Abaúj-TornaAlsó-FehérAradÁrvaBács-BodrogBaranyaBarsBékésBelovár-KőrösBeregBeszterce-NaszódBiharBorsodBrassóCsanádCsíkCsongrádEsztergomFejérFiumeFogarasGömör és Kis-HontGyőrHajdúHáromszékHevesHontHunyadJász-Nagykun-SzolnokKis-KüküllőKolozsKomáromKrassó-SzörényLika-KorbavaLiptóMáramarosMaros-TordaModrus-FiumeMosonNagy-KüküllőNógrádNyitraPest-Pilis-Solt-KiskunPozsegaPozsonySárosSomogySopronSzabolcsSzatmárSzebenSzepesSzerémSzilágySzolnok-DobokaTemesTolnaTorda-AranyosTorontálTrencsénTurócUdvarhelyUgocsaUngVarasdVasVerőceVeszprémZágrábZalaZemplénZólyom
Lap Tetejére
Keresés

Minimum 3 karakter!

Felhasznált irodalom

  • 1000 év törvényei (1000ev.hu)
  • Á.T.I. Kisatlasz; Budapest 1937.
  • Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben; Budapest 1885.-1901.
  • Bagyinszki Zoltán – Tóth Pál: Magyar várak; Debrecen 2005.
  • Bagyinszki Zoltán: Magyar kastélyok; Debrecen 2001.
  • Balás Gábor: A székelyek nyomában; Budapest 1984.
  • Baranyai Decsi János magyar históriája 1592-1598 (ford.: Kulcsár Péter); Budapest 1982.
  • Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai; Budapest 1896.-1914.
  • Commission list of natural mineral waters recognised by member states 2013.
  • Dolinay Gyula: Erdély fejedelmei; Budapest 1883.
  • Dr. Frisnyák Sándor: Magyarország történeti földrajza; Budapest 1995.
  • Egy ezredév (szerk.: Hanák Péter); Budapest 1986.
  • Fényes Elek: Magyarországnak s a hozzá kapcsolt tartományoknak mostani állapotja; Pest 1843.
  • Gjuro Szabo: Középkori várak Horvátországban és Szlavóniában, Zágráb 1920
  • Halmosy Dénes: Nemzetközi szerződések 1918-1945; Budapest 1966.
  • Kis Gábor: Erdélyi vára, várkastélyok; Budapest 1984.
  • Kőváry László: Erdélyország statisztikája; Kolozsvár 1847.
  • Látnivalók Magyarországon; Miskolc 2004.
  • Magyar Statisztikai Évkönyv XLIX. 1941.; Budapest 1943.
  • Magyarország gazdaságföldrajza (szerk.: Bernát Tivadar); Budapest 1969.
  • Magyarország helységnévtárai és népszámlálásai 1881, 1892, 1902, 1907, 1912, 1913, 1962, 2003
  • Mezei István: Városok Szlovákiában és a magyar határ mentén; Somorja, Pécs 2008.
  • Nemzetközi Lexikon (szerk.: Dr. Radó Sándor); Budapest 1967.
  • Nemzetnevelők könyvtára: Hazánk; Budapest 1942.
  • Népszámlálási adatok: Szerbia (2002), Horvátország (2001), Szlovénia (2001), Ausztria (2001), Szlovákia (2001), Ukrajna (2000).
  • Orbán Balázs: A Székelyföld leírása; Pest 1868.
  • Országos Tisztifőorvosi Hivatal által elismert ásványvizek jegyzéke
  • Pallas Nagylexikon; Budapest 1893.-1900.
  • Panoráma útikönyvek: Csehszlovákia, Románia, Szovjetunió, Jugoszlávia
  • Popély Gyula: Felvidék 1914-1920; Budapest 2010.
  • Prantner Zoltán: Magyar csaták, Kisújszállás 2014.
  • Révai Nagy Lexikona; Budapest 1911.-1935.
  • Rónai András: Térképezett történelem; Budapest 1993.
  • Sós Judit – Farkas Zoltán: Erdély útikönyv; Budapest 2002.
  • Szombathy Viktor: Száll a rege várról várra; Budapest 1979.
  • Tolnai Új Világlexikona; Budapest 1926.-1933.
  • Új Magyar Lexikon; Budapest 1960.-1972.
  • Varga E. Árpád: Erdély etnikai és felekezeti statisztikája. Népszámlálási adatok 1850–2002 között; Csíkszereda 2000. Frissített eletronikus változat. Legutolsó módosítás 2008.
  • Veresegyháziné Kovács Jolán – Veresegyházi Béla: A régi Magyarország vármegyéi és városai abc sorrendben; Debrecen 2005.
  • Zsebatlasz (szerk.: Kogutowicz Károly, Dr. Hermann Győző); Budapest 1913.

