Vármegye a Partiumban. Észak felől Békés és Bihar, keleten Hunyad, délen Krassó-Szörény és Temes, nyugaton Csanád vármegye által határolva, a Maros jobb partján terül el. Alakja hosszúkás négyzet, melynek majdnem összefüggő testébe csak nyugaton nyúlik be Csanád vármegye battonyai járása. A törökök kiűzetése után Arad vármegye gyűléseit Borosjenőn, Kovászin, Kürtösön és Világoson tartották, és csak 1749-ben helyezték át a székhelyt a Maros melletti, az Erdélybe menő, és onnan Budapest és a Nagy-Magyar-alföld közepe felé vezető utak szétágazásánál fekvő, Arad városába.
Nyugaton és északnyugaton termékeny síkság, a Nagy-Magyar-alföld keleti széle, ahol alig 100 méter magasságban. A hegyek felé a síkság a Maros és a Körös sok törmelékkúpján lassan emelkedik. Ezt a területet a Fekete- és Fehér-Körös, valamint több kisebb vízér, mint a Fekete-Körösbe ömlő Tőz, a Fehér-Körösbe ömlő Csigér öntözi. A folyók csekély esése miatt a fölösleges víz levezetésére csatornákat (Malom-csatorna, Nádor-csatorna) ástak. A síkságból a vetődési sík mentén a hegyvidék minden átmenet nélkül hirtelen emelkedik ki a Maros és Fehér-Körös közt nyugatról keletnek csapó Zarándi-hegység (régebben főbb csúcsairól Hegyes-Solymos-hegységnek is nevezték), melynek nyugati meredek része (Arad-hegyalja) a kitűnő ménesi és magyarádi borok hazája. A kiterjedt erdőségekkel borított hegységet, mely a Hegyesben 800 méter, keletre a Solymosban 837 méter magasságot ér el, úgy északon a Fehér-Körösbe folyó, mint dél felől a Marosba folyó patakok vájta völgyek szabdalják. A vármegye északkeleti részét a szintén hegyek uralják. A Fehér-Körösnek helyenként tág medencévé szélesedő völgyétől északra a bihari határon a Béli-hegység emelkedik, melynek nyugati alacsonyabb lejtőit szintén szőlők borítják, de ez kevésbé jelentős. Magasabb csúcsai 1000 méterig nyúlnak, és túlnyomóan erdősek. A vármegye legkeletibb szögletébe, a Béli-hegységtől (Szár-tető 1112m) a 652 méter magas Gyalu Máró nyerge által elválasztva, a Bihar-hegység nyúlik be, mely a Galna-tetőben 1486 méter magasságot ér el, mely egyben a vármegye legmagasabb pontja is. Helyenként apró tavak találhatók. Ásványos források fakadnak Menyházán és Solymoson.
A síkságon gabonát termelnek, a hegyvidéken az erdőgazdálkodás a jelentős. Nagy a gyümölcstermelés, különösen a szőlő. Az Aradi-hegyalja kitűnő borairól ismeretes. Települései Ménes, Magyarád, Pálos, Gyorok, Kovászi, Aradkövi, Világos és Pankota. Sikula az almatermeléséről nevezetes, Mácsa pedig a paradicsomjáról. A vármegye több községe dohányt termel.
Ásványkincsek a vármegye mind a három hegységében bőven vannak. A bányái közül a Dézna környéki vasbányák voltak a nagyobb jelentőségűek. A várral együtt a környék is Rajnald modenai herceg birtokába került, aki 1732-ben a déznai vasgyárat és a vidéken űzött aranymosást magának megszerezte. Később hűtlenségért összes birtokaitól Mária Terézia megfosztotta, és a többi uradalmával együtt ez is a kincstár kezelésébe került. 1802-ben a Török-család királyi adományul nyerte. Ők építtették a déznai hámort, mely a Dézna és vidékén folyó vasbányászat középpontja lett. Déznához tartozó telepek: Restyiráta vashámorral és olvasztóval, és Ódézna vashámora. Borossebes szintén Rajnald herceg birtokában volt, de miután elvesztette, előbb 1806-tól az uradalom a gróf Königsegg-Rottenfels családé lett, majd 1847-től Waldstein-Wartenberg Ernő grófé volt, kitől 1891-ben gróf Wenckheim Frigyes vette meg. Borossebes vidéke vasércekben szintén gazdag. A XVIII. század kezdetétől vasércet fejtettek ki környékén és dolgoztak föl hámoraiban és kohóiban. 1840-ben a vízerő hajtotta hámorok számára csatornát építtettek. 1861-ben Jahn Vilmos Borossebesen 70 munkást foglalkoztató vasgyárat létesített. 1891-től gróf Wenckheim Frigyes nagyszabású iparfejlesztéshez látott. Kibővíttette a vasgyárat, egyben felszámolta a kisebb hámorokat. 1892-ben, Magyarországon negyedikként, a városban bevezették a villanyvilágítást. 1893-ban Wenckheim gróf saját költségén kiépíttette a borossebes-menyházai szárnyvonalat (93 km), mely az arad-körösvölgyi vasút vonalához csatlakozik. A vasipar mellett kőbányája is jelentős volt. Menyházán is jelentős volt a vasérctermelés, és feldolgozás. A borossebesi szárnyvonal kiépítése elsősorban a vas, valamint az itt bányászott márvány és mész, továbbá a kitermelt fa szállításának megkönnyítése miatt kellett. Mára már csak a faipari tevékenység mondható jelentősnek az egész környéken. A vármegyében bányásztak még máshol is vasércet, továbbá jelentős kőbányák voltak, valamint réz- és mangánbánya.
