A nyugati kapu
A szélkapu azt a területet jelöli, ahol a szél átjut a hegyvonulatok között. Ilyen szélkapu lehet egy völgy, szoros vagy akár egy hágó is. A magas hegyeken való átjutás miatt a légáramlatok ereje és sebessége a hegység túloldalán jelentősen csökken. Ezzel szemben a szélkapukban kevésbé veszítenek a szelek az erejükből, sőt a völgyekbe betóduló levegő összetorlódik, így ereje és sebessége még nőni is fog az eredeti állapotához képest.
Ilyen szélkapu az ország nyugati kapuja is. A Lajta-hegység, és a Pozsony fölött kezdődő Kis-Kárpátok között van egy résnyire nyitva hagyott ajtó, melyen folyamatosan fúj be a szél. Az Atlanti-óceán felől érkező szelek csak ezen a kis résen tudnak bejutni zökkenőmentesen a Kárpát-medencébe, így ez a térség az ország legszelesebb vidéke.
Természetesen nem csak erről ismerjük, ugyanis ez a kiváló földrajzi elhelyezkedés további előnyöket szolgáltatott a térség fejlődésének. Egykor a Fertő és a Hanság a XVII.-XVIII. századig egységes, több mint 600 km2-es kiterjedésű vízi világ volt. Ezen a rossz lefolyású területen az ott lakók települései közül volt olyan, ami egész éven át csak csónakkal volt megközelíthető. A Fertőt és a Hanságot csak 1912-ben egy zsilip segítségével tudták szétválasztani. A mélyebb hansági területek kiszárítását pedig az ötvenes években megépített Hansági-főcsatornával sikerült elérni. A terület lecsapolásával egy kiváló termőterületet hoztak létre. Tény, hogy sikerült átesni a ló túloldalára, és a Fertőt majdnem teljesen megszüntették, és a Hanság magasabban fekvő területein mára előfordulnak aszályos részek is.
A klasszikus nyugati világ felé nyíló kapu mindezek mellett megszerzett egy ipari fölényt is, hiszen egy logisztikai szempontból is tökéletes helyen lévő területről beszélünk, így egy igencsak dinamikusan fejlődő régió található itt. Az egykori mocsaras posvány már a múlté, és követendő példát mutat az egész Kárpát-medencének.