Bihar vármegye

   A vármegye a Partiumban található, a Körösök vidékén. Nagyságra nézve harmadik legnagyobb vármegye. Határai északon Szatmár-, Szabolcs- és Hajdú vármegye, nyugaton Békés vármegye, délen Arad vármegye, keleten Torda-Aranyos-, Kolozs- és Szilágy vármegye. Székhelye kezdetben Biharvár volt, de Szent László 1083-ban onnan Nagyváradra helyezi át a bihari püspökség, és az egész vármegye irányítását. A bihari püspökség első püspöke az akkor még herceg, Könyves Kálmán.

   Határai többnyire mesterségesek, természetes határt csekély területen a Berettyó folyó, délen a Tőz-patak és Fekete-Körös, és keleten nagy kiterjedésben a Bihar-hegység egyes gerincei alkotnak. Nyugati fele a Nagy-Magyar-alföld, keleti részét ellenben az Erdélyi-szigethegység borítja. A síkság nemcsak a vármegyének Nagyváradtól nyugatra elterülő részét foglalja el, de északon az Érmelléki-hegység mentén a szatmári határig, a Berettyó völgyében Berettyószéplakig (a szilágyi határig) a Sebes-Körös völgyében Élesdig, a Fekete-Körös völgyében Belényesig benyúlik. Tengerszint feletti magassága Derecske, Biharkeresztes, Sarkad vonaltól nyugatra a 100 métert sem éri el, keletre azonban lassan emelkedik, és észrevétlenül átmegy a hegységek előtt elterülő dombvidékbe. A Berettyótól és a Sebes- és Fekete-Köröstől, valamint ezek számos mellékvizeitől és ágaiktól öntözött terjedelmes síkság általában igen termékeny. Északon a Berettyó és az Ér közt a kitűnő borairól híres Érmelléki-hegységnek alacsony láncolata terül el. A Berettyó és Sebes-Körös közt a Szigethegység északnyugati oldalága a Rézhegység van, melynek legmagasabb csúcsa a Királyhágó felett található Magura (918 m). A hegységnek erdős főtömegéhez nyugat felé alacsonyabb dombok csatlakoznak Mezőtelegdtől egészen Nagyváradig. A Bihar-hegységtől a Sebes-Körös révi szorosa, és a híres Királyhágó (582 m) választja el. A hegység a Sebes-Köröstől délre egészen a Fekete-Körösig, nyugat felé Nagyvárad és Tenke irányáig, kelet felé az Erdély határán túl messze Kolozs vármegye belsejébe terül el, mely hazánk egyik legnevezetesebb, vadregényes természeti szépségekben, barlangokban, sziklahasadékokban és ásványkincsekben dúsan bővelkedő hegysége. Legnagyobb magasságát a vármegye délkeleti határán emelkedő Nagy-Bihar (1849 m, mely a vármegye legmagasabb pontja is) csúcsban éri el, míg alacsonyabb nyugati nyúlványai és a Nagyvárad felé szélesen elterülő Királyerdő a középhegység szelíd képét tünteti fel. A Fekete-Körös völgye és ennek folytatásában a Gyalu Máró nyereg (652 m) választja el a Bihar-hegységtől a Béli-hegységet, melynek az Arad vármegye határán emelkedő Szár-tető (1112 m) a legmagasabb pontja. A hegységek a folyók egész özönét bocsátják a Nagy-Magyar-alföldre. A vármegye vízrendszere a Tisza vízgyűjtő területéhez tartozik. Fő folyója a vármegyét kelet-nyugati irányban haránt irányban átszelő Sebes-Körös, melybe a Királyhágónál folyik bal felől a Jád-patak. Majd a vármegye határán túl, Szeghalomnál egyesül a Berettyóval, mely Berettyószéplaknál lép a vármegye földére, és vele közel párhuzamosan folyik Berettyóújfaluig. A Berettyó bal felől több patakot és csatornát, jobbról pedig az Ért, és a Keleti-főcsatornát veszi magába. A vármegye legdélkeletibb részében, pompás sziklabarlangban fakadó Fekete-Körös a számtalan hegyi patak vizével gyarapodva délkelet-északnyugati folyás után Sólyomnál keskeny völgyéből a síkságra lép ki, és a Királyerdőben eredő Hollód vizével egyesülve Körösmartnál nyugatra fordul, majd Feketebátor után egészen Sarkadig nagyjából követi a vármegye határát. A Tamáshida mellett bal felől beléömlő Tőz csak itt a felső folyásánál, valamint Bél alatt érinti Bihar vármegye földjét. Végül a Bihar-hegységben a Pádis-fennsíkon a Meleg-Szamos ered, mely 10 km-nyi út után Kolozs vármegyébe lép át, így ez Bihar egyetlen folyója, mely vizét nem a Körösökbe önti. A vármegyének több állóvize is van. A sík vidék természetes és mesterséges tavai, valamint a Bihar-hegység néhány kis tengerszeme említésre méltó. Számos ásványos forrása van, mint például Püspök- és Félixfürdő, Tenke, Robogány, Hévízkáránd, Berettyóújfalu, de híres a kalugyeri időszaki forrás, és megemlítendő Biharfüred klimatikus gyógyhely.