Aradon több jelentős iparág már régóta képviselteti magát. Gépgyár, járműipar, élelmiszeripar, ruhaipar. Legjelentékenyebb iparvállalatai voltak a századfordulón a Széchényi-gőzmalom, a Mittelmann-féle szeszgyár, és a Weitzner-féle gép-, és vagongyár, mely a MÁV-nak személyszállító, a helyiérdekű vasutaknak 1909-től robbanómotoros kocsikat is gyártott, valamint készített gépeket üzemek, bányák számára. Szomszédságában 1909-ben üzembe lépett Magyarország első autógyára, amely Westinghouse típusú teherkocsikat, autóbuszokat szállított Arad, Budapest és a posta, motorokat a vasút részére. Személygépkocsi-gyártása 1912-től lendült fel. A MARTA kocsikat Bugapesten taxiként használtak. A Világoson jelentős a konyakgyártást a két háború közt a Zwack cég működtette, de jelenleg inkább a borászat a meghatározó. Marosszlatina 1880-as évektől hatalmas fejlődésnek indult, amikor a Solymos hegy lábánál gyártelepet építettek, amely nemsokára Arad vármegye legnagyobb faipari gyárává nőtt. 1885-ben 20 kilométer hosszú ipari vasutat építettek egészen a Maros partjáig, mely Tótváradnál csatlakozott a vasúti fővonalhoz. 1895-től már vegyipari gyár is működött. 1910-re azonban a gyártelep bezárt, és a falu lassú hanyatlásnak indult. Honctő, mikor 1889-ben elérte a vasút, szintén fejlődésnek indult. Faipari vállalata a világháború alatt, még orosz hadifoglyokat is dolgoztatott. A vasútállomás mellett épült cementgyárának munkásai a falu szélén létrehozott telepen kaptak házakat, gyermekeik részére a gyár iskolát működtetett. A háború után azonban államosították, és 1933-ban lebontották. Újszentanna gőzmalma egykor legnagyobb volt a vármegyében, és itt volt a legjelentősebb a selyemhernyótartás.
