Megtörtént az amitől mindenki félt. Az orosz-ukrán háborúban először érte támadás Kárpátalját. Számunkra ez lélektanilag fontos. Ez az a terület ami a Szent Korona országainak része, és kitüntetett figyelemmel követjük ami itt történik. Azonban hamar kiderült, hogy ez a dolog nem arról szól, hogy a háború már visszavonhatatlanul itt van a nyakunkon. Akkor mi történt?
Nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy megmondjuk, 2022. február 24-e be fog kerülni a történelemkönyvekbe. Hogy milyen felütéssel, arról még sejtésünk se lehet, hiszen senki sem tudhatja, hogy ez az egész incidens meddig fog tartani, és mi lesz a vége. A hetven és a harminc éves háború is csak utólag kapta a nevét, ahogy az első világháborút csak a második után keresztelték át az addigi Nagy Háborúról. Ezek nem meglepő dolgok, hiszen az elemzés már az utókor dolga, ők látják komplexen az egészet.
Háromszék központját a Felső-Háromszéki-medence foglalja el, melyet jelentékeny hegységek öveznek. A Torjai-hágó és a Torja-patak által elválasztva a Kászonig terjedő Torjai-hegység. Kászonon túl a Keleti-Kárpátok hatalmas határhegységnek része a Nemere-hegység terül el, amely az Ojtozi-hágóig tart, és a felőle fújó rettegett időszakos szél, mely a nevét is viseli, meghatározza az egész medence időjárását.
A hegyesebb vármegyék egyike. Hegyei a Keleti-Kárpátok hegyrendszeréhez tartoznak. Az északkelet-délnyugati irányban hasító Nagy-Szamos és a Beszterce folyók völgyei hegységeit 3 nagy csoportra osztják. Északi részében a Radnai-havasok, keleten a Borgói-hegység tömegei, délen a Kelemen-havasok széles háta emelkedik. Csak délkelet felé megy át a magas hegyvidék az Erdélyi-medence felgyűrődött alacsonyabb hegyeibe.
Egy korábbi írásomban már szó volt róla, hogy miért nem a jelenlegi neveket használom az egyes földrajzi tájegységeknél. Ott bemutattam Magyarország természetes határait, és érintőlegesen megemlítettem az általam használt neveket, de most készítettem egy térképet is róla. Nem bontottam szét a legapróbb részletekig, mindössze a nagytájakat tüntetem fel. A vármegyékhez tartozó térképeken úgyis jelezve vannak a jelentősebb kistájak is.
Valahol ott kellene kezdenem, ahol a magyarság történetének előző fejezetét abbahagytam. De kénytelen vagyok így is egy kicsit visszatekinteni, hiszen minden eseménynek, így ennek is, megvannak a közvetlen előzményei.
A meotiszi történet ott ért véget, hogy az addig egymás mellett élő népek úgy döntöttek, hogy innentől együtt fognak élni, és szorosabbra fűzik az addigi laza szövetségi viszonyukat.
Ismét egy csodálatos természeti látnivalót szeretnék bemutatni Hauk Tamás és Baán József képei segítségével. Ez a Csík vármegyében található, monumentális kőkatedrálisként emelkedő, 1608 méter magas Egyeskő. Mely keletről nézve tényleg csak egy magányos sziklának látszik, de nyugatról már látható az a jellegzetes forma, ami 1912-ben Kós Károlyt is megihlette, mivel ez alapján készítette el a Budapesti Állatkert Nagyszikláját.
A dátumokkal mindig hadilábon álltam. A születésnapokkal főként így vagyok. Főleg, ha egy olyan valakié, aki nem nagyon érdekel. Most azonban történt valami, ami eszembe juttatta, hogy volt pár napja egy születésnap, amiről illene valahogy megemlékezni. Igaz, nem valami kerek évfordulóról van szó, hiszen a 22. messziről se olyan, hogy mindenképp lépnem kellene az ügyben, de mit csináljak, ha egyszer fél Európa azon röhög, hogy Szlovákia megszületésének évfordulóján tartott katonai parádézás alkalmával, egy légvédelmi ágyúval, szétlőttek egy kandelábert.
Vád ért, hogy a vármegyék földrajzi bemutatásánál a tájegységek magyar neveit használtam. Annak ellenére, hogy ez nem reprint mű kénytelen voltam a korabeli kifejezéseket használni, hiszen a Kárpát-medencét egységként kezelem, és minden határt az 1910-es állapotoknak megfelelően mutatok be. Így például az ország közepén furcsán mutatott volna az Északi-középhegység.
