A cél szentesíti az eszközt
Szokásomhoz hűen ismét egy olyan témát boncolgatok, amely foglalkoztatja a közvéleményt, de véletlenül sem olyan szemszögből, ahogy a többiek szemlélik. Könyvtárnyi irodalom van születőben az orosz-ukrán konfliktus múltját illetően. Mindenki azzal foglalkozik, hogy mi volt az oka a konfliktus kirobbanásának, próbálják megérteni az orosz és az ukrán néplélek rejtelmeit. Ezt már én is megtettem. Sokan elemzik azt is, hogy Putyin hol rontotta el, és hogyan lehet majd megállítani, ha egyszer végre elszámolja magát. Ezzel én nem fogok foglalkozni, mivel engem más érdekel, amivel csak nagyon kevesen foglalkoznak. Magával a háborúval, hogy mi lesz, mi az orosz hadicél, és milyen lesz az új Európa a háború után. Mert nem titok, hogy a háború után már semmi se lesz olyan, mint amilyen volt. Aki mást gondol az reménytelenül idealista. Ez nem a jugoszláv polgárháború, vagy az azeri-örmény konfliktus. Európa két legnagyobb területű országa esett egymásnak. Hogy nem egyformák az erőviszonyok, nagyjából részletkérdés.
Ahogy megfigyelhetjük ezzel a háborúval kapcsolatban, majdnem mindenki elveszik a részletkérdésekben. Nem véletlenül. Ez egy újfajta háború, és sokan nem tudnak vele mit kezdeni. Pedig tökéletesen látszik a hadicél, és a csapások irányát is egyszerűen le lehet követni. Az ukrán hadsereg pedig az egészhez csak asszisztál, és próbálja a világsajtón keresztül megnyerni a háborút.
Az emberiség hadászata folyamatosan fejlődött. Onnantól kezdve, hogy ez első ősember lerakott a barlangja köré egy sor kavicsot, majd homlokon verte azt, aki átlépett rajta, napjainkig nagyon sok idő telt el, és sokat változott a hadikultúra. A régi szép időkben még állig felfegyverzett férfiak kimentek a tágas mezőkre, és ott gyilkolták egymást halomra. Ez a trend nagyjából a XIX. század végére változott meg, és vette át a helyét egy másik harcmodor. Az áttörést az 1870-71-es francia-porosz háború hozta. De még ez is amolyan átmeneti háború volt. Hadüzenettel, meg nagy seregek csatáival. Amiben másabb volt az például a vasúton történő szervezett csapatszállítás. De ugyanilyen váltás volt a hadművészetben az első és a második világháború is. Majd jött a hidegháború a maga őrült fegyverkezésével, és a folyamatos acsarkodással. A Szovjetunió felbomlása, és az egypólusú világrend kialakulása hozta el az USA demokrácia exportos hadviselését. A világ csendőrjének szerepében tetszelgő amerikaiak harminc éven keresztül harcoltak a láthatatlan ellenféllel, a saját határaiktól sokszor több ezer kilométerre.
Ennek vetettek most véget az oroszok. Az USA uralmának végét Afganisztán jelentette. Onnantól kezdve zuhanórepülésben vannak. Ennek is köszönhetjük, hogy az oroszok meg merték támadni az ukránokat.
Mi is ez az új fajta háború? Mi az orosz hadicél, és mi lesz, ha teljesül?
Ez a mostani harcmodor kísértetiesen emlékeztet a régi jól bevált villámháborús taktikázásokra, de vannak részek, amikben jelentősen eltér. Az USA a háborúi során elsőként megszerezte a légifölényt, és a levegőből tartotta sakkban az adott országot. Majd mikor tiszta volt a terep, akkor gyorsan mozgó aránylag kis létszámú egységekkel átvették az irányítást a szárazföldön is, ami többnyire csak hellyel-közzel sikerült. Élhetetlen szétdúlt államok sorát hozták létre ezzel a harcmodorral. A kivétel talán csak Szerbia 1999-es megtámadása volt. Ott nem történt bevonulás az országba. A háborúra mindössze a korábban az Öböl-háborúban (1990-91) már sikeresen alkalmazott, majd 1998-ra tökéletesített grafit bombák éles tesztje miatt volt szükség. Ezek a bombák a nagyfeszültségű távvezetékek és a transzformátor állomások elleni támadások következtében képesek voltak Szerbia elektromos hálózatának 70%-át kikapcsolni.