A honfoglalás előtt szlávok által ritkán lakott terület volt, melyre Ajtony törzse telepedett le. Ajtony legyőzése után I. István egy Arad nevű ispánt nevezett ki az akkor már álló földvár élére, és azt a vármegye székhelyévé tette. Ez a Glogovác mellett álló orodi vár volt, melyhez az 1131-es véres országgyűlés emléke fűződik. Mikor II. Béla trónra lépése után elfogatta, és kivégeztette azokat a főurakat, akik feltehetően kapcsolatba hozhatók voltak gyermekkori megvakíttatásával, és azokat, akik veszélyt jelentettek a hatalmára. A tatárjárás idején a vár jelentős pusztulást szenvedett, utána jelentősége valamelyest csökkent. 1214-ből származik a várispánság első írásos említése. Az akkori Arad vármegye területe nem egyezett meg a maival. Míg északon a Zarándi-hegység főgerince képezte határát, addig a Maros bal partján a mai Temes és Krassó-Szörény megyék tetemes része is hozzátartozott. A jelenlegi területének északi része Gyulától Abrudbányáig, a Fehér-Körös mentén, Zaránd vármegye volt. Arad vármegye királyi birtok. Sok vár volt a vármegye területén. Már a XIV. században a királyi hatalom gyengülésével a vármegye túlnyomó része magánbirtokba került. A legjelentősebb családok a Telegdiek, a Garaiak és a Lackfiak voltak. Később az aradi prépostságon és néhány főúri család kívül, a Hunyadyak birtokolták legnagyobb részét. A XIII. századig szinte csak a nyugati sík vidék volt lakott, a XIV. században kezdett benépesülni a keleti hegyes, erdős vidék a betelepült oláhokkal. Az 1514-es Dózsa-féle parasztfelkelés során Dózsa főserege a vármegyében is tevékenykedik. A kezdeti csanádi győzelem után a Maros-menti várakat foglalják el. Gyula és Temesvár kivételével az összes környékbeli vár Dózsa kezére kerül. Miután ez megtörténik, Lippa alól a nagyszámú sereg Temesvár ellen fordul, ahol azonban vereséget szenvednek, és a felkelés összeomlik. A török hódoltság idején a vármegye nyugati része török megszállás alá, keleti része pedig az Erdélyi Fejedelemség igazgatása alá került. Ebben az időszakban a magyar lakosság elbujdosott, és helyébe a szomszéd hegyvidékek oláhjai költöztek. Az 1699-es karlócai békében még nem kerültek vissza Magyarországhoz a Marostól délre eső területek, így kettészakadt a vármegye. A török megszállás alól csak 1716-ban szabadult fel teljesen, azonban eredeti vármegyei rangját még sokáig nem nyerte vissza, hanem egy ideig a Temesi Bánság, majd az 1718-as pozsareváci béke után a katonai határőrvidék része volt. 1741-ben vált újra önálló vármegyévé. 1744-ben Zaránd vármegyének nagy részét Arad vármegye területéhez csatolták. Csak a vármegye székhelye, Körösbánya és környéke maradt Erdély részeként önálló vármegye. A törökök végleges kiverése után Arad vármegyétől az egész Maros-balparti részt Temes, illetve Krassó vármegyéhez csatolták. Újabb virágzási kora azután kezdődött, amikor a kincstár eladóvá tette a korábban Este herceg tulajdonában lévő roppant uradalmat. Ekkor kezdődött a rengetegek irtása és a céltudatos földművelés és állattenyésztés, amely különösen József nádor kisjenői uradalmában virágzott fel. A ’48-as szabadságharcról több gyászos emléket őriz a vármegye. 1849. augusztus 11.-én Világosnál tette le a fegyver Görgey Rüdiger orosz tábornok előtt. 1849. augusztus 21.-én Vécsey tábornok serege pedig Borosjenőn tette le fegyverét. 1849. október 6.-án az aradi várban végezték ki a 13 honvédtábornokot. 1877-ben Zaránd vármegyét végleg megszüntették, és felosztották Arad és Hunyad vármegye közt. Az 1920-as csonkítás a vármegyét is érintette, 270 km² kivételével, Románia megszállta. A vármegye Magyarországon maradt része 1920 és 1923 között Elek székhellyel önálló volt, majd 1923 és 1945 között Csanád, Arad és Torontál közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegye része. A II. világháború után 1945-től egy része Békés vármegye, a maradék Csanád vármegye része lett, végül az 1950-es megyerendezéskor ez utóbbi részt is Békés megyébe olvasztották, ahova ma is tartozik.
