Erdély egyik vármegyéje, melyet a Maros vág ketté. Kiterjedésében szabálytalan alakú, északon Torda- Aranyos-, keleten Kis és Nagy-Küküllő-, délen Szeben vármegye, nyugaton Hunyad vármegye határolja. Székhelye hol Nagyenyed volt, hol pedig Gyulafehérvár. 1658-tól végleg Nagyenyed lett Alsó-Fehér vármegye székhelye.
Hazánk hegyesebb vidékeinek egyike. Hegyrajzát a folyók rendszere állapítja meg. A Marostól északra eső részét az Erdélyi-érchegység tagjai ágazzák be. Több helyen 1300 m fölé emelkedik (Dombó 1371 m, Lakusti csúcs 1316 m, Fenési kecskekő 1312 m). A Maros mely egy darabig határát képezi, kelet-délnyugati irányban átlósan metszi a vármegye földjét, és az Erdélyi-érchegységhez illetve a Bihar-hegységhez tartozó csoportjait, a bal parton elterülő Küküllőmenti-dombságtól elválasztja. A Maros jobb partján emelkedő, havasi jellegű hegycsoportokat az Ompoly folyó Aranyosmelléki- és Ompolymelléki-hegységre különíti el. Az Aranyosmelléki-hegység az Aranyostól az Ompolyig terjed, és legnagyobb része a vármegyére esik. Természeti szépségekben bővelkedő, vadregényes, szaggatott hegység, melyet számos mély hasadékvölgy szeli. Legmagasabb csúcsai az 1300 métert haladják meg (a már említettek mellett még ismeret a Vulkán 1264 m és a Detunáta 1182 m, valamint a vármegye legmagasabb pontja, a Torda-Aranyos és Alsó-Fehér vármegyék határán emelkedő Csórai-szirt 1440 m). Az Ompolyon túl a Marosig az Ompolymelléki-hegység alacsonyabb ugyan (Grohács 1103 m, Breáza 1123 m), de mindkét hegység zord és terméketlen, viszont sok az erdeje és a legelője. A Maros völgyének Nagyenyed és Sárd közt fekvő dombos és termékeny része, mely az Aranyosmelléki-hegység nyúlványa, Erdélyi-hegyalja név alatt ismeretes. A Maros bal partján elterülő Küküllőmenti-dombság, mely sehol sem ereszkedik 200 m alá, az Erdélyi-medence része. A területet a Nagy-Küküllő, és a belé ömlő számos patak öntözi. A vármegye jelentékenyebb folyói a Maros, a Nagy-Küküllő, az Ompoly és a Kis-Székás. Az Aranyos északon egy darabig a vármegye határán folyik, majd Torda-Aranyos vármegye belső területein halad tovább. Később visszakanyarodik, és Marosújvár fölött ömlik a Marosba. A Kis-Küküllő és a Nagy-Küküllő Balázsfalvánál egyesül. A Sebesnek csak rövid szakasza van a vármegye területén, de Gyulafehérvárnál találkozik a Marossal, miután még Szeben vármegyében egyesül a Nagy-Székással, amely szinte végigfolyik a vármegye déli határvonalán. Tava mindössze Magyarigentől nem messze, a Lakusti tövében található Jézer-tengerszem. Marosújváron és Vízaknán sós fürdőket rendeztek be.
Csak a Maros mente, és az attól délre fekvő Küküllőmenti-dombság alkalmas a földművelésre. Gyulafehérvártól nyugatra esik a híres Erdélyi Hegyalja ahol a borkészítésben Celna, és Felsőgáld játszik vezető szerepet. A másik híres bortermelő terület a vármegyében Nagyenyed, és környéke. Itt Nagyenyeden kívül jelentős még Miriszló, és Csombord. A vármegye ezen része a Marosi borvidékhez tartozik. A délkeleti része pedig a híres Küküllőmenti borvidékhez. A hegységek erdőségei igen kiterjedtek.
Ásványi kincsekben a vármegye nyugati része nagyon gazdag. A vármegye gazdasági életében mindig inkább a bányászat volt a húzóágazat. Abrudbánya, Bucsony, Zalatna vidékén arany és ezüst, valamint ólom, ón, higany, tellúr és vas képezték a bányászat tárgyait. Verespatak a magyarországi arany- és ezüstbányászat egyik központja. Környékén számos bányavállalat állt fenn, mely aranyat, ezüstöt és rezet bányászott, különösen a Kirnik hegyen. Marosújvárott és Vízaknán sót bányásztak. Abrudbánya, Kisompoly, Magyarigen nagy kőbányái kitűnő mészkövet adtak. Mára természetesen a bányászat jelentőségét vesztette, de nem szűnt meg teljesen.