A porig rombolás viszont az oroszoknál nem cél. Ugyanis nem sóval behintett területeket akarnak az országukhoz csatolni. Nem robbantanak fel utakat, és hidakat, nem rombolnak porig városokat. A bombázások nem véletlenül történnek, de természetesen ez sem vegytiszta munka, úgyhogy történnek olyan esetek, amik nem feltétlenül voltak benne a tervekben. Ahogy mondani szokták, ahol fával dolgoznak, ott hullik a forgács. A fő cél az infrastruktúra megőrzés az elfoglalandó területeken. A légtér ellenőrzése már megtörtént, úgyhogy a felvonulási útvonalak biztosítva vannak. A cél egy új status quo felállítása, kedvező pozíciók kiharcolása az esetleges béketárgyalások alkalmával.
Hogy hogyan lesz ez kivitelezve, a mellékelt térképen látható, ehhez fűzök némi magyarázatot. A hadicél a déli területek megszerzése, így egyértelmű, hogy az a fő hadszíntér, az északi csapásoknak csak elterelő, és erőmegosztó célja van. A háború végeztével azok a területek kiürítésre kerülnek majd, és visszaszolgáltatják őket Ukrajnának. Legalábbis annak az országnak, ami marad ebből a mostaniból.
A déli arcvonal.
Mint említettem ezek a csapások a legfontosabbak, de a széttagoltság miatt kissé nehézkes az előre nyomulás, így már a nyugati véleményvezérek dörzsölik a tenyerüket, hogy Putyin elszámolta magát, és a villámháborús tervének lőttek. Nos ezeket az embereket ki kell ábrándítanom, ugyanis egy villámháború nem két nap alatt zajlik le. Az ősklasszikus, Franciaország 1940-es megszállása is 6 hét alatt zajlott le. Az eredeti, amit még von Schlieffen tábornok alkotott, szintén 5-6 hetes háborúval számolt. II. Vilmos császár elhíresült mondása, mely szerint „mire a falevelek lehullanak, otthon leszek szeretteim körében győztesen”, ugyancsak arra utalt, hogy az 1914 augusztusában kirobbant háború csak leghamarabb az év végére fejeződik be. Más kérdés, hogy többek közt Moltke vezérezredesnek hála ez kicsivel több mint négy év lett. Jelen háborúnál úgy gondolom, hogy 2 esetleg 3 hét alatt kialakul az a helyzet, ami aztán jobb esetben tárgyalóasztalhoz ülteti a feleket, rosszabb esetben állóháborúvá válik, és akkor évekig is eltarthat, ami senkinek sem érdeke, úgyhogy remélhetőleg a jobbik eset következik be. A déli arcvonalon, mint említettem több oldalról indult meg a támadás. Az oroszbarát Dnyesztermenti Köztársaság területéről, a Krím felől, és a donyecki szakadár köztársaságokból. Ezt a három vonalat akarják egyesíteni, hogy aztán a nyolc orosz többségű dél-ukrajnai megyét magukhoz csatolhassák. Ennek határát jelöltem a térképen pontozott vonallal. A Dnyesztermenti Köztársaság felől két irányú a támadás. Az első célpont Odessza megye északi részén Podilsk vasútállomásának megszerzése, amellyel az Odesszába történő vasúti szállításokat akadályozhatják meg. Innen tovább a végcél a juzsnukrainszki atomerőmű körbezárása, és a hálózatból történő kiiktatása. Mint később még látni fogjuk az atomerőművel nem véletlenül szerepelnek a célpontok között, hiszen Ukrajna áramellátásának több mint 20%-át az atomerőművek biztosítják. Transznisztriából a másik cél Odessza, ahol egyesülhetnek a Krím felől támadó csapatokkal. Odessza megszállása nem cél, csak körbe kerítik, és elzárják a külvilágtól, ahogy Mariupolt. Nem cél a város, és a fontos ipari létesítmények szétrombolása. A Krím felől támadó csapatok már eleve három irányba indultak miután a Perekopi-földszorost átlépve Ukrajnába hatoltak. A nyugat felé induló csapatok először Herszont szállták meg, majd itt a Dnyeperen átkelve megtámadták Mikolajivot. Herszon stratégiailag fontos, ezért el kellett foglalni. Mikolajivban jelentős a hajógyártás, és fontos kikötő, ezért vigyázni kell rá. Esetleg olyan pontokat foglalnak majd el, mint Déli-Bugon átívelő híd, vagy a repülőtér. Innen újra háromfelé folytatódik a támadás. A már említett Odessza és Juzsnukrainszk, valamint a krivoj rogi vasércmedence irányába. Krivoj Rog bekerítése után innen folytatódhat az előrenyomulás Nikopol felé, amely jelentős a mangán bányászata miatt, de fontosabb, hogy majdnem szemben található a Dnyeper túlpartján a zaporizzsjai atomerőmű, melyet a Krím felől északra elinduló csapatok már körbe is zártak. A bekerítés így lehet teljes Ukrajna, és nem mellekésen egész Európa legnagyobb atomerőműve körül. Ezen csapatok további csapásiránya Zaporizzsján át Dnyipro felé megy. Természetesen a Kahovka-víztározót megkerülve csapatokat tudnak küldeni innen is Nikopolba. Végül a Krím felől keletre induló csapatok célja Mariupol bekerítése, és a szárazföldi összeköttetés megteremtése az anyaországgal. Donyeck és Luhanszk felől 8 éve nem történik meg az áttörés, úgyhogy itt csak az ukrán erők lekötése a cél.