   A rónaság a Sárréten, Nagyszalonta és Sarkad vidékén igen termékeny. A szántóföldek kitűnő gabona bőven megterem. Része a magyar búzakamrának. A szőlők főleg az Érmelléken, a bihari, margittai, váradi, élesdi és belényesi hegyeken jó asztali bort teremnek. A vármegye a Derecskei járás kivételével, amely az Alföldi borvidék része, az Érmelléki borvidékhez tartozik. Jelentős a gyümölcstenyésztés. Bihar vármegye fában gazdag, és vadban is bővelkedik. A hegyekben szarvas, őz, vadkan, a Bihar-hegységben medve is előfordul.

Berettyószéplak fontos gazdasági központnak számít kőolajkitermelőként. Az 1900-as évekig közigazgatásilag két részből álló Rézbánya külterületén, a második világháború után hozták létre Diófást. Az uránérc bányászat miatt a vidék lakossága akkoriban sokszorosára duzzadt. Jelenleg mészkő- és dolomitbányászat folyik. Robogány határában tűzálló agyagot, kaolint, és márványt bányásztak. Felsőderna vidékén nagymennyiségű természetes aszfalt fordult elő, melynek kiaknázására és feldolgozására az Első magyar aszfalt-részvénytársaság alakult 1860-ban. A bányát az 1990-es évek elején bezárták. Tataros hegyeiben, az 1800-as években nagy kőszénrétegeket találtak, és kitűnő aszfaltbányája is volt. A XIX. század elejétől Vaskoh környékén márványt, vörösmárványt és gránitot bányásztak. Vaskohi márvány borítja többek közt a nagyváradi római katolikus székesegyház belső falait. Rév fazekasságának kialakulását valószínűleg a környék gazdag agyagtelepei segítették elő, melyeknek jellegzetes fehér agyaga állítások szerint Európa területén csak itt található meg. Nagybáródnak egykor ezüstbányái is voltak, később pedig kőszénbányája volt. Hegyeiben sok fehér kovakő és márvány van. A Csarnóházát környező hegyekben sok feketemárvány van.

Nagymagyar-barlang (Pasztilla)

Nagyvárad, Fekete Sas Palota (Binder Csaba)

Nagyvárad, városháza

   Az ipar legjelentősebben természetesen Nagyváradon van jelen. Már 1880 körül a Perge-Rozslay cég foglalkozott gazdasági gépek és eszközök gyártásával, majd 1894-ben Gitye Demeter géplakatosműhelyét ekegyárrá alakítja át. A második világháború után már járműszerelvény gyárrá fejlődik. 1892-ben megalakul a Tátray S. Rt. Vasöntöde, amely kis vasúti kocsikat, vasszerkezeteket, és ekéket gyárt. Nagyvárad legfejlettebb iparága ebben az időben a nyomdaipar volt, amely gazdag tradíciókra tekint vissza, élén a későbbi híres Sonnenfeld nyomdával. Később fontos szerepe lesz az élelmiszeriparnak, mégpedig a malom- és szesziparnak. Az 1880-as években megjelennek a gőzhengermalmok, amelyek nagy lépést jelentettek, beindulnak a finomítók, likőrgyárak, éter-, ecet-, és gyógyszerkészítmények gyártása. Bár a sörgyártás már az 1850-es években meghonosodott, majd kisebb válságokon ment át, újra megerősödik és a Dreher-Haggenmacher sörgyár beindulásával a XIX. század végén híressé válik. A mészáros és hentes készítményekkel foglalkozó iparág is megerősödik. Példa rá az 1900-ban beindult Pontelli-féle szalámigyár. Kifejlődik a vegyipar is. Egyik legjelentősebb képviselője az 1872-ben alapított légszeszgyár, amely a város világítását is ellátta. Ezekben az években létesül a Műtrágyagyár Rt. és a Vály-féle szikvízgyár. Később inkább a könnyű- és az élelmiszeripar fejlődése a jelentős. Főleg a tej- és a húsipar területén. A korábban alapított Phöbus vasgyár, mely szerszámgépgyárrá alakult, még a régi lóvásárteret is elfoglalta. A rendszerváltozás nehézségeit csak kevés gyár tudta átvészelni. Vaskohban a vaskohászat már a XVI. században kezdődött. A vasérc bányászata a török hódoltság miatti kényszerű szünet után 1735-ben indult újra, első hámora 1742-ben kezdett működni. A nagyváradi püspökség által birtokolt kohók és hámorok a falu szélén működtek. A hámorokat a Bój-patak vize hajtotta meg, amelyeket egy csatorna kötött össze a Fekete-Körössel. Vasbányászatán és kohászatán kívül a Sebes-Körös medrében folytatott aranymosása is elhíresült. Feketeerdőnek a XIX. század közepén alapított üveggyára szerezte a hírnevét, ami azonban az 1990-es évek első felében tönkrement, majd bezárt. Az esküllői hőálló téglagyárat 1886-ban Léderer Márton létesítette. 