Abrudbánya
Detunáta, Bazaltorgona.jpg)
Gyulafehérvár (Sántha Imre Géza).jpg)
Gyulafehérvár, Hunyadi János és Hunyadi László sírhelye az érseki székesegyházban (Gál Levente)
Gyulafehérvár, az érseki székesegyház szentélye.jpg)
Nagyenyed, Bethlen kollégium (Sántha Imre Géza)
VerespatakMarosújvárott 1896-ban német és belga tőkével megalakult Solvay-féle szóda- és ammóniagyár. Az évi ezer–kétezer vagon szóda majdnem teljesen fedezte az akkori Magyarország szükségletét. A gyár még napjainkban is működik. Zalatna az erdélyi bányászat egyik jelentékeny góca volt. Nevezetes fémkohója, mely aranyat és ezüstöt olvasztott. Zalatnához tartozott több jelentős bányatelep, továbbá bányamű, melyekben aranyat, ezüstöt, ólmot, higanyt és tellúrt bányásztak. A zalatnai bányaipar fejlesztése nagy gondjuk volt királyainknak. I. Lajos 1365-ban, Zsigmond 1428-ben a zalatnai bányagrófokat utasították, hogy Körmöc- és Besztercebánya városok bányatörvényei és szokásai szerint ítéljenek. II. Rákóczi György 1648-ban Körmöcbánya vidékéről telepített munkásokat. A Habsburgok nagyobb beruházásokat eszközöltek. III. Károly az olvasztó kohókat újra építtette, és a főbányatörvényszéket ide helyezte, mely az 1848. októberi nagy vérengzéssel szűnt meg. Bucsony az 1258 méter magas Detunáta és az 1368 méter magas Feketéllő közötti szűk völgyben húzódik meg, házai nagy területen elszórtan épültek. Jellegzetes bányász község, melynek lakói a környék bányáiban, ipari üzemeiben dolgoztak.
Fehér vármegyét I. Szent István alapította, mely akkor még magába foglalta szinte egész Dél-Erdélyt. A XI.-XII. században részekre szakadt, kivált belőle Szászföld, Brassóvidék, Fogarasföld, Küküllő és Hunyad vármegye is. Szent László király Gyulafehérvárt tette az általa alapított első erdélyi katolikus püspökség székhelyévé. A tatárok 1241-es betörésekor Gyulafehérvárral együtt Alsó-Fehér nagy része is elpusztult. Itt egyesül az Ojtozi-, és a Vöröstorony-szoroson beözönlő tatár horda, mely innen vonul tovább a Maros mentén, az ország közepe felé. Ezután a néptelen vármegye nagy részét szászok (Nagyenyed) és oláhok (a hegyes vidéket) foglalják el. Az 1437-es erdélyi parasztfelkelés Kolozsvár mellett a másik gócpontja Nagyenyed volt, mely a vezér Budai Nagy Antal halálát követő csatában esett el. 1442-es Hunyady János a töröktől Marosszentimrénél vereséget szenvedett, de utána eredt és egymás után több ragyogó győzelmet aratott ellenük. A nyílt ellenségeskedés Mihály oláh vajda és a magyar nemesek közt az 1600. szeptember 18.-i miriszlói csatában érte el tetőpontját, ahol Basta az erdélyi segédhadakkal legyőzte Mihály vajda seregét. Aki ezután kimenekült országból. A csatában a falu elpusztult, ezután költözött mai helyére, az előzőtől egy km-rel nyugatabbra. Az Erdélyi fejedelemség idejében Alsó-Fehér mindig nagy szerepet játszott. Gyulafehérvárott laktak és temetkeztek az erdélyi vajdák és fejedelmek, ugyanott fontos országgyűléseket tartottak és Bethlen Gábor itt alapította 1629-ben az első erdélyi főiskolát. 1658-ban azonban a törökök elpusztították a várost, és a Bethlen-kollégiummal együtt a vármegye székhelye is Nagyenyedre költözött át. Ezután 1662-ben a Bethlen-kollégium is oda költözött, a város is egészen magyar jellegűvé vált és ezért szép fejlődésnek indult. A XVIII. században megkezdődtek meg az oláhok féktelenkedései. 