A keleti arcvonal.
Ez egy rövid, de jelentős frontszakasz. A célja Harkov megye megszállása. A fő csapásirány Harkov. Hiába beszélünk egy beszélünk egy másfél milliós városról, lakóinak fele orosz. Nem tartom valószínűnek, hogy sokáig ellenáll. Ha Harkov elesik, akkor támadhatnak Dnyipro felé, vagy hátba támadhatják a Donyeck és Luhanszk megyében harcolókat.
Az északi arcvonal.
Az elterelő hadművelet. Az itteni hadmozdulatok semmi más jelentősége nincs, mint körbe zárni Kijevet, és megsemmisíteni Északkelet-Ukrajna stratégiai létesítményeit. Itt három irányból indult a támadás. Az egyik kelet felől, Szumi irányából Kijev felé tart, de célja csak annyi, hogy a Kijevet bekerítő erők hátát védje. A csapás útvonalában két jelentősebb légibázis van, Konotop és Pryluky. Ez utóbbi Ukrajna legnagyobb repülőtere, a hidegháború idején a legfontosabb stratégiai bombázóbázis volt. A másik támadás már északról indult, és a Dnyeper bal partján halad végig Kijevig. A harmadik pedig a sokak számára érthetetlen támadás a Dnyeper jobb partján, Csernobil felől. Nem tudtak vele mit kezdeni, hogy miért nyomultak be az oroszok a lezárt területre, pedig az ok igen prózai. Ez a legrövidebb út a fehérorosz határ és Kijev között. Egy másik úton is jöttek csapatok, hogy széles legyen a felvonulási terület, és ezek a csapatok fogják majd Kijevet bekeríteni nyugat felől.
Kijev bekerítése.
A főváros bezárása két oldalról történik, de nem lesz teljes. A keleti bekerítésnek előbb el kell Csernyigovot, és biztosítani kell az egész megyét. A Szumi felől érkezőkkel lezárják a Kijevből kivezető utakat. A Dnyeper bal partján egészen Brovary magasságáig. A legdélibb a H07-es út lesz. Az M03-as utat, mely Boriszpil felé tart, szabadon hagyják, megadva a menekülés lehetőségét a lakosságnak. Boriszpilban található Ukrajna legnagyobb nemzetközi repülőtere is. Ezt nem fogják elfoglalni, bőven elég, hogy kivonták a forgalomból. A nyugati bekerítés a már említett Csernobil felőli támadás folyománya lesz. A külső gyűrű Kalinivka, Fastiv és Ukrainka vonalába húzható meg. Itt elérik a Dnyepert, és lezárják az összes nyugat felé tartó utat.
Nos nagyjából ennyi, és kész is az új status quo. Arra várni, hogy Putyin hibázzon szerintem felesleges. Oroszországnak már teljesen mindegy, hogy mit gondolnak róla a világban. Folyamatosan támadásnak vannak kitéve. 2014 óta szankciókkal sújtják, amik arra lettek jók, hogy tovább erősítette Európa függését az energiahordozóktól, és csökkentette a saját függését a külső piacoktól. Putyin eltökélt, és látja, hogy nincs ellenfele. Hátországát pedig megerősítette. Stabil partnerei vannak Ázsiában, és stabil az ország is. Van tartalék, és van hová hátrálni. Amikor csapatait megindította, akkor lelki szemeim előtt Ferenc József rémlett fel, aki szintén mindent meggondolt, és mindent megfontolt. Benne van a pakliban, hogy Putyin téved, és egy teljesen más forgatókönyv lesz, de erre egyelőre elég kevés az esély. Amit még látok, hogy Ukrajna teljesen összeomlik, és megdöntik Zelenszkij hatalmát. Az ország a káoszba süllyed, és be kell hívni NATO csapatokat is. Elképzelhető, hogy mentik, ami menthető, és néhány nyugati megye is elcsatolásra kerül, Lengyelországhoz és Magyarországhoz. De ez már egy másik történet.