1989-után magánosították, de sokáig jelentős gondokkal küszködött, és csőd szélén állt. Az 1900-as években Mezőtelegd peremén kőolajfinomító, körülötte pedig gyártelep létesült. Az 1910-es években a következő iparvállalatok működtek a településen: a Bihar–Szilágyi Olajipari Rt., a Hazai Aszfalt Rt., a Magyar Aszfalt Rt., a Bihari Szénbánya és Villany Rt., a Kállai-féle téglagyár, Sátori Mór vegyészeti gyára, Biehm János fedéllemezgyára és a Kollár-féle kocsikenőcsgyár. Az 1920-as években ezekhez fatelep, telítőtelep és szeszgyár csatlakozott. A nagy gazdasági világválság idején üzemeinek többsége tönkrement. A bútorgyár 1930–31-ben jött létre Velkó József asztalos műhelyéből. 1980-ban ötszáz munkást foglalkoztatott, és ma is termel. A már említett Rév mellett további fazekas központokat találunk a vármegyében, úgymint Nagybáród, Kerpenyéd, Lehecsény, Mezőtelegd, Belényes és Hegyközcsatár. Bélnek nagy sörháza, pálinkaégetője és messzi vidékeken is híres vízimalma volt. A XX. század elején üveggyár is működött itt.

   Bihart Szent István alapította, a várispán székhelye Biharvár volt. Kezdetben hozzá tartozott Békés is. A dinasztikus felosztások idején a hercegi országrészhez (dukátus) tartozott, melyet a trónörökös irányított. Biharból indult ki a Vata-féle lázadás. Szent László királyt a vármegyében, az általa alapított Nagyváradon temették el. Az egyháznak Biharban már a XII. században nagy hatalma volt, és a vármegyei rendszer szintén tökéletesen ki volt fejlődve. Nagyvárad virágzását a tatárok pusztítása nagyon megsínylette. A tatárjárás után a XIII. századnak második felében Bihar ismét visszanyerte előbbi virágzását, és ettől fogva, mint hazánk egyik legnevezetesebb vármegyéje szerepel. Földrajzi fekvése folytán nem volt annyira kitéve a háborúk csapásainak, mint a vele határos megyék, és anyagi gazdagsága még azáltal is emelkedett, hogy az erdélyi kereskedelmi út rajta vonult keresztül, és hogy bányászata már a XV. században virágzásnak indult. Nagyvárad Károly Róbert különleges jogosítványokkal látta el, majd Nagy Lajos alatt gyorsan emelkedett. Zsigmond király is gyakran tartózkodott a városban. A Nagy-Magyar-alföld szívében fekvő Debrecen, mely ekkor még a vármegye részét képezte, szintén nagy jelentőségre emelkedett. Lajos és Zsigmond királyoktól szabad városi privilégiumot is nyert. E két város folytonos viszályban állott egymással, és mikor az erdélyi kereskedők Nagyvárad ellen bizonyos jogtalanságok miatt panaszt emeltek, Mátyás király 1477-ben úgy intézkedett, hogy Debrecen Nagyvárad helyett az erdélyi kereskedés főhelye legyen. Viszont Mátyás a bihari főispánságot a püspökséggel egyesítette, ami Nagyvárad jelentőségét és kiépülését újra elősegítette. 1526-1660 között az erdélyi fejedelmek uralma alatt áll a vármegye. Mikor a törökök Debrecent elfoglalták és Erdély az anyaországtól elszakadt, Bihar is csakhamar elvesztette jelentőségét. A vidék nagy harcok színhelye lett, mígnem 1538-ban a híres nagyváradi béke a Ferdinánd és Szapolyai János közti viszonyt rendezte. Azonban János király 1540-ben bekövetkezett halála után ismét megkezdődtek a mozgolódások, mivel Martinuzzi György nagyváradi püspök és Castaldo, Ferdinánd vezére, a vármegyén keresztül akartak Erdélybe behatolni. A reformáció 1558-ban vetette meg Nagyváradon a lábát, és főiskolát valamint nyomdákat létesített. 