A pénz háborúja
A háború már időtlen idők óta az emberiség része. Azt is jóideje tudjuk már, hogy a háborúhoz nem is nagyon kell más, csak pénz. Viszont az utóbbi időben olyan szinten átment az egész háborúskodás egy pofátlan üzleti vállalkozásba, hogy csak kapkodjuk a fejünket.
Az egy éves évforduló kapcsán mindenki megírta a kis elemzését, és mivel én is néha beleszóltam a témába, ezért nem akarok kimaradni ebből a közösségből.
Hogy ki mennyire járt közel, vagy távol a valóságtól az legyen egy másik értekezés témája. Én turkológus történészként korai éveimet egy folyamatos harcban töltöttem, ahol az volt a fő téma a finnugrista történészekkel, hogy ki mond a másik szerint hülyeséget. Úgyhogy én továbbra is a saját verziómnál maradok, és a saját narratívámat tolom. Nem érdekel, hogy ki mit mond, és ki mit gondol.
Persze jó látni, hogy egyre többen egyre tisztábban látnak, de ehhez az is kell, hogy akik eddig a háttérből rejtve irányítottak, azok már kint vannak a nyílt színen, és nem csinálnak titkot a tevékenységükből.
Több szájból hallottam már, és magam is ezt vallom, hogy ez az orosz-ukrán háború egyre jobban kezd hasonlítani az első komolyabb proxiháborúra, a spanyol polgárháborúra, ahol először csak önkéntesek, majd később komplett harcoló alakulatok érkeztek szervezetten a harctérre, az egymással szembenállók megsegítésére, mindenki az ideológiai oldalának megfelelően. Félreértés ne essék, mivel én egy pillanatig se mondtam, hogy ez egy proxiháború, ezt a nézetemet nem szeretném megváltoztatni.
Oroszország területszerző céllal megtámadta Ukrajnát, hogy milyen okból, és miért most, azt majd az utánunk jövők kiderítik. A tény attól még ez. Ha nem történik meg a külső beavatkozás, akkor egyértelműen már rég dűlőre vitte volna a dolgot, mint 2008-ban Grúziában. A kimenetel ugyanez lett volna itt is, mint ami ott. Elcsatolják Ukrajna egy jelentős részét, mely tényt senki se ismer el, de ez a tény meg Oroszországban senkit se fog érdekelni.
Mi történt valójában?
Megtörtént egy nyugati beavatkozás orosz jóváhagyással.
Ne legyen kétségünk afelől, hogy a nagyhatalmak jelen pillanatban teljes egyetértésben lövik rommá Ukrajnát. A háttérben mennek az egyeztetések, és az üzlet megy tovább. Az elvek ugyanis nagyon szép dolgok, de az üzlet, az üzlet. És itt nem csak a hadiipar extraprofitjára kell gondolni. Minden vonalon megy kereskedelem. Oroszország ugyanúgy adja el a nyersanyagait azoknak az államoknak, akikkel háborúban áll. Nem az EU-ra vagy az USA-ra gondolok. Az üzlet nem állt le Ukrajnával sem. Az olaj- és gázszállítások nem szűntek meg Oroszországból az EU felé Ukrajnán keresztül. Ezért Oroszország tranzitdíjat fizet Ukrajnának. Úgy volt, hogy Odesszából kifuthat néhány hajó gabonával a rászoruló afrikai országok felé. Hogy Kínában landoltak végül ezek az áruk, ne tévesszen meg senkit. Ez sem véletlen. Valamint ezzel sem jártak rosszul a harcoló felek. A zaporozsjei atomerőmű elfoglalása után még hónapokig gond nélkül kapták az áramot az ukránok, nyilván jó pénzért. A konfliktus akkor robbant ki, amikor az oroszok leválasztották Ukrajnát az atomerőműről. Volt egy kis ágyúzás, de egy ideje a környék csendes, újra csendes… Vajon miért? Sikerült megállapodni az összegben? Hogy Ukrajna már nem kap onnan áramot azt már egyre kevésbé hiszem el. Valahogy az az ország még mindig működik, pedig minden józan számítás szerint már hónapokkal ezelőtt össze kellett volna omlania.
Soha nem lesz akkor vége?
De! És nagyon úgy tűnik, hogy befordultunk a célegyenesbe. Hogy milyen hosszú az a célegyenes, még nem látszik tisztán, de az körvonalazódik, amit én már a háború kitörése után 9 nappal megjósoltam. Bevonulnak békefenntartó erők nyugatról, és az egész véres háború egy megoldatlan befagyott konfliktussá szelídül. Ha minden ilyen békés egyetértésben zajlik továbbra is, akkor valószínűleg „Putyin kék vonalánál” egymás kezébe csapnak a felek. Amíg a pénz zászlaja magasabban leng a nemzeti zászlóknál, addig ne legyenek illúzióink.