Területe: 6.152 km2, népessége 343.597, 26% magyar, 11% német, 60% oláh, 1% tót. A településformák változatosak, mivel alföld, és hegyvidék is található a vármegyében. Az 5.000 fő fölötti települések száma: 8. Ezek közül egyedül Borosjenő fekszik a Zarándi-hegység közelében, de mind alföldi település. Népsűrűség 55,9 fő/km2 (1890). Terület 6.048 km², lakosság 414.388, 31% magyar, 9% német, 58% oláh, 1% tót. Népsűrűség 68,5 fő/km2 (1910). A két népszámlálást közt a magyarok száma 43%-kal, az oláhoké 14%-kal, a németeké 4%-kal nőtt. A vármegye 1910-es közigazgatási viszonyai annyit változtak, hogy az Aradhoz hozzáépült településrészek területét is hozzácsatoltam a vármegyéhez. Ennek megfelelően területe 6.119 km2, népessége 408.866, 15% magyar, 1% német, 79% oláh, 3% cigány. A 10.000 fő fölötti települések száma: 4. A járások lakossága: Arad város: 172.827 (42,3%), Aradi járás: 37.740 (9,2%), a város és a járás összesen: 210.567 (51,5%), Világosi járás: 32.415 (7,9%), Kisjenői járás: 31.721 (7,8%), Borosjenői járás: 28.828 (7,1%), Borossebesi járás: 24.690 (6%), Eleki járás: 22.739 (5,6%), Pécskai járás: 19.721 (4,8%), Radnai járás: 17.267 (4,2%), Tornovai járás: 10.351 (2,5%), Nagyhalmágyi járás: 10.567 (2,6%). A magyarok a legnagyobb számban Arad városban találhatók, de a legnagyobb arányban az Eleki járásban (65%). Ezen kívül jelentősnek mondható a Pécskai járásban (32%), a Kisjenői járásban (21%), és az Aradi járásban (13%) található magyarság. A Világosi- (6%) és a Borosjenői járások (5%) kivételével a többi helyen csak 1-2%-ban található a magyar elem. Az oláhok csak az Eleki járásban (27%) vannak kisebbségben. Jelentős kisebbség mellett alkotnak többséget a Pécskai járásban (55%) és a Kisjenői járásban (69%). 70 és 90% között találhatók a Világosi járásban (77%), Arad városban, és a járásban (82%), valamint a Tornovai járásban (89%). A többi járásban 90% fölötti az arányuk. Egyéb jelentős kisebbséget találunk a Tornovai járásban, ahol 6% ukrán. A cigányok legnagyobb arányban a Világosi járásban (13%) vannak. Népsűrűség: 66,8 fő/km2 (2002). A 112 év alatt a magyarok száma 32%-kal csökkent, az oláhoké 54%-kal nőtt. A németek száma 13%-ra csökkent.
Arad a vármegye és az Aradi-járás székhelye, valamint a vármegye legjelentősebb települése. 42.052 (országosan a 8.), 62% magyar, 13% német, 18% oláh, 4% rác, 2% cigány, 1% tót (1890), 63.166 (10.), 73% magyar, 7% német, 16% oláh, 2% rác (1910), 77.181, 54% magyar, 8% német, 36% oláh, 1% rác, 1% tót (1930). Már 1920-as években megkezdődött az oláhok betelepítése a városba, de még 1930-ban is magyar többségű volt. 1941-től vannak többségben az oláhok. 106.460, 36% magyar, 9% német, 54% oláh, 1% rác (1956). A magyarság lassú fogyása ekkor kezdődik meg, az oláhok részéről pedig ekkor indulnak a még nagyobb arányú betelepítések. Számuk 1910 és 1992 között csaknem 15-szörösére emelkedett a városban. 126.000, 27% magyar, 8% német, 63% oláh, 1% rác (1966). A német elem 1977 után kezdett drasztikus fogyásba. 190.114, 16% magyar, 3% német, 79% oláh, 1% cigány (1992), 172.827, 14% magyar, 2% német, 82% oláh, 1% cigány (2002).