Hont vármegye

Hont vármegye

   Magyarország Duna bal-parti részének a Duna és az Ipoly összefolyásánál fekvő vármegyéje. Nyugaton Bars és Esztergom, délen Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Nógrád, keleten Zólyom és Nógrád határolja. Alakja szabálytalan négyszög, melynek délkeleti sarka elnyúlik az Ipoly mentén. Székhelye eredetileg Hont, de volt Hontnémeti, és Kemence is. Tartottak vármegyei közgyűléseket Bozókon, Báton és Selmecbányán, de a török időkben Korponán is, pedig a város 1876-ig Zólyom vármegyéhez tartozott. Végül 1806-tól Ipolyság a teljes jogú központ.

   A vármegye felszínének nagyobb része hegyes. Tágasabb síkság csak az Ipoly völgyében van. A vármegye északi részét az Ipoly és a Garam közt elterülő Magyar-érchegység nyugati tömbje foglalja el, melynek északnyugati része a Korpona patakig elnyúló Selmeci-hegység. Az Érchegység legmagasabb pontja az ebben a hegységben található Szitnya (1009 m, ez a vármegye legmagasabb pontja is egyben).  A Korpona és az Ipoly völgyei közt a Korponai-erdő (777 m) terül el. A hegyek lejtői erdőségekkel vannak borítva. A Magyar-érchegységet a már említett Ipoly-völgy választja el a vármegye déli részén található Börzsönytől (Csóványos 938 m). A vármegye középső és déli részén dombsorok húzódnak, melyek oldalai szőlőkkel és szántóföldekkel vannak borítva. Vizei mind a Duna vízgyűjtő területéhez tartoznak, és ez határolja délről a vármegyét. A vármegye valódi főfolyója azonban az Ipoly. A Magyar-érchegységet körülölelő Garamnak csak a Dunában érkező torkolata esik a vármegye területére, mely mindössze 12 km-re található az Ipoly dunai torkolatától. A Duna vármegyére eső szakasza rövidsége ellenére a legszebbek közé tartozik az országban, ugyanis a Garam torkolatától a Szentendrei-szigetig tartó részen található a festői Dunakanyar. Az Ipoly Gyerkig keletről nyugat felé tart, majd déli irányt vesz, és miután nyugatról is átöleli a Börzsönyt Szobnál érkezik a Dunába. A vármegye patakjainak vizeit a Garam és az Ipoly gyűjti össze. A Selmecbánya környéki tájkép fontos meghatározói a bányatavak. Természetes állóvize nincs a vármegyének. A hegyek belsejében ásványos források fakadnak Gyügyön, Szalatnyán és Szántón.

   Hont földje a középső és déli részén termékeny. Terményei közül legtöbb a búza, de jelentősek a hüvelyes vetemények is. Kukorica csak a vármegye déli részein terem. Tetemes a kendertermelés, de az is a vármegye déli részén. A XIX. században és még a XX. század elején is az Ipoly és Garam alsó folyásának mente híres dohánytermő vidék volt. A dombok lejtői, a vármegye középső és déli részeiben kitűnő szőlőtermő területek. A szőlőnek északon azonban már hideg az éghajlat. Ha mégis megterem, igen alacsony a cukorfoka. Jó bor termelnek Szebellében, Ipolynyéken, Sirákon, Paláston, Bakabányán, Rakoncán, Dalmadon, Nagybörzsönyben, Ipolypásztón, Szobon és Nagycsalomján. Jelentékeny a gyümölcstermelés is, az alma Szebellében, a cseresznye Csallon. Ezen kívül a Börzsönyben a málna leggyakoribb. Az Ipolytól északra fekvő hegységekben a kiterjedt tölgy és bükk erdők mellett találunk fenyveseket is, melyet a bányászkodás, és a vele együtt járó erdőirtások következményeként szaporították el. Az Ipolytól délre, a Börzsönyben viszont a tölgy a domináns, de a hegység déli felébe találunk szelídgesztenyét is.

