
Október (2018) bejegyzései
Az utóbbi időben sikerült egy kicsit eltűnnöm, amiért bocsánatot kérek mindenkitől. Székhely áthelyezés történt, és ennek köszönhetően az internet hozzáférésem sem volt megfelelő, így nem tudtam magamról megfelelő szinten életjelet adni. Ennek szerencsére vége, és úgy tűnik, hogy végre minden körülmény adott lesz ahhoz, hogy innentől kezdve zökkenőmentesen tudjam folytatni a munkát. Reményeim szerint a bejegyzések száma is meg fog szaporodni, és a nekem írt levelekre is tudok válaszolni. A szokásos előző havi visszatekintés természetesen nem marad el, hiszen mindig van olyan aki egy-két korábbi írásomról valamiért lemaradt. A hónap blogbejegyzésében folytattam az őstörténeti tanulmányaim sorát, és a rovásírásról szóló írásomat tettem közzé. A hónap játéka szintén sorozat része, mely Észak-Magyarország városainak etnikai állapotát mutatja be, míg a hónap vármegyéje ezuttal Moson.