Járási székhelyek: a Pécskai járás székhelye Magyarpécska, amely össze volt épülve Ópécskával, de csak 1977-től kezelték egy településként. Magyarpécska: 8.336, 93% magyar, 3% német, 1% oláh, 3% cigány (1890). A század elejétől fogva azonban lakossága fogyásnak indult a más községbe való elköltözések miatt. 8.066, 93% magyar, 1% német, 2% oláh, 4% cigány (1910), Ópécskának 1910-ig még jelentős mértékben nőtt a lakossága, de utána már ott is a fogyás volt tapasztalható. A két település lakossága együtt: 17.637, 57% magyar, 1% német, 37% oláh, 2% tót, 1% rác, 2% cigány (1910). A tényleges egyesítés előtt Magyarpécska még mindig tudta tartani a jelentős magyar többségét: 4.621, 86% magyar, 9% oláh, 4% cigány (1966). Az egyesítés után Ópécskán is fogyásnak indul a magyarság. 2001-ben az egyesített településen az 1910-es magyar népességnek már csak 38%-a volt meg. Pécska: 12.102, 47% magyar, 46% oláh, 5% cigány, 1% tót (1977), 11.452, 34% magyar, 55% oláh, 9% cigány (2001). Az Eleki-járás székhelye Elek (Lőkösházával együtt): 6.551 (1890), 7.036 (1910), 8.446, 21% magyar, 64% német, 14% román (1930). 8.681 (1941). A II. világháború után 5.619 német lakost űztek el otthonából, többet, mint amennyi a város, Lőkösháza nélküli, mai lakossága. 8.836 (1960), 8.172 (1980), 7.520, 88% magyar, 4% német, 5% oláh, 3% cigány (2001). A Kisjenői járás székhelye Kisjenő: 2.821, 49% magyar, 2% német, 48% oláh, 1% tót (1910). A Fehér-Körös túlpartján fekvő, majdnem ugyanannyi lakossal rendelkező, de közel 80%-ban magyarok lakta, Erdőheggyel 1941-től ténylegesen is összeolvadt. A népesség azonban lényegesen nem változott, csak etnikailag kicserélődött. Külön: 5.349, 53% magyar, 2% német, 43% oláh, 2% cigány (1930), együtt: 6.124, 35% magyar, 4% német, 58% oláh, 3% cigány (1941). 6.556, 31% magyar, 67% oláh, 1% cigány (2002). A Világosi járás székhelye Világos. 1897-ben a teljesen összeépült Magyarvilágos és Románvilágos egyesült. Legtöbb lakosa 1910-ben volt, azóta fogy. 7.315, 21% magyar, 14% német, 65% oláh (1910), 6.042, 12% magyar, 17% német, 68% oláh, 3% cigány (1930), 5.007, 5% magyar, 2% német, 76% oláh, 16% cigány (2002). A Borosjenői járás székhelye Borosjenő: 5.126, 36% magyar, 3% német, 56% oláh, 4% cigány (1890), 6.599, 36% magyar, 2% német, 61% oláh (1910). Az 1960-as évektől elkezdődtek a nagyarányú telepítések, még egy telepes falut is létrehoztak a közelében, ami később beleolvadt. 9.942, 11% magyar, 1% német, 88% oláh (1992), 9.312, 9% magyar, 86% oláh, 4% cigány (2002). A Borossebesi járás székhelye Borossebes: 1.862, 45% magyar, 2% német, 47% oláh, 1% tót (1890), 2.596, 50% magyar, 2% német, 47% oláh (1910). Az ezt követő 30 évben a magyarok lassan eltűntek a településről. 2.314, 18% magyar, 3% német, 70% oláh (1941). A háború után lassú emelkedés volt a jellemző. Időközben beolvadt Parázs. Borossebes is 1992-re éri el a csúcspontját, és utána fogyásnak indul. 5.943, 5% magyar, 91% oláh, 2% cigány (1992), 5.343, 4% magyar, 90% oláh, 5% cigány (2002). A Radnai-járás székhelye Máriaradna: 2.235, 22% magyar, 11% német, 62% oláh, 5% rác (1890), 2.858, 36% magyar, 7% német, 56% oláh (1910). Lakossága sosem változott jelentősen. 1941-ben volt a legtöbb, azóta folyamatosan fogy. 2.287, 7% magyar, 2% német, 90% oláh (2002). A Tornovai járás székhelyeTornova: 2.596, 9% magyar, 91% oláh (1890), 3.043, 8% magyar, 92% oláh (1910). Az első világháború után az amúgy sem jelentős magyar népesség tovább csökken, a teljes lakossággal egyetemben. 1.868, 1% magyar, 86% oláh, 12% cigány (2002). A Nagyhalmágyi járás székhelye Nagyhalmágy: 1.041, 16% magyar, 2% német, 79% oláh (1890), 1.325, 23% magyar, 1% német, 71% oláh, 4% cigány (1910). A 2002-es népszámlálás szerint 1.152 lakosából mindössze 1 fő vallotta magát magyarnak, a többiek oláhok.
