A fanyalgóknak
Amikor az elcsatolt területek visszaszerzésének témája felmerül, folyamatosan azzal az ostoba frázissal találom magam szemben, hogy nem lenne jó, mert az elcsatolt területek mára tele vannak románnal, szlovákkal, stb. Többek közt ez is vezérelt a munkám során, hogy bebizonyítsam, ez mekkora blődség. Valahol a fanyalgóknak is igazuk van, ez tény. A tények pedig makacs dolgok. Tény az is, hogy ha a történelemből veszünk példákat, akkor nem tévedünk akkorát, mint ők. Azok ugyanis már megtörtént dolgok, és mint tudjuk, a történelem ismétli önmagát. Ez is tény, és sokkal kézzel foghatóbb, mint a „mi lett volna ha..." játék. Kiszámoltam ugyanis, hogy milyen nemzetiségi arányok vannak jelenleg a Kárpát-medencében, és megdöbbentő felfedezésre jutottam. Az ezredfordulós népszámlálások alapján ugyanis kiderült, hogy a történelmi Magyarország (Horvátország nélkül) összlakosságának 46,3%-a magyar. Elég kevés mondhatnák a fanyalgók, de nekik is tartogat meglepetést a történelem. Ugyanis az 1890-es népszámláláskor Magyarország össznépességének 48,6%-a volt magyar. Tehát semmivel se rosszabb a helyzet, mint akkor.
A jelenlegi helyzetet egy térképpel is illusztrálom. Ez a magyarok arányát mutatja be a történelmi Magyarországon, a 2000-es népszámlálások felhasználásával, a vármegyékre lebontva. Egy pár szóval egészíteném csak ki a látnivalót. A szürke és a sárga terület jelöli azt, ahol csak elvétve találkozunk magyarokkal, de számuk igazából csak Árva és Lika-Korbava vármegyékben mondható csekélynek, azokon kívül arányuk mindenhol 1%, vagy az fölötti. A sárgákban, mint látható, még a 10%-ot is meghaladja. Ezeken kívül még a zöld vármegyék ahol csak szórvány magyarság van, vagy alacsony a számuk az összlakossághoz képest, azonban a 30% (világoskék) feletti arány már jelentős tömbmagyarságot feltételez. A 40-49% közötti értékeket mutatók (türkiz, Szatmár és Maros-Torda) már hozzák a Horvátország nélküli, "országos átlagot". Ami ettől sötétebb kék, ott már mindenhol a magyarság van abszolút többségben. Említésre méltók még a 90% feletti értékeket mutató fekete színű vármegyék. Külön kiemelve a Kelet-Magyarország szívében fekvő Udvarhely vármegyét, amelyet nem tudott megtörni a több évtizedes megszállás sem, és a 97%-os (!) arányával 8. a vármegyék rangsorában. Csak olyanok előzik meg, amelyeket nem csonkítottak meg Trianonban.
A tényekhez kívánkozik még, hogy az 1890-es népszámlálás után 20 évvel 1910-ben már 55% volt a magyarok aránya. Ha ezzel meg is tudnék győzni akárkit is, jön a következő duma. Mi legyen azzal a rengeteg kisebbségivel. Szívem szerint azt válaszolnám, hogy azt kéne velük is csinálni, amit ők tettek anno a magyarokkal, de inkább humánusabb megoldást választok. Az lenne velük, ami 1938-ban, és 1941-ben, Dél-Felvidék és Észak-Erdély visszatérésekor. Sokan rájönnének, hogy ők voltaképp magyarok, és alkalmazkodnak az új világrendhez. Sokan elmennének, mert félnének az impériumváltástól, de helyükre mehetnének a közép-magyarországi részről olyan emberek, akiknek nincs lehetőségük szülőhelyükön boldogulni. Akkor is ez történt. Valószínűleg most is ez történne. Miért történne másként? A történelem mindig ismétli önmagát.