmi pillanatot rögzíti, amikor a nagy erdélyi fejedelem átnyújtja híres kiváltságlevelét a hajdúság egészét jelképező hajdúvitéznek. A Táncoló hajdúk hétalakos kompozíciója, pedig a hét hajdúvárost szimbolizálja. Az előtérben elhelyezkedő abroncsba zárt malomkő a Hajdúkerület egységét jelképezi. Az 1920-as évek elején – hasonlóan több alföldi településhez – Nádudvaron is kőolaj- és földgázmezőt kerestek. A feltárás ugyan bányakincset nem eredményezett, de termálvizet találtak. A fürdőépítés azonban elmaradt, így a gyógyvíz évtizedekig hasznosítatlanul folyt bele a Köselybe. Csak 1967-68-ban kezdtek hozzá, óriási lakossági összefogással, a fürdő építéséhez. A 67 °C-os termálvíz nyáron a medencéket táplálta, télen a kertészet üvegházait fűtötte. 2001-ben minősítették gyógyvízzé. Nádudvar nevezetessége még a híres fekete kerámia, melynek színe az egyedi égetési technikának köszönhető. Hajdúszoboszlón szintén olajkutató mélyfúrásból 1925-ben 73 °C-os ásványvíz tört fel. A víz gyógyhatását hamar felismerték, és már 1927-ben megnyitották a fürdőt. Mára Európa egyik legnagyobb vízi komplexumává fejlődött. Az a terület, ahol most a kabai fürdő fekszik, 1908-ban egy 150 méteres kutat fúrtak, és csaknem 40 °C-os vizet találtak. A második kutat 1937-ben fúrták. 535 m mélységben találták meg a gyógyvizet. A vízzel együtt metángáz tört elő. A termálmedence építésére csak 1959-ben került sor. De csak 1965-re készült el. 2002-ben a kabai termálvíz "gyógyvíz" minősítést kapott. A városháza a XIX. század végén épült. Az egy emeletes épületet 2009-ben újítottak fel, régi fotók alapján, hogy eredeti állapotában őrizhessék meg. Ekkor készült az előtte álló szökőkút is. Püspökladány vizét 1987-ben minősítették gyógyvízzé. A település fejlődése a vasútnak is köszönhető. Ennek tanúja a szépen felújított vasútállomás. A városhoz tartozó Ágota-pusztai természetvédelmi terület legnevezetesebb látnivalója a Hortobágy-Berettyó csatornát átívelő, felújított műemlék fahíd. A hajdúnánási gyógyfürdő már 1962 óta várja a gyógyulni vágyókat.  A 67 °C-os gyógyvíznek 1019 méter mélyről tör fel. A Semsey-kastély régi parkjában található meg a Balmazújváros termálfürdője. A meleg vizes kutakból 1180 méter mélyről, 61 °C-os víz tör elő. 1994-ben gyógyvízzé nyilvánították. Tégláson a Degenfeld-kastély meglehetősen leromlott állapotban van, és nem is látogatható. De a kastélyt körülvevő angolkertet gróf Degenfeld Gusztáv alkotta 1890 körül, és máig számos értékes növény otthona. Bár a XX. század során sokat vesztett jellegéből, de látványa ma is lenyűgöző. A kert 1953 óta természetvédelem alatt áll.