A Földkórosok 1. adása Dél-Amerikával foglalkozik. Brazília és Uruguay függetlenné válásának története, ahogy a két ország sorsának alakulása egy időre összekapcsolódik, majd újra különválik.
Mottó: „Ha egy katona parancsot kap, akkor egy szart van köze ahhoz, hogy van-e értelme a harcnak, vagy nincs.” Karl Dönitz, 1944.
Az utóbbi időben történt pár dolog az orosz-ukrán háborúban, ami miatt érdemes pár gondolatot papírra vetnem. Rájöttem, hogy jobb kivárni a helyzetértékeléssel, mert sokan elsők akarnak lenni a nagyotmondási versenyben, és rendre beégnek.
De nem velük szeretnék foglalkozni, hanem vázolom a kialakult helyzetet, aztán az utókor eldönti, hogy jól láttam-e, vagy sem.
A második furcsa háború lassan a végéhez ér. A felek kezdik kiteregetni a lapokat. Sajnos olyan lap is kikerül, amit nem feltétlenül szerettek volna megmutatni a másiknak. De hát ilyen ez a világpolitika. Nem mindig az történik, amit szeretnénk. Ezt a filmet az élet írja.
Most az a legújabb vitatéma, hogy ki, mit szivárogtatott ki, és miért. Megy a dobálózás a számokkal, hogy most akkor mennyi van, vagy mennyi nincs, ki hazudik, és mi vele a célja. Sok mindent figyelembe vesznek az okosok, de egy jelentős tényt nem.
Ezeken a papírokon szereplő adatok nem szimpla számok, hanem emberek!
A háború már időtlen idők óta az emberiség része. Azt is jóideje tudjuk már, hogy a háborúhoz nem is nagyon kell más, csak pénz. Viszont az utóbbi időben olyan szinten átment az egész háborúskodás egy pofátlan üzleti vállalkozásba, hogy csak kapkodjuk a fejünket.
Az egy éves évforduló kapcsán mindenki megírta a kis elemzését, és mivel én is néha beleszóltam a témába, ezért nem akarok kimaradni ebből a közösségből.
Szokásunkhoz hűen csapjuk fel kedvenc történelemkönyvünket, és lapozzunk bele! Aki egy kicsit jártas a témában annak folyamatosan ott motoszkálhat a fejében, hogy ami most történik, azt én már láttam valamikor, valahol. Nem kell a hadtudományok doktorának lenni ahhoz, hogy átlássuk a helyzetet, de ha nem értünk hozzá, akkor inkább csendben kéne maradni.
Elemezgessük hát az elmúlt egy évet, és nézzük meg, hogy mi várható.
Szerintem nem árulok el nagy titkot, hogy ha kijelentem, hogy a szomszédunkban zajló orosz-ukrán háborúban új fejezet kezd íródni. No nem azért, mert az elmaradt herszoni áttörés helyett, most Harkovnál végre sikerült az ukránoknak sikereket elérni, hanem a puha háborút innentől kezdve elfelejthetjük.
Úgy érzem, hogy az oroszok Harkovnál rendesen elszámolták magukat. Mondjuk ez nem csak az én privát véleményem, hanem szabad szemmel is jól látszik, hogy változott a leányzó fekvése.
Hiába a Kijev mellett gyülekező, egymillió fős, modern nyugati fegyverekkel felszerelt hadsereg, amelyik csak arra vár, hogy egy kíméletlen ellentámadással kisöpörje az oroszokat Ukrajnából, Európa Tehetséges Mr. Ripley-ére lassan rászámolnak a keleti fronton. Ilyenkor pedig a találgatásoknak van ideje. Hogy mikor ülnek le tárgyalni a felek a tűzszünetről és milyen lesz az új, maradék Ukrajna?