   Egykor Európa aranytermelésének 2/3-át Magyarország adta. Ennek a központja kétség kívül, a vármegye területén fekvő, bár majdnem mindig külön utakat járó, Selmecbánya volt. A Magyar-érchegységben fekvő településen már jóval korábban is foglalkoztak nemesfémbányászattal, de igazi aranykorát a XV.-XVIII. században élte. A 7 alsó-magyarországi bányaváros anyavárosa, melyek szövetsége, csak 1863-ban szűnt meg. Ezek közé a bányavárosok közé tartozik meg a vármegyéből Bakabánya, és a néha Selmecbányától különváló, néha fennhatósága alá tartozó Bélabánya. Bakabányát 1075-ben a garamszentbenedeki bencések alapítják, bányászati céllal. Jelentős arany-, és ezüstbányáinak köszönhetően 1345-ben szabad királyi város lesz. A török megszállás ellentétben Selmecbányával Bakabányát érintette, de végső hanyatlása a bányák kimerülése miatt következett be. 1774-ben már csak egy aranybányája működött, 1875-ben pedig teljesen megszűnt a bányászat a településen. Az érchegységben az aranyon kívül ezüstöt, vasat, rezet és ólmot is bányásztak. A világon elsőként 1627-ben, Selmecbányán alkalmaztak először robbantást a bányászati munkák során. Elsőként Magyarországon 1722-ben itt helyeztek üzembe gőzgépet, az életveszélyessé váló bányavíz kiszivattyúzása miatt. 1768-tól a bányavizek elvezetésének céljából mesterséges tavakat hoznak létre. Az egykor több mint 60 tóból még ma is megvan több mint 20. Az egykor a bányászathoz használt víztározók ma már turisztikai célokat szolgálnak. A bányászathoz ezer szállal kötődő Selmecbányán 1763-ban bányásziskolát állítanak fel, mely 1770-re bányászati akadémiává fejlődik. A hegyek belsejében sok homokkő- és mészkőbánya is van. 1925-ben Korpona határában nyílott kőbánya. Nagybörzsöny a XIV. századtól bányatelepülés volt, gazdag arany-, ezüst-, vasérc-, ólom- és kénkészlettel rendelkezett. A bányászat a XVIII. századig meg is maradt, akkor a készletek kimerülése miatt átmenetileg megszűnt. A XIX.-XX. században többször kísérletet tettek az újranyitásra, de sikertelenül. Kutatások az 1990-es években azzal zárultak le, hogy a könyék bányában többek között 4 tonna arany van. A környezetvédelmi megfontolások alapján azonban kicsi a valószínűsége, hogy ez kibányászásra kerül. Szokolyán és környékén a XVII. századtól vette kezdetét a vasércbányászat és a feldolgozás, amely virágkorát a XVIII. század második felében élte. A víz energiáját használták a vaskohó és hámor működtetésére. Az ércdúsító és a kohó a jelenlegi Kastélyszálló területén állott. A leépülés után 1793-ban a hámorból és a kohóból már csak értéktelen romok maradtak. A vasmű egyes részei 1900-ban még látszottak. További érckutatás 1942-44-ben történt. Később a hámort fafűrészelésre használták. A hámor megszűnését követően alakítottak ki egy hazánkban páratlan faúsztatási rendszert, melynek maradványai a mai napig megtalálhatók.

Slide 1Börzsönyi kisvasút, Nagybörzsöny és Márianosztra között (Radnai Tamás)
Slide 1Palást, Palásthy-kastély
Slide 1Selmecbánya
Slide 1Szántó, Nyáry-kastély (Pe-Jo)
Slide 1Kemence, az egykori vármegyeháza (Szeder László)

   Selmecbányán a színes- és nemesfémbányászathoz kapcsolódó ipart, már a kezdetekkor megtaláljuk. Kohók első írásos említése 1397-ben történik, de nyilvánvaló, hogy korábban is telepítettek már ilyen típusú üzemeket. Feltehetően minden bányaművelőnek lehetett saját kohója, illetve olvasztó- és fémelválasztó-műhelye. A Szentantal felé vezető út melletti kohó Magyarország akkori legnagyobb fémkohója volt. Működött a városban, a már említett dohányföldekre támaszkodva, egy dohánygyár, de az agyagpipáiról híres pipagyár is. Béld híres fazekas falu. Karcolásos díszítésű kerámiái messze földön híresek. A szintén említett jelentős hüvelyes termelés miatt Ipolynyéken a gyorsfagyasztott zöldségekkel foglalkoznak. A Börzsöny bogyósgyümölcsei miatt 1967-ben hozták létre Szobon a híres szörpgyárat. Főként a málnát dolgozta fel, de hosszas viszontagságok után a gyár francia tulajdonoshoz került, és a 2000-es években bezárt. 2009-ben azonban magyar tulajdonosa lett és a tradicionális márka újra megtalálható a boltok polcain, és nagy népszerűségnek örvend.