1561-től Huszár Pál nyomdája működött Debrecenben. Az 1570-es békekötés Bihart János Zsigmond erdélyi fejedelemnek engedte át, és a lakosság közt a protestantizmus lassanként mély gyökeret vert. A XVII. században a törökök már, mint ellenségek léptek fel Biharban (Nagyszalonta, 1636), de a legsúlyosabb csapásokat II. Rákóczy György alatt szenvedte a vármegye, kinek fejedelemsége idején az 1660-ban gyulai ütközet után Ali török nagyvezér elfoglalta Nagyváradot, mely alkalommal a főtemplom is sok kárt szenvedett, és az előtte elhelyezett Szt. László-szobor összetört. A Nagyváradról menekült főiskola megmaradt hallgatói és tanárai alapították Debrecenben a kollégiumot. Csak 1692-ben sikerült Nagyváradot visszafoglalni és ismét az anyaországhoz kapcsolni. 1693-ban I. Lipót szabad királyi várossá emelte Debrecent. A vármegye elsők közt csatlakozott a Rákóczi-szabadságharchoz. 1705-ben Debrecenben jelent meg Ráday Pál szerkesztésében a kuruc hadsereg katonai törvénykönyve. A hódoltság után visszaállított vármegyét az önkényuralom eltörölte, és csak 1861-ben állították újra helyre. 1848. december 31.-én Debrecenbe költözik az országgyűlés, a kormány, és az Országos Honvédelmi Bizottmány. 1849. április a Nagytemplomban mondja ki az országgyűlés a Habsburg-ház trónfosztását, és itt választják kormányzóvá Kossuth Lajost. Az 1876-os új területi felosztás (a híres XXXIII. törvény) Debrecent elszakította Bihartól. 1920-ban az országgal együtt újra megcsonkították, de nagy része visszakerült 1941-ben. 1920 és 1941 között a csonka vármegyének Berettyóújfalu volt a székhelye. 1944-ben jelentős részét ismét megszállták. A maradékot 1950-ben az 1876-ban létrehozott Debrecen központú Hajdú vármegyével egyesítették.

   Területe 10.623 km2, lakossága 516.704, 55% magyar, 1% német, 42% oláh, 1% tót. A községek középnagyságúak, 5.000-nél több lakosa 7 településnek van. Népsűrűség: 48,6 fő/km2 (1890). Területe 10.657 km2, népessége 646.301, 57% magyar, 1% német, 41% oláh, 1% tót, népsűrűsége: 60,7 fő/km2 (1910). A 20 év alatt a magyar lakosság 29%-kal, a német 7%-kal, az oláh 20%-kal, a tót 41%-kal nőtt. A megcsonkítás után területe 2.769 km2, lakossága 176.002, 97% magyar, 3% oláh, népsűrűsége 63,5 fő/km2 (1930). 1941 után mikor a vármegye nagy része visszatért, akkor területe 6.559 km2, lakossága 539.454, népsűrűsége: 82,3 fő/km2 (1941). A 17 járása a legtöbb az országban. Az 1910-es közigazgatási viszonyok közt lakossága 737.312, 39% magyar, 56% oláh, 1% tót, 4% cigány. 10.000 több lakosa 7 településnek van. A járások lakossága: Központi járás (Nagyváraddal): 254.292 (a vármegye lakosságának 34,5%-a), Élesdi járás: 52.922 (7,2%), Margittai járás: 51.336 (7%), Belényesi járás: 46.218 (6,3%), Nagyszalontai járás: 45.792 (6,2%), Vaskóhi járás: 33.466 (4,5%), Berettyóújfalui járás: 32.248 (4,4%), Székelyhidi járás: 30.383 (4,1%), Érmihályfalvi járás: 27.541 (3,7%), Derecskei járás: 24.518 (3,3%), Biharkeresztesi (Mezőkeresztesi) járás: 23.842 (3,2%), Magyarcsékei járás: 23.586 (3,2%), Szalárdi járás: 22.656 (3,1%), Tenkei járás: 19.883 (2,7%), Cséffai járás: 18.525 (2,5%), Sárréti járás: 16.129 (2,2%), Béli járás: 13.975 (1,9%). A magyar-oláh nyelvhatár kettévágja a vármegyét, és a járások nemzetiségi összetételén tökéletesen látszik. A nyugati járásokban van ahol a 90%-ot is meghaladja a magyarok aránya, ilyen a Berettyóújfalui- (97%), a