1784-ben a szomszédos a jelenlegi Hunyad vármegye északi részén lévő akkori Zaránd vármegyéből kiinduló Hóra-lázadás könnyen támogatókra lel az érchegységi oláhok közt. Az év végén feldúlják Abrudbányát és Verespatakot. A felkelés ekkor már egyértelműen a magyarság kiirtását tűzi ki célul. 1785 elején azonban császári csapatokat vezényelnek Erdélybe, akik elől hamar szétszéled a lázadó csürhe, és visszamenekül a havasokba. A vezéreket saját embereik adják fel, akiket Gyulafehérváron kerékbe törnek. 1848-ban az oláhok háromszor is összegyűltek Balázsfalván, hogy a szabadságharc és a magyarság ellen foglaljanak állást. Ősszel már pattanásig feszült a helyzet, és ezt meglovagolandó, az osztrákok elkezdték felfegyverezni az elégedetlenkedőket. A szeptember 16-i gyűlésre így sokan már fegyveresen mentek, ami elkerülhetetlenné tette a konfliktust, és ez a vármegyét különösen érintette. Elsőként október 18.-án Kisenyeden mészároltak le 175 magyar embert, majd 21.-én Gyulafehérváron a nemzetőrség által a visszavert felkelők gyilkoltak meg civileket a külvárosban. Ezután Horak várparancsnok felszólítására a gyulafehérvári polgárság letette fegyverét, cserébe a várparancsnokság szavatolta a városi lakosság védelmét. Október 23.-án azonban még ezeket is sikerült felülmúlni Zalatnán. A nemzetőrség itt letette a fegyvert, és bántatlanság ígérete mellett a lakosság egy részével elhagyta a várost. Másnap hajnalban azonban az oláh felkelők utánuk mentek, és Ompolygyepű határában 700 védtelen embert álmában mészárolt le. Október végén és november elején Marosújvárt kétszer is megszállta egy korábban vereséget szenvedő felkelő csapat, és ölt meg 110 magyart. Október végén ugyanez történt a Gyulafehárvártól északra fekvő Krakkóban. Ott maga Avram Iancu szenvedett vereséget, és mészároltatott le az ütközet utáni napokban 297 magyart. Október 29.-én az oláh felkelők egyetlen nap alatt végeztek ki 330 magyart Borosbocsárdon, Magyarigenben, és Sárdon. A vérengzések csúcspontja a nagyenyedi mészárlás volt, mikor 1849. január 8-án Ioan Axente-Sever felkelői elpusztították a védtelen Nagyenyedet. A lakosság nagy részét legyilkolták, és felbecsülhetetlen károkat okoztak a főiskola gyűjteményeiben. Az oláh felkelők azonban 1849 tavaszán visszaszorultak a hegyekbe. Bem győzelmeinek eredményeképpen, a mészárlások abbamaradtak, bár kisebb hadjáratokat azonban továbbra is vezettek. Ezek után zajlott le a vármegye területén a híres vízaknai csata, ahol Bem Nagyszeben sikertelen ostroma után visszavont csapatai 1849. február 4.-én vereséget szenvedtek Puchnertől. A vereséggel és az elszenvedett súlyos veszteségekkel veszélybe került Bem hadjáratának minden addigi eredménye. Azonban sikerült visszavonni csapatai a Hunyad vármegyei Piskibe, így az Erdély birtoklásáért folytatott harc még nem dőlt el. 1849 májusában oláh szabadcsapatok elfoglalják Verespatakot, és Abrudbányát. Az akkor még magyar többségű települések nagy részét legyilkolják a bevonulás után. Júliusban pedig újra feldúlják Nagyenyedet. Fehér vármegyét 1764-ben osztották fel Alsó-Fehér, és Felső-Fehér vármegyére. Alsó-Fehér vármegye végső határait az 1876. XXXIII. törvénycikk szabta meg. Ekkor az Aranyos folyó menti területeket Torda-Aranyos vármegyéhez csatolták. Különálló területét, és két helyiségét Szeben vármegyéhez csatolják. Felső-Fehér vármegyéről is ez a törvénycikk rendelkezik, úgy hogy egymástól külön fekvő részeit szétosztja a frissen létrejött a székely és szász székekből illetve Fogaras vidékéből kialakított, Nagy-Küküllő, Szeben, Háromszék és Fogaras vármegyék közt.