   A honfoglalás idejében itt ütköznek meg a morvákkal, és innen hódítják meg az addig általuk uralt északkelet-magyarországi területeket. Feltehetően ők alapítottak települést Selmecbányán 740-ben. Ezt, és a környék bányászatát fejlesztette tovább Árpád fejedelem, és utódai. Géza fejedelem idejében Hont és Pázmány testvérek valamint több német lovag Esztergomon át Jeruzsálembe akartak jutni, de a fejedelem itt tartotta őket, és a két testvérnek a Garam és Ipoly völgyén földeket ajándékozott. Ezek a földekre német telepeseket hoztak. A Koppány ellen vívott csatában a testvérpár Szent István király oldalán, már királyi testőrként harcol. Hont később István főtanácsosa lett, és hatalmas területeket szerzett. A nemzetség birtokai elsősorban itt és Esztergom vármegyében lettek. Az eredeti vármegye a Garam és a Sajó közt terült el az Ipoly és a Rima felső folyásánál, a zólyomi erdőispánságtól délre. Ebből vált ki Gömör, majd a Hontot kettészelő Nógrád vármegye már a XI. század folyamán. A vármegye első központja az Ipoly partján található Hont volt, és erről kapta a nevét is. 1084-ben a Hont-Pázmány nemzetségbeli Lampert ispán benősül a királyi házba, mikor Bozókon elveszi feleségül I. László király húgát. A több királyt is kiszolgáló aggastyán Lampertet a híres 1131-es aradi országgyűlésen verték agyon, fiával együtt, mivel nem állt ki azonnal a vak II. Béla király mellett a trónkövetelő Borisszal szemben. Az általa alapított bozóki monostorban temették el, korábban elhunyt felesége mellé. 1224-ben Selmecbányán a beteg bányászok számára kórházat építenek. A tatárjárás a vármegye egészét érintette. Feltehetően Hont földvára is ekkor pusztult el, és nem építették újjá. IV. Béla a vármegye kipusztult helyeit elsősorban németekkel népesítette be. Ekkor veszik fallal körül a lerombolt Korponát, és kap városi rangot. Valamint olyan jogokat és szabadalmakat, melyek utána korponai jogként emlegetnek, és több város is ezeket kapja. Többek közt Turócszentmárton 1340-ben, Privigye 1379-ben és Csetnek 1464-ben. Selmecbányát és egész környékét a tatárcsapatok annyira feldúlják, hogy a bányaművelés három évig teljesen szünetel. Majd bányászatával együtt a város gyors és gazdag virágzásnak indult. A főbenjáró büntetést pedig maga a város bírósága hajthatta végre, mert IV. Béla idejétől kezdve pallosjoggal bírt. Az 1300-as évek elején a vármegyéhez csatolták a Rima felső folyásánál fekvő Rima vármegyét Kis-Hont néven, mely a XV. század folyamán többször megpróbált önállósulni, sikertelenül. A vármegyei közgyűléseket közösen tartották, de volt közgyűlése, amelyet Rimaszombatban tartották meg. Korpona lakosai úgy megszaporodnak, hogy 1326-ban a túlnépesedés miatt egy kivándorlás történik, és polgárai Gömör vármegyében megalapítják Dobsina városát. I. Lajos király 1352-ben, az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a pálosok számára kolostort alapított Márianosztrán, és ugyanebben az évben Selmecbányának adományozza Bélabányát, habár az ezt, már régebb óta, vagyis az adományozás előtt is irányította. Aztán 1433-ben Selmecbányát a husziták elpusztítják, és Giskra is 3 évig uralta. Ipolyság első erődítményei a XV. század közepén épültek. 1451-ben Giskra serege ezt is megszállta, és megerősítette. Hunyadi János foglalta vissza tőle. A huszita sereg Korponát is, majd 20 évig birtokolta, őket Mátyás király verte ki a környékről. 1442-ben Rozgonyi Simon egri püspök serege feldúlja a vármegye északi részét, köztük Selmecbányát is elpusztítja, majd egy földrengés a város nagy részét romba dönti. Ezek hatására lakosság az addig a hegytetőn elterülő várost elhagyja, és a völgybe vonul le. Bélabánya ezután különválik, és önálló várossá alakul. 1453-ban V. László király megerősíti városi jogait. A török Bozókot 1546-ban, Ipolyságot 1550-ben már sikertelenül megostromolta, de az igazi török háborúk csak 1552-ben érték el a vármegyét, amikor az Eger felé vonuló budai pasa útja Drégelyen keresztül vezetett. Esztergom és Nógrád eleste után 1544-től a vármegye a megszállt területek határára került, és ekkor nevezték ki Szondy Györgyöt a drégelyi vár parancsnokává. Az országgyűlés 1546-ban ugyan elrendelte a végvárak megerősítését, de a munkálatok elmaradtak. Falait 1549-ben egy villámcsapás megrongálta, amely felgyújtotta a puskaporos raktárt is, és a vár szerkezetében jelentős károk keletkeztek. 1552-ben Drégely vára igen rossz állapotban volt. Az itt állomásozó helyőrség mindössze 146 katonából állt. Pedig Drégely 1544 óta végvár volt, és neki kellett volna védenie az Ipolyon túli gazdag bányavárosokat. 