Sárréti- (96%) és a Derecskei járás (95%). De a tőlük keletre eső járásokban, mint a Biharkeresztesi- (89%), a Székelyhidi- (84%) és az Érmihályfalvi járás (80%) is meghaladja a 80%-ot. A nyelvhatáron fekvő járások közül a Cséffai- (58%), a Nagyszalontai- (56%) és a Szalárdi járásban (51%) abszolút többséget alkotnak, azonban a Margittai- (33%) és a Nagyváraddal együtt számolt Központi járásban (27%) az oláhok vannak többen. Bár számuk a Központi járásban a legnagyobb. A keleti járásokban a Belényesi- (11%), a Tenkei- (10%) és az Élesdi járásban (7%) találunk nagyobb számban magyarokat. A Vaskóhi- (2%), a Béli- (1%) és a Magyarcsékei járásban (1% alatt) már csak szórvány található. Az oláhok értelemszerűen a keleti járásokban vannak többen. Számuk nekik is a Központi járásban (70%) a legnagyobb, arányuk viszont a Vaskóhi járásban (96%). Ezen kívül 90%-ot csak a Béli-, és a Magyarcsékei járásban tudtak produkálni, a nagyszámú cigányság miatt. Többséget alkotnak még, a Belényesi- (85%), az Élesdi- (81%), a Tenkei- (73%) és a Margittai járásban (56%). Jelentős kisebbség a Szalárdi- (46%), a Nagyszalontai- (38%), a Cséffai- (36%), az Érmihályfalvi- (18%), a Székelyhidi (10%) és a Biharkeresztesi járásban (8%). Ahol a magyarok 90% fölött vannak, ott számuk jelentéstelen. A tótok jelentős tömbben találhatóak a Margittai- (6%) és az Élesdi járásban (4%). A cigányok legnagyobb aránya a Tenkei járásban (16%) van.  Népsűrűség: 69,2 fő/km2 (2002). Az 1890-2002 közti időszakban a magyarok száma kevesebb, mint 1%-kal csökkent, ahogy csökkent a németeké is, de az 64%-kal. A tótok száma 17%-kal, míg az oláhoké 88%-kal nőtt.

   A vármegye, és a Központi járás székhelye Nagyvárad 38.557, 89% magyar, 3% német, 6% oláh, 1% cigány (1890). 64.169, 92% magyar, 3% német, 5% oláh (1910), 92.942, 94% magyar, 1% német, 5% oláh (1941). A világháború után egy darabig a lassú növekedés volt jellemző, de a 70-es évektől látványos emelkedés következett, ami azonban csak a 90-es évekig tartott. 122.534, 54% magyar, 1% német, 45% oláh (1966), 222.741, 34% magyar, 64% oláh (1992). 206.527, 28% magyar, 70% oláh (2002).

   További járásszékhelyek. Nagyszalontai-járás székhelye Nagyszalonta, 12.650, 95% magyar, 3% oláh (1890). 15.943, 96% magyar, 3% oláh (1910), 15.251, 97% magyar, 2% oláh (1941). A háború után ide is tömegesen kezdték telepíteni az oláhokat, de ennek ellenére a magyar elem van a mai napig többségben. 17.754, 74% magyar, 26% oláh (1966). 20.660, 62% magyar, 37% oláh, 1% cigány (1992). Az 1992-es csúcsot visszaesés követte. 18.074, 59% magyar, 40% oláh, 1% cigány (2002). Berettyóújfalui járás székhelye Berettyóújfalu, 6.913 (1890), 9.118 (1920), 10.899 (1930), 11.388 (1960). 1970-ben hozzácsatolták Berettyószentmártont. 16.107 (2001). Sárréti járás, székhelye Biharnagybajom 3.980 (1890). Ekkor még Tordai-járásnak hívták, Bihartorda volt a járás székhelye, 1910-ben viszont már innen irányították a járást. 4.314 (1910), 4.206 (1920), 4.762 (1960). Ezután látványos hanyatlás következett, ami a mai napig tart.  2.936 (2001). Biharkeresztesi járás, székhelye a korábban Mezőkeresztesnek hívott Biharkeresztes. 2.950 (1890), 3.560 (1910), 3.662 (1920), 4.844 (1960), 4.303 (2001). Derecskei járás, székhelye Derecske 8.272 (1890), 9.862 (1920), 9.980 (1960), 9.176 (2001). Cséffai járás székhelye Cséffa, 1.236, 29% magyar, 70% oláh (1890). 1.637, 27% magyar, 73% oláh (1910), 1.627, 20% magyar, 78% oláh (1941), 1.272, 9% magyar, 79% oláh, 11% cigány (2002). Székelyhidi járás székhelye Székelyhid, 4.507 (1890), 5.279 (1910), 5.915 (1941). A háború után az addig színtiszta magyar településre elkezdtek beszivárogni az oláhok, melyek száma később megcsappant. 