Területe: 3.582 km2, lakossága 193.072, 16% magyar, 4% német, 78% oláh. Települései közt csak kettőnek van több mint 5.000 lakosa. Népsűrűsége: 53,9 fő/km2(1890). Területe 3.646 km2, lakossága 221.618, 18% magyar, 4% német, 77% oláh. Népsűrűség: 60,8 fő/km2 (1910). A két népszámlálás közt a magyar népesség 30%-kal, az oláh népesség 13%-kal nőtt. Az 1910-es határok közt a népessége: 253.209, 7% magyar, 89% oláh, 3% cigány. A németek aránya jóval 1% alatt marad. A vármegyére továbbra is a nagy kiterjedésű szórványtelepülések a jellemzők. Főleg az északnyugati részen. 10.000 fő fölötti lakossággal 4 település rendelkezik. A járások lakossága: Nagyenyedi járás (Nagyenyeddel): 48.323 (a vármegye összlakosságának 19,1%-a), Gyulafehérvár város: 59.396 (23,5%), Balázsfalvi járás: 34.992 (13,8%), Magyarigeni járás: 27.484 (10,8%), Marosújvári járás: 25.171 (9,9%), Alvinci járás: 24.026 (9,5%), Verespataki járás (Abrudbányával): 18.940 (7,5%), Kisenyedi járás (Vizaknával): 14.877 (5,9%). A magyarok a Nagyenyedi járásban vannak a legtöbben, viszont arányuk a Marosújvári- (16%), és a Nagyenyedi-járásban (16%) azonos, és itt a legnagyobb. Komolyabb arány a Balázsfalvi- (6%), a Kisenyedi- (3%), a Magyarigeni járásban (3%), és Gyulafehérváron (4%) van. Az Alvinci- és a Verespataki járásban 1% közelében található az arányuk. A németek száma Gyulafehérváron a legtöbb, de arányuk a Kisenyedi járásban a legnagyobb. Igaz itt sem éri el az 1%-ot. Az oláhok a Balázsfalvi- (87%), a Nagyenyedi- ((80%), és a Marosújvári járásban (78%) vannak 90% alatt. A többi járásban arányuk ez fölött található. A cigányokat legnagyobb számban, és legnagyobb arányban a Balázsfalvi járásban (6%) találjuk. Népsűrűség: 69,5 fő/km2 (2002). A 112 év alatt a magyarok száma 45%-kal csökkent, az oláhoké 50%-kal nőtt, a németek 9%-ra estek vissza.
A vármegye járásainak székhelyei: a Nagyenyedi járás székhelye Nagyenyed: 5.932, 71% magyar, 3% német, 22% oláh, 4% cigány (1890), 8.663, 76% magyar, 2% német, 22% oláh (1910), 8.108, 71% magyar, 2% német, 24% oláh (1920). Magyar többségét még 1930-ban is megőrizte. Az első népszámlálás, amely oláh többséget talált, az 1941-ben volt. Azóta a magyarság lassú fogyásnak indult. 12.761, 29% magyar, 70% oláh (1966), 24.619, 18% magyar, 78% oláh, 3% cigány (1992), 22.028, 17% magyar, 79% oláh, 3% cigány (2002). Gyulafehérvár város önálló törvényhatóság, és nem része egyik járásnak sem: 8.167 fő, 43% magyar, 11% német, 41% oláh, 4% cigány (1890), 11.616, 45% magyar, 7% német, 44% oláh, 2% cigány (1910), 1920-tól a magyarok száma drasztikusan csökkent, és azóta is ezen a szinten van. 14.776 fő, 10% magyar, 3% német, 81% román, 2% cigány (1956). Nagy népességnövekedés ez után következett be a városban. 1966 és 1992 között, a 26 év alatt a románok száma megnégyszereződött, még jobban felborítva ezzel az etnikai egyensúlyt. 65.091, 4% magyar, 1% német, 93% román, 2% cigány (1992), 59.396, 3% magyar, 94% román, 2% cigány (2002). Az oláhok száma 1910 és 2002 közt több mint 11-szeresére nőtt. A németek viszont szép lassan elfogytak a városból. Arányuk 0,5% alá csökkent. A Balázsfalvi járás székhelye Balázsfalva: 1.415, 21% magyar, 8% német, 71% oláh (1890). Hozzáépült Kisbalázsfalva, és elérte a vasút, emiatt jelentős fejlődésnek indult. 