1552. július 6-án a budai pasa 12–14 000 főnyi hadseregével megérkezett a vár alá. Szondy György és emberei négy napon át példamutató vitézséggel, halálra elszánt bátorsággal védekezett a túlerővel szemben. Erről a négy napról költők, írók még évszázadok után is feledhetetlenül szép sorokat írtak. Drégely emléke és példája egyike lett az önfeláldozó hazafiságnak és bátor helytállásnak. Drégelynek csak rommá lőtt várát tudták elfoglalni, amit a hódítók nem használták többé, és nem is építették újjá. 1575-ben azonban Drégely község temploma körül árkot ástak, és erős palánkvárat építettek oda kb. kétezer lovas számára. Ez az eleinte Új-Drégelynek, később Palánknak nevezett erőd volt a környékbeli portyázások kiindulópontja. Drégely eleste után elfoglalták Ipolyságot is, majd a Palást mellett lezajló csatában 1552. augusztus 10.-11.-én a budai pasa megsemmisítő vereséget mért a keresztényekre, és győzelmével a török uralmat megerősítette az Ipoly alsó folyásának vidékén. Ahol megalakították a szécsényi szandzsákot. Eközben Korponán, mely ugyan Zólyom vármegye területén feküdt, a török veszedelem miatt 1714-ig többször Hont vármegye tartotta a közgyűléseit. De 1619-1629 között Hontnémeti volt Hont vármegye székhelye. Valamint az 1647. CIX. törvény kötelezte Selmecbányát a közgyűlés beengedésére. Korpona és Selmecbánya sosem került a török kezére, pedig mindkettőt többször is megostromolták. Selmecbánya 1541-ben és 1562-ben két várat is épített. A tizenötéves háborúban aztán felszabadultak az Ipoly-menti várak, így kissé fellélegezhetett a vármegye. 1605-ben Korpona, Selmecbánya, Bélabánya és Szitnya meghódolt Bocskaynak, majd ugyanebben az évben tartja meg a fejedelem a híres korponai országgyűlést. Ekkor készítik elő a fél évre rá megkötött bécsi békét, valamint itt hirdeti ki hajdúinak a szabadságjogokat, és adja számukra a későbbi hajdúvárosokat. 1626-ban aztán Ipolyságot újra elfoglalja a török, és Korponát is kifosztja. 1640-ben Bakabánya is elesik. Majd többször gazdát cserél, aminek hatására lakossága szinte teljesen elfogy. 1663-ban, Érsekújvár és Léva eleste után a török ismét elfoglalta Drégelypalánkot, Szécsényt és Nógrádot, így ismét közvetlen támadásoknak lett kitéve a vármegye északi része is. 1678-ban Thököly elfoglalja a bányavárosokat, és fejedelemségéhez csatolja a vármegyével együtt. A Bécs elleni sikertelen támadás után viszont kiszorítják a törököt a vármegye területéről. A török általi végső fenyegetettség Érsekújvár 1685-ös visszafoglalása után szűnt meg. A felszabadulás után újabb egyezkedések kezdődnek meg Kis-Hont különválásáról. 1693-ban Hont odaadná Nógrádnak, cserébe a Kékkői járásért, azonban ebbe a nógrádiak nem mennek bele, majd közbejön a Rákóczi-szabadságharc, melynek folyamán Kis-Hont teljesen elszakad az anyavármegyétől, és önálló szervezetet nyer. Ez az állapot 1802-ig fennmarad, amikor egyesül Gömörrel, és megalakítják Gömör-Kishont vármegyét. A vármegyét egyébként Rákócziék már 1703-ban megszállják. Korponát, és Bakabányát gond nélkül elfoglalják, de Selmecbánya többször is gazdát cserél. Csábrág bástyáit 1705-ben Rákóczi parancsára bontották le. 1708-ban Andrássy György visszavonuló kuruc serege gyújtotta fel a Korponát a császáriak előtt. A harcok megszűntével erődítései fokozatosan lepusztultak. 1751-ben Kemencén építettek megyeházat, és ezután a vármegye állandóan itt tartotta közgyűléseit. 1806-ig, amikor egy tűzvészben az épület megsérült. Ekkor Ipolyságra helyezték át a vármegye székhelyét, de vármegyeházat csak 1827-ben kezdtek építeni, amely csak 1857-ben készült el véglegesen. 1849. január 11-én Ipolyság mellett folyt a ’48-as szabadságharc egyik ütközete Guyon Richárd és Anton Csorich csapatai között. 1876-ban az addig Zólyom vármegyéhez tartozó Korpona szabad királyi várost Hont vármegyéhez csatolták. Vele ellentétben Bakabánya a megszűnő bányászata miatt 1876-ban elveszti szabad királyi városi, valamint bányavárosi jogait, és nagyközségként olvasztják be a vármegyébe. A vasút már a kezdetekkor elérte, hiszen a Pestet Váccal összekötő vasútvonal, melyet Párkányon át előbb Pozsonyig, majd Bécsig meghosszabbítottak, a Duna északi oldalán futott. Érintve ezzel már 1850-ben Nagymarost, és Szobot. A vármegye belső felébe azonban csak később jutott el. Ipolyságot 1886-ban érte el. 1920-ban a vármegye északi részét Csehszlovákia szállja meg. A Magyarországnál maradt déli rész először tovább működött Nagymaros székhellyel, majd 1923-tól 1938-ig Nógrád és Hont közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegye része volt, melyet Balassagyarmatból irányítottak. Az I. bécsi döntés 1938-ban Hont vármegye területének nagy részét újra Magyarországnak ítélte. A magyar honvédség Ipolyságra vonult be elsőként, a visszatérő dél-felvidéki települések közül. Ekkor jött létre Bars és Hont közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegye, Léva székhellyel, amely 1945-ig létezett. A II. világháború után helyreállt az 1938 előtti országhatár, és a magyarországi rész Nógrád-Hont vármegye része lett, majd nagy része 1950-től Pest megyébe olvadt be.