7.143, 80% magyar, 19% oláh, 1% cigány (1966), 7.177, 88% magyar, 8% oláh, 4% cigány (2002). Érmihályfalvi járás székhelye Érmihályfalva, 4.856 (1890). 6.255 (1910), 9.136 (1941). Székelyhidhoz hasonlóan ebbe a színmagyar településbe is bekövetkezett az oláhok háború utáni betelepülése, de jelentős népességnövekedés csak 1977-ben tapasztalható. Ettől fogva azonban nem volt komoly változás. 11.099, 82% magyar, 16% oláh, 1% cigány (1977), 10.324, 86% magyar, 13% oláh, 1% cigány (2002). Margittai járás székhelye Margitta, 4.302, 91% magyar, 2% német, 4% oláh, 2% tót (1890), 5.676, 94% magyar, 4% oláh (1910), 6.608, 94% magyar, 4% oláh (1941). Jelentős változás csak a 60-as évektől állt be, onnantól viszont rohamos növekedés volt tapasztalható 1992-ig. Azután itt is a már megszokott visszaesés következett. 9.099, 64% magyar, 35% oláh (1966), 12.521, 58% magyar, 40% oláh (1977), 17.162, 49% magyar, 48% oláh, 1% cigány (1992), 15.346, 47% magyar, 52% oláh, 1% cigány (2002). Szalárdi járás székhelye Szalárd, 1.913 (1890), 2.404, 98% magyar, 1% oláh (1910), 3.003, 93% magyar, 7% oláh (1941), 2.853, 66% magyar, 33% oláh, 1% cigány (2002). Élesdi járás székhelye Élesd, 1.739, 88% magyar, 5% oláh, 1% tót, 6% cigány (1890), 2.337, 94% magyar, 2% német, 4% oláh (1910), 2.353, 93% magyar, 2% tót, 3% oláh (1941). 1966 és 1977 közt a lakosság száma majdnem megduplázódott. Azóta semmi komoly változás. 3.309, 53% magyar, 1% tót, 41% oláh, 4% cigány (1966), 6.182, 35% magyar, 3% tót, 53% oláh, 7% cigány (1977), 7.387, 22% magyar, 4% tót, 60% oláh, 12% cigány (2002). Tenkei járás székhelye Tenke, 3.257, 90% magyar, 10% oláh (1890). A népesség szempontjában a vizsgált időszakban nem volt jelentős változás, ha a szinte komplett lakosságcserét nem vesszük annak. 3.857, 88% magyar, 11% oláh (1910), 4.100, 48% magyar, 40% oláh, 8% cigány (1941), 4.222, 21% magyar, 61% oláh, 17% cigány (2002). Magyarcsékei járás székhelye Magyarcséke, 826, 26% magyar, 73% oláh (1890). Birtokparcellázás folytán betelepülés gyarapította a népességet, ez azonban csak a második világháborúig tartott ki, utána elfogyott a lakosság. 1.704, 48% magyar, 51% oláh (1910), 1.687, 18% magyar, 79% oláh (1941), 977, 2% magyar, 98% oláh (2002). Belényesi járás székhelye Belényes, 3.033, 54% magyar, 1% német, 42% oláh (1890), 4.223, 51% magyar, 2% német, 46% oláh (1910). A bécsi döntések után nem magyar fennhatóság alá került, így jelentős oláh beáramlás volt tapasztalható, mivel a település lett az oláh oldalon maradt Bihar megyének a székhelye. 7.828, 16% magyar, 3% német, 80% oláh (1941). Ezt a jelentős népesség növekedést nem lehettet a háború után tartani, de egy erős visszaesés után lassú növekedés indult el. A kiemelkedő 1992-es népszámlálás után a 2002-es kevesebb lakost mutat. 11.923, 10% magyar, 88% oláh, 2% cigány (1992), 10.598, 9% magyar, 89% oláh, 2% cigány (2002). Béli járás, székhelye Bél, 1.536, 26% magyar, 5% német, 64% oláh, 5% tót (1890), 2.198, 32% magyar, 4% német, 61% oláh, 3% tót (1910). A feltűnő szaporodást erdőknek mezőgazdasági birtokká való változtatása okozta. További növekedés azonban elmaradt. 2.258, 17% magyar, 1% német, 82% oláh (1930), 1.857, 4% magyar, 92% oláh, 3% cigány (2001). Vaskohi járás, székhelye Vaskoh, 655, 32% magyar, 3% német, 64% oláh (1890). 1910-re beolvadt Körösbarafalva, utána viszont nem volt különösebb változás a lakosságot tekintve. 1.270, 33% magyar, 1% német, 66% oláh (1910), 1.371, 6% magyar, 1% német, 93% oláh (1941), 1.746, 1% magyar, 97% oláh, 1% cigány (2001).

