Földkórosok 3. adása.
„Ha a tótokat cserben hagyta a legtermészetesebb patrónusok, a krumpli; ha megharagudott rájuk a föld, a mostoha anyjuk, és nem hozott nekik termést; ránk, testvéreikre, a magyarokra hárul a kötelesség.” Mondta anno Mikszáth Kálmán.
De mi melyik tótokról fogunk beszélni? Becsapós, mert van egy pár ebben a szláv tengerben.
Egyre komolyabb hullámokat ver a február végén kirobbant orosz-ukrán háború. Azon a csendesnek induló napon mindenki azt hitte, hogy nem történt semmi különös, csak egy ország megtámadott egy másikat. Valljuk meg őszintén, hogy mi, akik Európa kebelén hajtjuk álomra a fejünket, láttunk már pár ilyet az elmúlt években, így nagyon nem is ütötte meg az ingerküszöbünket. Még örültünk is, hogy volt végre egy új téma, amin lehetett rágódni, mert a covid őrület már kezdett unalmassá válni. Vírusszakértőből mindenki egy csapásra hadmérnök lett, és jöttek a jobbnál jobb konteók. A háború már átlépte a 100. napot, és még mindig nem tudják, hogy mikor lesz vége.
Nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy megmondjuk, 2022. február 24-e be fog kerülni a történelemkönyvekbe. Hogy milyen felütéssel, arról még sejtésünk se lehet, hiszen senki sem tudhatja, hogy ez az egész incidens meddig fog tartani, és mi lesz a vége. A hetven és a harminc éves háború is csak utólag kapta a nevét, ahogy az első világháborút csak a második után keresztelték át az addigi Nagy Háborúról. Ezek nem meglepő dolgok, hiszen az elemzés már az utókor dolga, ők látják komplexen az egészet.
A cikk megírásához az adott ihletet, hogy egy nem Magyarországon született ismerősömmel beszélgettünk a magyarokról. Ő is azt az általánosan kialakult nézetet vallja, amit oly sokan gondolnak rólunk a nagyvilágban. Mégpedig azt, hogy a magyar egy pesszimista nép. Szerintem azonban ez nem igaz. Mindössze arról van szó, hogy mi nem szeretünk senkit.
Lassan kezd mániámmá válni a török időkkel való példálózás, de mit tegyek? Teljesen olyan időket élünk, mint akkor. Aki ezt nem látja be, annak érdemes lenne egy kicsit jobban elmerülnie a történelem tanulmányozásában. Ebben próbálok egy kicsit segíteni.
Mindenki azt mondja, hogy Magyarország rosszul járt Trianonban. Ez tény. De az is tény, hogy járhattunk volna rosszabbul is. Ha egy kicsit jobban utánanézünk, kiderül, hogy összetehetjük a két kezünket, hogy ennyivel megúsztuk. A következőkben azt fogom elemezni, hogy mi maradt volna Magyarországból, ha az antanthatalmak elfogadják a szomszédaink összes követelését, és mindent megadnak nekik, amit kérnek.
A dátumokkal mindig hadilábon álltam. A születésnapokkal főként így vagyok. Főleg, ha egy olyan valakié, aki nem nagyon érdekel. Most azonban történt valami, ami eszembe juttatta, hogy volt pár napja egy születésnap, amiről illene valahogy megemlékezni. Igaz, nem valami kerek évfordulóról van szó, hiszen a 22. messziről se olyan, hogy mindenképp lépnem kellene az ügyben, de mit csináljak, ha egyszer fél Európa azon röhög, hogy Szlovákia megszületésének évfordulóján tartott katonai parádézás alkalmával, egy légvédelmi ágyúval, szétlőttek egy kandelábert.
Na, most fognak nekem esni sokan, hogy hogy lehet ekkora blődséget kérdezni?! Nem is azért kérdeztem, mert nem vagyok vele tisztában, hanem azért, mert arra vagyok kíváncsi, hogy más tisztában van-e vele? Ugyanis mindenki csípőből rávágja, hogy igazságtalan volt, mert elcsatolták a területének 2/3-át, a lakosságának meg az 1/3-át! Ez tény. De sajnos nem csak erről van szó.
Nem is oly rég egy térkép ütött szöget a fejembe. Egy szöveggel együtt bolyongott a facebook oldalain, mely szerint inkább ennek a területnek a revízióját kéne erőltetni, hiszen a ´41-es határok jórészt az etnikai határok mentén lettek meghúzva, és így ez jogosabb követelés a „mindent visszánál". Ugyanis kevesen tudják, de ezeken a határokon belül a mai napig a magyarok élnek többségben.