   Területe 2.650 km2, lakói száma 123.023, 48% magyar, 7% német, 45% tót. A települések a déli részén nagyobbak és népesebbek, mint északon, 5.000-nél több lakosa mindössze Selmecbányának van. Népsűrűség 46,4 fő/km2 (1891). Területe 2.633 km2, népessége 132.441, 56% magyar, 5% német, 38% tót, népsűrűsége 50,3 fő/km2 (1910). A két népszámlálás közt a magyarok száma 26%-kal nőtt, a németeké 15%-kal, a tótok száma 9%-kal csökkent. Területe az országcsonkítás után 459 km2-re csökkent. Népessége 27.169, 82% magyar, 15% német, 3% tót. Népsűrűsége 59,2 fő/km2 (1920). 1923-ban Nógrád vármegye csonka részével lett közös közigazgatás alá rendelve, Balassagyarmat székhellyel. A Felvidék déli részének visszacsatolása után Ipoly menti részei visszakerültek, ekkor 1938-ban leválasztották Nógrádról, és Barssal vonták össze, mely vármegyének Léva lett a székhelye. Az 1910-es határok a jelenkori bemutatáskor korrigálásra szorultak, ugyanis több település a vármegye nyugati részén beolvadt a Bars vármegyei Lévába, így területe 2.601 km2-re csökkent, népessége 115.935, 44% magyar, 1% német, 53% tót, 1% cigány. A települések többnyire kicsik, 10.000 fő fölötti lakossággal csak Selmecbánya rendelkezik. A közigazgatási egységek népessége: Ipolysági járás: 27.929 (24,1%), Korponai járás: 21.586 (18,6%), Szobi járás: 18.109 (15,6%), Ipolynyéki járás: 16.782 (14,5%), Selmec- és Bélabánya önálló város: 12.092 (10,4%), Báti járás: 10.776 (9,3%), Vámosmikolai járás: 8.661 (7,5%). A magyarok a 4 déli járásban vannak abszolút többségben. A Szobi járás (93%) a legtisztább, de a Vámosmikolai járásban (85%) is jelentős a fölény. Az Ipolysági- (57%), és az Ipolynyéki járásban (56%) már ettől kicsit kiegyensúlyozottabb a két legjelentősebb nemzetiség aránya. Selmec- és Bélabánya városban (4%), a Báti- (6%), és a Korponai járásban (1%) már csak szórványról beszélhetünk. A németek drasztikus fogyása miatt, a Szobi járásban (3%) a legjelentősebb az arányuk, de itt él a vármegye németségének a 80%-a. A tótok a vármegye északi részén élnek. Ahol a magyarság csak szórványban él, ott arányuk 90% felett van. A déli részen, az Ipolynyéki- (42%), az Ipolysági- (40%) és a Vámosmikolai járásban (12%) jelentőnek mondható a számuk, de a Szobi járásban (2%) már ők is csak szórványban élnek. A cigányok száma az Ipolysági járásban (1%), aránya Selmec- és Bélabánya városban (2%) a legnagyobb. Népsűrűség 44,6 fő/km2 (2001). A vizsgált időszakban a magyarok száma 13%-kal csökkent, a tótoké 10%-kal nőtt. A németek eltűntek a vármegyéből. Számuk a 1890-es 7%-a.