3.667, 29% magyar, 5% német, 66% oláh (1910). 1920 és 1941 között majdnem 6-szorosára nőtt az oláhok száma, a magyarság jelentős fogyása mellett. 9.036, 7% magyar, 3% német, 86% oláh (1941), 6.641, 7% magyar, 1% német, 90% oláh (1948). A visszaesés után 30 év alatt megduplázódott az oláhok száma. Ezt követően 1992-ig volt növekedés, de 2002-re újra csökkent az oláhok száma is. 15.714, 8% magyar, 1% német, 88% oláh, 2% cigány (1992), 13.560, 5% magyar, 90% oláh, 4% cigány (2002). A Marosújvári járás székhelye Marosújvár: 3.418, 49% magyar, 2% német, 46% oláh, 3% cigány (1890). A sóbányászat miatt jelentős fejlődés volt tapasztalható. 4.976, 58% magyar, 2% német, 37% oláh, 3% cigány (1910). A két háború közt azonban erős stagnálás lesz a jellemző. 5.004, 29% magyar, 3% német, 54% oláh (1941). A II. világháború után azonban itt is megindul az oláh betelepítés. Számuk 1992-re 3-szorosára nő, a magyarok viszont lassan fogynak, bár számuk továbbra is jelentős. 8.952, 21% magyar, 78% oláh, 1% cigány (1966), 11.009, 16% magyar, 80% oláh, 3% cigány (1992), 10.270, 13% magyar, 84% oláh, 3% cigány (2002). Kisenyedi járás székhelye korábban Koncán volt, de átkerült Vizaknára. A város lakossága az elmúlt 150 évben mindig 3500 és 4500 között ingadozott. Csak az etnikai arányok változtak. A csúcs az 1977-es népszámlálásnál volt, de 2002-re majdnem visszatért a népesség az 1890-eshez. 3.772, 33% magyar, 1% német, 63% oláh, 3% cigány (1890), 4.048, 31% magyar, 2% német, 65% oláh, 2% cigány (1910), 4.178, 11% magyar, 1% német, 86% oláh, 2% cigány (1992), 3.883, 11% magyar, 87% oláh, 2% cigány (2002). Alvinci járás székhelye Alvinc. Alvinc 1880-ban még csaknem 50%-ban magyar volt, azonban 1890-re hozzáépült a két oláh többségű település, így elvesztette azt a relatív többséget, ami korábban megvolt. 3.735, 22% magyar, 2% német, 70% oláh, 6% cigány (1890). A magyarság számának fogyása már innentől kezdve folyamatos. 4.192, 19% magyar, 1% német, 74% oláh, 5% cigány (1910), 4.872, 2% magyar, 96% oláh, 2% cigány (2002). Verespataki járás székhelye Verespatak: 3.361, 44% magyar, 56% oláh (1890). A századforduló környékén még jelentősnek mondható az itt folytatott bányászati tevékenység, de az ércbányászat hanyatlásával a település is hanyatlásnak indult. Az egykor jelentős magyarság szinte teljesen eltűnt. 2.907, 51% magyar, 48% oláh (1910), 2.475, 3% magyar, 96% oláh (2002). Magyarigeni járás székhelye Magyarigen: 1.447, 24% magyar, 1% német, 70% oláh, 5% cigány (1890), 1.559, 23% magyar, 71% oláh, 5% cigány (1910), 1.244, 1% magyar, 90% oláh, 8% cigány (2002). A vármegye jelentős települése még Abrudbánya, mely Verespatakhoz hasonlóan a századfordulón élte virágkorát. Sorsát azonban nem követte, bár a folyamatos népességnövekedés igencsak mesterségesnek tűnik. Hozzátéve, hogy az egykor itt is jelentős magyar elem szinte teljesen elfogyott. A 2002-es magyar népességszám 6%-a az 1900-asnak. 2.993, 38% magyar, 1% német, 56% oláh, 5% cigány (1890), 2.938, 41% magyar, 2% német, 57% oláh, 1% cigány (1910), 4.819, 2% magyar, 97% oláh (2002).
