„Egy nemzet sincs megalázva azzal, hogy legyőzték, vagy ha aláírt késsel a torkán egy végzetes békeszerződést. Becstelenné válik azonban, ha nem tiltakozik, ha tönkretételéhez maga is hozzájárulását adja. Nem a vesztés a bukás, hanem a lemondás.” Théophile Delcassé, volt francia külügyminiszter.
A múlt század egészét a Trianoni békediktátum határozta meg. Másfél évtizednyi normális időszak után Magyarország sikeresen a XX. században a történelem vakvágányára került, ahonnan eddig nem igazán sikerült visszatalálni a helyes útra.
Korábban már elkészítettem Magyarország etnikai térképét a 2002-es adataim alapján, de akkor vármegyei lebontásban tettem közzé. Ebből született a fanyalgóknak szóló írásom, melyet azóta is a legtöbbek által olvasott blogbejegyzés az oldalon.
Nos, annyit szögezzünk le mindjárt az elején, hogy Trianon elkerülhetetlen volt. Akárki akármit mond, elvesztettük a háborút, és ennek egyenes következménye volt, hogy megcsonkítják az országot. Minden háború így zajlik, hiába mondta azt a wilsoni elvekre hivatkozva Clemenceau, hogy: „A békekonferencia alapját Wilson elnök fektette le, mi többé nem kisebb, vagy nagyobb területekért csinálunk békét, mi a népek számára teremtünk békét.”
A történelem során számtalanszor bebizonyosodott, hogy pár év leforgása alatt barátokká tudtak változni az ellenségek, ha egy új közös ellenség jelent meg a színen. Nem állítom, hogy Moldovával hatalmas barát lesz Magyarország a közeljövőben, de az tény, hogy közös az ellenség. Így viszont van közös pontunk. Miről is van szó? Moldováról nagyon sokan, nagyon keveset tudnak.
Nem is oly rég egy térkép ütött szöget a fejembe. Egy szöveggel együtt bolyongott a facebook oldalain, mely szerint inkább ennek a területnek a revízióját kéne erőltetni, hiszen a ´41-es határok jórészt az etnikai határok mentén lettek meghúzva, és így ez jogosabb követelés a „mindent visszánál". Ugyanis kevesen tudják, de ezeken a határokon belül a mai napig a magyarok élnek többségben.