   A vármegye és az Ipolysági járás székhelye Ipolyság. 3.247, 93% magyar, 2% német, 3% tót (1890), 4.206, 96% magyar (1910), 5.027, 97% magyar (1941). A II. világháború után lakosságcsere miatt úgymint a vármegye többi városában, itt se nőtt az összlakosság. 5.062, 60% magyar (1970), 8.034, 62% magyar (1980), 8.061, 65% magyar, 34% tót (2001).  

   Selmec- és Bélabánya város 15.280, 17% magyar, 8% német, 75% tót (1890), 15.185, 42% magyar (1910), 13.207, 3% magyar (1930). A bányászat jelentőségének csökkenése, és a lakosságcsere drasztikus népességcsökkenéshez vezetett. 8.366, 3% magyar (1970), 12.092, 4% magyar, 93% tót, 2% cigány (2001). Ezeken kívül még 5 járásból áll a vármegye.  A Korponai járás székhelye Korpona. 3.658, 6% magyar, 1% német, 93% tót (1890), 4.016, 12% magyar (1910), 5.338 (1919), 6.672, 2% magyar (1970), 7.991, 1% magyar, 97% tót, 1% cigány (2001). A Szobi járás székhelye Szob. 2.038, 75% magyar, 5% német, 19% tót (1890), 1.969 (1910), 2.150 (1941), 2.546 (1960), 2.965 (2001). A Vámosmikolai járás székhelye Vámosmikola. 1.452 (1890), 1.863 (1910), 1.974 (1941), 1.992 (1960), 1.658 (2001). A Báti járás székhelye Bát. 1.355, 12% magyar, 2% német, 86% tót (1890), 1.318, 20% magyar, 77% tót (1910), 1.294 (1930), 1.077, 3% magyar, 94% tót, 2% cigány (2001). Az Ipolnyéki járás nevét csak 1902-től viseli, székhelye pedig ekkor lett Ipolynyék. Eredetileg Alsó- és Felsőipolynyékből állt, és ezek egyesítésével jött létre, és lett járása legnagyobb települése. Még különálló falvakként 1.455 (1890), szinte kizárólag magyar lakossal, melynek hatása napjainkig megmaradt. Az egyesítés után fejlődésnek indult. 1.759 (1910), 1.855 (1930), 1.961, 88% magyar, 11% tót (2001). Jelentős települése még a Szobi járásban található Nagymaros. 3.508, 15% magyar, 85% német (1890), ekkor a vármegye 3. legnépesebb települése volt. 4.681 (1910). Az I. világháború után a csonka vármegyét 1923-ig innen igazgatták, és ennek köszönhette növekedését, majd ezen állapot megszűnésekor a hivatalnokok elköltözésével csökkent az össznépesség is. 5.033 (1920), 4.470 (1941), 5.165 (1960), 4.385 (2001).