   Látnivalók: Nagyváradot már az árpád házi királyok nagyon kedvelték. Püspökségét 1080-ban Szent László alapította. II. István, II. Endre, IV. László, Beatrix, Zsigmond és Mária a várbeli Boldogasszony-kápolnában temetkeztek. A Vár egy része katonai terület. A ma látható falak a XVIII. században újjáépített vár maradványai. A Monarchia valamennyi városa közül itt alakult ki legegységesebb szecessziós városkép. A Püspöki Székesegyház, mely a legnagyobb, és sokak szerint a legszebb barokk templom egész Partiumban. Alapkövét 1752-ben tették le, és 1780-ban szentelték fel. Belső díszítése különlegesen gazdag. Megtalálható benne Szent László király domborműbe foglalt csatabárdja, mely állítólag a király sírjából való. Valamint a templom egyházművészeti kiállításának része a díszes Szent László-herma. A székesegyház főbejárata előtt látható az 1893-ban készült Szent László bronzszobor. A bécsi Belvedere-palota mintájára épült egykori Püspöki Palotában ma a Körös-vidéki Múzeum működik. A palotával szemben található az árkádos Kanonok-sor, ahol az egykori káptalan magas rangú papjai laktak. Az Állami Színház 1899-1900 között épült. Előtte Szigligeti Ede mellszobra. Az Ady Endre Emlékmúzeum Ady egykori kedvenc cukrászdájának a Müllerájnak épületében található. Az épület előtt a költő mellszobra áll. Innen nem messze találhatunk három figyelemre méltó szecessziós épületet. A Stern-palota, az Apolló-palota és a Moskovits-palota. Az egykori Szent László téren 1903-ban épült az impozáns Városháza. Vele szemben a belülről gyönyörűen rendbe hozott Szent László-templom. A Megyei Könyvtár épülete korábban a görög katolikus püspöki palota volt. Itt van még a Nagyvárad egyik szimbólumát jelentő Sas palota, mely jelenleg szálloda. Püspökfürdő Hájó községhez tartozó fürdő tiszta hévvízforrásai szép tavat képeznek, melyből a meleg vizű Pece-patak ered. Az ivókút hőfoka 40,7, az Erzsébettüköré 40 °C. Tavában a csak Egyiptom édes vizeiben termő nílusi tündérrózsa virul. Félixfürdő, Nagyváradtól 8 km-re délre fekvő egykor elegáns monarchiabeli üdülőhely. Az itt feltörő vizet Európa leggazdagabb hévízforrásának tartották. Napi 17 millió liternél több 49 °C-os vizet adott. Itt is megtalálható a tündérrózsa, mely a termálvizet is kedveli, és amelyet még a törökök honosítottak itt meg. A vármegye második legnagyobb városának, Nagyszalontának főterén az 1620-ban épült hajdúvár maradványát találjuk, a Csonkatorony, amelyet Arany János Múzeummá alakítottak át. Berettyóújfalu keleti végén levő Herpály monostor a XII. századból való, amelynek ma már csak egyik tornya maradt meg. A várost sokan felkeresik fürdője miatt is. A Bihari Múzeumban rengeteg érdekes lelet található még közel 2000 év távlatából is. Nagykerekiben található Bocskai-várkastély XVI. századi fegyvergyűjteménye, valamint a hajdúk és Bocskai történelmi szerepét bemutató kiállítása. Komádi közeli tórendszernél kiélhetik szenvedélyüket a horgászás szerelmesei, a Sebes-Körös közeli partján hangulatos sétákat tehetünk. Szalárd feletti várhegyen látható az egykori Adorján-vár maradványa az öregtorony romjai. Székelyhidon a X. század végén egy legenda szerint székelyeket telepítettek le az Ér hídjának őrzésére. Vára 1460-ban épült az Ér egyik szigetén, 1514-ben Dózsa seregei lerombolták. A várat 1595-ben újjáépítették, majd 1630-1639 között megerősítették. 1664-ben, a vasvári békében elrendelték lebontását, majd 1665-ben felrobbantották. Anyagából épült a Stubenberg-kastély. Tenkén lévő természettudományi kiállítás a református parókia egyik épületében található. Tárlói a Fekete-Körös vidékének különböző élőhelyeit mutatják be, bennük kitömött állatok és a környezetük. Egy jó állapotú barlangimedve-koponya és több óriási mamutfog is ki van állítva, amelyeket a falu közelében találtak. A településnek saját gyógyfürdője is van. Tovább a Fekete-Körös mentén eljutunk Kiskóhra ahol Európa egyik leglátványosabb cseppkőbarlangja van, a Medvebarlang. Nevét onnan kapta, hogy 17.000 éves barlangi medve csontvázat találtak benne. 