Látnivalók: Aradon a Maros kanyarulatában a hat sarokbástyás vár 1763 és 1783 között épült. Ma katonai objektum, ezért nem lehet megközelíteni. Az aradi vértanúk emlékműve a vár mellett lévő Váralja városrészben található. 1881-ben felállított emlékoszlopuk alatt található sírjuk is. Illetve a főtér közelében nemrég ismét felállított Szabadság-szobor különleges élményt nyújt. A városházát, mely eredetileg Közigazgatási Palota volt, 1872-1877 között építették. Az Arad szomszédságában található Glogováctól (Öthalom) délnyugatra állt Arad első vára. Öt dombja, mely eredetileg halomsír, és amelyről a falu a magyar nevét kapta, a falutól keletre található. Világos kastélyában írta alá Görgey Artúr a szabadságharcot lezáró fegyverletételről szóló megállapodást. Azelőtt gyönyörű szőlőktől környezett helység felett emelkedik az emlékezetes világosi vár omladozó falaival. Pankotán van Csiky Gergely szülőháza. Fő épülete azonban a Sulkowsky-kastély. Könyvtártermében koncertezett Liszt Ferenc. 1980-ban fölújították. Ma a városháza működik benne. A város szélén emelkedő Kopasz-hegyen hajdan vár állott, melyről már 1318-ban történik említés. A Hegyalján található még Almásegres, melynek területén állnak Egregy várának romjai. A vármegye alföldi részén található Eleken a németek kitelepítése óta elég vegyes a lakosság, így több nemzetiségi tájházat is találunk a városban, de a kitelepítés szörnyű emlékét is megörökítették, ezt egy emlékmű hirdeti a város főterén. Mácsán a Csernovics-kastély kertjében korabeli melegházak, úszómedence találhatók. A 17 hektáros park 1968 óta védett arborétum. A kastélykert egyik sarkában található Damjanich János és Lahner György aradi vértanúk síremléke. Holttestüket titokban Csernovics Péter hozatta el Aradról, és temettette el saját kastélya kertjében. Seprős három Czárán-kastélya közül az egyikben a községháza, egy másikban az óvoda működik. Borosjenőn már 1199-ben állt a Szentlélek temploma és egy kolostor, melyek a 15 éves háborúban pusztulhattak el. Régi vára sokáig az erdélyi fejedelemségnek hatalmas bástyája volt, ma egy része újjá van alakítva, iskolaként működik. A római katolikus templom sírboltjában Leiningen Károly honvédtábornok nyugszik. Apateleken látható az 1636-ban I. Rákóczi György parancsára sziklába vájt, eredetileg hétezer hektoliter bor befogadására alkalmas ún. Rákóczi-pince ma több teremre osztott, kocsival is járható pincekomplexum. Valamint a Borosjenő felé vezető út mellett áll az 1834-ben épült Solymossy-kastély. Rossz állapotú, elmegyógyintézet működik benne. Park veszi körül. Feltótnál a Csigér-patak vizét tóvá duzzasztották, és a partján üdülőfalu található, valamint a falutól délre középkori erődmaradványok feltárását is megkezdték. Az 1814-ben épült borossebesi Königsegg–Waldstein kastély épületében ma a városi könyvtár működik. Dézna hajdan magyar község volt Desznő név alatt. 389 méter magas hegyen épült, ma romokban heverő vára, mely 1318-ban már állt. A községben a Török-család kastélya és parkja van, mely nagy pisztrángtenyésztést űz. Menyháza közelében kies völgyben fekszik a menyházai fürdő, mely öt forrásnak vizét használja. A település felső részét alkotó fürdőtelep szállodákból, strandfürdőből, csónakázótóból, villákból és panziókból áll. Az épületek egy része még a XIX. század végén épült. A fürdőtelep felső végétől északra, található az egykori márványbánya látványos külszíni fejtője. A falutól keletre van az 1861-ben épített, 11 méter magas, téglával bélelt gránit vasolvasztó kemence romja. Barlangok is vannak a falu közelében: a Denevér-barlang és a Medve-barlang. Nagyhalmágy régi várának romjai a Sortok tetején láthatók. A Maros északi partján találjuk Máriaradnát. Ferences rendi kolostoráról és templomáról híresedett el, mely egyike a leglátogatottabb búcsújáróhelyeinknek. 1520-ban építették ide az első kápolnát, utóbb templom épült helyén, melybe 1668-ban helyezték el a csodatevő Mária-képet. A mostani templom 1761-1767 között épült. Máriaradna mellett van Solymos. A dombtetőn épült Sólyomvár romjait a Maros völgyére nyíló gyönyörű kilátás miatt sem érdemes kihagyni. Kastélya parkkal van körülvéve, de nagyon rossz állapotú. Konop általános iskolájának helyet adó kúria a XVIII. század végén épült a falu keleti peremén. Tótvárad várának alapfalai a falu feletti Várhegyen még láthatók. Soborsin Forray-kastélyja 1830-as években épült. 1943-ban I. Mihály román király vásárolta meg. Az 1980-as években Nicolae Ceausescu villája volt, a király 2001-ben kapta vissza az államtól. 2005-től kezdve látogatható. Parkjában 350 éves tölgyek, 170 éves tiszafák és diófák láthatók. A falu nyugati végén, az egykori Vám faluban egy vadászkastély áll, parkkal körülvéve.