   Látnivalók: Ipolyság látnivalói a főtér köré csoportosulnak. A római katolikus templom, a volt vármegyei székház, mely ma városházaként működik, továbbá az egykori középületek, ha nem is egykori pompájukban, de ma is láthatók. Selmecbánya történelmi központjában több régi épületet is találunk. Közülük is kiemelkedik a Kamaraház épülete. Egykor a bányakamara székhelye, jelenleg bányászati múzeum. Az egykori Akadémia épülete ma is áll, és körülötte egy több mint 200 fafajtát rejtő botanikus kertet is találunk. Két, török időkben épült vára szintén megvan, és 1900-tól kezdve múzeumként üzemel, ahol bányászati, és ásványtani kiállítások mellett a világhírű selmecbányai pipagyár agyagpipáiból készített kiállítást is megnézhetünk. Ezekhez kapcsolódik a két bányászati skanzen, ahol az egykori bányákban lehet leereszkedni, és a bányászok munkájával ismerkedhet meg a látogató. Valamint szintén egykor szintén a bányákhoz tartoztak az a számos bányató, mely nyáron fürdésre alkalmas. Nem mellékesen, a város és környéke 1993-ban felkerült az UNESCO világörökségi listájára is. Szentantalon a Koháry-kastély 1744-ben épült majd, a XIX. század elején átalakították. Napjainkban a vadászati, halászati és faipari kiállítás mellett gazdag XVIII.-XIX. századi képzőművészeti, bútor- és porcelángyűjteménnyel is rendelkezik. Folyosóját agancsok és egyéb vadásztrófeák gazdag gyűjteménye díszíti. Díszkútja, bejárata eredeti formájában maradt meg. Nagyméretű szép park övezi. A XIX. század eleji átépítéskor költözött ide végleg a Koháry család a Csábrágvarbók határában a Várhegyen álló Csábrág várából. Köveit használták fel a kastély átépítéséhez, majd a maradványt 1812-ben Koháry Ferenc felgyújtatta. Azóta rom. Korponán a XIII. századi templom körüli erődítmény falai csaknem épségben állnak. 1546-ben a város feletti hegycsúcsra őrtornyot építettek, melyet a köznyelv Tarisznyavárként emlegetett. Drégely vára a Börzsöny északi részén, Drégelypalánktól délre, egy sziklacsúcson található. A falutól délre emelkedő dombon áll Bozók várrá átalakított, bár kissé romos kolostora. 1433-1446 között új épületszárnnyal bővítették, 1530-1546 között átépítették és védművekkel látták el. A II. világháborúban súlyos károkat szenvedett. A XX. század elején még lakott volt. Bakabányán a török korban emelt a régi városfal délkeleti részei még állnak. Az Egeghez tartozó királyfiapusztai kastély a XVIII. században épült, 1763-ban és 1820-ban átépítették. Utóbbi átépítésekor emeletet húztak rá. Kisközéptúron Plachy-kastély 1900-1905 között épült. A falu másik kastélya a XVIII. század második felében épült, majd a XIX. században átépítették. Szobon található a Luczenbacher-kastély. A kastély mai parkjának területén több lakóház épült, valamint itt állt az első szobi iskolaépület, az "oskolaház". Az eredetileg földszintes kúria jellegű épületet a XIX. század második felében építették. Ez került átépítésére 1904-1907 között. Ekkor nyerte el mai formáját. A kastélyt 1930-ban a csődbe jutott család eladta, amelyet a lazarista rend vásárolt meg és rendházként működtetett. 1950-ben a rendek megszüntetésekor felszámolták a papneveldét, majd államosították, és nevelőotthonként működött. A rendszerváltás után a rend visszakapta a kastélyt, ahol azóta a gimnázium kollégiuma működik. Palást Palásthy-kastélya 1730-ban épült, a XIX. században alakították át. Ma iskola van benne. A palásti csata színhelyén kápolna áll, emléktáblával. Szalatnyát gyógyvize tette már a XVIII. században országos hírűvé. Savanyúvizét a XIX. század elején már Budapestre is szállították. Fürdőjét 1804-ben birtokosa, gróf Koháry Ferenc építtette, aki emeletes vendégfogadót, fürdőházat és más épületeket emeltetett, körülötte szép parkot alakított ki. A fürdőt a faluval diófasor kötötte össze. A település ma is gyógyvizéről nevezetes, palackozó működik a községben. Gyügy már a középkorban is szénsavas, kénes gyógyfürdőjéről nevezetes. A település gyógyforrásait már a kőkorszak embere is ismerte. Ősidők óta használták azt a kis 22 kezdetleges medencét, amelyet a helyiek a rómaiaknak tulajdonítanak. 30 °C-os szénsavas, kénes vize első tudományos leírása 1549-ben írt feljegyzésben olvasható. Az első szabadfürdőt és ivócsarnokot 1909-ben építtették. A kénes ásványvizet 1909 és 1924 között palackozták és külföldre is szálitották.1966-tól gyógyfürdőjét jelentős üdülőközponttá építették ki. A fürdő közelében, a magas kalcium tartalmú hőforrásoknak köszönhetően mésztufa alakzatok képződtek. Szántó is gyógyvizéről nevezetes település, 26 °C-os vízzel. Ásványvizét a mai napig palackozzák. A hozzá tartozó Hévmagyarádon található Somogyi-kastély, melyben később iskola működött. A Nyáry-kastély ma szociális otthon. A Börzsönyt kisvasútjai egykor szinte teljesen behálózták. Az ország legkiterjedtebb erdeivasút- hálózatának hossza 1910 és 1930 között meghaladta a 200 kilométert, bár egyszerre valamennyi soha nem üzemelt. Kemencén az 1751-ben épült, 1856-ban átalakított volt megyeháza mellett, amely a falu központjában található, és jelenleg iskola, az 1910-1933 között épült Kemencei Erdei Múzeumvasútról érdemes szólni. Kemencéről közlekedik keskenynyomtávú vonalon. Jelenleg a korábban elmosott pályarészeket újítják fel, ahogy a hidak újjáépülnek, egyre hosszabb szakaszon járhatnak a vonatok. A teljes hálózat egykor 51,1 km hosszú volt. 1908-ban kezdték a 8 km-es Ipolypásztó–Nagybörzsöny keskenynyomtávú vonal lefektetését. Nagybörzsönyben rendezték be a fatelepet, Ipolypásztón rakodtak át nagyvasútra. 1920-ban azonban Trianon miatt megszűnt a nagyvasúti összeköttetés Ipolypásztóval. Ezért ezt a szakaszt felszedték, és a nagyvasúti kapcsolathoz új vonalat építettek Márianosztráig. Márianosztra és Szob közé 1912-ben már épült egy kőszállító kisvasút, és azon tudták a szobi vasútállomásig szállítani a fát. 1975-ben egy balesetre hivatkozva megszüntették a forgalmat Márianosztra és Nagyirtás között, a két vasutat elszakítva egymástól. Később a teherszállítás leállt, és a személyforgalom a vonalat nem tudta eltartani, ezért az üzemet 1984 őszén beszüntették. Pár év múlva egy rövid időre újraindult, de végső áttörés 1998-ban következett be, mikor Nagybörzsöny megvette a vasút üzemeltetési jogát. Lökést adott az is, hogy 1999-ben ipari műemlékké nyilvánították a Tolmács-hegyi csúcsfordítót. A tényleges munkák 2002-ben kezdődtek, és felújították a hidakat, a pálya egy részét, és a járműállományt. Azóta a kisvonat menetrendszerűen közlekedik. 2008-ban a 100. évforduló tiszteletére Kisirtáson emléktáblát avattak. A Szob és Márianosztra között található kisvasút, eredetileg gazdasági vasútnak épült 1912-ben. 1953-ban került a MÁV kezelésébe. A teherforgalom 1992-ben leállt, ettől kezdve a vonal pusztulásnak indult. 2006-ban kezdődött meg a vasút felújítása idegenforgalmi céllal. A rendszeres személyszállítás 2009-ben indult meg. A Nagybörzsönyi Erdei Vasúttal történő összekötése ma is tervben van, mivel a két vasutat összekötő vágányt nem bontották el, azonban jelenleg hiányos és járhatatlan. Szokolyától északra fekszik a kedvelt kiránduló központ, Királyrét. A mai Királyréti Erdei Vasút elődjének számító keskenynyomtávú vasutat 1893-ban építtették. A vasút fő rendeltetése a kitermelt fa elszállítása. A személyszállítást csak jóval később, 1954-ben vezeték be. Az 1980-as évek második felében forgalomcsökkenés és támogatócsökkenés miatt néhány évig hol üzemelt, hol szünetelt a vasút. Ma már kizárólag a turistaforgalmat szolgálja. Az egykor a vasutat is építő Sierstorpff Henrik kastélyt is épített Királyréten, mely ma szállodaként üzemel.

Utolsó módosítás: 2016.04.11.

Az oldalt támogatták