1975-ben fedezték fel az itteni márványbányában dolgozó bányászok, hossza 1,5 km, ebből kb. 850 méter látogatható. Ez szorította vissza a környék másik híres cseppkőbarlangját, az 1859-ben felfedezett mézgedit. Mézgedre a legérdemesebb a fenyőerdők közt fekvő Biharfüredről ellátogatni. A Bondoraszó külterületén fekvő, mely a nagyváradi görög katolikus püspökség egykori üdülőhelye, ma népszerű kiinduló központ a környék nevezetességei felé. Többek közt a Jád-patak völgyében egy völgyzáró gáttal kialakított nyáron strandolásra alkalmas Lesi-tóhoz, és a csodaszép Jadolina-vízeséséhez. A Bihar hegység számtalan cseppkőbarlangot, jégbarlangot, és más barlangokat rejt, melyek felsorolására kevés a rendelkezésre álló hely. A Fekete-Körös mentén haladva a következő helyekre jutunk el. Belényestől nem messze Bélavár romjai fekszenek. Bélavár (hajdan fenesi vár) állítólag IV. Béla még, mint herceg és a tiszántúli részek ura építtette vadászkastélyul, valószínűbb azonban, hogy II. Béla építtette. Bunyitay Vince szerint Vince nagyváradi püspök az 1211. év körül építtette, de bizonyos, hogy a XIII. század végéig a nagyváradi püspökök tulajdonát képezte. Romjai még ma is nagyszerűek. Rézbánya közelében van a Bihar-kapu barlang, mely a Körös egyik ágának forrásbarlangja, vízeséssel. Robogánynak említésre méltó kénsavas borvízforrása forrása. Vasaskőfalva határában van a híres havasi "Csetátye-barlang", is, amely az ország legszebb, legérdekesebb és legnagyobb barlangjainak egyike. Rendkívüli nagyságával és vadregényességével meglepő hatással van az utazóra és részleteiben is nagyszerű. Ugyancsak határában van a petrószi jégbarlang is, mely egy cseppkőbarlanggal áll összeköttetésben. Kalugyernél fakad a Dagadóforrás név alatt ismeretes időszaki forrás. A forrása mély sziklaüregből hosszabb-rövidebb időközökben fakad. Mikor a belső medence vízzel egészen megtelik, és vízesés alakjában folyik le. Az egész tünemény csak néhány percig tart. A környék népe gyógyító erőt tulajdonít a forrásnak. A Bój-patak bővizű forrása a Vaskohtól 500 méterre délre tör elő a márványból felépülő hegy oldalában. A forrás tulajdonképpen úgynevezett vízkelet, tehát vize korábban már járt a felszínen, és búvópatakként egy szakaszt a föld alatt tett meg. Az itt előtörő víz Vaskohaszódnál, a Jókai-víznyelőbarlangban mondott egy időre búcsút a napvilágnak. A patak egész évben állandó hőmérsékletű, télen sem fagy be. Régen hámorokat és vízimalmokat hajtott, 1937-ben pisztrángtenyészetet hoztak létre rajta. Nagyváradról a Sebes-Körös mellett elindulva szintén szép helyekre érhetünk. Élesd közelében található Sólyomkő várának maradványai még ma is jelentősek. Láthatók a feltöltődött várárok nyomai is, melyen egykor felvonóhíd vezetett át egészen a kaputoronyig. A várrom közelében egy őrtoronyból átalakított kápolna maradványai, a vártól keleti irányban úgy 300 méterre egy négyszög alakú, középkori eredetű kőtorony romjai találhatók. Kastélyát gróf Batthyány József császári királyi kamarás építtette a XIX. század elején, 1830 előtt. Jelenleg kórház. A 2000-es évek közepén az épület külső homlokzatát korhűen felújították, s így manapság régi pompájában látható. A Király-erdő hegység északi peremén, a Sebes-Körös szurdokvölgyében fekszik Vársonkolyos. A környéke bővelkedik barlangokban. Például a Vársonkolyosi-szorosban található Közép-Európa egyik leghosszabb, közel 50 kilométeres járata, a Szelek barlangja. Igaz ebből csak 730 méter látogatható, a többi csak gyakorlott barlangászok kereshetik fel. Mellette említésre méltó az impozáns Nagy Magyar-barlang, mely a bihari karsztvidék egyik legnagyobb bejáratú barlangja, bejáratának magassága 27, szélessége 42 méter. Rév a Körös-szoros közkedvelt kirándulóközpontja. A szűk szoros jobb partján alacsony sziklakúpon kicsi erőd áll, melyet a nép Tündérvárnak nevez. Eredete a múlt homályába vész, azonban kapcsolatban állhatott a szomszédos barlanggal, amely alagútul szolgálhatott a hegy túlsó oldalára való meneküléshez. A Zichy Ödön-cseppkőbarlangot 1903-ban fedezték fel, majd 1905-ben avatták fel, és a környék birtokosáról, Zichy Ödönről nevezték el, aki itt a Sebes-Körös felett egy hidat, és a barlang közelében egy vasúti megállót is építtetett, hogy a cseppkőbarlang a látogatók által jobban megközelíthető legyen. Itt található még a Révi-vízesés, valamint Erdély kapuja a Királyhágó.