Látnivalók: Nagyenyed több nevezetessége közül a két kiemelkedőbb az 1241-ben épített vár, és a patinás Bethlen kollégium. Gyulafehérvár jelentősebb látnivalói a várfallal körülvett városrészben találhatók, ahová a hatalmas Károly-kapun át érdemes belépni. Hegyalján, Celnán van olyan borospince, amit gróf Teleki József alapított 1784-ben. Alsógáldon a kis dombon álló Kemény-kastély egy középkori udvarház helyén épült a 18–19. században, barokk stílusban. Ma elmegyógyintézetként működik. Miriszlónak az 1600-ban lezajlott csatán kívül másik jelentős történelmi eseménye, hogy idáig nyomultak előre a magyar csapatok 1944 szeptemberének első felében. A főút mellett haditemető található. Csombordona Kemény-kastély 1800 körül épült. A borászati iskola használja. Tövis katolikus templomát 1449-ben Hunyadi János építtette, majd 1701-ben újjáépítették, miután Basta tábornok felgyújttatta. Tövistől 18 km-re található gyönyörű természeti környezetben a remetei kolostor. A kolostortól 6 km-re levő Remetei-sziklaszoros lenyűgöző természeti látnivaló. Magyarigen közelében cseppkőbarlang, és a Lakusti-csúcsnál 1000 méteres magasságban a Jézer-tengerszem található. 1848. október 24-én Ompolygyepű határában mészárolták le az oláhok a menekülő zalatnai polgárokat. 50 év múlva a halottakat kiásták és három sírhalom alá temették. A 700 magyar emlékét az országút melletti 10 m magas obeliszk őrzi PAX felirattal. Verespatak ősi aranybányász település, ahol már a rómaiak is aranyat bányásztak. A rómaiak 2000 éves labirintusszerű bányafolyosó rendszere a mai napig fennmaradt és látogatható. A bányamúzeumban az aranyfeldolgozás eszközeiből van kiállítás. Az Alburnus Maior római kori vár maradványai a Várdombon találhatók. Bucsony a Detunáta bazaltoszlopainak megtekintésére alkalmas kiinduló pont, mely híres természeti érdekesség. A hegycsúcs közelében mintegy 100 méter magas óriási bazaltoszlopok merednek az égnek, körülbelül 400 méter hosszú, függönyszerű falat alkotva. Környéke természetvédelmi terület. Marosújvárott a XIX. század végén a sóbányák mellett sósvizes források fakadtak. A víz gyógyhatását kihasználva fürdőtelep alakult ki. A sósfürdő századfordulós épülete még ma is látható. Az 1990-es években tervek születtek fürdővárossá alakítására, de ezek megvalósítása elakadt. Az egykori sóbányákat ma sós víz tölti ki. A víz egy nagy és két kisebb, különálló felületet alkot a város közepén.Magyarózd várkastélya 1682 előtt épült. 1709 márciusában a császári csapatok megostromolták, elfoglalták és felgyújtották. Új birtokosa később újjáépíttette, és 1962-ig jó állapotban volt, több intézmény is működött benne. Az 1990-es években állították helyre, jelenleg kissé elhanyagolt állapotban van.A Marosgezsén található Bánffy-kastély a XIX. században épült, ahogy a kutyfalvi Degenfeld-kastély is. Előbbi kissé romos, attól függetlenül, hogy folyamatosan használatban van. Az államosítás után tsz-központ volt, pár évtizede viszont a marosludasi kórház pszichiátriai betegeinek otthona. Utóbbi jelenleg ismét a család birtokában van, de pénz híján a felújítás várat magára, így elég siralmas állapotban található. Balázsfalva főterén áll a görög katolikus érseki székesegyház. 1738 és 1765 között épült. A tér túloldalán a volt Apafi-kastély, a 18. század óta görög katolikus érseki palota. Vízaknán a római idők óta foglalkoznak sóbányászattal. 1846-ban avatták fel az első vízaknai fürdőt. A tíz gyógyhatású, sós vizű és négy édesvizű tó a XX. század elejére fürdővárossá tette Vízaknát. Az 1900-as években felépültek a nagyvilági fürdőhelyhez méltó épületek. A fürdő felújítását 1997 és 2006 között végezték el. Nemrég forgalma erősen visszaesett, de talán újra régi fényében tündökölhet.
